Meglepően sokan szavaztatok arra, hogy legyen egy kis igen/nem válogatás még a kuponos napok előtt, így íme néhány kozmetikum, amit érdemes lesz levenni vagy éppen visszatenni a polcra. Részemről szinte biztosan lesz Rossmann kör (akár online), mert egy kuponnal több terméket is tudok vásárolni, nem úgy mint néhány DM esetében, ráadásul van egy csomó 10% végösszeg kuponom, amivel összevonhatóak a kedvezmények.
Érdekes módon, a legtöbb terméket a Maybelline állványról szoktam beszerezni. Legalább egy mindig van itthon a jó öreg FIT me! korrektorból (15 árnyalat), mert nekem tökéletes a színe a szem alá, remekül fed és kellően tartós is. A Lash Sensational Luscious egy igen megosztó darab, esti vagy hangsúlyosabb sminkeknél én nagyon szeretem, csak oda kell figyelni, hogy fóliázottat vegyetek, mert ég és föld a különbség! Amióta kipróbáltam a Brow Precise legvilágosabb verzióját, azóta nem is nagyon használok mást, hiába fogy el nagyon gyorsan. Mivel gyakorlatilag nincsen, vagy mondjuk hogy nagyon ritka a szemöldököm, nem lehet pomádékkal vagy sima porral szórakozni, meg kell rajzolgatni a szálakat, eddig ezzel megy a legjobban. Végül persze porral fixálom és egész nap mozdulatlan marad. Ennek fényében nem is tudom miért vettem egy Tattoo Brow ceruzát, valószínűleg az Instagram reklámok vittek bűnbe, de te jó ég, ez mennyire egy haszontalan dolog!
Az lenne a lényege ugye, hogy a speciális fej kialakítása miatt precíz szálakat tudsz rajzolni, így szépen kitöltheted a hiányos területeket, illetve persze kiegészítheted a szemöldöködet. Na mármost, ebből az ég világon semmi nem valósul meg, talán a kézfejen még igen, de 2-3 alkalom után vagy beszárad, vagy köze nincs a csíkokhoz és egy nagy barna paca lesz, vagy egyszerűen kezelhetetlen. Röviden szörnyű, féláron sem éri meg.
Őszinte leszek, én a Max Factor Miracle és Radiant vonalat egy az egyben kihagynám. Az alapozó maszkos és szörnyen oxidálódik, a primer még elmegy de semmi különös, a higlighter értelmetlen, a korrektor pedig nemcsak a bumszli szivacsos vége miatt, de a gyenge fedése és a tartóssága miatt is felejthető.
A Volume Infusion szempillaspirál talán az első olyan, amire azt mondom nem rossz, még akkor is ha lassan szárad és nagyon könnyen elkenődik, mert kivételesen nem éreztem túl száraznak a festéket és a hatása szép természetes. Elhasználni el fogom, újravenni biztosan nem, és lévén nem tartós, Nektek sem ajánlanám. Két dolog van, aminél el lehet gondolkozni, az egyik a Kohl Kajal Liner, ultra fekete, tartós és nagyon jó a formulája, klasszikus alapdarab. A másik az új Lipfinity, de azt is inkább sötétebb árnyalatban és minden kedvezményt bevetve, mert annyira száraz, hogy az alsó ajak közepén morzsolódik, kivéve ha nagyon vékony rétegben viszem fel, de az meg a barackos/nude árnyalatoknál nem játszik, mert foltosak lesznek. Nehéz kérdés tényleg, a piros például rendben van, elmondhatatlanul tartós (csak olajos lemosóval jön le), de a barackosabb verzió már rémálom kategória volt.
Itt jön a képbe a Bourjois, ahol a rúzsok általában jók, bár én inkább Clubbing színes ceruzákat szoktam venni (most is azt fogok), a Rouge Fabuleux szinte kezelhetetlenül krémes, ezért ecsettel lehet igazán jól felvinni. Éppen a formula miatt mindent megfog, és hajlamos elmászkálni, ezért fontos a felesleg eltávolítása (zsepi), így lesz csak szép és tartós az eredmény. Nagyon sok használható nude verzió van, hétköznapra szerintem abszolút jó, de kompromisszumos választás. Féláron oké.
Hatalmas hype van az új L’Oreal Rouge Signature folyékony rúzsok körül, lefogadom hogy jó néhányan pályáztok is rá. A vélemények itt is megoszlanak, nekem ez valahol középen teljesít, de az biztos, hogy a teljes árat nem fizetném ki érte. A textúra olyan mint az ajaktintáké, hajlamos csíkos lenni és építeni kell, ráadásul nagyon csúnyán kopik (maszatos, mintha nyalókát szopogattál volna) de ami ennél is rosszabb, az a másnap is érezhető réteg ami marad utána. Konkrétan semmivel nem tudtam leszedni, meg is fogja az ajak bőrét, de az az érzés rettenetes, radírozással sem múlt el tökéletesen.
Ez itt a Colour Riche Collection Freida színére hajazó, Represent árnyalat, ami nekem egyébként nagyon tetszene, ha egyenletesre tudnám vele festeni az ajkaimat, de láthatóan nem sikerült.
Sorrendben: Bourjois Rouge Fabuleux 11 és 06, L’Oreal Rouge Signature Represent és I am worth it, Max Factor Lipfinity Red Luxury, Posh Pink, Elegant Brown és végül két kedvencem, IsaDora Lip Desire Berry Kiss és a hétköznapi Classy Nude árnyalat.
Erőteljes dörzsölés után jól látszik melyik mit bír, a Bourjois ahhoz képest tartós, a L’Oreal még másnap is ott van, a Lipfinity szintén, míg az IsaDora könnyedén eltávolítható.
Ha már IsaDora, lesz 20% Douglas kupon is, amit érdemes felhasználni. A Natural matt olajmentes, illatmentes alapozó nagy kedvencem nyáron, ezért most biztosan veszek belőle utánpótlást, mert ez már nagyon a végét járja. Végre van kellően világos árnyalat, szépen fed de nem természetellenesen, az egyenetlen bőrfelületet pedig el tudja kendőzni. Emellett és a Lip Desire rúzsok mellett, érdemes szemügyre venni a Blush Stick 1n Brush-t is.
Igen, az enyém már nem néz ki túl jól (ezer bocs) de minden utazáshoz magammal viszem, szerintem mérföldekkel jobb mint a Smashbox, annyira szép, természetes hatása van, sokkal könnyebb a textúra, így pillanatok alatt el tudom satírozni, akár a kis ecsettel a másik végén, akár az ujjaimmal. Krémes alapozók felé, még a fixáló púder alá csodás, nyáron pedig önmagában.
Egy képen minden használhatatlan hajra valóm, az új Wella Shockwaves elég gyengére sikerült, kuponnal sem éri meg. A hajspray és a gél nagyon ragacsos, a száraz sampon jó, mert nem hagy fehér réteget, kicsi a mérete, de érdemben nem tesz hozzá a hétköznapokhoz. A Taft száraz hajformázó spray szintén értelmetlen, ne kérdezzétek mit vártam tőle. Egy hajszálam sem változott, csak tapintásra, úgy viszont nem jól.
Ami nagyon kellemes meglepetés volt, az a Veet cukorgyanta, amire DM és Rossmann kupon is lesz, 50%-kal abszolút megéri kipróbálni. Ha még nem használtatok otthoni gyantázó készüléket, és érdekes lehet akkor szívesen kifejtem a használatát, mert elsőre tényleg nem olyan könnyű, cserébe az INCI hibátlan és érzékeny bőrrel sem okozott problémát, én biztosan veszek.
DM 25% Barnangen kedvezmény is lesz, a gyerekem rajong a szenzitív tusfürdőért, azt kénytelen leszek venni. Én sokkal inkább kézkrém rajongó lettem, közülük is a Karlek (szeretet) elnevezésű Sensitive a kedvencem, nemcsak mert isteni illata van, de tényleg gyorsan felszívódik és remekül hidratál.
Az egyik kedvenc kuponom a mától (május 7) érvényes 25%-os Unipatika ingyenes szállítással, amit Bioderma, La Roche-Posay, Vichy, Nuxe, Uriage stb. kozmetikumokra tudunk felhasználni online is. Ennek kapcsán meg is említeném a két abszolút kedvencemet, Bioderma Atoderm Lait az ultrakönnyű de kiválóan hidratáló testápoló hétköznapi bőrszárazságra, és a testesebb Intensive Baume ami nélkül nem éltem volna túl a napégést és az azt követő fájdalmas regenerálódást. Mind a kettő paraffinos, de ez kell a sérült bőrnek, viszont a La Roche-Posay hasonló testápolóival ellentétben nem marad olyan vastagon a bőrön, nem lesz pattanásos a hátam és úgy egyáltalán, ezek minden szempontból jobban beváltak.
Itt van ugye az új, Nude Touch is SPF50+ / UVA25 fizikai fényvédelemmel, amit tesztelgetek már néhány hete. Így első ránézésre ijesztő lehet, de ne aggódjatok, fel kell rázni és máris működik. Lévén fizikai, ott marad a bőrön és bár az elején tapasztalható nagyon olajos/zsíros érzés gyorsan elillan, nekem inkább por állagú alapozóval vagy púderrel működik a rásminkelés.
A fedése meglepően jó ahhoz képest, talán még a Paula’s Choice fizikainál is jobb, szépen egységesít és a legvilágosabb árnyalat sem üt el a bőröm színétől. Nekem ez olyan szeretem is meg nem is, nehéz lenne kapásból azt mondani hogy vegyétek meg, de lebeszélni sem szeretnék senkit. Az elején van egy komedogén összetevő, nálam nem jelentett problémát, ugyanakkor a felvitel elég macerás, mert olajosból lesz púderes, és ha a szükséges mennyiséget viszem fel, akkor csíkos, nehéz jól eldolgozni. Nem lehetetlen, szerintem építgetni kell, de időigényes az biztos, ráadásul inkább zsíros-kombinált bőrre lesz jó, mert a száraz részeket látványosan kiemeli. Még egy apróság, hogy nagyon folyékony, amit nem támogat a kemény flakon sem, célszerű rögtön arcra/szivacsra/ecsetre folyatni, nem értem miért nem került csőrös csomagolásba, de mindegy is. Javaslom menjetek be egy nagyobb gyógyszertárba és nézzétek meg ha tehetitek.
Egyébként több Uriage terméket is nagyon kedvelek, de amit most egészen biztosan rendelni is fogok, az a Baba Cu-Zn+ Spray és/vagy a Cica Cu-Zn sebkezelő és gyulladáscsökkentő krém mert mind a kettő nagyon látványosan és hatékonyan teszi a dolgát, legyen szó bármilyen irritációról vagy sebről, nálunk alapdarab.
Mindenki nagy örömére ez alkalommal Phi Kozmetikum kedvezmény is lesz, ráadásul 20% ami nagyon jól jön. Annyira nehéz dolgom van ilyenkor, talán pont tegnap raktam össze egy 60.000Ft-os kívánságlistát, mindent szeretek és ugye ha az ember csak úgy elkezd nézelődni, annak sosincs jó vége. Többen kérdeztétek, nem, még nem próbáltam a BB krémet, de tervben van az Acne Balance fluiddal együtt, viszont ha egyetlen egy dolgot kellene választanom és beszélnék rá mindenkit, akkor az az I’m so Sensitive lenne (ITT írtam róla bövebben). Nagyon érzem a hiányát és egyáltalán nem jó, olyan mint amikor leveszik rólad a kedvenc cipődet és mehetsz tovább a kavicsos úton mezítláb. Lehet élni nélküle, de nem éri meg. A másik “mindent visz” a Desert Fountain ami pillanatok alatt visszaadja a feszülő bőr komfortérzetét, napokon belül megszünteti a hámlást és olyan jól hidratál, hogy nyáron nem is kell mellé semmi más, egyszerűen hibátlan. Ezeken kívül vagy tíz dolgot fel tudnék sorolni azonnal, tudjuk hogy rajongó vagyok, de nyilván nem lehet mindent egyszerre, viszont az alapok nagyon fontosak, úgy mint egy jó arckrém amiben megbízhatsz.
Szintén nagy kedvenceim a Geek&Gorgeous termékek, most mindegyikre lesz 10% kedvezmény, amit érdemes kihasználni. A 101 széria újdonsága a B-Bomb bitang, lesz róla részletesebb poszt is, egyelőre rohamtempóban tisztítja a bőrömet, teljesen fel vagyok borulva, de ez normális! Most rendeltem újra a PHA hámlasztót, különben minden más van itthon és én nagyon elégedett is vagyok velük, csak fontos hogy bőrtípusnak és állapotnak megfelelően válasszatok!
Végül, de nem utolsó sorban a Clinique 20% kedvezmény, azzal pedig a Take the day off lemosó, ami nélkül tényleg nem tudok és nem is akarok élni! A masszívabb szemsminket vagy a fent említett ragaszkodó rúzsokat semmi mással nem tudom kényelmesen leszedni. Rendben, hogy itt a szűz, tégelyes kókuszolaj de ha a szemembe megy jajj nekem, ezzel viszont semmi ilyen gond nincs. Ezen kívül elfogyasztottam már két tégely Moisture surge krémet is, én alapvetően reggel, smink előtt használom hidratáló primerként, lévén aloe verás, pont jó csúszós lesz a bőröm, nagyon szépen lehet rá sminkelni és még kellően hidratál is. Őszintén szólva nagyon sok géles/zselés krém akadt a kezembe tavaly, teljesen mindegy hogy L’Occitane, Neutrogena, Shiseido vagy bármi más, nekem ez volt a legjobb mind közül.
Hirtelen talán elég ennyi, de bármi kérdésetek van, esetleg online kupon kell, akkor írjatok bátran!
Kedves Odil!
Én írok bátran, kérhetek egy Unipatika és egy Geek&Gorgeous online kódot?
Nagyon Nagyon szépen köszönöm!
Bogi
Szia Bogi! Ha a Facebook oldalon még nem láttad, akkor bemásolom ide is:
Online kuponok:
Phi kozmetikum 20% EnjoyPhi2019
Skinsmart 10% minden teljes kiszerelésű PC, G&G,101 és BROW Wow & MoLash termékre SMARTJOY10
Douglas 20% (illatszer és IsaDora) JOY201905
Clinique 20% joy191
Unipatika 25% Vichy, Bioderma, Uriage, La Roche-Posay, Nuxe Lierac, Eucerin, Babé, Fytofontana stb. unijoy19
Köszönöm, nagyon nagy segítség voltál és vagy nekem 🙂
Jajj köszönöm szépen, ennek nagyon örülök!
Nagyon szépen köszönöm még egyszer! 🙂 A lista is szuper lett és sokat segít.
Akkor nagyon örülök és igazán nincsen mit! 🙂
Haho,! Van itt valaki? 🙂
A 03.25. a karodon a születési dátumod? Mert én is akkor születtem 🙂