Sleek Vintage Romance. Szerintem.

 Miután a Showstoppers paletta nagy csalódás volt, viszonylag sokáig hezitáltam a Vintage Romance megrendelésén.Ránézésre tetszetős, igazán őszies színeket sikerült összeválogatni, így ha nem is szerettem bele sokadik látásra sem, végül beadtam a derekam.

Azt hiszem a mai bejegyzéssel kicsit megint kilógok a sorból, de nem, nem lövöm le már most a poént, kezdjük az elején..

 

Először is milyen dolog, hogy nem a promo képen feltüntetett dobozban kapom? Tudom, csak egy doboz, de akkor is. 
 
Felső sor: Pretty in Paris, Meet in Madrid, Court in Cannes
 
  
Alsó sor: A Vow in Venice, Marry in Monte Carlo, Honemoon in Hollywood
 
 
 Felső sor: Lust in LA, Romance in Rome, Propose in Prague 
 
 
Alsó sor: Bliss in Barcelona, Forever in Florence, Love in London
 
 
A felső sor alap nélkül is meglepően pigmentált, egyedül a Romance in Rome (jobbról a második) amit kicsit építeni kellett. Az utolsó Propose in Prague szintén jól működik, pedig a Sleek nem mindig erős matt árnyalatok terén. Első benyomásra rendben, szépek a színek de túl fényesek az én ízlésemnek. 
 
 
Alappal még szebb az eredmény, de még mindig nagyon fényes. Ez az a helyzet, amikor kizárt, hogy például az első hármat, négyet együtt használnám, mert teljesen elvesznek a ragyogásban.
 
 
Az alsó sor, ami miatt végül megrendeltem. A mályvás, bordós árnyalatok közel állnak egymáshoz, de szerencsére nem annyira, hogy ne látszódjon a különbség, az utolsó három annyira nem nyűgözött le. 
 
 
Alappal észrevehetőek a hatalmas ezüst csillámok is, amik használatkor kevésbé zavaróak. Ebben a sorban a Bliss in Barcelona a gyenge láncszem, a panban nagyon szép lila, de nem olyan egyszerű előcsalogatni. 
 
 
A helyzet az, hogy a színek nagyon tetszenek, mégis bele tudok kötni. A barnás, bronzos árnyalatok nagyon fényesek, az arany kicsit darabos, ezért nem kenhető annyira szépen, mint szeretném. Minden lepotyogott persze satírozás közben, amit újra és újra meg kellett ismételjek, hogy a szín azért látszódjon, végül a fél fejem csillámos lett. Nem tudom (azaz nem szeretném) a palettát önmagában kombinálni, mert nekem tényleg sok a fény, úgy viszont jó lehet, ha beépítek egy-egy színt a nappali vagy esti sminkembe.
 
 
Összességében ez a paletta sokkal jobb, mint a legutóbbi darabom, tetszik is és nem is. Ha szeretitek a fényes végeredményt érdemes lecsapni rá, elvégre ilyen áron ez egy jó paletta, de ha kevésbé, akkor sem biztos, hogy nemet kell rá mondani, egyszerűen nem túl sokat használni belőle. Nem vagyok magamon kívül tőle, de ezúttal nem is bántam meg, hogy megvettem. Nem lesz minden nap használatban, az biztos.
 
 
Ti megrendeltétek? Hogy tetszik?
 
View Comments (22) View Comments (22)
  1. Én a két majdnem azonos arannyal nem értek egyet, ahelyett vagy jól jött volna valami matt szín, vagy legalább befigyelhetett volna egy szép zöld… Jó lenne, ha lenne saját magunk által összeállítható palettájuk, na 🙂

  2. Igen, jó lenne! A színeken most nem is gondolkoztam annyira, mert mindig van néhány olyan árnyalat amit másra cserélnék.

  3. Szép-szép ez a paletta, de valahogy kicsit nekem is olyan kettős érzéseim vannak nekem is, mint ahogyan azt a Te írásodban is érzékeltem… de nekem végül a nem fele billent, így nem vettem meg, de nem is bánom, valahogy nem tudnám igazán kihasználni úgy érzem.

  4. csak ismételni tudom magamat; igazából tetszik, csak nagyon fényes 🙂
    viszont a showstoppers palettát kifejezetten szeretem (csak érdekességképp, mikor arról kerestem véleményeket, akkor találtam meg a blogodat)

  5. Totál egy véleményen vagyok veled! De én arra jutottam, hogy lehet, hogy csak öregszem, azért tetszenek egyre kevésbé ezek a nagyon fényes árnyalatok 🙂
    Amúgy én még a gondolkodás fázisában vagyok, s mivel állandó lett, ezért van még időm kitalálni…

  6. Még nem használom olyan régóta ahhoz, hogy tudjam ki tudom-e majd használni, mert mindig más a dilim. Most a mályvás éppen, ezért vettem meg, de igen kettős érzések vannak itt is.

  7. Igen, azért is csináltam meg végül, hogy elmondjam, nekem is nagyon fényes :/

    Na ezt jó tudni! 🙂 Hááááát mint mondjak jikka, harmadával vagyok elégedett, de azóta talán csak egyszer vettem elő.

  8. Nem hiszed el, de pont ezen gondolkoztam ma! Néhány évvel lennék csak fiatalabb, biztosan nagyon bejönne, de kezdek kiöregedni ezekből a csilli villi palettákból.

  9. Szerintem sem Must-Have darab. Nem mondom, a színek tényleg szépek, de nem annyira különlegesek, hogy muszáj legyen beszerezni, ráadásul a sok ezüst csillám is eltántorít egy kicsit.

  10. Ez nekem megint kicsit olyan, ami képeken nagyon jónak tűnik, de élőben már nem az igazi. Az ezüst csillámok használatban nem szembetűnőek, inkább az arany/bronz árnyalatok fényessége a zavaró. Nekem.

  11. Szép-szép.. de… a csillogás engem a párszázforintos Miss Rose palettámra emlékeztet, abban van ilyen csillámtenger 🙂 A legtöbb színével úgy vagyok, hogy ilyeneket láttunk már. Mondjuk olyan verzióban, hogy a színek fele matt, fele finom selyemfényű, ki tudnék egyezni vele. Azt hiszem, nem fogok rohanni érte.

  12. Én is már leírtam máshol is, hogy szerintem egyáltalán nem egy kihagyhatatlan darab. Nekem a felső sor olyan semmi extra, más palettákban is pont megtaláljuk az ehhez hasonló színeket, az alsó sor pedig: kinek van szüksége ennyi bogyós színre? 4 db már több, mint sok 🙂 Bár lehet, hogy az a baj, hogy még nem láttam egy szép sminket sem ezzel a palettával 🙂

  13. Az egyik az Au Naturel az Oh So Special is nagyon tetszik, és az Original ami kívánságlistás darab, remélem, hogy karácsonyra kettőt a háromból magaménak tudhatok ^^

  14. Az Oh So Special a kedvencem eddig, bár talán 4 árnyalat miatt, de azokat sűrűn használom! Mesélj majd a többiről!! 🙂

  15. Igen, én is gondoltam a fél matt fél fényes megoldásra, de a múltkori mattok annyira rosszak voltak, hogy most örültem a kisebb rizikófaktornak.

  16. A bogyós színek nekem azért tetszettek, mert egyébként nem vagyok velük eleresztve. Én talán azokat használom ki leginkább az egészből. Én sem találtam valami sokat. A helyzet az, hogy elkezdtem befotózni amit sikerült összehoznom, de képeken nem köszön vissza az a nagyon erős fényesség ami a tükörben látszik, végül nem volt már időm és feladtam. Na majd legközelebb 🙂

  17. Hetek óta nem tudom eldönteni, hogy akkor ez most kell nekem vagy sem. És hiába olvasok róla minél több tesztet, mindig maradnak kétségeim. Néhány szín nagyon kellene belőle, de félek, hogy a többit meg egyáltalán nem használnám ki. Egyetértek djkaty-vel, fantasztikus lenne, ha lennének külön pan-jeik, meg üres palettáik és mi válogathatnánk össze beléjük a színeket. Úúúú, na akkor ütős kis dolgokat lehetne összerakni. 😀

  18. Hajajj ha lehetne 😀 Így legalább átgondolom mit rendelek meg és mit nem, úgy biztos az anyagi csőd. Őszintén nem tudom megéri-e vagy sem, hetekig gondolkoztam azon hogy megvegyem-e, most azon, hogy eladjam-e. Általában ha valamin ennyit kell gondolkozni, akkor nem stimmel.

  19. Én imádom ezt a palettát, nekem ez egy kuriózum. Van, hogy a sötétebb rezet a mélyítő vonalba használom mindenféle más mellé. A feketés lila amit mondtál, hogy nehezen lehet előcsalogatni, azt finoman kell rétegezni, és előbukik belőle a lilája. Nekem is potyergáltak a festékek, és idegesített, hogy akkor biztos vacak festéket vettem. Főleg a Catrice monókkal jártam így. A szemem sarkánál csak úgy hullottak. Ugye az applikátor meg mostanság ciki a sok szuper ecset mellett. Hát én jó minőségű szivacsos applikátorral viszem fel a festékeket, jól odakenyecölöm, és utána maszatolom, meg satírozom szét. Így működik, és nincs potyerga, vagy csak minimális. :))
    Követem a blogodat, egész jó! :))

    1. Én is szoktam applikátort használni, mert van amihez egyszerűen kell. Mondjuk pont a Sleek palettákhoz jár egészen jó. Megmondom őszintén, én hozzá sem nyúltam azóta, a felső sor túl csillámos nekem, az alsó pedig ritkán jut eszembe, de hát kinek mi ugye 🙂 Az egész jó, már több mint a semmi, köszi!! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Új Bioderma alternatíva a láthatáron

Next Post

Glamour napok wishlist