Számomra meglepetés, hogy ilyen sokan szavaztatok a L’Occitane szérumra, de éljen a nép akarata, vágjunk a közepébe!
Az új Immortelle Night Reset szérum különlegessége egyrészt a három fő összetevőben rejlik, másrészt a több mint 3000 mikrobuborékot tartalmazó olajos textúrában, amik együttes erővel harcolnak a friss és ragyogó arcbőrért. Elméletileg bármilyen rutinba be lehet illeszteni és nem mondják, hogy kifejezetten tápláló szérum lenne, ezért szerintem nem érdemes reggelre 10 évvel fiatalabb, vagy bársonyosan hidratált bőrre számítani, sokkal inkább egy jó lépcsőfokra az arcápolási létrán.
A csomagolásra nem szeretek külön kitérni, látjátok, csodaszép masszív üveg, zárható pumpa, azaz hozza az elvárt L’Occitane minőséget. Amint az a nevében is benne van, a hangsúly az Immortelle másnéven Olasz szalmagyopár (Helichrysum italicum) olaján van, amit elsősorban antoxidáns és gyulladáscsökkentő hatása miatt szoktak emlegetni. Személy szerint én a MySkin arckrémem (éppen azt használom) kapcsán kerültem vele közelebbi barátságba, valóban nagyon hatékony összetevőnek tartom még akkor is ha az illata nem a kedvencem. Mellette ott van még a Fehér tajtékvirág magjából kivont olaj (E-vitaminban gazdag, tápláló), a Majoranna kivonat (regeneráló, bőrkondícionáló) és a Acmella Oleracea kivonat, amit tényleg a botox természetes alternatívájaként emlegetnek, ne ijedjetek meg ez annyit tesz, hogy simítja a ráncokat illetve gyógyászati céllal is használják az izmok oldására.
Ránézésre is rengeteget dob rajta az a pontosan 3300 mikrobuborék, ami magát az Immortelle olajat tartalmazza. Igen, valahogy úgy kell elképzelni, hogy kinyomod, felteszed, “nahát milyen könnyű” és amint elkezded masszírozni, szépen felszabadulnak a bubik és érezhetőbbé válik az olaj is. Nem lesz ragacsos vagy olajos utóérzet, de valószínűsítem hogy a cellulóz és egyéb kiegészítő összetevők miatt érezhető egy nagyon vékony kis filmréteg, ami krémezés után már teljesen észrevétlen.
Kinyomást követően még jól láthatóak a bubik, majd eldolgozás után.
Őszintén szólva nem volt instant szerelem (értsd: oda kellett készítenem az esti polcra, hogy ne felejtsem el), inkább olyan “minél többet használom, annál jobban tetszik” kategória. Jó ez a gyorsan felszívódó állag, az illata abszolút vállalható, nyilván kellett hozzá egy kis parfüm hogy kiegyenlítse a szalmagyopár és a majoranna jellegzetes illatát, de egyáltalán nem érzem túl erősnek. Az egyetlen szokatlan számomra az az, hogy felkenés után 5-10 percig konkrétan bizsergeti a bőröm, nem irritál, de valami határozottan történik. Először azt hittem az egyik korábbi lépés miatt, de akkor is érzem ha csak önmagában, minden előzmény nélkül használom. Eddig nem lettem sem pöttyös, sem semmi ilyesmi, cserébe tényleg felrissíti a bőrt és reggelre szebb az összkép, pláne a szintén Immortelle olajos arckrémmel. Annyi biztos, hogy önmagában kevés, nemcsak ősszel, de nekem még nyáron is több hidratálás kell. Megjegyzem nem is az a funkciója hogy egymagában mindent megoldjon. Előtte mehet a vizesebb hialuronsavas vagy antioxidáns szérum, utána pedig a szemkörnyék- és hidratáló krém.
Megéri-e a 17.500Ft-ot? Őszintén nem tudnám most megmondani, abban biztos vagyok hogy nem lesz mindenki kedvence, ezért első körben irány a bolt mintát kérni, de legalábbis ott kipróbálni, a hosszabb távú tapasztalataimról pedig mindenképpen be fogok számolni néhány hét múlva!
Nektek hogy tetszik így, első körben?