Eléggé összefolyik az elmúlt két hét. Az egyik pillanatban még nagy munkában voltunk Kaposváron, a következőben pedig már az előszoba padlóján találtam magam. Nem is emlékszem mikor betegedtem le utoljára annyira, hogy még az ágyban megfordulás is embert próbáló feladatnak tűnjön. Sajnos ahogy a legtöbb családban lenni szokott, ha egy beteg, beteg lesz a többi is, így a kisfiammal kéz a kézben keveredtünk ki a vírusból.
Miután már egy hete voltunk bezárva a lakásba, nagyon hiányzott valami, ami színes és nőies, ezért pizsiben ugyan, de készítettem egy gyors sminket, Andris pedig asszisztált. Mivel nem volt kéznél a mikrofonom, javaslom tegyétek be a fülhallgatot! 😉
Igyekeztem minél több új terméket felhasználni, ha valamiről szívesen olvasnátok részletesebben is, akkor írjátok meg!
Nagyon régóta vártam már egy ilyen videóra Tőled. Remélem lesz időd még hasonlót készíteni. Jobbulást mindkettőtöknek. 🙂
Ui.: Nagyon cuki a kisfiad. 🙂
Gyerek mellett nem sok esélyem van beszélni, de ilyen formában nem kivitelezhetetlenek a sminkes videók. Meglátjuk. 🙂 Köszönöm, tényleg tündéri kis krapek.
Hát nem tudom, láttam-e már életemben ennyire aranyos sminkvideót! Az együtt kontúrozós rész tetszik a legjobban. 🙂
Engem a Bronx Colors korrektor tesztje érdekelne.
Később már a fél arca barna volt, a másik fele fehér. 😀 Többnyire oda szokott ülni mellém, kap egy ecsetet és ő is festeget. Rendben, írok róla! 🙂
Annyira profi, hogy nem hagytad kizökkenteni magad de Andris is csinálhatta, amit csak akart. Szép a smink nagyon, szeretem a merész színhasználatod. Szuper videó lett, sokkal üdébb, mintha csak elmondtad volna. 🙂
Már megszoktam, hogy vagy mellettem ül, vagy a környéken rombol, már nehezen zökkent ki. Kivéve ha “kakilni kell” vagy “szomjas vagyok” és a többi. 😀 Az igazság az, hogy esélyem sem lenne elmondani, mert ő közben elég hangos, szóval azt hiszem maradnak majd az ilyen jellegű videók.