Ideje kidobni a szemetet #5

Minden hasonló bejegyzésnél elgondolkozom, hogy egyáltalán hogyan lehetnek ilyen ritkák ezek, mikor a nem létező fiókom is tele van kencékkel. Ez olyasmi lehet mint a zokni, érthetetlenül eltűnnek az üres flakonok, de az is lehet, hogy a sok munka és gyerek mellett csak zuhanyozni marad energiám.

_MG_2178

Bár nem szeretek szappanozni, időről időre kipróbálok valami újat, főleg amióta a kisfiam szappanmániás lett. Nem viccelek, otthon már 7 Yamuna erdei gyümis van, hogy a többit ne is említsem, de annyi biztos, hogy minden szobában hever legalább három szappan. Változnak az idők.

_MG_2180

Zelka szappanokra mondhatjuk hogy kíváncsi voltam, az Egri Szépasszony isteni volt, krémes hab és még csak nem is szárított, szinte el is használtam az egészet, míg a Kubeba- és szőlőmagolajosat kidobtam az első használat után. Fájt, nagyon fájt, de még mindig nem annyira mint a Manna Tündérvirág, ami elvileg annyira kíméletes, hogy gyerekeknek is jó (gyereket inkább ne szappanozzunk!) Lényeg a lényeg, egyszer kipróbáltam 1500Ft-ért, ez talán jobban is fájt mint a húzódó bőröm.

Bioderma is előrukkolt egy olajos tusfürdővel, ami először annyira szimpi volt, hogy majdnem meg is vettem a nagy kiszerelést, de időközben rájöttem, hogy teljesen irreális lenne. Az illata nagyon kellemesen virágos vagy mézes vagy nem is tudom mi, de tetszik. Egy darabig. Az állaga problémás, sajnos nagyon híg, így rettentő gyorsan fogy, főleg ha nem csak én használom ugye.

_MG_2189

Yamuna termékeket persze tesztelek megállás nélkül, az örök kedvenceim biztosan a Shea vajas családból kerülnek ki. A tusfürdő lágyan habzik, remekül hidratál és imádom a már-már marcipános illatát, viszont samponból sokkal inkább az olivaolajos, nem nehezíti el a hajam sőt, a shea nekem túl sok, inkább száraz hajjal lehet az igazi.

Már régóta vagyok nagyipari testvaj fogyasztó, általában ha elfogy egy kicsi, akkor átteszek a nagyból és vihetem magammal, remek kézkrémnek is. Állandó kedvenc a hárs és a szinte semmi illattal rendelkező joghurtos.

CaoNatur termékeket sem unom, ha valami elfogy akkor szinte biztos hogy előbb vagy utóbb pótolni fogom, legyen az tonik, tusfürdő vagy a sokat emlegetett popsikrém (hideg ekcémára szuper).

Szerintem legalább ezer éve nem vettem semmi Fa terméket, nekem valahogy olyan olcsó és nagyon illatos kép élt róluk, na de amikor a Henkel elküldte az új kókuszos tusfürdőt, annyira beleszerettem, hogy most fogyasztom a harmadikat. Egyáltalán nem olyan édesen parfümös, sokkal inkább frissítő, pedig nem is szeretem a kókuszos dolgokat. Nem szárít és különben is, nyáron ki kell próbálni!

_MG_2153

Kiehl’s érzékeny bőrre szánt krémes, mégis habzó arclemosója is elfogyott, őszintén nehezen barátkoztam az állagával, de mostanra biztosan újraveszem, mert konkrétan hiányzik. Alapos, kíméletes, megkockáztatom hogy hidratál is és a 75ml tényleg sokáig elég volt.

Az Uriage D.S habzó arclemosót is újra szoktam venni, de főleg akkor ha elkezd úgy igazán zsírosodni a bőröm, esetleg közben hámlik is. Ez már a sokadik flakon, szerintem meg is fogom tartani.

Nem volt célom a létező összes micellás vizet kipróbálni, de valahogy mégis sikerül. A Balea nagyon pénztárcabarát verziója nem rossz, de csakis a száraz bőrre ajánlott, a másikban ugyanis van alkohol. Nem is tudom, nekem olyan csikorgós lett tőle a bőröm, sokkal inkább a Garnier, ezt biztosan nem veszem újra.

_MG_2157

Khm Lush termék, ezt is megértük. A Let the good times roll tényleg egy addiktív dolog, de inkább testen mint arcon! Viszonylag gyengéden radíroz, az illata nagyon intenzív, viszont marad után egy olajos réteg amit nem szeretek. Újraveszem-e? Ha rám jön az öt perc akkor valószínű és igen, el is bújok a sarokba, amiért én is egy pattintott kő vagyok néha és hagyom hogy elcsábítsanak a színes-szagos dolgok.

_MG_2164

Az arcápolási rutinom oszlopos tagja a C-vitaminos szérum. Próbáltam a koreai c20-at, majd az alkoholmentes 21.5 változatát (meg is rohadtak a hűtőben) , a Kiehl’s arcra és szemre való termékét, de mindegyiket magasan veri Ildi gyermeke. Hibátlan INCI, nem csíp, nem irritál és főleg mesésen szép lesz tőle a bőröm hosszabb távon. A pórusaim alig látszanak, csökken a gyulladás és a hegeken is sokat segít, egyszerűen nem akarok élni nélküle, szerintem remekül sikerült és ha valamire, akkor erre tényleg érdemes beruházni! Nem spóroltam vele és pöccre 3 hónapig elég volt (nem árt a nyak és dekoltázs ápolásakor sem!), természetesen már megvan az utánpótlás is, jó szívvel ajánlom mindenkinek!

_MG_2182

Kis kakukktojás a babarát bio mosogatószer, ami a “Maszatos kezek” csomagban volt és ahhoz képest, hogy ettől vártam a legkevesebb, nagyon megszerettem. Illatmentes amiért örök hála, meglepően sokáig tart és nagyon hatékony kis cucc, valószínűleg a következő rendelésnél bedobom őt is.

_MG_2197

Nuxe Réve de miel sajnos nem fogy annyira gyorsan mint kellene, ezért meg is romlott, pedig szinte minden nap használom. Fájó szívvel kibontottam az újat és persze kicseréltem a kupakokat is, mert a limitált olyan szép volt. Bizony, nehéz az élet.

_MG_2190

Ritkán írok spirálokról, mert ugye elég maradi vagyok és a jól bevált Bourjois mellett nemigen kísérletezek, kivéve amikor mégis. A Max Factor Velvet akármilye egy amolyan nesze semmi, nem dúsít, de legalább természetes hatása van. Talán velem van a baj, de a márka egyik spirálja sem tudott lenyűgözni. Most pedig álljunk itt meg egy szóra, hagyok két percet, hogy észrevegyétek mi a fura a képen.

_MG_2192

Közelebbről jobban látszik, hogy a L’Oreal Feline a lehető leggusztustalanabb amit valaha láttam. Egy hónapig sem használtam, sőt mondjuk két kezemen meg tudom számolni hányszor, mert csomós és darabos, nem dúsít, de az, hogy gondolt egyet és kiugrott a szűkítő, az már tényleg mindennek a teteje. Ezzel aztán nem sok mindent lehetett kezdeni, nyilván kuka, de azért megörökítettem, hogy Ti is lássátok. Megjegyzem, a kopott csomagolás sem szemet gyönyörködtető látvány, pedig még csak nem is volt napi használatban.

_MG_2195

A lakásban most éppen három darabot találtam, de valahol még biztosan van egy Rimmel Lasting Finish. Tökéletes hétköznapi fixáló púder, minimálisan fed is és bár nem túl tartós, hiányozna ha nem lenne.

_MG_2196

Nem sok NYX terméket veszek, valahogy soha nem érzem, hogy náluk szeretnék költeni, kivétel a HD korrektor. Talán három színben is van, de az abszolút kedvencem a legvilágosabb volt, szuper kiemeléshez és szépen fed is, de nem áll össze. Ezt biztosan pótolni fogom ha útbaesik.

Képzeljétek ennyi, a random kedvences posztot nagyon szeretném videó formájában rögzíteni, mert sokan vannak és talán egyszerűbb, de a drogériás újdonságok okozta csalódásaim is megérnek egy misét!

Ez most így elég vegyes lett, mindig rohanás van és olyan nehezen jutok el az írásig, pedig nagyon hiányoztok ám. Minden alkalommal amikor találkozom egy olvasóval óriási örömet okoz, de rögtön eszembe jut, hogy cserben hagylak benneteket, még akkor is, ha ez így erős megfogalmazás. Ma fáradt vagyok és érzelgős, annyi mindent tudnék mondani és szükségem is lenne rá, de talán majd idővel jobb lesz. Minden esetre köszi ha idáig eljutottál!

View Comments (14) View Comments (14)
  1. honnan lehet tudni, hogy a nuxe ajakbalzsam megromlott ? : D ez most hülyén hangzik, de arra vagyok kíváncsi, hogy miben változott meg az eredeti állapotához képest (állag, illat, íz, bármi). nekem is van egy félig elhasznált tégelyem, tavaly vettem, és épp arra gondoltam, hogy egy év a szavatossága, lejárt már… de sajnálom kidobni, mert semmi változást nem tapasztaltam még.

    1. Nálam igazából mindene megváltozott, az állaga és a színe is, de az illata sem volt már olyan jó mint régen. Ez mondjuk kb másfél éves, de ha nem tapasztaltál változást, akkor még nem is kell kidobni 🙂

  2. Pénteken már mondtam: megvárunk! Ha nyugi van, sűrűbben írsz, ha zűrös, hát ritkán. “Ma fáradt vagyok és érzelgős, annyi mindent tudnék mondani és szükségem is lenne rá”-mondatodhoz pedig annyit: ha úgy érzed, nem mondhatod el senkinek, elmondod hát mindenkinek, akkor ne termékekről írj, hanem Magadról. Az is éppúgy Te vagy, sőt, főleg, legfőképp az vagy Te…

    1. Sok minden van amit tényleg nem mondhatok és igazán nem is akarok rinyálni, de ha összeáll valami a fejemben akkor meg fogom írni!

  3. Megnyugtató volt olvasni, hogy a Tündérvirág nemcsak nekem volt ennyire rossz élmény. Bár az allergiám miatt nekem a növényes dolgok általában nem jöhetnek szóba (kamilla, lándzsás útifű is felejtős…), ezt a szappant ajándékba kaptam és gondoltam adok neki egy próbát, hiszen gyerekekre tervezték és a körömvirágra épp nem vagyok allergiás. Két nap alatt durva piros kiütéseim lettek, jöhetett a kalcium, antihisztamin, ez volt egy hete, most tartok ott, hogy már lehámlott minden bőr az arcomról és kezd ismét szép lenni. Repült a kukába, szörnyű volt.

    1. hú basszus, ez nagyon rosszul hangzik! Én az arcomat sosem bántom szappannal, de a testem is nagyon fájt utána nagyjából azonnal, nálam is kuka. Nem is tudom elképzelni mit csinálhat ez a gyerek bőrével, pedig anno még a védőnő is ezt ajánlotta.

  4. Ez nem is olyan kevés holmi. Nálam rendesen fogy minden, többnyire azért, mert sorba rakom őket, amit megvettem, csak akkor bontom meg, ha elfogyott az előző, van, amikor elég, ha birtoklom a dolgot, az is megnyugtat 🙂 Spirálból is egyet használok, egy van tartalék, de már kettő utánpótlást rendeltem. Púderból is így vagyok, mint te, hogy sok ugyanolyan van. Amiből sok a megbontott, hát az a lakk, ill. a tusfürdő, ha újdonság, de mi többen használjuk ugyanazt a készletet, így jobban fogy. Meg hát fogkrém, 4 embernek 4 féle, meg külön anyámnak, ha meglátogat.

  5. Nagyon örülök, ha írsz, nem baj, ha kicsit ritkábban teszed meg! 😉 🙂
    A felsorolt termékekből egyedül a Rimmel púdert ismerem, használom én is rendületlenül. 🙂
    Az említett random kedvences videóra pedig nagyon kíváncsi lennék, és a drogériás csalódásokra is! Szóval remélem elkészíted őket. 😀

  6. A L’Oreal spirál nálam pontosan így indult. Lecsavartam az első alkalommal és pontosan a képen látható tocsogós kefe fogadott. Aztán erősen visszacsavartam (tényleg NAGYON erősen) és működik 🙂 Ami viszont azóta a legérdekesebb számomra, hogy ez a spirál SZUPER. Én sem értem, de simán leveri a High Impact-et. Tartós, nem potyog, alig bírom leszedni még a legszuperebb lemosókkal is. És nekem szép pillákat varázsol, hétköznapra tökéletes. Érdekes a mi kalandunk, de a rengeteg kipróbált spirálom közül ez talán a majdnem első helyezett (akik versenyeznek vele: többféle Clinique, Bobbi Brown, Bourjois….).

  7. Az idő és a bejegyzések gyakorisága miatt pedig nem kell aggódnod szerintem. Itt mi biztosan megvárunk. Én biztosan, mert két pici gyerek alszik az emeleten, a legnagyobb 3 éves, a legkisebb 1 és a különbség közöttük 19 hónap és 30 nap. :-)))))) A Fáradtságról könyvet tudnék írni több kötetben. Szóval kitartás. A Yamunákat egyébként én is imádom. Amit a figyelmedbe ajánlok az a Phi kozmetikumok. Mariann egy csoda, személyre szabottan is készít krémeket és elég jókat (nekem a TÖKÉLETESET). Szintén érzékeny bőröm van, bár inkább száraz mint kombinált és nem drogériás krémeket használok/tam (EL szérumok, PC….).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Remington SonicFresh Total Clean elektromos fogkefe

Next Post

Testradír körkép