Vörös Top5 / 2014

Én tényleg megpróbáltam, de egyszerűen nem tudok leállni a vörös rúzsokkal. A kollekcióm 90%-a piros, nagyjából minden nap másikat használok, de továbbra sem elég, ha látok egy szép és főleg hozzám illő darabot, nem tudok rá nemet mondani. Az idei válogatás közben félretettem azt a majdnem tökéletes ötöt, ami ebben az évben a legkedvesebb volt nekem.

Én tényleg megpróbáltam, de egyszerűen nem tudok leállni a vörös rúzsokkal. A kollekcióm 90%-a piros, nagyjából minden nap másikat használok, de továbbra sem elég, ha látok egy szép és főleg hozzám illő darabot, nem tudok rá nemet mondani. Az idei válogatás közben félretettem azt a majdnem tökéletes ötöt, ami ebben az évben a legkedvesebb volt nekem.

kezdo

1, Bourjois Rouge Edition Velvet – 01 Personne ne rouge! A számomra tökéletes rúzs, olyan gyakran használom, hogy talán ez lesz az első ami tényleg el is fogy. A textúrája egy álom, könnyed, észrevétlen és hosszú órákig makulátlan marad, az egyetlen amibe bele tudok kötni, az a száradási ideje. ITT láthattatok róla képeket.

2, Szintén Bourjois, méghozzá az új, továbbfejlesztett Contourt Edition – 06 Tout rouge szájkontúrceruza, ami ha lehet százszor jobb az elődjénél, amit szintén nagyon szerettem. A krémes viasznak köszönhetően csak úgy siklik, erősen pigmentált, nem szárít és nagyon szép árnyalatokban kapható. Önmagában is tökéletes, de nagyon jó kiegészítője a fent említett rúzsnak is.

IMG_0136

3, Bobbi Brown Art Stick – Sunset Orange, ami ahogy a neve is jelzi inkább narancs, igazi tavaszi/nyári árnyalat. Nagyon szeretem benne, hogy pirosítóként és rúzsként is funkcionál, mind a két fronton remekül és tartósan állja meg a helyét. Önmagában túl matt az ajkaimon, ezért egy kevés ajakápolóval fel szoktam dobni, úgy az igazi. A teljes bejegyzést ITT találod.

IMG_0131

4, MAC Anthurium Pro Longwear Lipglass, amit egyszerre gyűlölök és imádok. Ha nem lenne annyira nehéz és ragacsos, akkor ez lenne a tökéletes vörös szájfény, de sajnos borzasztó viselni. A minap gyorsan felkentem, rohantam egy találkozóra, miközben a repkedő hajszálaim állandóan beleragadtak a szájfénybe és persze össze-vissza kentem vele az arcom, de ez még semmi! Hazaérvén vettem észre, hogy egy jó nagy adag lefolyt a szám sarkába, én pedig így sétáltam végig az utcán fényes nappal, mintha csak a Vámpírnaplókból szabadultam volna. A színe maga a tökély, de a minősége sajnos szörnyű. A róla szóló bejegyzés ITT.

5, Végül, de nem utolsó sorban LOOkX – Red Carpet, ami az év színe, sőt! életem egyik legjobb választása. Annyira vibráló, hogy szinte vakít, egy kicsit narancsos, de mégis inkább vörös, megfoghatatlan színe van. Soha annyi bókot nem kaptam, mint amikor ezt viselem. Valahol a hetedik óra környékén kezd kényelmetlenné válni, különben tartós, evés után azért érdemes frissíteni, de nagyon jól állja a sarat. Szintén használható pirosítóként is, ez nekem az álom ceruza, megmutatom majd élesben is!

IMG_0139

Bourjois Tout rouge, MAC Anthurium, Bobbi Brown Sunset Orange, Bourjois Personne ne rouge, LOOkX Red Carpet

Mik voltak a Te kedvenceid?

View Comments (31) View Comments (31)
  1. Én a korallos színekkel vagyok így tavasszal és nyáron, télen napközben a nude, alkalmakkor viszont már én is a piros vagy egész sötét bordós, lilás színekhez nyúlok. Nagyon jó kis válogatás lett a piros ajakkencékről, azt hiszem a legközelebbi Müller látogatásomkor megcsodálom a fent említett Bourjois termékeket. :)

    1. Én is nagyon szeretem a korallos színeket, csak kevés áll igazán jól. Annyira irigylem azokat, akiken jól mutat egy lila vagy sötét bordó, nagyon szépeket lehet találni. Ezeket a Bourjois termékeket nagyon tudom ajánlani, szerintem szuper jók 🙂

  2. Ezek a képek eszméletlen jók *.* ne érts félre, mindig szeretem a képeidet, de ezek most valahogy különösen megfogtak.

    Én egy NYC rúzst nyúzok, valami álomszép színe van, és a minősége sokkal jobb, mint amire az ára alapján számítani lehetett. Nem csókálló, de amúgy tökéletes. Tartós, kényelmes és csodaszép, pontosan az a vörös, amit kerestem, azóta sem csábultam el másikra :)

  3. a lookx állat szép rajtad valóban, tényleg nagyon jól áll :-)
    a bourjois grand cru-val milyen lett a viszonyod? esetleg nem lőnél róla néhány képet? (jelenleg erre vágyom nagyon, ezer képet megnéztem róla, és kíváncsi vagyok a te véleményedre is)

    1. A LOOkX tényleg mindent visz, amikor megláttam róla a képet, tudtam hogy nekem való 🙂 Szerintem a Grand Cru nem annyira jó mint ez, nehezebb szép fedést elérni és nem olyan krémes. Vagyis igen, de sokkal sűrűbb az állaga. Nekem nagyon sötét volt, ezért máshoz került, de azt hiszem készült róla kép, majd utánanézek.

      1. köszönöm 🙂
        (ha már a l’oreál vöröseiből a laetitiát nem hozták be, és kénytelen voltam beérni az evával, muszáj vagyok egy másik sötétet nézni)

        1. Én ma megvettem Julianne pirosat, mert nagyon izgatott és Nati emlékeztetett, így már nem tudtam kiverni a fejemből 😀 A J’Lo nem elég sötét? mondjuk tényleg nem, de pl IsaDora? vagy hát ugye MAC, ott tuti van egészen sötét.

          1. a jlo-nak nem tetszik az árnyalata, az isadora viszont jól hangzik, azokat megnézem majd (mac rúzshoz meg még egy üres tégelyt kell produkálnom, az még jópár hét, és a héten tervezek A rúzshoz hozzájutni)

        1. nyilván nem csak ezt írtam (hülyetelefon) :-)
          naszóval pupa i’m 309.
          szempillaspirálért mentem be, és szólt az eladó, hogy inkább csomagban vegyem meg, mert a spirál áráért kapok még egy szemceruzát és egy szabadon választott körömlakkot is (bármelyiket a nem kicsi kollekcióból), így kénytelen voltam átmenni a másik oldalra, és nem szembe találtam magam a rúzsok közt azzal színnel, amit ezer éve keresek? hát így :-)
          (ja, és a krémes szemfestékeik is nagyon tetszenek)

          1. Sejtettem 🙂 Amikor voltam, már élt az akció csak nem tudtam lemondani a palettáról. A krémes amit megvettem nagyon nagyon jó! Rúzst nem vettem, mert megvárom a januári matt kollekciót, de hurrá akkor örülünk! És jó?

          2. nem kifejezetten tartós (inkább csak mint egy tartósabb szájfény), viszont megfogja az ajkamat, úgyhogy bár a fénye megkopik és a színe is, mégsem tűnik el teljesen, viszont rendesen alá kell hidratálni, és használat előtt radírozni, mert a száraz részekről levakarhatatlan. macerás egy kicsit, na, viszont állat színe van :-)
            a mattakra én is kíváncsi vagyok, sajnáltam, hogy még nem voltak itt
            ja, és hatalmas pirospont a kiszolgálásért, remélem, ilyen is marad :-)

          3. Ìgy a harmadik napon kezdek rájönni, hogy Julianne is macerás, ha nem is ennyire. A kiszolgálás hibátlan, nagyon tetszik az üzlet. Baba most megint lázas basszus, nem tudom mi van :/

          4. jaj, de hát még csak most gyógyult meg, bár lehet, ez még abból maradt vissza :-/
            doki mondott valami értelmeset?

          5. Még nem, ma este ébredtem arra, hogy bebújik mellém a forró kis testével. Holnap telefonálok, de eddig sem mentünk sokra velük.

  4. A piros színt szeretem én is, de ált. csak 1 van, míg el nem használom. régebben Manhattan szájfény, most meg rúzsceruza. Vagy piros, vagy semmi :)

    1. Az a duci Manhattan cerka? Nekem narancsos van és nagyon szeretem, szintén arcon is használom. Nálam is, vagy piros vagy semmi, de azért lett 2 nude cucc is, az egyik rúzs, a másik szájfény, szeretem őket is, csak nem annyira 😀

  5. Óóó, gyönyörűek! Az a lecsorgós szájfény vicces lehetett! Csak nem Neked 😀 sajna nekem mindig a fogamra tapad fel, tiszta hisztéria, h mindig attól félek, h éppen ki mókázik a vörös fogaimon 🙂
    Érdekes módon én is rákattantam most a pirosra, pedig nude-lány vagyok… de megláttam a L’Oréal új vörös rúzs kollekcióját, és a Julianne árnyalat elrabolta a szívem. Nem is a színe, hanem inkább a tartóssága: csak a kézfejemre kentem, de két napig pompázott rajta az a kis folt, mert egyszerűen nem tudtam levakarni 😀 (amúgy még a Freida volt ilyen, a többi simán lejött) Nekem nagyon nem praktikus a vörös rúzs, nem használom ki, pedig jól áll, csak vhogy olyan… sok. Rimmel Kate Moss kollekcióból van 11-es, sötétebb, bordósabb piros, álomszép. Tavalyi trendkiadású, kétvégű Alverde rúzsom is van vörös, az is szép, és kitűnő a tartóssága! Catrice zselés (vagy milyenes :)) rúzsai közül is van egy Red or Bad fantázianevű, ez nem olyan rikító, pont hétköznapokra való. Plusz nemrég barátnő selejtezett, és így került hozzám egy Avon Perfect Kiss Lacy Mauve, ami szintén egy pirosba hajló rózsaszínes árnyalat.
    Látod, ezek mellett igazán nincs szükségem a Julianne-re, de azóta is birizgálja a fantáziám…

    (Remélem már jól vagytok, és minden rendben! Puszik)

    1. Váááááááááááá a Julianne az én szívemet is elrabolta, főleg mert imádom a nőt! Sehol nem találtam belőle, csak a nude rúzsokból, bár a teszter olyan rózsaszínnek tűnt, nem tudom hogy állna. Lehet hogy most nem érdekel annyira, hogy L’Oreal, akkor is megveszem ha találok. Az én kézfejemen is nagyon sokáig bírta, meg is lepődtem 🙂 Jajj most megint eszembe juttattad, nagyon tetszik! Én valahogy sokszor érzem úgy, hogy a pirossal vagyok teljes. Sokkal jobban áll, ha alig szemsmink van és egy piros rúzs, az vagyok leginkább én.

      Köszönöm, sokkal jobban! A kórház borzasztóan leamortizált testileg-lelkileg, de kifelé jövünk belőle mind a ketten. Puszillak!

      1. Huh, örülök! Akkor most gyúrjatok rá a feltöltődésre az ünnepek idején ;)

        Igen, amúgy én is úgy próbáltam belőni, h eleve az Ő bőrtónusa, színe passzolt talán a leginkább az enyémhez, vagy nem is tudom, a karaktere talán (pedig nem vagyok vörös). Csodálatos nő, és még annál is jobb színész, egyértelmű :) na mindegy, kissé részrehajló vagyok :D A L’Oréal-tól csak az Infaillible szemhéjpúdereket szeretem nagyon, más cuccom nincs is a sminkjeik közül. A nude rúzs kollekciójuk sem volt rossz, a színek mindenképp csodásak voltak, de a textúra… túl krémes, nagyon csúszós, és nem túl pigmentált. Ehhez képest meglepő milyen remek a vörös!

        1. Úgy lesz, ha anyósom is engedi 😀

          Szintén, bár ő talán inkább ‘ősz’, én pedig ‘tavasz’ ami a színeket illeti, de képeken csodás volt és gondoltam ha rajta ilyen, nekem sem lehet olyan rossz. Meglátjuk, holnap keresek egyet 🙂 Látod a nude vonalat meg sem néztem közelebbről, a szìnek szépek csak ugye nem nekem való, az a piros kell 🙂

          1. Nah, kipróbáltam, megnyugodtam. Nagyon szép piros, meg is dicsérték rajtam, de számomra még mindig túl harsány… Neked viszont eszményi lesz! Azért a Freida árnyalatot még megnézem közelebbről! ;)

          2. Háháááá pont most akartam ìrni, hogy ma találtam és 25%-os kuponnal nem is bántam meg, csak a fotózásig izgulhatok milyen 🙂 nah jó hogy mondod, mehetek vissza 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Braun Face arctisztító és epilátor

Next Post

CaoNatur hajápolás