WiseTree Naturals Szérum Bőrfiatalításra

A WiseTree Naturals hazai cég, amiről röviden azt kell tudni, hogy olyan mérnökök állnak a háttérben, akik sok éves tapasztalataik alapján a legjobbat igyekeznek megalkotni úgy, hogy közben természetes anyagokat használnak és odafigyelnek a környezetvédelemre is.

WiseTree Naturals hazai cég, amiről röviden azt kell tudni, hogy olyan mérnökök állnak a háttérben, akik sok éves tapasztalataik alapján a legjobbat igyekeznek megalkotni úgy, hogy közben természetes anyagokat használnak és odafigyelnek a környezetvédelemre is. Vezető kutatójuk Bíró Szabolcs vegyészmérnök, aki amellett, hogy elnyerte a 35 év alatti kutatóknak járó Varga József-díjat, egy világszabadalommal is büszkélkedhet. A teljes csapatról a “rólunk” menüpont alatt olvashattok bővebben, de érdemes alaposan átböngészni a honlapot, mert a részletes leírásokon és bemutatkozáson túl, hasznos szépségápolással kapcsolatos cikkeket is találtok majd.

“A Wise Tree Naturals termékekre összességében az alábbi megállapítások jellemzőek:

  •  kizárólag természetes összetevőkből készülnek, amelyek megfelelnek az egyik legszigorúbb európai kritérium rendszernek (BDIH Németország)
  • majdnem mindegyik termékünk teljesen tartósítószer mentes,
  • nagyon gazdaságosak, mert keveset kell használni belőlük,
  • az összes termékünk Magyarországon lett kifejlesztve, és a gyártást is itt végezzük,
  • a termékeink csomagolásait tekintve fontos szempont az újrahasznosíthatóság és a környezetvédelem. A dobozaik ezért újrahasznosított papírból készülnek, a flakonjaink pedig szinte kivétel nélkül újrahasznosíthatóak,
  • a nálunk vásárolt termékekre ezen felül 100% pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!”

IMG_2647

Izgalmasan hangzik nemde? Mondanom sem kell mennyire izgatott voltam amikor végre készhez kaptam a csomagomat. A Randikrém neve talán már ismerős lehet, bár sok jót olvastam róla, engem a másik szérum sokkal jobban érdekelt, illetve megakadt a szemem a stressz csökkentésére kifejlesztett étrend-kiegészítőn is. Mi máson?

IMG_2652

A szérum összetevőit már megtaláljátok a Krémmánián, szerintem nagyon szépre sikerült és egyáltalán nem féltem kipróbálni, sőt! A textúrája meglehetősen szokatlan, vizes, de eldolgozva inkább csúszós, nehéz leírni. Mindössze egy borsónyi mennyiség elég az egész arcra, mert ha túl sokat viszek fel belőle, akkor morzsolódni kezd. Ami nagyon tetszik benne, hogy felkenés után szinte azonnal felszívódik, nemhogy ragacsos érzés, de semmi nem marad utána.

IMG_2656

Most felsorolok néhányat a várható hatások közül, amit valóban tapasztaltam is az elmúlt két hónapban:

  • lágyítja, puhítja a bőrt, hosszan tartó hidratáltságot és üdeséget biztosít,
  • ránctalanító, növeli a bőr rugalmasságát, feszességét (védi a kollagént a degradációtól),
  • erősíti a bőr természetes védekező képességét, serkenti a bőr regenerációját, és egyéb bőrhiba helyreállító hatással is bír,
  • csökkenti a bőrirritációt, nyugtatja a bőrt, kellemes érzetet biztosít,
  • javítja a bőr szerkezetét, az arckontúrt; csökkenti a szemek alatti táskákat, karikákat,
  • felfrissíti a fáradt arcbőrt és a szemkörnyéki területeket

Ez a termék egyszerűen szuper, azt kaptam amit vártam, sőt annál is többet. Megnyugtat, csökkenti az irritációt, kisimít és felfrissít, a szemem alatti terület pedig olyannyira rendben van, hogy öröm ránézni. Fontos, hogy ne azonnali hatásra számítsatok, nagyjából egy hónap mire a bőr “válaszol”, én is csak hosszabb távon láttam a különbséget és így kezdtem egyre jobban szeretni. Naponta egyszer használom (este), ezt követően jön a hidratáló krém, így tökéletesen egyensúlyban van a bőröm, se nem zsíros, se nem száraz. Nem is tudom mit mondhatnék még, örömömre szolgál, hogy kipróbálhattam és jó szívvel ajánlom Nektek is.

IMG_2660

Termékjellemzők, várható hatások (az aktív komponensek hatásai és a felhasználók visszajelzései alapján):

  • fokozódik a szellemi és fizikai teljesítő képesség, javul a szellemi felfrissülés,
  • nyugtató, lazító hatást kelt, javul az általános közérzet,
  • csökken a szorongás, a krónikus fáradtság, és az általános gyengeség,
  • szervezet ellenálló és alkalmazkodó képessége is javul a fokozott stresszel szemben,
  • erősödik a szervezet ellenálló-képessége, véd a stressz okozta káros biológiai hatásoktól.

IMG_2657

A termék részletes leírását és összetételét természetesen szintén megtaláljátok honlapon. Részemről azt tudom elmondani, hogy körülbelül két hét után éreztem igazán a hatását, de igen nehéz írni róla, hiszen mindenki élete más, ahogyan az a bizonyos küszöb is. Stresszes vagyok mert keveset alszom, vagy azért nem alszom mert már túl stresszes vagyok, de lényegében állandóan fáradt, gyakran ingerült és igen, néha konkrétan kibírhatatlan vagyok. Remélem nem csak placebo, de úgy érzem amióta szedem a napi két kapszulát, jobban bírom a strapát, az alvásban pedig egészen biztosan segít. Ahogy minden gyógynövényt, ezt is érdemes csak kúraszerűen alkalmazni, jelenleg szünetet tartok, de újra fogom rendelni, mert valahogy már az is megnyugtat, hogy van.

Összességében a szérumot nagyon jónak tartom, igazán a szívemhez nőtt és nem csak azért mert magyar, ezt fontos kiemelnem. Az étrend-kiegészítő nekem bevált, de egyértelműen mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mire van szüksége, ezért inkább azok figyelmébe ajánlom, akik hozzám hasonlóan feszített tempóban élik az életüket. Kíváncsi lettem a többi termékre is, vajon mit tudnak azok a dezodorok?

 

 Hallottatok már a márkáról?

View Comments (9) View Comments (9)
  1. Készítettem Szabolccsal interjút szóval én már Hallottam róluk, remélem más is :)
    Nem próbáltam még semmit tőlük, most egyelőre arra koncentrálok, amit beszéltünk…bár sajnos bőrápolásra sem marad, mert tönkre ment a gépem szóval pótolni kell, mert nincsen másik. Na mindegy. Szóval mindenképpen kipróbálom ezt a szérumot, nagyon hiteles tesztet írtál:)

      1. Arctisztító tej megvan, Bioderma Sensibio, közben úgy alakult, a Sensibio Light és az általad említett fényvédő is az enyém lesz ^_^ szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy válik be. Viszont este BerBer Narancsvizet használok krém helyett és wow! Szóval alakul ^_^

  2. Ennek a szérumnak igazi trutyi színe van :) szeretem az ilyeneket, amiket nem erőltetnek fehérre vagy rózsaszínre.
    Nagyon szép az összetevőlistája.
    Szurkolok a márkának, szimpik.

    1. Igen, írják is a honlapon, hogy minden olyan színű amilyen, mert meghagyják természetesnek és nem akarnak fehér vagy átlátszó krémet gyártani mesterségesen. Nekem is nagyon szimpik, remélem hazai sikersztori lesz!

  3. ez a szérum nagyon tetszik, pont azt tudja, amire szükségem lenne (bár, lehet, inkább ki kellene aludni magam mindig) :-)

    1. Nekem sem ártana néha, van hogy szó szerint elájulok este. A szérum szuper jó, nagyon szeretem 🙂

  4. Ez a szérum nagyon ígéretesnek tűnik. Nálam a fáradságon és az állandó alhatnékon az segített, hogy végre találtam egy hozzáértő dokit, és Kiderült, hogy mi van a háttérben. Persze munka is van bőven, de megelégeltem, hogy mire hazaérek, egy zombi is élénkebb, mint én. :D

    1. Ez a szérum nagyon jó! 🙂 Nekem “csak” a gyerek van a háttérben, ha beteg (mostanában gyakran) akkor akár egy hét is eltelik úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem alszunk, csak pár perceket szórványosan, utána ugye jön a reggel és indul az élet, háztartás, meló, blog, találkozók blabla. Állandóan fáradt vagyok :/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Bioderma Photoderm Mineral SPF50+ Spray

Next Post

Scholl Velvet Smooth lábápoló termékcsalád