HerbArting nem csak babáknak!

Szabó-Vida Zsófi azon felül, hogy tündéri nő, 2005-ben végzett a Kertészeti Egyetemen, gyógynövény-szakon, majd beleszeretett a krémkészítés világába, így 2010-ben okleveles szappan- és kencekészítő mester lett. Termékeit kis mennyiségben, saját receptjei alapján, kézzel készíti. Kell ennél több? Nekem nem!

Szabó-Vida Zsófi azon felül, hogy tündéri nő, 2005-ben végzett a Kertészeti Egyetemen, gyógynövény-szakon, majd beleszeretett a krémkészítés világába, így 2010-ben okleveles szappan- és kencekészítő mester lett. Termékeit kis mennyiségben, saját receptjei alapján, kézzel készíti. Kell ennél több? Nekem nem!

Így, hogy lassan nyakig vagyok a kozmetikumok készítésében és úgy egyáltalán átmegyek a folyamaton, kezdve a megálmodástól egészen a polcokra kerülésig, nagy nagy tiszteletet érzek azok iránt, akik megvalósítják a saját produktumukat (legyen az kozmetikum, vagy gyufából készült babaház), mert bizony kemény munka ez. Magával a HerbArting márkával a Femini Box magazinban találkoztam először, érdemes felhasználni a benne található 15% kedvezményre jogosító kupont, mondom is hogy miért:

_mg_6749

A Babafürdető lesz az első ami el fog fogyni, már most pánikolok, ezért ha befejezem a posztot, akkor meg is rendelem a nagyobb kiszerelést.

furdeto

 

“Ebben a fürdetőben tényleg a növényeké a főszerep! Nem tartalmaz semmilyen illóolajat, így valóban egészen 0 hónapos kortól használhatod  és garantáltan nem fogja megzavarni a babád érzékeny szervezetét!

Lágy bio kamillából készült kamillafőzet az alapja, ami kényezteti a kicsik érzékeny bőrét. Elkészítéséhez a leglágyabb kókusztenzidet használtuk, amely a legkíméletesebb természetes habosító anyag. A finom bio mandulaolaj és minőségi sheavaj pedig puhítja és ápolja a bőrt.

A hozzáadott E-vitamin és B-vitamin extra ápolást ad, hogy minden reggel puha bababőrt puszilhass. A biogazdálkodásból származó guar gumi, a  metil-glükóz-szekvitearát és a cetil-alkohol biztosítja a fürdető kellemes és jól használható állagát. A natúrkozmetikumokban biztonsággal használható dehidro-ecetsav, szorbinsav és benzoesav pedig biztosítja a termék tartósságát.” 250ml/3890Ft

lemoso

Szóval az a helyzet vele, hogy még hasonló termékkel sem találkoztam. Az állaga híg, mégis krémes, de olyan lágyan, mintha egy puha takaróval burkolnám be a száraz és érzékeny bőrömet. Legalább három használat kellett, mire rájöttem, hogy ez nekem a legjobb arclemosó a világon, azóta nem is használom másként. Úgy távolít el minden szennyeződést, hogy közben ha ki is nyitom a szememet, nem csíp, ellenben hidratál. Nem is tudom, egyszerűen jön az a zsigeri érzés, hogy jót teszek a bőrömmel. Ha valamit, akkor ezt érdemes kipróbálni, simán jobb (árban is) mint mondjuk az illatmentes és hidratáló Kiehl’s Ultra Facial Cleanser vagy bármely hasonló termék amit próbáltam.

_mg_6751

“Elkészítéséhez bio körömvirág kivonatát használtunk,  melyet 5 hétig érleltünk, hogy a legjobb hatása legyen. A bolti körömvirág-olajhoz képest, amit hevítéssel állítanak elő, a mi olajunkban minden értékes anyag bennemarad. Ez gondoskodik arról, hogy megnyugtassa a babád bőrét, ha a nyári nap és a víz kiszárította vagy lepirult a napon. Lágy bio kamillafőzet a fő összetevője, ami kényezteti a kicsik érzékeny bőrét. A hozzáadott finom bio mandulaolaj és minőségi sheavaj pedig puhítja és ápolja a bőrt.” 100ml/1590Ft

_mg_6432

A Körömvirágos testápoló szintén különleges darab, természetesen árad belőle a kamilla és a körömvirág illata. Az állaga ugyancsak selymesen lágy, elsőre kicsit sikamlós, majd előtör belőle a krém, végül gyorsan felszívódik. Télen a száraz lábszáramon meglátjuk hogyan teljesít, egyelőre remekül megnyugtatja és hidratálja a bőrt, könnyed állaga miatt pedig még a fiam is lelkesen kenegeti (egyedül!).

_mg_6754

“Lágy bio kamillából készült kamillafőzet az alapja, ami kényezteti a kicsik érzékeny bőrét. A finom bio mandulaolaj és minőségi sheavaj puhítja és ápolja a bőrt, a cink-oxid pedig kiváló fertőtlenítő és bőrnyugtató, így remekül használható minden babaápolási készítményben.

A kizárólag növényekből előállított bio glicerin nedvességmegkötő hatású, segít a bőr külső rétegének nedvességtartalmát megőrizni. A gyapjúviasz a gyapjas állatok faggyúmirigyeiben termelődő értékes anyag, melynek komponensei az emberi bőr lipidjeihez hasonló szerkezetűek. A bőrön finom, légáteresztő bevonatot képez, így gátolja a vízvesztést és a bőr érintkezését a nedves pelenkával.

ligetszépe-olaj különlegessége, hogy nagyon sok linolsavat és linolénsavat tartalmaz, melyek képesek erősíteni a bőr barrierrétegét, így gátolja a vízvesztést és nőveli a mélyebb rétegek nedvességtartalmát. Ráadásul még gyulladáscsökkentő is. A különleges technológiánkkal alkalmazott méhviasz csak egy könnyű, védő filmréteget képez a bőrön, így nem tömi el a pórusokat.

_mg_6757

 

Végül, de nem utolsó sorban a Lanolinos-ligetszépeolajos Popsikenőcs, amit én leginkább a hideg ekcémás kezemre, a hámló és vörös orromra, illetve a gyermek arcára, száraz foltjaira kenek. Alapvetően azt hiszem, mi anyukák, azt várjuk el egy popsikrémtől, hogy legyen elég tápláló de még kenhető, vonja be a gyermek érzékeny bőrét azzal a bizonyos védőréteggel, de csak olyan mértékben, hogy még kapjon levegőt alatta. Nehéz jól körülírni, de sokan biztosan tudják mire is gondolok pontosan. Ennél a terméknél sikerült ezeket egyensúlyba hozni, előfordult hogy egész arca is feltettem (rettenetesen száraz a bőröm), reggel éreztem hogy ott van, de nem lettem sem pöttyös, sem zsíros, tonikkal eltávolítottam a maradékot és kész is. Kifogytam a magasztaló jelzőkből, érdemes kipróbálni bármilyen céllal!

_mg_6764

+1 Zsófi az érzékeny kutyusokra is gondolt, én pedig vettem egy sampont a kutyakozmetikus barátnőm allergiás Sütijének, remélem neki is beválik majd. Egyébként meglepően sok az allergiás eb, ami legalább olyan problémás, mint egy gyermek esetében, de gondolom ezt sem kell ecsetelnem.

Összességében imádom őket egytől egyig és őszintén örülök, hogy ilyen szuper hazai kozmetikumokkal találkoztam, amiket jó szìvvel ajánlok mindenkinek, kortól, nemtől függetlenül. Az árak teljesen jók, de most október 12-15 között 5000Ft felett ingyenes a kiszállítás és ugye ott a 15% FEMINI Box kuponkód is. 😉

View Comments (2) View Comments (2)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Lush Dark Angels

Next Post

Egyszerű Halloween smink