HappySkin termékek

Néhány héttel ezelőtt keresett meg a HappySkin csapat azzal, hogy kíváncsiak a véleményemre, örülnének ha kipróbálnék néhány terméket. Megmondom őszintén, valamikor régen mintha már belefutottam volna, de nem rémlett. Átböngésztem a honlapot, a cégtörténetet és választottam pár ígéretes darabot, róluk lesz szó a mai posztban.

Néhány héttel ezelőtt keresett meg a HappySkin csapat azzal, hogy kíváncsiak a véleményemre, örülnének ha kipróbálnék néhány terméket. Megmondom őszintén, valamikor régen mintha már belefutottam volna, de nem rémlett. Átböngésztem a honlapot és választottam három ígéretes és különlegesnek tűnő darabot, róluk lesz szó a mai posztban.

Amit a cégről tudni kell: A HappySkin maximálisan elkötelezett a natúr kozmetikumok gyártása iránt.
A termékek megálmodója Dr. Forrai Márta orvos és természetgyógyász, és lánya Göcsei Kamilla. Márta 35 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött találta ki karöltve lányával a HappySkin termékcsaládot. Kamilla gyermekkora óta ebben az egészségtudatos neveltetésben részesült, tanulta és kereste az ismertséget a kozmetikumokkal gyártó szinten is.” Bővebben olvashattok róluk a honlapon.

IMG_6029

Kezdjük az egyik legérdekesebbel, Dioné ananászos-málnás gyümölcsmaszk, a honlap szerint “a benne lévő hatóanyagok vitaminbombaként pótolják a bőröd számára rendkívül fontos tápanyagokat, pórusösszehúzó, segíthet a pattanásos bőr kezelésében, kiegyensúlyozottan hat a kombinált bőr eltérő tüneteire, a kaolin tisztítja az eltömődött pórusokat, ha reggel alkalmazod, egész napos felfrissülést biztosíthat arcodnak, használata után bőröd sokkal finomabb és szebb lehet.” 

IMG_6036

A maszk por alakú, így sem tartósítószert, sem színezéket, sem pedig illatanyagot nem tartalmaz.

IMG_6033

A használatával nem vagyok kibékülve, szinte minden alkalommal elbénáztam az adagolást, így elég sok por ment kárba. Egyrészt a nyíláson keresztül próbálod kiönteni az evőkanálba, de vagy meglódul, vagy nem jön ki elég, másrészt a teáskanál víz is viszonylag relatív, ki kell tapasztalni mert könnyen híg folyadék lesz a végeredmény és ha hozzáteszel még egy kis port, akkor nagyjából a fél házat is bekenheted annyi maszk lesz az eredmény. Nyilván gyakorlat kérdése, de ahhoz elég drága hogy a fele kárba mehessen mire kitapasztalod.

Összetevők (INCI lista): 
KaolinEWG Kockázat: 0 - 1, EWG Adat: Közepes,  MaltodextrinEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Közepes,  Rubus Idaeus Fruit Powder,  Citric AcidkhEWG Kockázat: 2, EWG Adat: Sok,  Ananas Sativus Fruit Powder,  SorbitolhEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Közepes 

Nos akkor beszéljünk arról mit is tapasztaltam. Miután sikerült megfelelő állagú masszát kapnom, hagytam hatni nagyjából 10-15 percig, míg egészen sötétbarnára száradt. Használat közben észrevétlen, nem húzódik, nem éget és úgy egyáltalán semmit nem érzek. Lemosni nagyon könnyű, a maszk annyira gyengéd, hogy az első alkalom után nem is láttam értelmét. A Kaolin ugye a legtöbb tisztító hatású maszkban megtalálható, neki hála a felesleges faggyú és szennyeződés eltűnik, utána az arcom puha és friss, nem húzódik és nem is szárít, mégsem vagyok lenyűgözve. Heti két alkalom mellett nem tapasztaltam látványos eredményt, kíméletesen végzi a dolgát, de nem csodaszer. 50g / 1690Ft

IMG_6060

A fémdoboz egy szilárd testápolót rejt, ami szintén szokatlanul hangzik, kíváncsi voltam.

IMG_6045

IMG_6050

Talán így látszik a legjobban mennyire apró is ez a testápoló, egészen meglepődtem amikor megláttam. Mindössze 35g / 1690Ft, a dobozka külön vásárolható hozzá, ami újabb 990Ft-os tételt jelent.

A Queen szilárd testápoló mangóvajjal “organikus- mangóvaj, sheavaj és méhviasz soha nem látott bársonyossággal ruházza fel bőröd! Mindezt színezék, tartósítószer, vagy illatanyag nélkül! Ezen testápolónk rendhagyó módon szilárd állagú. A test melegére olvad.Az organikus vajakat, viaszokat azért kevertük össze tömb formájába, hogy bőröd komplexen élvezhesse a különféle vajak előnyös tulajdonságait!”

Összetevők (INCI lista): 
Theobroma Cacao Seed ButtereoEWG Kockázat: 0,  Butyrospermum Parkii (Shea) ButtereoEWG Kockázat: 0,  Mangifera Indica (Mango) Seed OilEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Korlátozott,  Cera Alba / Cera Flava / BeeswaxeoEWG Kockázat: 0

Az összetevőkből is látszik, hogy ez bizony egy nagyon testes krém, bár gyorsan megolvad, sűrű állaga miatt nehéz érzés a bőrön.

IMG_6056

Ha egész testen használnám akkor nagyon gyorsan elfogyna, de őszintén szólva néhány alkalom után feladtam, sehogy sem akart felszívódni. Marad az a szokásos shea utáni ragacsos érzés és legszívesebben újra lezuhanyoznék, ezért kézkrém lett belőle. Hidratálni hidratál, könnyen kenhető de nehéz és ragacsos, így nem tudom azt mondani hogy osztatlan sikert aratott, ráadásul az árához képest tényleg nagyon kis mennyiséget kapunk.

IMG_6039

Hébé szappan körömvirággal és méhviasszal “a legkiválóbb alapanyagok szerelméből született, és célja bőröd maximális gyengédséggel való kiszolgálása. Természetes összetevői táplálják, lágyan kényeztetik bőröd amellett, hogy nyugtató és gyulladáscsökkentő hatást biztosítanak.”

Összetevők (INCI lista):  
Caprae LacEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nincsen,  Cocos Nucifera (Coconut) OileoEWG Kockázat: 1,  Olea Europaea (Olive) Fruit OileoEWG Kockázat: 1,  Elaeis Guineensis Buttereo,  Helianthus Annuus Seed OileoEWG Kockázat: 0,  Sodium HydroxideEWG Kockázat: 1, EWG Adat: Közepes,  Cera Alba / Cera Flava / BeeswaxeoEWG Kockázat: 0,  Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) OileoEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Korlátozott,  Calendula Officinalis (Pot Marigold) Flower ExtractEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Korlátozott,  Parfum / FragranceiEWG Kockázat: 8, EWG Adat: Közepes,  Silk Amino AcidshEWG Kockázat: 0, EWG Adat: Nincsen 

IMG_6040

IMG_6054

Talán ez lett a legkedvesebb darabom mind közül, pedig tudjátok hogy nem vagyok nagy szappan kedvelő. A bőröm nagyon szereti, az illata kellemes, de alig érezhető, krémes, megfelelően habzik, utána pedig semmilyen feszülő, húzódó érzés nincs, sőt! Selymes és tiszta lesz a bőröm és mintha valóban nyugtatna is, de erre nem vennék mérget, szerencsére nincsenek ilyen jellegű problémáim.

Ebben az esetben a mennyiség is rendben van, 100g-ot kapunk 1099Ft-ért ami szerintem teljesen jó ár.

Összességében tehát értem én, hogy prémium kategóriába sorolják, de a magasabb árakhoz képest nem ájultam el. Minden termék működik, szépek az összetevők, tetszik a kivitelezés, mégsem érzek ellenállhatatlan vágyat hogy újra vásároljam őket.

Próbáltatok már HappySkin termékeket?

View Comments (10) View Comments (10)
  1. Igen, az adagolásos problémával kapcsolatban ezt elég sok, saját magát egyből felső, vagy felső-középkategóriába soroló új márka nem veszi figyelembe. Oké, megveszem a drága cuccot, de nem pocsékolni akarom. Az estée lauder pl ezért ad minden krém mellé kis műanyag spatulát, aminek a gyártási költsége lehet kb 10 forint, de ettől már igazán luxusnak érzed az egészet, pedig hol van ez az Andrássy úti luxuskozmetikák és parfümériák kínálatától.
    A szappan formátumú testápoló ötlete meg biztos a Lushtól van nyúlva, de nem értem minek erőltetni ezt.
    A szappan az oké, bár tele vannak a bioboltok ennél olcsóbb kézműves szappanokkal, szóval ezen is simán rajta van a 100%os haszonkulcs, sőt…

    1. Igen, ez ennyi. Egyszerűbb lenne spatulával vagy bármivel, mert most őszintén. 1700Ft 50g ami elég gyorsan fogy egy evőkanállal, főleg ha mellé is megy egy csomó. Igazából a Lush cuccait messzire elkerülöm, nem is vagyok képben a felhozatallal. Nem lenne ez így rossz, csak tényleg nagyon ragacsos :/ A szappan is rendben van, általában kb 800Ft körül vannak a jó összetételű szappanok, ezért nem akadtam fent rajta.

  2. Nem is hallottam még róluk. Kellemes termékek lehetnek, ha valaki szeret ilyesmivel pepecselni, legalább nem ártanak :)

  3. Az arcmaszk és a testápoló nekem is meg van, bár még nem próbáltam ki, viszont így az adagolásra nagyon fogok figyelni, kíváncsi leszek a hatásukra, mármint hogy nekem hogy válik be 🙂

  4. Nagyon kíváncsi voltam, miket választasz végül, és mit írsz majd róluk. Én próba nélkül az éreztem, hogy durván túlárazottak a termékek. A cosmionál 650 Ft/100 gr kaolin (fehér agyag), és nem hiszem, hogy ez igazán többet tudna annál. Ha meg felmész az ebayre, ennél is jóval olcsóbban lehet megvenni. De hát ők ugye prémium, meg minden, szóval egyefene, ez még hagyján. 😉 Amúgy igen, egy agyagpakolás nálam is éppen ennyit ér, felszívja a felesleges faggyút, nem irritál, de csodát tenni nem tud. Amúgy próbáltam többféle agyagot, és nem éreztem különbséget a hatásukban.
    A szilárd testápoló ára viszont abszolút nevetséges, 2.000 Ft-ért 450 gramm finomítatlan jó minőségű kakaóvajat vagy sheavajat veszek, és pillanatok alatt össze lehet őket olvasztani gőz fölött, mintha csokoládét olvasztanál sütihez. Ha utána beleöntöd egy szilikon muffinformába, ilyet kapsz. Amúgy én sem szeretem ezeket a krémeket, a bőröm amúgy is vízhiányos, szóval nekem is sokkal-sokkal jobb érzés egy emulziós vizes krémet használnom. Szappanpárti meg nem vagyok, de örülök, hogy legalább egy termék bevált neked, és hogy őszintén írsz mindenről. 🙂

    1. Pontosan ez a véleményem, túlárazott, de üsse kő, én is a testápolón akadtam fent, ennyiért ahogy mondod, nagy mennyiségben lehet jó vajat kapni. A testemre elférnek a nehezebb krémek, de azért nem ennyire nehezek. Áh nincs is mit hozzátennem, ugyanazt írnánk 🙂

  5. Körülnéztem a honlapjukon, de különösebben semmi se fogott meg, a zseniális kreativizmust sugárzó “lábápoló krém”-nek elnevezett kencével talán megpróbálkozom majd. Valahogy nem találom ezt a márkát túl szimpatikusnak. :\

    1. No mindjárt rákeresek! 😀 Én sem, de valahogy mégis. Vagyis kíváncsi voltam ahogy mindig és annyira nem volt unszimpi hogy ne próbáljam ki. Érted 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Catrice Nude Illusion és Velvet Matt

Next Post

Catrice Bronze Upon A Time