Egy ideje (főleg Krémmánia Évi miatt) már nézegettem a márkát, ráadásul egyre többen is érdeklődtök iránta, szóval kezdjük ott, hogy mit érdemes tudni róluk, majd nézzük meg én miket próbáltam!
“A NABLA egy olasz, indie stílust hordozó márka, melynek célja, hogy csúcsminőségű sminktermékeket nyújtson, amelyek használata biztonságos és nagyon hatékony. Úgy tartják, hogy a smink az egyéniséget kell, hogy hangsúlyozza, egy eszköz minden ember számára, hogy megtalálja saját stílusát, és színesítse lelkét. Minden make-up mögött, jó mélyen, egy tükör rejtőzik.” – ez a gondolat nagyon tetszik nekem!
A NABLA rendelkezik Peta tanúsítvánnyal, ami azt jelenti, hogy nem végeznek állatkísérleteket és nem is értékesítenek olyan országokban, ahol a piacra kerülés előtt kötelező lenne a tesztelés. A kozmetikumok java vegán, illetve bizonyos termékekben van méhviasz, de mindent megtalálunk a leírásokban.
Nekem nagyon szimpatikus, ha egy márka utántöltőket is forgalmaz, mert egyrészt sokkal egyszerűbb összeválogatni a saját palettámat, másrészt helytakarékos megoldás is. A mágneses palettáért sem kellett messzire menni, plusz pont, hogy az áruk is több mint baráti (ezt főleg azoknak mondom, akik Z palettákhoz vannak szokva).
Azért az Angel highlighter, mert ő az egyik leghíresebb darab, már értem hogy miért. Nem darabosan fényes, ha építgetem is szolid marad, mégis nagyon szépen kiemeli az adott területet.
A Nectarine szintén jól eltalált árnyalat volt, hozzám mindig barackos, korall esetleg narancs passzol a legjobban. Matt, púderes pirosító, amivel nem olyan könnyű túlzásba esni, de oda kell figyelni, rajtam csodaszép friss és üde árnyalat.
A Gotham nehezen fotózható, hiszen nagyon világos meleg taupe szín, amit éppen a hozzám hasonlóan világos bőrűeknek találtak ki. Szintén matt, nem narancsos, olyan amilyennek lennie kell. Szemfestésnél is használom mélyítésre, illetve pirosító mellé/helyett is remek így nyáron, télen marad kontúrnak.
Mind a háromra érvényes, hogy szépen terül, könnyű satírozni és a “keményebb” textúra miatt nem túl intenzív, tehát építhető.
Lazy Days valóban azokra a napokra választottam, no meg semmi hasonlóm nincsen itthon, pedig bármikor jól kihasználható egy barack árnyalat arany mikroglitterekkel, ráadásul nedves ecsettel már inkább metál mint selyemfényű. Nagyon puha, ezért kicsit darabos, nem célszerű csak úgy nekiesni az ecsettel.
Madreperla amiről rengeteg színmintát néztem a neten, egyszerűen nem lehetett otthagyni, pedig nem kifejezetten az én színem. Az igazi Gyöngyház inspirálta szemhéjpúder, bézs és rózsaszín duokróm. Nem lehet nem szeretni, szintén szuper nedves ecsettel, sőt úgy a legjobb, és egyáltalán nem olyan darabos mint a Lazy Days.
Ludwig ugyancsak kihagyhatatlannak tűnt, szerintem az ősz nagy részében viselni is fogom, mert egészen elképesztő darab. Rezes bronz, némi rózsaszínes beütéssel, élénk és úgy egyáltalán, wow!
Atmosphere az ilyesmi színű ceruzáim fixálására kell és persze kiegészítésként sem utolsó a vadabb színek mellé, tipikus sellő szín, gyönyörű selyemfénnyel.
Citron a “mindent visz” árnyalat, ha lehet akkor még a barnát is lekörözi. Elképesztően pigmentált, vakítóan fényes és annyira nekem való, hogy egy könnycseppet is elmorzsoltam az első használatkor. Szintén kicsit őszi, intenzív lime és arany páros.
Eternity nálam ugyancsak alapdarab, gyakran használok kék szemceruzákat, illetve matt szemhéjpúdert, de kellett valami igazán intenzíven fényes. Ő egy kicsit szárazabb, a legjobb hatást egy jó ragacsos alappal és/vagy nedves ecsettel lehet elérni. Smink vele ITT.
Szerintem jól látszik, hogy nem viccel a márka. Számomra új vagy inkább más a textúra, meg kellett ismerni őket ahhoz, hogy ki tudjam hozni belőlük a maximumot, de miután ez sikerült, most még többet szeretnék.
Mindig jól jönnek a krémes szemhéjfestékek is, akár alapnak, akár mozgó szemhéjra, gyors smink gyanánt. Tudom, mindig kardinális kérdés a tartósság, de mivel a szemhéjam nem olajos, a legtöbb ilyen termék jól működik rajtam.
Aurora a smaragzöld és a teal keveredése, örök szerelmem ez a színárnyalat. A Dusk leginkább a Lazy Days-re hasonlít, barackos arany némi rózsaszín fénnyel. Mind a kettőre igaz, hogy apránként kell felépíteni, hogy igazán intenzív legyen és ne foltos. Miután megszáradtak, bírják a strapát egész nap, a jobb oldali kép nedves törlőkendős dörzsölés után készült.
Térjünk rá a folyékony rúzsokra, mert ha valami, akkor ez érdekelt a legjobban. Lassan egy külön fiókom lesz belőlük, de mit csináljunk, ez a kedvenc típusú ajakra való termékem.
A Grande Amore klasszikus rózsás piros, szintén őszi színárnyalat, úgy látszik mostanában már ezekre vagyok ráállva. Érdekesség, hogy mivel vegán termék, nem tartalmaz kármint, helyette van benne shea vaj és valóban nem szárítja az ajkakat.
Cotton jaj amikor megláttam, tudtam hogy ő lesz az egyik kedvencem minden közül, mert pont olyan babakék, amire szükségem van. Tusvonalat is húztam vele, nem bántottam a szemem, de rúzsként isteni. Elég egyszer átmenni az ajkakon, kicsit várni hogy megszáradjon, ezután pedig már csak olajos lemosóval tudtam leszedni.
Nem először írom, hogy mindegyikre igaz, de az a helyzet, hogy kategórián belül nem tér el a minőség, ezért nem duplázom a jellemzőket. Mind a két rúzs tartós, maximálisan fed, valóban mattra szárad de nem fájnak tőle az ajkaim nap végére. Evés után kell igazítani, de egyébként nem mozdultak el.
Itt a Madreperla és a Lazy Days kivételével minden rajtam van a palettából, plusz a kék rúzs ugye. Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem sikerült tematikusan összeválogatnom a színeket, meglepően jól kombinálhatóak egymással.
Összességében a minőség nagyon korrekt, ahhoz képest pedig egyáltalán nem magasak az árak sem, csak a hazai forgalmazótól érdemes rendelni, nem a Pink Panda webshopból, mert ott azért lényegesen drágább minden. Ami plusz Nabla pont, hogy a webshopban minden egyes termékről találunk színhű swatchokat is, amik nagyban megkönnyítik a vásárlást.
Részemről már kinéztem egy rakás szemhéjpúdert, és szeretnék egy külön “arcos” mágneses palettát, szóval egészen biztosan lesz még folytatás!
Mit gondoltok a márkáról és hogyan tetszenek a termékek?
Nagyon vártam már ezt a posztot 🙂 Én is most várom a Nabla-szállítmányomat, sajnos én Pink Pandáról rendeltem, eszembe sem jutott, hogy máshol is hozzájuthatok, ráadásul olcsóbban. Nem baj, majd legközelebb. Köszi a tippet!
Ezek valami csodálatosak! <3
Pont a héten akartam rendelni pár Nabla szemhéjpúdert a Pink Pandáról, de akkor én is inkább az onlinebeauty-ról rendelek. 🙂 Köszi az infót! 😀
[…] emlékeztek még az első Nabla rendelésemre, ami olyan jól sikerült, hogy nagyjából azonnal szerelembe estem a márkával. Azóta rajongó […]