Ha figyeltétek a közösségi oldalt, akkor tudjátok, hogy néhány napja végre én is beszereztem pár Lovely újdonságot. Sajnos mint tudjuk nagyon hamar kiürülnek a polcok, ezért elhoztam amit találtam, kivéve a zöld St. Tropez lakkot amit utólag már nagyon bánok. Igen, tudom mi a helyzet a neon lakkokkal, felkenés közben láttam de már mindegy volt és nem,szerencsére semmi baja a körmeimnek, gondolom ha lenne is, akkor nem egy használat után.
Mit is mondhatnék.. Annyira bírom a márka limitált kiadásait, hogy szépen lassan a kezdeti félelmeim is eltűnnek. Attól tartottam, hogy gyöngyház lesz és csíkos és picit talán “nagymamás”, de éppen ellenkezőleg, minden ízében remek darabról beszélünk.
Az ecsettel semmi gondom, viszont a lakk maga elég híg, ezért jól le kell húzni a felesleget, különben folyik mindenfelé. Két rétegben még nem éreztem az igazinak, ezért került rá egy harmadik is, így az átlagosnál ha nem is sokkal, de lassabban száradt. A végeredmény valóban selymes és ha létezik magában mintás, akkor miért ne lehetne magában fényes is? Egy pillanatra eszembe jutott a Golden Rose hableány lakkja mert bár köszönő viszonyban sincsenek, engem mégis arra emlékeztet.
Nem sokkal a karácsonyi csomagom után érkezett egy levél amiben a Born Pretty Store ódákat zengett a blogról és megkérdezték van-e kedvem kipróbálni néhány terméküket. Természetesen nem bírtam ki és megírtam, hogy nagyon sok minden tetszik, de legutóbb öt hónapot vártam és úgy egyáltalán nem voltam elragadtatva az ügyfélszolgálattól sem. Sűrűn elnézést kértek, állítólag javítottak a rendszeren és újra sebesen postázzák a csomagokat. Meglepetésemre így is volt, mindössze két hetet vártam a választottjaimra, íme az egyik:
Annyi rombusz alakú glitter amennyi akár életem végéig is elég lehet. Két színben kapható, én az ezüstöt választottam, ami mint látjátok ezer színben pompázik és persze mindig másmilyen, attól függ merről éri a fény.
Vigyázni kell vele mert dugig van a tégely, így letekeréskor könnyen kiszóródhat.
A korábban rendelt ceruzával nagyon könnyen felvehető ezért nem volt gond a díszítéssel, sőt kifejezetten élveztem.
Nagyon sok variációban kipróbáltam az elmúlt néhány napban, de ez tűnt a legtartósabbnak. Ha nem mosnék naponta ezerszer kezet annyi szépet ki lehetne hozni belőle. Fedőlakk után nem pöndörödött fel és tényleg egészen jól bírta volna, de azt hiszem ezen a téren nem én vagyok a legmegbízhatóbb véleményező.
A lehető legelőnytelenebb kép, de igyekeztem színesen is megörökíteni. Nekem nagyon tetszik, egész nap szemet gyönyörködtető a látvány, már ameddig le nem potyog, utána a padlón is jól mutat.
Összességében a lakk is és a glitterek is nagyon tetszenek, régen voltam ennyire lelkes körömdíszítést illetően. A végén persze meg kell említenem, hogy 10% kedvezmény jár a kuponkóddal: AEB10. Ez a gyors kiszállítás azért kecsegtető, remélem így is marad.
Hogy tetszenek?
Épp tegnap hagytam ott ezt a színt a Rossmannban, az én bizalmamat még nem nyerte el a Lovely, van egy nude-om meg egy világoszöldem, de egyik rosszabb, mint a másik, nagyon lassan száradnak (gyorsszárító fedőlakkal is), reggelre meg tiszta csík az egész. Viszont ez egy gyönyörű szín, és mostanában egész szép árnyalatokkal jön ki a márka, lehet, adni kéne nekik még egy esélyt.
A díszítés is szuper! 🙂
Érdekes de nekem sem vált be soha egy lakk sem, kivéve a limitáltakat és na jó 1-2 fedőlakkot, de pl nekem is van nude lakkom és használhatatlan. Homoklakkok termén viszont verhetetlenek 🙂
Én elhoztam az összes St. Tropez lakkot. Na nem egyszerre. 😀 Reggel elmentem anyának venni lakkot szülinapjára és ki voltak más pakolva. Erős voltam és ügyes, csak a rózsaszínt hoztam el. A baj ott kezdődött, hogy mikor hazajöttem, kipróbáltam. A terv az volt, hogy csak megnézem 1 körmömön, hogy milyen… Persze nem bírtam megállni és kifestettem mindet. 🙂 Annyira tetszett, hogy utána 1/2 óránként eszembe jutott, hogy hogy lehettem ilyen buta, hogy a többit otthagytam. Néhányszor még a Páromnak is megemlítettem. Aztán este mondta, hogy menjünk el boltba, és út közben ugorjunk be a Rossmann-ba, ha ennyire fáj érte a szívem. 🙂 (Pedig mindig hangoztatja, hogy túl sok lakkom van) Én meg persze, már vettem is a cipőm, hogy indulhatunk. 🙂 Meg is jegyezte, hogy máskor nem ennyi idő kell, hogy elkészüljek. 😀
Engem is megkeresett a BPS és mivel még soha nem rendeltem tőlük, igent mondtam, nem volt mit veszteni. 🙂 Az enyém is hipersebességgel ideért, 12 nap alatt. 🙂 Remélem, hogy ez nem csak ilyen beetető gyors szállítás volt. 🙂
Na szép, akkor csak én voltam ilyen óvatos 🙂 A BPS-nél vannak jó dolgok és nagyon sokszor lett volna kedvem rendelni, de a legutóbbi ugye… Remélem most minden visszaáll a régi kerékvágásba mert akkor nagyon fogok örülni 🙂
szerintem a st tropez kollekció szuper lett. már a barry m hasonló kollekciója után fájt a szívem, így amikor ezeket megláttam rögtön elhoztam mindegyiket… 🙂
abban egyetértek, hogy a fedése miatt elbírja a 3 réteget, de 2 rétegben nekem sokkal jobban tetszik. írtam is róluk, nem is egyszer 🙂
itt megtalálod, ha érdekel:
http://mysweetbeautytreasures.blogspot.hu/2014/04/lovely-st-tropez-kollekcio.html
Nagyon jól tetted, utólag kicsit sajnálom őket mert még a rózsaszín is tetszik ami nagyon ritka 😀
olyan szép! ^^
és nem értem, miért kellett bele az a mumus anyag. 🙁
Mert olyan vagyok mint egy gyerek, minden új játékommal egyszerre szeretnék játszani 😀
…ezek a lakkok…megesz a pulykaméreg, hogy nekem nem jut… 😀 Ma vettem egy duokróm miss sporty lakkot, de valahogy nem voltam elégedett a fedésével, nagyon átlátszós, és az összhatás a hideg szürkéshez közelít a lila-zöld verziónál. A minap egy blogon láttam egy márkás duokrómot amit kifejezetten fedő lakknak ajánlanak… úgyhogy alákentem egy közép lilát…ú de jól mutaaat! Szupi lett! Mindezt két rétegben. Megláttam ezt a mai bejegyzésedet. elővettem a s-he lakkomat ami egy szép hideg világoskék. Elég rég nem használtam, nagyon élénknek találtam…
És volt itthon egy vacak jollie france lakk. Jól szárad, semmi baja, csak hiába kenem egymásra a rakat bézs gyöngyházfényt, az istennek nem fed. Te, hogy ezen a kéken, milyen állati jól mutat… ááá… 😀
Köszönöm az inspirációt… 😀
Ha lehetek egészen őszinte, még soha az életben nem volt Miss Sporty lakkom, de ha lenne akkor most én is kipróbálnám így! Örülök a sikerednek, mindent ki kell próbálni máshogy is 😀
ahhh, ezek a képek nagyon visszaadják a selymes érzetét a lakkoknak 🙂 nagyot alkotott a Lovely ezekkel a lakokkal, meg az Ibizával. Nekem a zöldes lakk van meg, mint Neked is. Nem tudom, mikor kenem fel, mert még 10x lakk vár erre… 😀 csak szépen sorjában 🙂
Egyébként én a matt finisht nem kedvelem, talán mert úgy nem olyan élettel teli a lakk, de ez csak én meglátásom 🙂 mindenképp gyémánt fedőlakkal használnám. Fel is kentem már a sablonomra, fhu… kék vattacukor 😀 ez jut róla eszembe 🙂
Ennek nincs az a matt hatása, mert magában fényes ugye. Jajj hogy ezt soha nem tudom normálisan megfogalmazni 😀 Érted! Tényleg gyönyörű, kár hogy a többit otthagytam.