Talán nehéz elhinni, de nyáron még én sem sminkelek túl sokat, viszont azt a keveset hangsúlyosan. Legyen könnyed, tartós és mindezek mellett elég színes, nekem nem kell több.
Igyekszem inkább matt fényvédőket használni, hogy napközben véletlenül se legyen gond az alapozás vagy a kifényesedő bőr. Egyelőre 3 biztos befutó van, Paula’s Choice fizikai, NARÜKO am+pm peptides és még a Creambox javaslatára, egy szintén fizikai Algologie. Utána jöhet a könnyed alapozás, megint előkerült a Bourjois BB krém, mert matt fényvédőre tökéletes, de imádom a Holika Holika Aqua Petit BB krémet, amit éppen azért rendeltem, mert fedés helyett egységesítésre vágytam és lehetőleg könnyed textúrára. Az IsaDora Natural Matt is most lett aktuális, valahányszor felkenem, jön valami kedves “de szép a bőröd” megjegyzés, ITT írtam róla és egyébként nagyon hasznos, hogy kisebb kiszerelésben is lehet már kapni!
Erre jön(ne) egy jó transzparens púder, amiből nekem még nem sikerült igazán jót találnom, ezért és a kíváncsiságom miatt beruházok egy nevesebbre (pl. Laura Mercier), addig marad a szokásos Rimmel és a Mysslyn, mert ez a trend it up az egyik legrosszabb amit valaha próbáltam. Minden egyes alapozómat összerántja, nagyon poros és közel sem olyan finomra őrölt mint lehetne, pedig mindenki más jókat írt róla, nem értem.
Ehhez képest a Misslyn szépen fogy, nem tökéletes de sokkal könnyebben kezelhető és ha odafigyelek, akkor a végeredmény is szép lesz. Nagyon sok jó terméket sikerült már kifognom tőlük, az árak alacsonyak és még a csomagolás is tetszik.
Térjünk át a szemekre, hiszen erre a területre fektetem a legnagyon hangsúlyt. Jó ötletnek tűnt a Bourjois Metal Edition krémes szemfesték ami elvileg még holo is, mert akár alapként akár önmagában szeretem az ilyen gyors megoldásokat. Na mármost, ez annyira kiábrándító, hogy nehéz megfogalmazni is. Felragad tőle a szemhéjam, lassan szárad, szinte semmi színe, az is gyenge de holo biztosan nem, és rövid idő elteltével még össze is áll. Annyi mindent szeretek a márkától, de ez nálam egy hatalmas nagy csalódás volt, az Essence sokkal jobb minden tekintetben.
Szemhéjpúdert is egyre kevesebbszer használok, nincs kedvem pepecselni és egyébként sem esik jól, kivéve az estéket. A NABLA Soul Blooming még mindig napi használatban van, abszolút jó nyári paletta, még nem untam meg.
Nem tudom írtam-e róla, de valószínűleg nem, szintén Müllerben vettem a Misslyn szemhéjpúder palettát, mert tetszettek a színek és a kis méret, utazásokhoz szántam elsősorban. Teljesen jól használható, közepesen pigmentált paletta, ami egyébként tényleg nagyon kis helyet foglal a táskában, matt és fényes egyaránt helyet kapott, plusz ott a türkiz, szeretem.
Amik nélkül azonban biztosan nem tudnék élni, azok a színes ceruzáim. Minden nap, minden helyzetben és évszakban színes ceruzák, egyszerre akár több is.
Csodás látvány nemde? Az első négy árnyalat Couleur Végétale ceruza, nálam nagyobb rajongó nincs is, viszont meg kell említsem hogy a ceruza felénél elkezdenek kiszáradni, a második (zöld) árnyalat már ezért darabos, vennem kell másikat, ahogy a sárgából is egyébként. A narancsosat állítólag kivonják, pedig szintén remek darab, de nyilván a fukszia az egyik legmenőbb. Nagyon tartósak, jó az állag és könnyen is tudom őket satírozni még száradás előtt.
A türkiz és a sötétkék Bourjois Clubbing, szintén ezer éve használom őket és abszolút meg is vagyok elégedve velük, főleg a türkiz pótolhatatlan darab, többször vettem újra. A második sötétkék egy vízálló IsaDora, amit itt is láthattatok már, elképesztően tartós és bár kicsit nehezebb kezelni, tökéletesen mély kék.
A Makeup Factory (Müller) nem a szokásos drogériás árakon mozog, de vannak elképesztően jó sminktermékek amikre érdemes áldozni. Ilyen ez a lime zöld ceruza is, amit 8-10 óra után is csak olajos lemosóval tudok eltávolítani, szintén szépen satírozható, száradás után viszont el nem moccan még 30 fokban sem, a szemeim világítanak tőle, nem tudom letenni.
Végül itt van egy párizsi szerzemény, a Marc Jacobs matt gel crayon ceruza, ezer éve kerestem valami ilyesmit, de sajnos azon túl hogy csodás az állaga, maximálisan fed és tartós is, vízvonalon bántja a szemeimet, pár óra múlva vörösödik és a fejem is megfájdul, ezért marad a szemhéjon, ott nem okoz gondot.
Nedves törlőkendős dörzsölés után igen jól látszik melyik a legtartósabb, az IsaDora és a Makeup Factory szinte meg sem moccant!
Ha már a szemeknél tartunk, megkaptam az új IsaDora kollekciót ami messze a legjobb eddig, értsd ez passzol hozzám leginkább. Zöld, türkiz, krémes, fényes, minden ami nekem kellhet.
A szemhéjpúderek nagyon krémesek, nem túl vakítóak, szerintem bárkinek hordható napközben is, de az abszolút kedvenc a szemhéjtus! Sokkal pigmentáltabb mint gondoltam, egész nap a helyén marad olyannyira hogy a csupasz szemhéjamat meg is fogta egy kicsit. Ha egy kicsit jobban tudnék bánni ezzel a görgős fejjel, akkor ez lenne életem tusa, de egyelőre van még mit gyakorolni. Olyan mint a korábbi tus, ha van tapasztalatotok akkor írjátok meg, mert tényleg hasznos lenne!
Ha utazás során jössz rá, hogy nem hoztál magaddal spirált és beszaladsz egyért a DM-be, akkor ne ezt vedd le a polcról! Annyira el vagyok szokva attól, hogy a spirálom elfolyik és/vagy foltokban lepotyog, hogy konkrét rémálomként éltem meg ezt az Essence Lash Princess darabot, kuka.
Nem tudom milyen indíttatásból de vettem egy ajakradírt a Kiko-ban. Alapvetően hasznos lenne ez a kiszerelés, de ahogy a legtöbbnek, ennek sincs igazán jól eltalálva a formulája. Nagyon apró, semmirekellő szemcsék, túl sok vaj és az egész így inkább hasonlít egy ajakápolóra mint radírra. Nem, ez sem, ahogy még a Dior sem, maradok a Blanche radírnál.
Sokáig parkolt a Guerlain Kiss Kiss pedig! Eddig is szerettem használni, de mostanában az aktív használat mellett jöttem rá, hogy minden pénzt megér. Abszolút hordható, hétköznapi bogyós piros, se nem drámai, se nem túl harsány, de amit a legjobban szeretek benne az az, hogy észrevétlenül kopik. Minden alkalommal rácsodálkozom a tükör előtt, hogy szinte hibátlan az összkép, pedig oda sem figyeltem rá eléggé, be fogom szerezni a narancsosat is!
Küldött nekem 1-2 újdonságot a Max Factor is, amik közül ezt az egyet próbáltam ki eddig és oh te jó ég de jól tettem! Isteni vaníliás illata van, csodaszép fénye de meg is fogja az ajkakat, így nem lesz túl intenzív ha nem akarom. A táskámban jön velem mindenhova, színezésre kiváló.
A Lovely holo toppert pedig csak fel szoktam tapogatni a matt rúzs tetejére, mert úgy még nem darabos vagy túl sok, a látvány pedig mindent megér, bármit fel tudok dobni vele.
Ezeken kívül itt van még egy rakás bontatlan, köztük a Smashbox paletta vagy Karl Lagerfeld + Model Co strobing pen, sőt a NABLA Dreamy, ugyanakkor ezer éve készülök kipróbálni ezt a zselés szemöldökfestékes dolgot is, csak valahogy soha nem szánok rá időt. Ha valamelyik érdekes lehet, akkor írjátok meg és végre kibontom!
Plusz elkezdtem egy újabb alapozós posztot is, mert az elmúlt fél évben annyi félét összevásároltam (ne kérdezzétek miért), hogy érdekes tanulmány is lehet belőle, bár így nyáron talán nem túl aktuális a dolog, számíthattok rá a jövőben!
Meséljetek, nálatok mi az idei nyár slágere?
vettem két hatos mágneses palettát a nablától, az egyiket már összeraktam egy alap natúr palettának, amit minden nap használok (igen, nyáron is), a másikba pedig színesek kerülnek (eddig kettőt sikerült vennem), amikkel fel tudom majd ezt dobni, és ezzel tök jól eljátszom 😊
de hogy ezek a nablák mennyire jók, te jó ég, az ud naked basics simán elbújhat mögöttük.
Én mondtam! 😀 Teljesen oda meg vissza vagyok értük és imádom rakosgatni is őket, meg figyelni melyik árnyalatot szeretném még. A színes palettámat nagyon bénán raktam össze, semmi kötelező és hasznos nem került bele, de mondjuk most elvagyok a Soul Blooming palettával és egymást tök jól kiegészítik.
Nagyon kíváncsi vagyok a Nabla Dreamyvel milyen sminkeket kreálsz majd. Nekem megvan, imádom de tény, hogy ehhez kreatívnak kell lenni, úgyhogy ha jönnek majd a képek merítek egy kis inspirációt. Hidegebb tónusnak ugye a Dreamy jobb ? ( ezt mondogatom,hogy lebeszéljem magam a Soul Bloomingról 😀 ) Csatlakoznék az előttem szólókhoz a monokkal kapcsolatban. Imádom. Én össze vissza vásároltam, ami megtetszett, A legnagyobb szerelem a glasswork.
Oh ha a Kat Von D Saint & Sinner palettát simán tudom használni, akkor a Dreamy sem okoz majd gondot, de nekem inkább őszi a hangulata, a Soul Blooming sokkal frissebb és nagyon szeretem a barackos árnyalatokat. A Dreamy a meleg tónus, a másik pedig vegyes fele-fele arányban, ezért is szeretem jobban az utóbbit. A monok csodásak tányleg, imádom gyűjtögetni őket de én is inkább össze vissza csináltam, most így utólag már hiányzik belőle valami horható matt is. 😀 Ezt láttad? https://www.kremesenszepazelet.hu/napi-smink-nabla/ – még mindig a New Heaven a favorit, de a Citron is kb. minden nap előkerül.
Imádok sminkelni de nekem ezek az “undertone”-ok nem mennek ( oké azt láttam,hogy nem ez a nagyon cool tone, de ilyen átmenetnek gondoltam a Dreamy-t). Nekem sajna próbálgatni kell ( ehhez amúgy tényleg szem kell, meg érzék). Én, nem merek még ilyen merész színeket használni, viszont a képeket bámulattal nézem 🙂 De, nem adom még fel ( pár színes Yves Rocher ceruzát már be is szereztem – nem is tudom kinek a hatására 😀 ).
Persze,hogy láttam a Nablás posztot. Az Alchemy meg a Millennium már a gyűjteményben ! Amúgy nagyon érdekes mert a Milleniumra nagyon hasonlít a Madreperla csak annak ilyen rózsaszínes -lilás irizáló színe van, az Alchemy-hez hasonló textúrája meg az Absinthe-nek van, de az inkább zöldesebb . Kézen barnás -zöldes , de a szemhéjon sokkal jobban látszik a zöldes szín.
Ketto nagy kedvencem van ezen a nyaron, a Khiel’s szinezett fenyvedoje es az OPV Beauty Oshun palettaja.
Elobbi szuper konnyu fizikai fenyvedo, ami hibatlanul teszi a dolgat. Lagyan szinezett, eszrevetlenul szebbe teszi a borkepet. Vacilaltam a PC’s vilagoskek es e kozott, hisz egyiket sem probaltam korabban. Szeretem, ha elfogy lehet hogy a masikat veszem meg, hogy osszehasonlithassam a tudasukat a sajat boromon.
Az Oshun paletta pedig levett a labamrol, ahogy Jasmin bemutatta. Vacilaltam, mert az en feher boromon kevesbe latvanyosak ezek a szinek, de hetekig nem tudtam elengedni a gondolataimbol. http://www.jasminetalksbeauty.com/2018/06/a-little-beauty-bay-order.html
A folia hatasuak ragyognak, a mattok nem porolnak, es nehany szin olyan kulonleges, hogy szohoz sem jutottam amikor megerkezett. A panek merete tekintelyes, es alomszeruen eldolgozhatoak. Az ev egyik legnagyobb dobasa ez a paletta szamomra, pedig en is bevasaroltam pl. minosegi alapozokbol (azoknak majd osszel fogok ujra orulni).
Kiko Gold Waves mauve pirositoja es egy L.O.V marble darab is nagy kedvencem lett. Tartosak, jol eldolgozhatoan pont elegendoek. Mindkettot fantasztikus felnyitni, rabul ejto szepsegek!
A K. Lagerfield + Model Co strobing penre annyiban lennek kivancsi, hogy ez micsoda? Highlighter highlighter vagy hasonlo az YSL touch penhez, ami inkabb egy fenytoll, azaz apol es eltakar. A Model Co termekeit nem szeretem, de ki tudja ebbol a collabbol mi szuletett.
Az alapozok ujabb korere nagyon kivancsi vagyok!
Én sajnos visszavonhatatlanul öregszem… Úgy megereszkedett észrevétlenül a szemhéjam, hogy a szemem külső felén már minden smink eltűnik, vagy felkenődik a nap végére. Már a vastagabb tusvonal is, úgyhogy egyedül már csak egy hajszálvékony tusvonalnyi csíkkal tudok játszani. Ezért “Mostan színes tintákról álmodom”… és vadászom a jó minőségű színes folyékony tusokat a szemhéjporok helyett. Nomeg szempillaspirállal kompenzálok, szerencsére a pilláim hossza még megmaradt