Myskin beauty & skincare

1

Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy két munkahely és család mellett miért írom még mindig a blogot, mi az ami előre visz? Olyan sokkal egyszerűbb lenne pihenni a hétvégén, vagy úgy egyáltalán magammal foglalkozni, mégis minden szabadidőmet a tartalmak előállításával és háttérmunkálatokkal töltök, mondhatjuk hogy töretlen lelkesedéssel. Az igazság az, hogy évek alatt annyi fantasztikus emberrel találkoztam, olyan sok kellemes élmény ér nap mint nap, hogy még mindig úgy érzem, bőven megéri a fáradtságot. 

Itt van nekem Tündi, akivel közel egy éve, a Phi kozmetikumos, kipakolós posztom kapcsán kezdtünk beszélgetni. Nagyjából azonnal kiderült, hogy hasonlóan csak jót szeretne adni másoknak és nagyon komolyan veszi amit csinál, azóta kísérem figyelemmel a munkásságát és mostanra ki is alakult a kötődés. Zárójelben jegyzem meg, nagyon remélem, hogy az én drága, minőségi kozmetikumot készítő csodanő barátaim (Phi, Blanche, myskin) találkoznak majd legalább egy kávéra, mert azon túl hogy imádom őket, inspirálnak és valami olyan pluszt adnak az életemhez, amire nagy szükségem van ebben a világban, ráadásul mind ugyanazt az értéket képsviselik. Na ezért éri meg blogolni!     

Az Instagram posztokból kiderül, hogy Tündi bizony megküzdött a melanómával, egyértelműen nem véletlenül fontos számára a testi-lelki harmónia, a tudatos, ugyanakkor élményekben gazdag bőrápolás és egészen biztosan szeretettel csinálja amit csinál. Nekem van szerencsém személyesen ismerni, de nagyon szeretném megmutatni Nektek a rövid bemutatkozását, amit megtaláltok a honlapon is

A myskin története 1983-ban kezdődött, amikor megszülettem érzékeny bőrrel és valami különleges érzékkel, mely minden lexikális tudáson túl szükséges ahhoz, hogy végül egy igazán jó krémet kenhess a bőrödre.Érzékeny bőröm végigkísérte és kíséri az életemet, ő adja a legtöbb inspirációt a jelenlegi krémekhez és a jövőbeni kutatásokhoz, fejlesztésekhez. A különleges érzéket nehéz leírni szavakkal, valahol mélyebben rejtőzik, és van benne valami apró, megfoghatatlan misztikum is. Annyi biztos, hogy már gyerekkoromban kísérleteztem rózsaszirmokból parfümöt készíteni, vagy diófalevél főzettel hajat festeni.
Édesanyámtól pedig sokat tanultam a gyógynövények gyógyító erejéről, szinte minden betegség esetén előkerültek a különféle gyógyteák. Azonban szüleim indíttatására mégis közgazdásznak tanultam, amit szerettem is, de ez idő alatt szinte teljesen feledésbe merültek a rózsaszírmok és velük együtt sok minden más. Diplomám megszerzését követően szinte azonnal szembetaláltam magam egy komoly bőrproblémával, ezzel elkezdett visszairányulni a figyelmem a bőrünk egészségével kapcsolatos kérdésekre. Majd három évvel később szintén egy újabb bőrprobléma hatására kezdtem el a kozmetikum készítéssel foglalkozni és egyre intenzívebben krémeket fejleszteni, majd 2015 éve elején megszületett a myskin.

Amikor végre elérhetővé váltak a kész termékek, kaptam egy kis ízelítőt és egészen pontosan január óta rendszeresen használom is őket. A legnehezebb kérdés nálam az arckrém, igen kritikus vagyok és a szeborrea miatt válogatós is, de hála a lelkiismeretességemnek, szigorúan használtam minden este. 

Ami azonnal feltűnik, hogy minden krém szinte habosan krémes, semmihez nem tudom hasonlítani. Az Immortelle arckrém fő hatóanyaga az olasz szalmagyopár, aminek van egy igen jellegzetes illata, nekem például büdös, míg a kisfiam rajong érte. Érdekes, hogy nagyon rövid idő alatt érezni a hatását, a bőr egységesebb és tapinthatóan simább lesz (szerkezetileg javul), csökkenti a gyulladást és maximálisan hidratál. Lévén más a textúra, a vártnál sokkal kevesebb kell belőle, érdemes egy kis nyomással kezdeni és csak szükség esetén emelni az adagot, ugyanis a mangóvaj nagy mennyiségben azért tud ragacsos is lenni. Nagyjából 3 és fél hónap után fogyott el, és azalatt a kb. 2 hét alatt amíg meg nem érkezett az utánpótlás, bőven éreztem a hiányát. Nyári melegben én már inkább estére javasolnám, de persze ez bőrtípus és szokás kérdése.

Időközben egyébként megjelent egy újdonság, a Rose anti-age arckrém benne acerola cseresznyével és még sok finomsággal, amire már nagyon de nagyon kíváncsi vagyok!  

Kipróbáltam a két kézkrémet is, az egyik Mangóvajas, a másik pedig Kakaós. Emlékszem, amikor felkentem Nati (segítségem alias Watson) kézfejére a Kakaóvajas krémet, ő is teljesen oda volt a selymességéért, pedig nem is szóltam neki előre. Nála a mangós lett az abszolút favorit, de engem a marcipán illattal lehet csak igazán lekenyerezni, így nagyon sokáig inkább azt használtam, majd miután elfogyott, áttértem a másikra, ami így utólag már nagyon hiányzik.

Miután elégedetten elfogyasztottam mindent, egyértelmű volt hogy kell a nagy és praktikus Kakaóvajas kiszerelés, meg tudnék fürdeni benne annyira szeretem. A gyermek minden este odaül elém, hogy akkor most “babamaszi” a marcipánossal, így ez is rohamosan fogy, utána szerintem vissza fogok térni a mangósra.  

 

Ugyancsak este használom a teljesen natúr ajakbalzsamot (napközben rúzsozok vagy színes szájfények), aminek szintén nagyon jól sikerült az állaga és külön tetszik a vastagabb, masszív csomagolás. Nem folyik, de nem is túl kemény, olyan pont jó és amellett hogy remekül hidratál, jól esik a természetes íze és illata. 

Összességében annyira szeretem őket, a letisztult és elegáns dizájnt, a finom textúrákat és friss illatokat, hogy személyes szimpátia ide vagy oda, nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek, gyerekektől kezdve az idősebb korosztályon át egészen a kifejezetten érzékeny bőrűekig. 

Ha tehetném, akkor mindenkit megajándékoznék egy kis mintacsomaggal, de jelen esetben egy szerencsés fogja tudni kipróbálni a kedvenceimet, részletekért irány a blog Facebook oldala! 

A csomag tartalma: 1db Kakaóvajas krém (20g), 1db Mangóvajas krém (20g) és egy Immortelle arckrém (15g) díszdobozban. 

 

Remélem átment az üzenet és legalább annyira fogjátok szeretni őket, amennyire én és a kis családom! 

View Comments (3) View Comments (3)
  1. […] érik egy rendelés, mert teljesen le vagyok maradva a dolgaival. MySkin Tündiről is írtam már részletesebben, remélem jövőre még több szuper krémmel örvendeztet meg minket, mert az összes eddigi […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

IsaDora nyári újdonságok

Next Post

NABLA Soul Blooming paletta