NOTD / Anny – Rock Your Nails!

Ahogyan a lakkokra, minden másra is igaz, hogy nem vagyok hajlandó megvenni csak azért mert “menő”. Kijöttek az OPI homok hatású lakkjai, de hiába minden, egyik sem tetszett. Lehet, hogy bennem van a hiba..
Megjelentek a Lovely Baltic Sand lakkjai, komoly három árnyalatban, amiből egyedül a kéket tudtam elképzelni magamon. Nem is nyúltam mellé, napokig csodáltam a körmeimet. Ritkán szorul össze a gyomrom egy lakk láttán, most ez az Anny példány olyan volt. Nem tudtam visszatenni.
 
 
Rock Your Nails! Háát ebből így nem sok látszik, ezért inkább csináltam néhány közeli képet avagy csak azt.
Jól látjátok, csak kis kiszerelésben kaphatóak a lakkok, ami pontosan 6ml-t jelent. Részemről rendben van.
 
 
Ezüst árnyalat erősen lilás tónussal, telis-tele apró ezüst glitterekkel. Aw gyönyörű!
 
 
Változtak a fényviszonyok, de a lényeg mindenhol látszik.
 
 
Hogy mondjak is róla pár szót, az ecset éppen mint a nagy kiszerelésű Anny lakkoké, könnyen és gyorsan lehet vele dolgozni, sőt pontosan is. A lakk maga nagyon sűrű, egyszerre nem kerül sok az ecsetre, ezért mártogatós a buli. Nagyon gyorsan megszárad, egy rétegben is jó lehet, én azért kettőt kentem, biztos ami ziher. Tartóssággal sincs semmi gond, legalább 4 napig meg sem moccan.
 
Mit mondjak még? Imádom, kiváló darab! Összesen 8, 4 sima és 4 glitteres változata van, lévén hogy kis kiszerelés, az ára 1490Ft. 
 
 
 
Hogy tetszik? 
View Comments (23) View Comments (23)
  1. én ezt olyan tapue színnek látom és már lakkomlakkom Edinánál is szemeztem vele, de most már utána fogok járni. régen vetted a sajátod, van még esélyem beszerezni?

    meseszép! 🙂
    én a kék opi lakkba szerelmesedtem bele, aztán a pirosba, így nem is bántam, h megvettem a 4-es mariah szettet (a feka-piris is jól mutat).

  2. Edinánál nem is láttam, ha tudom, hogy ilyen wow akkor hamarabb megveszem 😀 Szerintem simán van, még nincs 1 hete, hogy megvettem.

  3. Tündér vagy! Ne fáradj miattam, mostanában úgysincs időm lakkozni :/ Azért annyit majd írj, hogy az is olyan nagyon jó-e! 🙂

  4. úgy tűnik, jóban leszünk 🙂
    a színe ugye gyönyörű, ezt már mondtam, nem kell vele sokat szórakozni, hogy a körmömre kerüljön, és ott is maradjon (sem időm, sem kedvem órákat küzdeni sok réteggel, hosszú száradással), és határozottan tartósnak mondanám; tegnap este kentem fel, így ma jutott eszembe hajat festeni, majd miután ezzel végeztem, a kertbe menet rádöbbentem, hogy muszáj kiszednem a murva közül a gazt (persze kertészkesztyűt nem találtam egy darabot sem), és egyelőre meg sem moccant.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Manikűrvadász!

Next Post

"Csak egy kis személyes"