Megkésve bár, de törve nem, megérkezett a Manhattan rúzsceruzája is!
Ki tudja miért, de nagyon megszerettem őket. Hasonlónak tűnnek, mégis mindegyik kicsit más, ezért ideje megírnom az eddigi tapasztalataimat. Lesz itt minden, Revlon, Makeup Academy, Catrice és persze a Manhattan is, sok sok képpel.
Igen, nagyon hasonlóak, de mit csináljunk, nekem a narancsos piros áll jól.
A Manhattan annyiban különbözik a többitől, hogy száj és arcra való termék egyaránt, azaz pirosítóként is funkcionál. Én a Tomato Juice árnyalatban vettem meg, a másik kettő bár nagyon szép, nem az én színem.
Íme a felhozatal, sajnálatos módon nem túl széles a választék. A hivatalos kép csalóka, javaslom inkább nézzétek meg a tesztereket.
Ránézésre ugye semmi különös, maga a ceruza robusztusabb, mint a többi. Szerencsére ezt is tekerni kell!
A pigmentáltsága akár a Chubby Stick Intense, sokkal inkább rúzsra emlékeztet mint ajakápolóra. Krémes, kellemes viselet és nem utolsó sorban szépen, egyenletesen kopik. Miután eltűnt a fénye, az ajkaimon még látható az árnyalat. Pirosítóként is nagyon jól működik, az állaga sűrűbb ezért nem árt egy kis krémpirosítóknál szerzett rutin. A színintenzitás miatt óvatosan érdemes felvinni, különben könnyen bohócot csinálhatunk magunkból. Oh az illata cukorkásan édes, de szerencsére vállalható, felkenve már nem érzem.
A helyzet az, hogy mivel rúzsra hajaz inkább, elkél mellé egy ceruza is, hogy szép egyenletes legyen, különben könnyen kifuthatunk a vonalból.
Jöjjön egy kis összehasonlítás.
Jól látszik, hogy nem is olyan egyformák mint gondolnánk.
Lemosás után a Catrice ceruzák kivételével mindegyik megfogta a kezem, ergo a többi tartósabb.
A Catrice ceruzákkal (már írtam róluk ITT) az a helyzet, hogy pigmentáltságban és tartósságban is alulmaradnak, viszont színezett ajakápolónak teljesen jók. A kakukktojás a Go Flamingo Go! árnyalat, látszik is a képen (kattintásra megnő), hogy nagyon nem fest szépen, a legkevésbé sincs kedvem hozzányúlni még egyszer. A másik kettő könnyű, hétköznapi viselet. A My Cherry Berry a kedvencem, a színe alig különbözik az ajkam természetes színétől, ezért jó társ a mindennapokban.
Itt már nehezebb észrevenni a különbséget, de higgyétek el nekem, hogy van. A legkrémesebb egyértelműen a Clinique ceruzája, nekem ő marad a no.1. A MUA változatát mindenképpen ki szerettem volna próbálni, mert jókat olvastam róla. A Runaway rózsaszínesebb és képzeljétek mentolos. Nem, nem csak az illata, felkenve hűsítő és bizsergető. Az állaga egészen folyékony, ezért könnyen elmászkálhat, viszont nagyon pigmentált és szép fénye van. Végül de nem utolsó sorban a Revlon Just Bitten Kissable, ami jó, de nem kihagyhatatlan. Szintén intenzív színe van, de e tekintetben és állagra is inkább a Catrice ceruzájhoz hasonlít. Maga a Romantic árnyalat nekem nagyon tetszik, mélyvörös némi narancsos beütéssel persze.
Tartósságban nincs túl nagy különbség, no meg nem mindegy hogy ki hányszor nyalja meg a száját, iszik, gyújt rá és a többi, ezért nehéz lenne behatárolni. A finisek is nagyon hasonlóak, egyik sem tartalmaz csillámot, szép fényes de nem túl fényes a végeredmény. Ebben a tekintetben talán a MUA a legfényesebb, intenzitásban pedig a Catrice a leggyengébb, tényleg inkább ajakápolóra emlékeztet, ami nem feltétlenül baj, kinek mi az igénye ugye. Volt még egy Astor is, de nem lett jó a szín ezért továbbadtam. Ha be kellene sorolnom akkor valahol középen lenne.
Megmondom őszintén, hogy komolyabb hidratáló hatást egyiknél sem éreztem. Nem szárítanak, de részemről semmi extra élményről nem tudok beszámolni.
Összességében tehát ha rúzsceruza akkor a Clinique Chubby Stick Intense, mögötte szorosan a Manhattan, Revlon, Mua és végül a Catrice. Szerintem.
A Manhattan ceruzát megtaláljátok a DM-ben potom 1390Ft-ért, az Intense eddigi talán legjobb alternatívája. A Catrice 1500Ft, a MUA 3Font volt, míg a Revlon 7,9Font. A Chubby pedig 5200Ft körül mozog.
Próbáltátok már valamelyiket?
ez aztán a teljes körű összehasonlítás! köszönöm szépen 🙂
Á, jó lesz nekem a Manhattan, életemben nem használtam el egy teljes rúzst (mind rám romlott), szerintem ha tényleg ennyire hasonlóak (kivéve a Clinique), akkor jó az olcsóbb is. Köszi az összehasonlító posztot!
Nagyon szívesen, remélem segítettem! 🙂
A Manhattan szerintem nagyon jó darab, textúrában és finisben is nagyon hasonlít az Intense-hez. Ha nem szereted az intenzív színeket, akkor pedig a Catrice a jó alternatíva. Nagyon szívesen!
Nekem csak a NYC verziója van meg, bár azok inkább szájfény állagúak (és minőségűek). Nagyon stopra fogtam magam szájas fronton, mert nagyon ritkán rúzsozok, és lassan már pénzkidobásnak éreztem egy-egy újdonság beszerzését. Pedig annyira, annyira csábítanak…
Tudom, ezért sem vettem meg őket. Én ezeket nagy szeretettel használom, szinte mindegyik jó társam a hétköznapokban, mikor mire van szükségem. Igen ez a tipikus “csak a szemem kívánja” de a Manhattan például olcsó is és jó is, ráadásul pirosítóként is működik, ha nem szeretnél nagyon belefektetni, ez jó vétel.
Nyáron tökéletesen jó volt a “szájfénycerka”, de ugye az ilyen posztok mindig elgondolkodtatják az embert, szóval sanszos, hogy egy Manhattan-t beszerzek majd 😀
😀 A világért sem beszélnélek rá, nézd meg először és ha tetszik (de csak akkor) vedd meg!
A Manhattan a legeslegjobb! Nekem a lila van meg 🙂 hihetetlen milyen csodás az állaga, a színe, a tartóssága! Nagyon kényelmes viselni, nem szárítja a számat. Nagyon sajnálom, h csak ez a három szín van 🙁 ha lehetne aláírást gyűjteni a bővítésért, én megtenném.
Sajnos nekem nem áll jól, pedig annyira jók tényleg! Én is aláírnám, reménykedjünk a bővítésben!
[…] Elisabeth Arden krémpirosító, gyors és könnyű megoldás akár útközben is. Na jó, még a Manhattan rúzsceruza, ami pirosítónak szintén […]
Meg is vettem a Manhattant 🙂 De valami kevésbé élénk színt azért még választok, a cikked alapján egy Catrice jó lenne a mindennapokra.
Igen, a Catrice kifejezetten hétköznapra való!
Na, a Catrice pirosát is megvettem, ez a legjobb szerintem, ha egyszer festem át vele a számat, hétköznapi, ha többször, alkalmi. Azt hiszem, hamar el fog fogyni…
Igen, ez az egyetlen ami ilyet is tud, a többi túl élénk a hétköznapokra. Én is nagyon szeretem 🙂