Holnap kezdődik az őrület, újra Glamour Napok! Elkezdtem írni egy amolyan lista félét, merthogy ezer éve nem írtam, de közben eszembe jutott, hogy egyrészt csak a legszükségesebbeket veszem majd, másrészt még nem is írtam a DM blogger találkozón kapott termékekről, aminek talán most (is) hasznát veszitek, szóval íme!
Kezdjük azzal, amire lesz kedvezmény! Az Alverde nagyon távol áll tőlem, nincs is olyan termék amit használok vagy egyáltalán szeretnék használni, de kíváncsiságból kipróbáltam ezt a krémes kontúrpalettát, hátha.
Amint belenyúltam kiderült, hogy a krémes az enyhe kifejezés, sokkal inkább olajosnak mondanám. Mivel a csomagolásból nem sok derül ki, a középső korrektorhoz hasonló, a jobb szélső maga a kontúr, míg a bal szélső a highlighter.
Ez a Light paletta, tehát világos és főleg száraz bőrre való, kizárólag púderezés előtt, alapozás után. Azt kell mondjam tulajdonképpen nem annyira rossz, a highlight szépen fénylik, a középsőnek semmi értelme és bár a kontúr elég fura barna, egészen jól bele lehet dolgozni a bőrbe. Mindenki döntse el maga, hogy érdemes lehet-e kipróbálni, szerintem kihagyható, de egynek nem rossz.
Ami meglepően tetszett a csomagból, az a s-he perfect matt 305-ös árnyalatú rúzs, ami igazi őszi bogyós szín, közel sem olyan matt mint amire számítottam, cserébe jól megfogja az ajkakat, így egészen tartósnak mondható. A pigmentáltsága is rendben van drogériás viszonylatban, kuponnal érdemes rájuk nézni!
A L’Oréal termékekkel mindig vegyesek a tapasztalataim, ha megkérdeznétek mit érdemes venni, biztosan elvéreznék. Nem tudom, de tényleg, én még az 50%-ot sem szoktam kihasználni, ha mégis, akkor szinte mindig megbánom.
A Miss Baby Doll spirál tulajdonképpen nem rossz, de annyira zavar ahogy serceg a szempilláimnál, hogy néha félve tartom közel a szemeimhez, nehogy kiszúrja őket vagy ilyesmi. Kemény ez a kefe, de nagyon. Ha dúsítás és hosszabbítás kell, akkor maradok a szokásos Maybelline spirálnál, amit mindig emlegetek.
Forgive my sin Matte szájkence, ennyit tudok róla. Ha már van a polcokon, akkor mindenképpen vizsgáljátok meg mielőtt megvennétek! Maga az applikátor több mint furcsa, de ha ezen túl tudunk lépni, akkor jön az extra pigmenált, krémes textúra, a meseszép vörös árnyalat és a kérdőjel az arcomon, amikor nem szárad mattra. Azt hittem ez is olyan folyékony rúzs-szerű, ami felkenés után odaköt az ajkakra, de nem az. Folyékony marad, ezért nekem kicsit macerás is, de ha szeretitek az ilyesmit, akkor hajrá!
Az Eye paint Over the blue árnyalata első látásra csodás volt, de sajnos használat közben már közel sem akkora élmény. Egy ilyen sötét és folyékony festéket applikátorral felvinni sem egyszerű, na de ha soha nem szárad meg és még foltos is lesz, akkor egyszerűen tragédia az egész. Akárhogy próbáltam, önmagában, alapként, ecsettel és sorolhatnám, nem tudok megbarátkozni vele.
A Trend it up! őszi újdonságai között vannak érdekességek, például ez az Eye powder, ami számomra furcsán népszerű, ahhoz képest, hogy nem sok értelmét látom sem szájra, sem szemre való verzióban.
Van ugye ez a szivacsos vég, amit ki-be tolsz a kupakba, ahol maga a termék van, így felvesz valamennyit, vagy nem. Nos, ez nem. Egyáltalán nem.
Végül kíváncsi voltam, ezért kioperáltam a kupakból és rá is jöttem hol van a hiba. A szemhéjfesték teljesen krémes és meglehetősen masszív, így a legerősebb nyomkodással sem jött volna ki semmi. Nem tudom a többi milyen lehet, de gyanítom hasonló, szóval használjátok ki a tesztereket!
Korábban már említettem a sminkes videóban, mennyire kellemes meglepetés ez a Crystal Nude rúzs. Valahányszor rajtam van, valaki megjegyzi milyen jól áll, pedig teljesen nude, de legalább szépen csillog.
A textúra nagyon érdekes, kellően krémes az alap, de érezni benne az apró szemcséket. Engem egyáltalán nem zavar, de el tudom képzelni hogy mást esetleg igen. Ha le is kopik a szín, a csillámok ott maradnak, nagyon sokszor használom mostanában.
Balra a Trend it up! Nude lip lace szájfény, ami egyébként nagyon masszív darab, de egyáltalán nem az én színem, jobb oldalon pedig a Crystal Nude.
Ez kérem szépen a 3D Chrome Mousse, jelentsen ez bármit is! Ennek is nagyon szokatlan a textúrája, tényleg habos, be lehet nyomkodni de közben darabos is, szóval nagyon óvatosan kell bánni vele.
Alapvetően tényleg nagyon fényes, de használat közben alig látszik a színe, inkább csak fényt ad, de az sem kimondottan króm. Fura egy termék ez, megnézem a többi árnyalatot, mert van benne fantázia, csak hát ez túl visszafogott nekem.
Kicsit sajnáltam, hogy vége az Essence korrektoros kiadásának, mert az a púder nagyon tetszett, de itt van helyette egy színtelen “blotting powder” ami egészen biztosan csak zsíros T-vonalban működik, de teljes arcra nem tenném.
Ezeknek a púdereknek az a lényege, hogy felszívja a felesleges faggyút, de általában néhány óra múlva éppen ezért össze szoktak állni rajtam, ezzel sincsen másként. Elég száraz és darabos, szerintem apróra őrölt por formájában jobb lenne.
A Trend it Up lakkok egyre jobban tetszenek, van néhány határozottan jó fedőlakk amiket be fogok szerezni még ősszel, de a kicsi üvegesekkel is csak jó tapasztalataim voltak.
Végül, de nem utolsó sorban az egyik abszolút kedvenc, a Balea Born to be lazy fátyolmaszk. Az összetétel kifejezetten szép, sokkal inkább ezt érdemes megvenni mint bármelyik Garnier fátyolmaszkot! Ha eljutok egy DM-ig, akkor tuti felvásárolok párat, kár hogy limitált darab.
Ez lett a végeredmény, miután nem száradt meg a kék szemhéjfesték, kénytelen voltam felturbózni.
Amit én egészen biztosan fel fogok használni, az a Bourjois (CC krém, Clubbing szemceruza), Rimmel (Lasting Finish púder), Maybelline (spirál, szemöldökceruza) és persze a háztartási-tisztálkodási szerekhez járó kupon.
Ti mit terveztetek?