Hella Care

Korábban már beharangoztam, új hazai gyöngyszemet ismerhetünk meg, ami nem más mint a Hella Care. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre több jó minőségű kozmetikum kerül ki tőlünk is, de igyekeztem objektíven véleményezni a termékeket.

Korábban már beharangoztam, új hazai gyöngyszemet ismerhetünk meg, ami nem más mint a Hella Care. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre több jó minőségű kozmetikum kerül ki tőlünk is, de igyekeztem objektíven véleményezni a termékeket.

Mindenekelőtt néhány szó magáról a cégről. Gyergyák Hella Biológus-Genetikusként végzett (ELTE), öt évvel ezelőtt, allergiája miatt kezdett kozmetikumok készítésével foglalkozni. A világ minden tájáról gondosan megválogatott összetevőket használ, majd kézzel állítja elő a termékeket, de ha ez nem lenne elég, a csomagoláson látható festett képeket, sőt a termékfotókat is ő készíti. Személy szerint Hella, az elképzelései és kreativitása nekem nagyon szimpatikus, a vele készült részletes interjút ITT találjátok, érdemes elolvasni!

IMG_9684

Argán Olajos Arckrém – “Marokkói BIO argán olajban gazdag arcápoló krém, mely minden bőrtípus számára ajánlott. A benne található damaszkuszi rózsavíznek, szőlőmag olajnak és hialuronsavnak köszönhetően, rendszeres használata segít az öregedés jeleinek megelőzésében. Halványítja a hegeket, javítja a sejtek anyagcseréjét  és regenerálja a bőrt. A krém jelentős antioxidáns tartalommal bír, gyorsan felszívódik anélkül, hogy eltömítené a pórusokat. Illata visszafogott, édes-virágos, nyárra emlékeztető, melyet a lonc virágaiból nyert abszolút ad.” 

Számomra is meglepő volt, hogy ki mertem próbálni egy arckrémet, de őszintén kíváncsi voltam. Kicsit félve kezdtem használni, végül minden várakozásomat felülmúlta. Attól eltekintve, hogy tégelyben van, ez a krém hibátlan. A textúrája szinte habos, illetve egy nagyon visszafogott, édeskés illatot is érzek, ami egyáltalán nem zavaró. Amit időbe telt kitapasztalni, az a megfelelő mennyiség, ugyanis hiába tűnik nagyon könnyednek, vastagon felkenve már érezni a gazdagságát. A zsírosodásra hajlamos bőröm egyre kevésbé viseli el a krémeket, ezért éjszakára használom, így viszont reggelre megfelelően hidratál és megkockáztatom, hogy ki is simít, de az biztos, hogy láthatóan jót tesz a bőrömmel. Ebben az időben a száraz és normál bőrtípus fogja leginkább szeretni, de az ősz közeledtével bárkinek merem ajánlani. 50ml/5500Ft

IMG_9678

Az egyik abszolút kedvencem a Shea Vajas Testápoló Krém lett, ami tényleg átlagon felüli. A hatóanyagokat tekintve van benne:

Sáfrányos szeklice olaj (BIO): Ökológiailag ellenőrzött gazdálkodásból származó (BIO) növényi olaj, mely a pórusok eltömítése nélkül szívódik be a bőrbe. Könnyű szerkezetű, E-vitaminban gazdag olaj, mely intenzív hidratálást biztosít és egészséges megjelenést kölcsönöz a bőrnek.

– Ghánai shea vaj (BIO, Fair Trade): Ökológiailag ellenőrzött gazdaságból származó, fair trade módon vásárolt tápláló növényi vaj. Különlegessége, hogy az értékes zsírsavak mellett nagy mennyiségben (kb. 10%-ban) tartalmaz gyógyászati szempontból fontos bioaktív hatóanyagokat. Gyorsan felszívódású vajak közé tartozik. Erős vízmegkötő lépessége révén nagyszerűen hidratálja és lágyítja a bőrt, valamint képes megelőzni annak párolgás útján történő vízvesztését. Klinikai tesztekkel igazolták, hogy rendszeres alkalmazása képes csökkenteni az ekcémás bőrtüneteket. Segít a bőr szerkezetének helyreállításában és rugalmasságának növelésében.

– Vanília olaj: Édes-fűszeres illatjegyeivel a vanília olaj remekül kiegészíti a shea vaj intenzív, diófélékre emlékeztető illatát. Együtt különleges kombinációt alkotnak. A krémben található vanília olajat Indiában nyerik a vanília barna babjából. Gyengéd olaj, melyet kisgyermekek és várandós anyukák is nyugodt szívvel használhatnak. Illata megnyugtatja az elmét és oldja a stresszt. Hosszan érezhető a bőrön.

Nos, amint a leírásban is szerepel, az illata édes, leginkább vaníliás. Ízlés dolga, nekem nagyon kellemes, szívesen használom esténként. Szintén habkönnyű krém, így még ilyen nagy melegben sem kell a fiókba száműzni. Nagyon gyorsan felszívódik, nem ragad, maximálisan hidratál és úgy egyáltalán ezt egyszer ki kell próbálnotok, mert nem igazán tudom mihez hasonlítani. Nincs az a műanyag, szilikonos érzés, de nem is olyan testes mint a testvajak, amikre a csomagolás alapján asszociálnánk. Mivel nem kell belőle sok, nagyon lassan fogy. 185ml/5250Ft

IMG_9681

Avokádó Bőrnyugtató Testbalzsam – “Olyan bőrproblémával élni, mint az ekcéma, a pikkelysömör (psoriasis), az allergia vagy az atópiás bőrgyulladás, nehéz és sokszor fájdalmas. Előfordul, hogy saját ruhája is irritációt és kellemetlenséget okoz? Van egy természetes, gyengéd, mégis hatékony megoldás, amelyet ha alkalmaz, könnyebb lehet bőrproblémájával élni.

Avokádó Bőrnyugtató Testbalzsamunk azonnali és tartós enyhülést hoz. Akár már az első használat után érezheti, hogy múlik a viszketés és a fájdalom. Helyreállítja bőre szerkezetét egészen a mélyebb rétegekig, mely így egészségesebbé, szebbé és ellenállóbbá válik. Gyorsan és mélyen felszívódik, és nem tömíti el pórusait. Használat után a bőr kellemes, fás, gyógynövényes illatúvá válik.”

A honlapon továbbá az is olvasható, hogy a krém tüneti kezelésre szolgál, ezért súlyos esetben érdemes bőrgyógyásszal konzultálni mielőtt elkezdenénk az alkalmazását. A hatóanyagok eredményessége klinikailag igazolt a felsorolt problémák esetében.

IMG_2268

Azért választottam ezt a krémet, mert néhány hete víz alatti gyógytornára kényszerülök, miután konkrétan fáj a bőröm, szúr, viszket és egyáltalán nem kellemes, amire ez az erős napsugárzás csak rátesz. Idővel kisült, hogy napégésre is kiváló, mert még én, aki aztán tényleg mindig odafigyel a fényvédelemre, meg tudtam égni. Mentségemre, amikor a közelmúltban a kisfiammal egy hetet kórházban töltöttünk, kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy van-e nálam testre való fényvédő (arcra való mindig van).

Az illata nem mondható kellemesnek, inkább gyógynövényes, de fogyaszthatóan. Akárcsak előző társai, ő is nagyon könnyű állaggal rendelkezik, minek köszönhetően ha nem is annyira gyorsan mint a testápoló, de felszívódik. Hosszabb távon hatékonyan csökkenti az irritációt és érezhetően nyugtatja a bőrt, szerencsére nem küzdök ekcémával vagy más, súlyosabb betegséggel, ezért arról nem tudok nyilatkozni, de amire nekem kell, arra tökéletes. 100ml/3800Ft

IMG_9707

Most álljunk itt meg és csodáljuk egy kicsit a kivitelezést!

IMG_9703

A szappanok merített papír csomagolása egyszerűen gyönyörű, nagyon természetes hatást kelt, de Hella díszítésével lesz igazán különleges.

Az első amit kipróbáltam, az a Frissítő Olívás Szappan – “Magas olívaolaj tartalommal, frissítő brazíliai zöld mandarin illóolajjal és zöld agyaggal. Hidratáló szappan, amelyet a száraz és ugyanakkor a zsírosodásra hajlamos bőrrel rendelkezők is nyugodt szívvel használhatnak. A benne lévő zöld agyagnak köszönhetően remekül tisztítja, méregteleníti, puhítja a bőrt, és eltávolítja annak elhalt hámsejtjeit. Három éves kor feletti kisgyermekek és szoptatós/várandós (3. hónaptól) anyukák is nyugodtan használhatják.”

Ami nagyon tetszik benne, hogy isteni citrusos illata van, nyáron különösen jól esik. Lágy, krémesen habzik, fogy, de nem túl gyorsan. Érzésre nem szárítja a bőröm, bár utána mindig be szoktam kenni (már csak az uszoda miatt is). Annyi biztos, hogy hatékonyan tisztít, a bőröm teljesen sima marad utána, de nagyon hosszú távról nem tudok beszámolni, ugyanis gyermekem apja eltulajdonította és igen, ő is szereti használni.

IMG_9696

IMG_9698

Százszorszép bőrfeszesítő szappan. Szintén nagyon kellemes illata van, gyengéden radíroz és ugyancsak krémes, de messze menő következtetéseket még nem vonnék le, mert nem olyan régen bontottam ki.

IMG_2290

Most pedig néhány apróság, amin szerintem érdemes fejleszteni/változtatni. Nyilván kevésbé fontos vagy csak én vagyok béna, de nem volt felhőtlen az első szappanos zuhanyzás. A vágás miatt érdemes várni amíg kicsit lágyul a tömb, mert én mondhatni megkarcoltam magam. Második-harmadik alkalommal, ahogy lágyult a szappan, már az ég világon semmi baj nem volt vele.

IMG_2271

Azért is szeretek hosszasan ülni a termékeken, mert idővel olyan részletek is előtérbe kerülnek, amiket 1-2 hét után észre sem vettem volna. Ilyen például a csomagolás, ami bár nagyon szép, rendszeres használat mellett a krém valahogy bekerül a menetbe, így nem tudom rendesen visszazárni őket. A kórházban is velem voltak, talán csak az utazást, illetve a tárolást bírják kevésbé, de akkor is fontosnak tartom megemlíteni. Az arckrém esetében örülnék egy pumpás kiszerelésnek, hogy ne sérüljön a beltartalom és mindenképpen “tiszta” maradjon a krém amit esténként felteszek. Ezeket leszámítva igazán minőségi érzésem volt, a termékek hatékonyak és kellemesek, azt hiszem ez a legjobb szó rá.

Hella jóvoltából egy szerencsés megnyerheti az általam tesztelt termékeket, amiket jó szívvel tudok ajánlani. A játék egy hétig tart, jelentkezni EZEN a linken tudtok. Annyit kérek, hogy ha szimpatikus a márka, akkor szenteljetek egy kis figyelmet neki! A Hella Care Facebook oldalát ITT, Hella Blogját pedig ITT találjátok, szintén szemet gyönyörködtető és kreatív, érdemes beleolvasni!

Majd elfelejtettem, ami nagyon pozitív és kiemelendő még, hogy a honlapon a termékleírások mellett fent vannak az összetevők, külön a hatóanyagok és a termékek jellemzői is, így mindent le tudtok ellenőrizni vásárlás előtt.

Milyen az első benyomás?

View Comments (19) View Comments (19)
  1. Nagyon szimpatikus! Főleg a shea vajas testápoló a vaníliás illattal :)
    Szerinted seborrheás bőrre is használhatók az arckrémek? Most kutakodom a honlapon, de erről konkrét infó nincs, de úúúúgy megpróbálkoznék vele!

    1. Nekem is az van, semmi gondom nem volt a krémmel, csak a mennyiségre kell figyelni! A felszìni vìzhiányt szépen rendbe tudja rakni. Az a testápoló mennyei egyébként 🙂

      1. Tündér vagy, nagyon-nagyon köszönöm! Annyira örülnék neki *-* Egy Herbline-os arckrémet használok, az aloe verás bőrvédő krémet, ami ekcémára is jó, és az én bőrömet is nyugtatja.
        Két hónapja kínlódok már a bőrömmel, mire megelégeltem, és elmentem dokihoz, ő mondta, h ez bizony seborrhea… azt hittem csak vmi múló bőrszárazság, vagy ilyesmi :-/ Pedig figyeltem a bőrápolásra mindig, nem tudom mi történhetett. Plusz most már hetek óra sminkelni se merek, nehogy rontsak a helyzeten. Használgatom a felírt, gyógyszertári krémet, de nem mindig segít, illetve most nyáron még elvagyok, de el se tudom képzelni, mi lesz télen, ha amúgy is szárazabb lesz a bőröm a hidegtől… De persze a pattanások, mitesszerek maradtak, meg a zsíros-fénylő bőr, ehh, nem igazság…

        1. Jajj szegénykém, én ugyanezzel harcolok 15 éve. Nagyon nehezen de kordában lehet tartani csak mostantól jobban kell figyelni. A BHA nagyon hasznos, ez a krém inkább estére, nappalra valami fluid mint az Uriage DS emulzio vagy ilyesmi. Segítek majd ahogy tudok. Ha a hámlás múlik, akkor az ásványi alapozó nem ront a helyzeten!

          1. Van Mineralissima és e.l.f. ásványi alapozóm, de egyik sem a kedvencem. Egyszerűen nem olyan szép a hatásuk, mint egy “rendes”, folyékony állagú alapozónak, a tartósságról és a fedésről nem is beszélve. Plusz csúnyán mutat a piros, száraz részeken :( vagy csak nem találtam még jót.
            Igazán nem akarok önző érdekből kampányolni (pedig… :D), de nem lenne kedved megosztani velünk a mindenkori arcápoló rutinodat? Krémekkel, tisztítókkal, kezelésekkel, tanácsokkal, stb. Tök jó poszt lehetne ;) de legalábbis nekem most nagyon hasznos volna! :D Sokat tanulhatnék belőle.
            De ezeket a tippeket is köszi!

          1. Azért tartanék tőle, mert ebben van teafa meg fodormenta olaj, és a múltkori HerbLine-os arckrémem (zöld színű, nappali, problémás bőrre) eléggé kicsapta a bőrömet a neem olaj tartalma miatt :-/ még jobban csípte és szárította a vörös foltjaimat, pedig télen is használtam azt a krémet, és akkor semmi bajom sem volt tőle…
            Most csak ilyen szuperhidratálós, nyugtatós krémekkel merem kenni. A mitesszer még mindig jobb, mint ha fájna a bőröm :-/

  2. Jaaaj, de szépséges dolgok! Jó lenne megnyerni őket, :) Viszont ha mégsem én leszek a szerencsés, tuti hogy megvásárolom ajándékba a testvajat Anyukámnak, a nyugtató balzsamot pedig Hugimnak. Nekem szerencsére a mezei testápoló is megteszi, de nekik hiperérzékeny bőrük van. Egye fene, magamat meglepem majd ősszel egy argánolajos arckrémmel :))

    1. Ez is testápoló, nem olyan vaskos mint egy testvaj 🙂 Bármelyiket választanátok is, nem fogtok csalódni 😉 Sok sikert a játékban!

    1. Azért írtam hogy nem tudok még érdemben nyilatkozni, mert nem régen bontottam ki és biztosan nem azonnal feszesít. Kis idő kell még hozzá.

  3. én ott elakadtam, hogy hellának hívják a hölgyet (ha lett volna még egy lányom, hella lett volna a neve a kedvenc könyvem kedvenc boszorkánya után) :-)
    (majd mindjárt tovább is olvasok, csak ezt muszáj volt megosztanom)

    1. Ott én is elakadtam egy időre 🙂 Tényleg? A Hella gyönyörű név, melyik az a könyv? Gondolom kizárt a negyedik 😀

      1. naszóval (a telefonromról nem tudtam válaszolni, gép elé meg nehezen jutok a festés miatt, most is csak pár percem van) igen, teljességgel kizárt a negyedik gyerek :-)
        a mester és margarita egyik szereplője hella (és jó is, hogy szóba került, mert idén még nem olvastam el, pedig)

          1. jaja, az volt, de ma már túl vagyunk rajta :-)
            (most már csak mozgásképessé kell tenni magamat, mert holnap meló, hurrá)

  4. Köszönöm a linkelést :)
    Konkrét kívánságlistám van a HC termékekkel kapcsolatban. Az utóbbi fél-egy évben hódolok a szappanoknak is, úgyhogy külön öröm a szappan teszt miatt ^_^ Az olívás nagyon jól hangzik.

    1. Az olívás szerintem szuper, pedig én nem szeretem a szappanokat 🙂 A másik meg ugye nem jó minden nap, de szintén szeretem használni, remekül radíroz! Igazán nincs mit 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Urban Decay Electric

Next Post

A tökéletes nyári smink