Az utóbbi időben olyan sokat foglalkoztam a bőrápolással, hogy a smink teljesen háttérbe szorult, ezért most önző módon három sminkkel kapcsolatos poszton is dolgozom egyszerre. Könnyedség kell, ez van. Nem vagyok videó kompatibilis, ezért a mai különösen hosszú lesz, cserébe talán hasznos is, ugyanis számomra is sok meglepetés volt az utóbbi időben.
Mivel óriási Krémmániás vagyok, ameddig lesz doboz, én biztosan meg fogom rendelni. Nem feltétlenül azért mert szükségem van rá, sokkal inkább az eszmei értéke számít. Amikor kibontottam úgy voltam vele, hogy nem is tudom hogy vagyok vele, viszont a próbálgatás után elkezdtem értékelni, mondom is miért.
Először is, itt van a Desigual (imádom márka) új illata, aminek a Fresh testvérét már nagyon régóta használom, abszolút táskabarát és az illata nagyon én vagyok. Friss, citrusos. Ez már inkább virágos, de tetszik, örülök neki, be is kerül a táskába.
Ezután a The Body Shop számomra egyetlen értékes családjának az egyik tagja, a mézes-mandulás tusfürdő. Szeretem az illatát, a testvaj nagyon jó és még a testápolót is használom.
A jó öreg Bioderma Hydrabio család szérum tagja is bekerült a dobozba, ezt konkrétan nem próbáltam eddig, de az INCI érdekes, csak a benne lévő Niacinamid miatt nem mindegy mivel kombinálod. Meglátjuk, egészen kíváncsi lettem.
A kis Essence körömreszelő aranyos, majd beteszem a neszeszeres ajándékcsomagba, amit karácsony környékére tartogatok Nektek.
A KAP ecsetekkel már barátkozom egy ideje, van is egy nagy kedvencem, ezért örülök a tusecsetnek, viszont sok helyen olvastam, hogy “nem használok tust, ez a fájdalmam stb.” Ne felejtsük el, hogy egy ecsetet nem csak rendeltetésszerűen lehet használni, pontozós korrektorozástól kezdve, a füstösebb kiemelésig, vagy akár a rúzsozáshoz is hasznos lehet, legyetek kreatívak!
Két Catrice termék is helyet kapott, az egyik a Glam Doll False Lashes amiről sok jó vélemény olvasható már. A keféje totál Lovely, szóval valószínűleg inkább megemeli a pillákat mint dúsítja, idővel kiderül.
A másik egy ajakdúsító szájfény, amit először vissza is tettem, de a poszt kedvéért kipróbáltam és tádám, tök jó! Nagyon furcsán mentolos, kiegyenlíti az apró ráncokat, a fénye vizesen szép és ahhoz képest tartós is, szóval ez is ment a táskába.
Nagyjából ugyanez történt a Makeup Revolution pirosítóval is. Konstatáltam hogy van és visszatettem a dobozba. Másnap kipróbáltam és nézzenek oda, ez egy nagyon jó darab! A visszafogott “hétköznapi” színek soha nem hoznak lázba, de mint kiderült, ha adnék nekik egy halovány esélyt, akkor talán be tudnák bizonyítani, hogy ott a helyük a készletben. A textúra szinte krémes, gyönyörű természetesen üde hatást kelt és egészen tartós is, végül örülök neki.
Ismerjük már az ArtDeco szemhéjalapot, nagyon sokan szeretik és használják évek óta. Nekem annó nem voltak vele túl jó tapasztalataim, de most igyekszem adni még egy esélyt, és csak utána ítéletet mondani.
Meg kell mondjam, az életemből teljesen kimaradt a L.O.V márka, még egy pultot sem láttam eddig. Ez egy metál finisű szemhéjpúder minta, ami jégkirálynősen hűvös, ezüst csillámokkal.
Nos, én megpróbáltam nedves ecsettel is, de sehogy nem lett metál, sokkal inkább nagyon csillogós, éppen ezért én utolsó lépésként ajánlanám alkalmazni, hogy ne legyen fényes a szomszéd is. Mozgó szemhéjra nagyon szép, ezek után valószínűbb hogy más árnyalattal is tennék egy próbát.
Érdekes volt Nivea arckrémet találni a dobozban, de miután megnéztem az összetevőket, már értettem miért van ott. Meglepően jó ahhoz képest hogy Nivea, a C-vitamin sem a sor végén kullog, az allergénekért kár, de az állaga nem is rossz, esélyt ő is fog kapni.
Ami viszont biztosan nem, az a testápoló. Én maradok az alkoholmentes, lehetőleg minimális allergént tartalmazó testápolóknál, mert a bőröm nagyon kényes tud lenni, főleg télen.
Végül a kedvezmények is teljesen jók, Az Elle magazin előfizetés biztosan be fog csúszni, de még a Cipőpláza sem kizárt. Összességében tehát sokkal hasznosabb ez a doboz mint gondoltam, vannak benne nagyon jó dolgok, az árát pedig bőven megéri! Megint gyorsan elfogytak, de ITT még lehet jelentkezni egyért.
Említettem már, hogy érkezett egy karácsonyi IsaDora csomag, benne ezzel a csodás palettával.
A színminták alap nélkül készültek. Az utolsó, bordó árnyalaton kívül mindegyik fényes, de olyan ünnepélyesen, nem túlzóan. Önmagában nem az igazi, legalábbis nekem, hiszen nem feltétlenül előnyös a csak fényes szemsmink, de a már meglévő matt árnyalatokkal kombinálva szuper, szépen építhető és nedves ecsettel is jól működik.
A lakkokat általában nagyon szoktam szeretni a márkától. Nem túl díszesek, cserébe jó az ecset, megbízható minőséget kapunk és ez most sincs másként. A Violet Vain lila létére még nekem is nagyon tetszik, de akkor az igazi, ha ráteszem a Red Tint fedőlakkot.
Ez tényleg piros. Nagyon piros. Furcsa. Nem értem. Ha ezen túl tudunk lépni, akkor örülhetünk a ragyogó és tartós finisnek, mert nagyon gyorsan szárad és meglehetősen érdekes végeredményeket lehet vele elérni a színek terén is. A tartósságról annyit, hogy én mindig viszonylag sok időt szánok arra, hogy megtisztítsam a köröm felületét minden zsírtól és szennyeződéstől és csak azután lakkozok.
Az alapozással kapcsolatos kozmetikumokról majd külön, mert nagy alapozó teszt készül.
Régi motorosok már tudják, hogy rajongok a Guerlain márkáért, mindent imádok amit eddig próbáltam, van élmény és ha tehetem, akkor meg szoktam magam lepni vele. Ezúttal a karácsonyi blogger találkozón választhattam valamit, és nem tudtam nem rúzst. Mindig ez van, pedig semmi szükségem rá, de mindegy. Csodaszép!
Kicsit tartottam tőle, hogy túl intenzív lesz, ugyanis mostanában próbálok hordható sminkekben is jeleskedni (nem túl sok sikerrel), ahhoz pedig nem ártana valami könnyedebb viselet. Meglepő módon, a Kiss Kiss Chili Red pont az. Matt, de nem túlságosan, nagyon kényelmes és közel sem olyan intenzív mint amit megszoktam, így abszolút hétköznapi viselet, végül nem bántam meg hogy mellette döntöttem.
Jött egy Pierre René meglepetés doboz is, remélvén hogy majd írok róla ha tetszik. Nos, amikor ezt a folyékony rúzst megláttam, kellően elbizonytalanodtam. Teljesen szétvált az egész, még videót is csináltam róla, de végül nem fújom fel a dolgot, fel kell rázni és utána működik.
Bal oldalon a Cover Gloss (No. 4) ami nagyon hasonló ahhoz amit már jó ideje használok és szeretek is, bal oldalon pedig a Matte Fluid Lipstick (No. 03), ami egészen furcsa textúrával és tőlem teljesen idegen színnel rendelkezik, de nagyon tartós azt biztos, talán ki fogok próbálni egy vörösebbet.
Az Alensa webshop nagyon jófej volt, tudják hogy ipari mennyiségben használok szemcseppet, ezért küldtek nekem egy csomagot néhány újdonsággal, illetve ha már ott jártam, akkor a macskaszemes kontaktlencsét is ki szerettem volna próbálni.
Az az igazság, hogy nagyon szerettem volna valami kellően vad sminket összehozni Halloween alkalmából, de a szemeim azt mondták hogy nem. Úgy voltam vele, hogy kit érdekel, utólag is szeretni fogom, és tényleg! Legközelebb kerek formát próbálok ki, mert ezek tényleg nagyon könnyen elforognak.
A legjobb barátom pedig a LAIM Moistur szemspray lett, amit nagyon szokatlan volt használni, viszont olyan az égő szemeknek, mint egy kellemes zuhany. A pirosság elszáll és sokkal tovább bírom a lámpákat (fényképezés), a monitort és minden egyebet. Az ára nagyon baráti, én többszörösét költöm szemcseppekre havonta. Ha Ti is, akkor ezzel a kuponkóddal kaptok egy kis kedvezményt a webshopban: DCIG190O60P1
Közben megérkezett az idei Yves Rocher karácsonyi kiadása is, ami csomagolását tekintve szerintem messze lekörözi az eddigieket. A Vaníliás illata nagyon kellemes, de ki fogom sorsolni őket is, mert nálam biztosan nem fogynak el.
A Meseerdő gyümölcsei névre keresztelt vonal most kifejezetten tetszik, olyan tipikus Yves Rocher illat, de kivételesen jóra sikerült. A kézkrém nem ragad, jó a felszívódása és láthatóan a tusfürdő is rendesen fogy.
Viszonylag régen küldték az új La Roche-Posay Lipikar sticket (KM) ami meglepően jól össze van rakva. Igen, paraffinos, nem nem fogunk belehalni! Most nem megyek bele a kérdésbe, de a száraz, viszkető és ekcémás bőrt megóvja a külső hatásoktól, ez a termék pedig kifejezetten nem zsíros, nem csúszós. Olyan könnyed, hogy gyakorlatilag nem is érezni, fájó pontokra kellemes megoldás napközben.
Mindenképpen meg szerettem volna említeni a friss Balea éjszakai maszkokat, mert biztosan nem csak nekem tűntek fel ezek az apróságok. Miután átnyálaztam az INCI-t arra jutottam, hogy ez a kettő lesz az, ami nem okoz pattanást, a másik kettő már inkább veszélyforrás nálam.
A kéket már kipróbáltam, ez az algás-hialuronsavas némi allantoinnal, és azt kell mondjam egész jó. Nyilván nem kell semmi nagyra számítani, de ilyenkor télen minden kis extra jól jön a bőrnek, arra ez tökéletes a maga 300 Forintjával. Gyorsan felszívódik, nem ragad, lehet rá építkezni és ez a kis mennyiség is elég legalább két alkalomra.
A zöld hialuronsav és zöld tea, no meg ugyancsak allantoin (gyulladáscsökkentő), meglátjuk milyen, de még mielőtt elfogynak, merthogy limitált, szinte biztosan veszek még néhányat.
Első körben ennyi, írjátok meg van-e tapasztalat velük kapcsolatban, illetve hogy írjak-e bármelyikről részletesebben, én pedig hamarosan jövök az alapozással!
A kremmanias doboz szerintem is telitalalat a nem felhalmozo holgyeknek, plane ennyiert. Bevallom, annyit olvastam a Catrice ilyen-olyan ujdonsagarol az elmult par evben, hogy az irorszagi holidayen nagyon feltankoltam, de meg online is rendeltem parszor Nemetorszagbol. (UK-ben nincs Catrice) Sztem tok jo drogerias marka, alig lehet mellenyulni a kinalatukbol. A L.O.V-tol ket pirositom van, amik hasonlo minoseguek mint a Makeup Forever uj darabjai, de eleg benan nyithatoak. A szemhej kremes stickjuk nagyon klassz meg, de a KIKO is ugyan azt hozza, ami szamomra hozzaferheto.
Az Isadora lakkok szepek, ahogy a Guerlain ruzs is. Utobbirol olvasnek is sok keppel illusztralva. 🙂
Tetszik meg az LRP stick es a Baleas maszkok, de ismerve onmagam ezeket nem hasznalnam.
Az Yves Rocherrol is annyi jot olvastam, hogy tavaly karacsonykor raszantam magam egy rendelesre. Eloszor es utoljara. Elajandekoztam a termekeiket, szamomra akkora csalodas volt.
Ez nem volt pozitiv reszemrol, de ezek olyan atlagos markak, amik nem keltettek fel soha az erdeklodesem.
Nagyon varom az alapozos posztot, mert epp a napokban idiotaztam le magam, hogy lehet ennyi ebbol a termekbol a ‘mindennapos sminkek’ dobozomban. Amik nagyja tok jo, mert csak ugy kerulhetnek bele abba a dobozba. De hat miert van benne ot vagy hat?! Csupan egy arcom van. Kivancsi vagyok, lesz-e egyezesunk. 🙂