Talán csak én vagyok lemaradva, de nem olyan régen fedeztem fel, hogy itthon is bővült a Rimmel Sweetie Crush szériája. Miután a kékkel nem voltam maradéktalanul elégedett, “csak” két árnyalatot hoztam el.
A Fizzy Applelicious pasztellesen alma, első ránézésre tetszett, később egyre kevésbé, most pedig már nem is tudom.
Szokásos ecset, néhol kicsit egyenetlen de tulajdonképpen jól működik.
A Sherbet Sweetheart (úgy tűnik most a hosszú nevekre gyúrtak) ránézésre is más, telis-tele van glitterekkel.
Rögtön le is lövöm a poént, mind a kettőből kell a három, de inkább négy réteg ahhoz, hogy így nézzen ki.
A négy réteg ellenére gyorsan megszáradtak, viszont rajtam két teljes napot sem bírtak ki kopás nélkül. Nem feltűnő, de már határeset. A sárga textúrája nem lett a kedvencem, a glitterek miatt nehéz építeni és persze jóval érdesebb is, ami nem baj. Megjegyzem nem feltétlenül kell megijedni a rétegektől, mert felkenve egyáltalán nem tűnik vastagnak, sőt!
Ha nagyon választanom kell akkor a zöld jobban tetszik, de nekem mind a kettő túl halovány. Szépek, szépek de egyik sem nekem való, így valószínűleg a többi sem az, ezért le is álltam ezzel a kollekcióval.
Nektek hogy tetszik a felhozatal?
Nekem pont a halványságuk jön be, főleg a zöld tetszik!!
Szó sincs róla, nagyon szép csak nem nekem való 🙂
A moyra sand effect után, úgy érzem nem fogok sima homoklakkokat venni. Valahogy a glitter csodák jöttek be nekem. Úgy kell a sok csillogás, mint a szarkának..
Durva, de erre én is mostanában eszméltem rá. A Vivid Sand mindjárt megkeresem melyik barackos pl pont azért nem lett a kedvencem, mert nincsenek benne csillámok. Ezek egyébként is túl visszafogottak nekem 😀
A színük nagyon tetszik, de sokallom azt a 4 réteget… :/
Pedig még mindig úgy éreztem elférne rajta több is… Nem lett vastag és nem is látszik, hogy 4 réteg, de igen. Nekem is sok.
Jéé, ez fura, én imádom ezt a kollekciót! A rózsaszínt vettem meg elsőként, de aztán visszamentem a sárgáért is… és gondolkodom melyik legyen a következő 🙂 Rajtam nagyon tartós! Ez volt a legfőbb indok, amiért vettem még! A lábkörmömön 3 hétig (!!!) bírta, már unalmamban mostam le, meg azért kicsit le is nőtt persze 😀 de az tény, h halovány a fedése, bár imádom ezeket a pasztellszíneket is (ez a sárga ez különösen a kedvencem! nekem ez áll jól, az élénkebb sárgák pl. nem) Úgy szoktam, h valamilyen natúr, vagy fehér lakkot alákenek (a rózsaszín esetén vmi sima francia manihoz használt rózsaszínt), és akkor semmi gond, így nem kell száz réteg.
A lábamon nekem is minden jobban bírja 🙂 Nekem ugye pont az élénkebb színek állnak jobban, ez valahogy elveszik rajtam 🙁 Persze mankók vannak, de soha nem csinálok ilyesmit az első használatkor, különben nem tudnám leírni mit tud önmagában. Egyébként meg morcos szoktam lenni az efféle variálások miatt, nincs nekem időm erre. Fedjen rendesen, száradjon gyorsan és maradjon is legalább 3 napig 😀
Teljesen jogos!
Nekem a sárga jobban tetszik, de egyetértek vele, nekem is olyan semmilyenek. Egyébként nekem ebből a kollekcióból a rózsaszín van meg, és tartósabb jóval, mint a 2 nap.
A sárga nekem jobban tetszik, de tényleg elég halványak…
Van akinek ez áll jól 🙂
nekem meg épp a képeid hozták meg a kedvem, a zöld határozottan tetszik. szerintem megveszem, ha legközelebb látom.
Na tessék, akkor remélem rajtad jobban érvényesül! 🙂
Hajajj, ha nagyon nem érzed a magadénak ezeket a lakkokat, akkor tudd, hogy én szívesen átvenném tőled. 😀 Nekem nagyon tetszenek, égen-földön keresem őket már egy hete, de eddig sehol se találtam egy darabot sem… :\