Springfield kozmetikumok

Az úgy volt, hogy roppant kreatív módon mind a ketten vásárlási utalványt kaptunk karácsonyra. Mivel az utalványok arra hivatottak, hogy levásárolják őket, jobb híján a sminkes részlegen kezdtem nézelődni.

Az úgy volt, hogy roppant kreatív módon mind a ketten vásárlási utalványt kaptunk karácsonyra. Ez tulajdonképpen rendben is lenne, de azalatt a 20 Springfield-ben eltöltött perc alatt rájöttem, ha tízszer akkora összeget kellene ott elköltenem akkor sem menne, mert egészen egyszerűen nem az én világom.

IMG_0562

Mivel az utalványok arra hivatottak, hogy levásárolják őket, jobb híján a sminkes részlegen kezdtem nézelődni. Maga az üzletág egyébként 2012-ben indult, mára nemzetközileg is elérhetőek a kozmetikumok minden üzletben és a webshopban is. Ezúttal a tavaly téli kollekció darabjait árusították ki, így minden potom 499Ft volt. Naná, hogy kipróbáltam őket!

IMG_0580

Nem meglepő módon farmer ihlette kollekció, amin belül két krémes szemhéjfestéket, a világosabb kék lakkot és egy pirosítót hoztam el. A lakkra nem térnék ki külön, mert naiv azt reméltem lesz benne valami különleges, de nem. Felkenve egy szörnyen unalmas kék lakk, ami még csak nem is szép kék, de legalább két rétegben fed és tartós.

IMG_9763

Zárójelben megjegyzem, a Flormar Icy Top fedőlakk nagyon sokat dobott rajta, így már rendben volt.

IMG_0590

Térjünk rá a szemhéjfestékekre. Maga a csomagolás kartonpapír, ezzel együtt szimpatikus az egyszerű kivitelezés. Bal oldalon az Azur, jobb oldalon pedig az Indigo. Ránézésre mind a kettő kellően intenzív, ritka és éppen ezért megnyerő darab.

IMG_0612

Nos igen, felkenve is gyönyörűek bár a kék sokkal kevésbé mély mint amire számítottam, de az Indigo! A lélegzetem is elállt. Elsődleges különbség, hogy a kék sajnos nagyon halovány, ahhoz hogy így nézzen ki legalább két, de inkább három réteg kell, míg az Indigo azonnal üt. A keményebb krémes festékekhez tartoznak vagyis ujj melegével változnak könnyen kezelhetővé. Alap szükséges, különben elmászkálnak, de nem is vártam többet.

IMG_0626

A pirosító a Rosie nevet kapta, csak azért hoztam el, mert a mintapéldány nagyon meggyőző volt.

IMG_0635

A csomagolásnál jó időre megakadtam, finoman szólva is szörnyű. A teteje forog és rémes hangot ad ki, könnyen kinyílik és egyáltalán. Látjátok ezt a szivacsos fejet? Kerek szemekkel néztem hogyan fog működni de még most sem jöttem rá.

IMG_0646

Ha letekerem a tetejét látszik, hogy egy apró nyíláson keresztül jut a por a szivacshoz, így elvileg nem lehet eltúlozni az adagolást. Az ötlet maga nem lenne rossz, de a pirosító túl tömör ahhoz, hogy csak úgy átsuhanjon vagyis nagyon erősen kellene arcon vágnom magam ahhoz, hogy valami színem legyen. Nem túl praktikus.

IMG_0641

Ellenben a színe nagyon szép életteli rózsaszín, mindössze mikrocsillámokat találunk benne így üde, de nem vakítóan friss arcot kapunk. Ritkán jut eszembe ilyen árnyalatot választani, talán ezért is tetszik annyira és meglepetésemre egész nap a helyén marad.

IMG_0647

 Nehezen fényképezhető, alábbi képen talán jobban látszik milyen is a gyakorlatban.

Collage2

Összességében tehát nagyon megérte kipróbálni őket, mert a pirosító színe és tartóssága ellensúlyozza a borzalmas kivitelezést és bár az Azur nem az én színem, az Indigo már annál inkább. A lakk minősége jó, de (eredeti áron) 1500Ft-ért sokkal jobbakat is találni. Ha esetleg utatok során találkoztok egy egy kifutó termékkel, akkor érdemes lehet kipróbálni őket.

Lábjegyzet: A mozgó szemhéj közepén a Bourjois Merveille D’argent fénylik ilyen szépen, erre a célra tökéletes!

View Comments (14) View Comments (14)
  1. Még az ősidőkben vettem egy szív alakban árusított, krémes szemhéjfestéket ezüst színben tőlük, de természetesen nem sok minden utalt rá, hogy mit is rejt a kis tégely. A zsugorfólia gyűrődései ráadásul tökéletesen takartak egy lepattanást a szivecskén, szóval egy sebzett szívű példánynak válhattam tulajdonosává. Azóta is csak kerülgetem szegénykét.
    Ez a türkizes beütésű szemhéjfesték varázslatosan mutat, annyira megtetszett ez az árnyalat! 🙂
    Pusza: Reni

    1. Nekem ez volt az első próbálkozásom, anno a H&M-ben vettem 1-2 dolgot azon a fronton sokkal szebben tálalják a kozmetikumokat, itt mindenbe belenyúlkáltak és igen sok termék volt sérült itt ott. A festék csodás, annyit megért 🙂

  2. Jé, a Springfieldnek sminkvonala is van? Látszik h rég plázáztam 😀
    Az Indigo-t szívesen átveszem tőled, ha tényleg nem lett a szíved csücske 😉

  3. Aztaaa, szerintem csodálatos a smink ezekkel! Azok a kékek…! Nagyon jól mutatnak a sminkben.
    Úgy fél éve kaptam egy Springfield szájfényt, Rosa árnyalatban. Gondoltam ártalmatlan rózsaszín, mi ez nekem, hajjaj. Aha, persze. Olyan sűrű, tömör krém volt, h inkább rúzsnak lehetett nevezni, nagyon furcsa volt ez a textúra, de végülis működött! Az ajkaim fényesen pompáztak, de mivel a cuccnak nagyon erőteljes színe volt, úgy nézett ki, mint egy rúzs. Viszont pont ezért nem szerettem meg, túl vad volt nekem az a szín… Úgy szoktam bármilyen szájravaló kencét venni, h ha élénk, feltűnő, akkor legyen matt, max. szatén, de ne csillogó, fényes! Ha viszont az árnyalat visszafogott, nude, vagy halvány rózsaszín, akkor lehet szép fényes (a csillogós szájfényeket nem nagyon szeretem), hiszen önmagában is feltűnő, h csillog a szám, nem kell még fuksziaszínben is pompáznom emellett. Na mindegy, szóval megnéztem volna abból a szájfénykollekcióból valami visszafogott, natúr színt, de sajna sose láttam :/

    1. Általában ilyen kéket nem szoktam hordani, akkor inkább türkizesebb vagy sötétebb mély kéket. 🙂 Én inkább rúzsos vagyok, lehet hogy nekem tetszett volna! 🙂 Most azért hagytam ki a szájra valókat, mert nem igazán találtam ép darabot :/

  4. Ősszel mi is szenvedtünk náluk kötelező pénzköltéssel, igaz a pasi apukájának vettünk egy inget, ami kicsi lett és mivel semmi szimpit nem találtunk, végül extra hosszas keresgélés után lőttem magamnak egy türkizkék-türkizzöld csillagos sálat. Akkor láttam a sminktermékeket, jól meglepődtem, mert nem emlékeztem, h régen lett volna (és most jól meg is erősítettél ebben).
    Pont annyira nem nyűgöződtem le, mint a ruhák terén. Jó, pár darab még tetszik is (messziről!), közelről szar az anyaga vagy egyszerűen drága és nem mellesleg rossz minőségű. Két példányt próbáltam fel egy nagyon szimpi, fehér mini pöttyös középkék farmeringből, összesen 3 gomb távozott róluk e folyamat közben, a másodikról már amúgy is el volt veszve addigra kettő, csak már dafke is fel akartam venni, h az-e a méretem és ha igen, jól áll-e. Az kellett volna, de olyan elcseszett szabása volt és ez a gomblepotyogás, hát nekem egy 12 ezres ingről ne essen le még 10 mosás után sem, nem hogy már a boltban!
    És egy barátnőm épp pár hete mondta, h rájöttek, h bár 1-2 éve nagyon sokat vásároltak náluk a férjének, mert akciósan jó áron lehet beszerezni a mindenfélét náluk, de egyetlen nadrágot-inget-pulcsit sem tud mutatni, amire azt mondaná, h ez megérte, úgy lerongyolódtak, elszakadtak, tönkre mentek.
    Nah, jól elkanyarodtam, ki gondolta volna?!

      1. 😀 Ugye a bjúti kávézó előnye, hogy bármiről beszélhetünk! Őszintén szólva röhejesnek tartom, hogy ilyen magas áron mit próbálnak eladni, de nem is találtam semmit ami megérné az árát. Végül vettünk neki egy farmert, nekem egy pulcsit (ami “csak” 5e volt féláron) és még csak nem is mondanám hogy annyira tetszik… Vicc volt tényleg, eszembe nem jutna még egyszer bemenni, pedig még van az utalványból.

  5. Én tegnap az H&M-ben találtam hasonló kialakítású pirosítót. Volt egy matt pink és egy fényes barack. Utóbbit el is hoztam, highlighter-szerűségnek szerintem jó lesz. De nekem sincs fogalmam sem arról, hogyan kellene használni a kis szivacskával, így inkább kiszórok belőle a kupakjába és ecsettel viszem fel. Viszont ennek a Springfield-esnek nagyon szép színe van. *_*

    1. Igen, jobb megoldást én sem találtam csak ugye a kiadagolást is rendre elrontom, ezért inkább óvatosan belenyúlok az ecsettel. Nem ez lesz a minden napos pirosítóm az tuti.

  6. Én csak tegnap, az üzletbe betérve láttam, h vannak sminktermékek és körömlakkok, a leárazás miatt körömlakkokból rendesen bevásároltam, a krémes finisű körömlakkok meglepően jó minőségűek, vagy csak rosszabbra számítottam 😀
    Nagyon jó lett a sminked, jól áll a kék szín 🙂

    1. Igen, közben láttam, jó színeket szedtél össze! Soha nem hordok ilyen kék sminket, ez most csak kivételes alkalom, de köszönöm 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Csak azért is Essie Dive Bar

Next Post

Golden Rose Galaxy 15