Nincs Facebook oldal, inkább iratkozz fel!

Ha megnyomod a gombot, akkor elfogadod, hogy ritkán, de küldeni fogok hírlevelet. Az adataidat megtartom magamnak, és igen, bármikor leiratkozhatsz.

Bőrmegújulás / Harmadik fejezet – hegkezelés

Most, hogy testileg és lelkileg egyaránt kihevertem a tűs mezoterápiát, megírom életem egyik legkomolyabb bejegyzését. Nemcsak a téma az, de a képek is a kemény valóságot fogják tükrözni, amihez személy szerint nagy bátorságra volt szükségem, de alapvetően azt hiszem büszke vagyok magamra. Azért, mert végre bevállaltam és azért is, mert meg merem mutatni Nektek. 

Eszter a kedvemért dokumentálta a történteket és persze segített megírni mi is történt pontosan, a kezelést követő néhány napról pedig már a saját tapasztalatomat olvashatjátok majd. Előre leszögezem, hogy mindenkinek más a fájdalomküszöbe, ahogy természetesen a bőrünk állapota is eltér, ezt vegyétek figyelembe!

Magáról az mezopen-ről nem írnék most részeletesen, de  persze ha szeretnétek és/vagy fontosnak tartjátok, akkor szentelhetek neki is egy bejegyzést. A lényeg, hogy különböző fejeket lehet csatlakoztatni a géphez, ami nagyjából úgy működik mint egy tetováló gép, ütögető mozdulatokat végez, tehát merőben eltér egy dermaroller-től. Az én esetemben 36db tű ment 0,5 és a problémás részeken 2mm mélyre. Jöjjön tehát a teljes folyamat Eszter szavaival és az általa készített képekkel (kattintásra megnőnek!).

1, Vintage Beauty arclemosó krémmel történő letisztítást, mechanikai peelinget és enyhe gyümölcssavas előkészítést követően gőz alá helyeztünk. A gőz alatt az arcon BHA savat helyeztünk el, a faggyúmirigyek kivezetőnyílásainak fellazítása céljából. A gőzölés alatt polarizált fényterápiát alkalmaztunk a Polarisol segítségével, amely megoldással enyhíthetjük a tisztítással járó fájdalomérzetet, egyben gyorsíthatjuk a bőr regenerációs folyamatait.

2, Gőz után, felpuhítva.

3, Mechanikai tisztítás (leánykori nevén: nyomkodás) után. 

4, Kakukkfüves letörlést követő Olax Dissitiflora tartalmú összehúzó pakolással, mely a hámot nyugtatja, a sebszéleket, pórusokat összehúzza, az irha hajszálérkacsaiban enyhe vérbőségfokozást indukál, ezzel segítve az artériás erecskéken keresztül a bőr oxigenizációját és a vénás hajszálerek ürítését. Egyébként feszesít és pigemnfoltot halványít. Durva szemcsézetű poranyagainál fogva a maszk eltávolításakor másodlagos peelingként funkcionál.

5, Ugyanez szempillafestékkel, immáron ülve.

6, Összehúzópakolás eltávolítását és a szemfesték lemosását követően.

7, Dunsztba helyezett Lidocain maszk, a tűs mezoterápiás kezelés előkészítésére lehetőség szerint azokon a helyeken, ahol nem történt faggyúeltávolítás.

8, Polarizált fényt kibocsátó lámpa folyamatos használatával tűs mezoterápia (mesopen, vagy MesofillR eljárás). Használt anyagok: Gluthation (méregtelenítés, kötőszövet előkészítése, C-vitamin (érfalerősítés, fehérítés), organikus szilícium (kötőszöveti erősítés). A tűfej 36 tűt tartalmazó, steril tű.

9, A tűs mezoterápia (más néven: kollagénindukciós eljárás) okozta mechanikai vegzatúra eredménye. A mélyebb atrófiás hegek területei erősebb „megdolgozást”kaptak.

Személyes megjegyzés:
 Az elején hihetetlenül izgultam, nem tudom hogy a fájdalomtól való félelem miatt, vagy a kezelés hatása volt rémisztő, de konkrétan féltem. Amikor elkezdődött a lényegi rész egy kicsit megkönnyebbültem, mondván nem is fáj ez annyira. Néhány perccel később Eszter meg is jegyezte, hogy igazi hős vagyok, hang nélkül tűrtem az egészet, de a vége felé már nem sok kellett a síráshoz. Az utolsó pár másodpercben volt a legnehezebb, végül mondhatjuk hogy nem csak a bőröm, én is sokkot kaptam egy kicsit. Azóta bárkivel beszéltem erről, kivétel nélkül sírtak, pedig kevesebb tűvel volt dolguk, ezért mondtam, hogy más a tűrőképességünk.

Nyugtatásképpen lehetne peel off maszkot alkalmazni, hűtőpakolást, thermoálarcot, stb. Én Vintage Beauty hidratáló krémalappal, bio aloe vera, bio ricinus, bio feketekömény olaj krémmaszkot képeztem, ezzel nyugtattuk és hidratáltuk a bőrt (elbocsátó krémnek és otthoni használatra is hasonló összetételű krém került összeállításra).

A kezelés során alkalmaztunk tű nélküli mezoterápiás (elektroporációs eljárást) és kozmetikai soft lézert is, amelyről nem készültek képek, de a folyamat része volt.
 
Személyes megjegyzés:
Amikor felkerült a maszk, azt hittem kifutok a világból. Rettenetesen égett, még egy hangyányi kis fuvallatot is éreztem, arról nem is beszélve, hogy a mimikám kb. nullára csökkent. Szerencsére pár perc pihenés után egyre jobb lett, az utolsó két kép készítésénél pedig már alig éreztem valamit és még csak nem is volt olyan vörös mint amire számítottam.
 
Aznap estére akárcsak a green peel után, belobbant az egész és tényleg nagyon fájt. Megtettem az óvintézkedéseket, amikről korábban már írtam, és reméltem hogy nem lesz baj, ugyanis ilyenkor nagyon könnyű bármilyen bacit összeszedni. Éjjel nem is egyszer ébredtem fel a fájdalomra, de szerencsére másnapra tényleg jobb volt a helyzet. Már ami az érzést illeti.
 
Íme az arcom kicsivel több mint 24 óra elteltével. Mit mondjak, péntek reggel miután tükörbe néztem, nem bírtam ki sírás nélkül. Nyilván nem tehetek rá semmit és ha tennék is, csak rontana a helyzeten. Megvastagodott és sebes az egész arcom, pont mint „vedlés” előtt. Eszterrel minden nap konzultáltunk a helyzetről és megnyugtatott, hogy ez tök normális, legalább egy hét a teljes gyógyulás. Legyek türelmes. 
 
Szombaton már kezdődött a hámlás, ami intenzíven tartott még két teljes napig, az azt követő púderes hámlás már alig volt észrevehető. Mindeközben nem áztattam a bőrömet, nem kapirgáltam, csak kentem és levendula vízzel vagy arctejjel törölgettem át.
Hétfő reggelre (4. nap) már nagyon szép volt ahhoz képest, végre használhattam egy kevés korrektort is a fényvédő mellé.
 
Egy hét elteltével már egy sajtótájékoztatóra is elmerészkedtem, végre sminkelhettem és úgy egyáltalán, minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Nyilván a kozmetikusomon kívül csak én látom, hogy valójában mekkora a különbség, de annyit mondhatok, hogy óriási. Nem egy olyan hegem volt, amibe „bele tudtam ültetni” az ujjam, ezek most nagyban csökkentek, a mimikai ráncaim mélysége szintén.
 
 
Végül két teljesen nyers (retusálatlan) fotó, így talán egy picit jobban látszik a különbség. A Bal oldali kép friss, a jobb oldali pedig a kezelés előtt készült. Az alapozó ugyanaz, ahogyan a highlighter is, amit egyébként nem szabadna heges bőrre használni, mert jól kihangsúlyozza őket, de mindegy. Ősszességében sokat javult a helyzet, ez ad erőt a következőhöz.
 
Biztosan van amit kifelejtettem, ezért kérdezzetek egészen nyugodtan!
 
Lábjegyzet: Remélem tudok egy kis erőt adni az ilyen jellegű bejegyzésekkel, nekem például sokat segít ha beszélgethetek valakivel, aki hasonló cipőben jár. A következő lépés egy újabb green peel lesz azt hiszem, utána ismét tűk, de mindenképpen írok majd róla.
 

Nincs Facebook oldal, inkább iratkozz fel!

Ha megnyomod a gombot, akkor elfogadod, hogy ritkán, de küldeni fogok hírlevelet. Az adataidat megtartom magamnak, és igen, bármikor leiratkozhatsz.
Összes hozzászólás (7) Összes hozzászólás (7)
  1. Hű ez nem semmi 🙂 igazi hős vagy 🙂 és annyira jó, nem csak hogy meg mered írni, de még fotókat is teszel fel! Az ilyen posztoktól lesz igazán hiteles egy beuty blog ! Én azt szeretném kérdezni , h mennyi időt vett igénybe a kezelés onnantól , h beléptél az ajtón , odáig, hogy távoztál ? Köszönöm !

    1. Nagyon szépen köszönöm Timi, reméltem hogy így gondoljátok majd! 🙂 Fú nagyjából 3 órát vett igénybe az egész, felkészítéssel, pihenéssel és mindennel együtt, de biztos ami ziher, azért megkérdezem Esztert is.

  2. hű, hát le a kalappal, ez nagyon kemény menet lehetett. nekem elég magas a fájdalomküszöböm, de nem hiszem, hogy képes lettem volna bevállalni egy ilyen kezelést (nem is feltétlenül csak a fájdalom miatt).
    és szerintem látszik a különbség, bár, gondolom, te sokkal jelentősebbnek látod, mint én.

  3. Nagyon vártam ezt a bejegyzést. Nagyon részletes, többször is elolvastam, köszi!

    Szerinted ilyen napsütéses március-áprilisban még meg szabad csináltatni? (persze extra fényvédővel, nálam ez a gyorsan pigmentfoltos bőröm miatt, amúgy is alap)
    Vagy ez inkább ősszel ajánlott?

    1. Szia Judit!

      Én most még biztosan elmegyek egyszer, de utána már csak ősszel folytatom a kezelést. Az az igazság, hogy szerintem ha teheted, akkor célszerű pár napig otthon maradni, mert az első pár napban (2-3) még fényvédőt sem tehetsz rá. Ha nem megoldható, akkor persze nagyon kell vigyázni, de mindenekelőtt beszélj azért a kozmetikussal! 🙂 Nagyon örülök hogy hasznos volt, köszönöm szépen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Előző cikk

Hajápolás a hétköznapokban

Következő cikk

Napi smink / Smashbox Smoky Cover Shot paletta