Meggyőződésem, hogy akkor érdemes nekivágni, ha az ember lánya nagy tételben gondolkozik, mert úgy éri meg igazán.Személy szerint az ilyen kuponos napok kinyírnak, vagy lerendezem péntek reggel vagy soha, mert nem vagyok pláza barát, igen nehezen viselem a tömeget, ruhát próbálni pedig kifejezetten utálok.
Sokan leírták már javaslataikat, tapasztalataikat a kuponos hétvégékről, ezért nem megyek bele részletesen, de annyit azért elmondanék, hogy lista, limitált keret, rövid útvonaltervezés és kényelmes cucc nélkül el sem indulok.
Ruha/cipő/kiegészítő 20% kedvezmény
Az Intersport és Mango kivételével mindegyik üzlet megtalálható az Árkádban. Szerencsére fogyok, bár még közel sem az igazi, ideje beszereznem néhány őszi/téli ruhadarabot jelenlegi méretemben is, illetve a színtanácsadás után nagyon megjött a kedvem néhány új árnylathoz.
Amit ilyenkor érdemes és kell is vennem, az a parfümöm. Érvágásnak tűnik egyszerre, de a 100ml nálam egy évig kitart, úgy már közel sem olyan vészes. A Clinique új primer termékeiről eddig jókat olvastam, az üzletben remélhetőleg könnyebb lesz eldönteni melyik a legjobb választás. Amióta megjelentek a Pupa paletták, azóta vagyok kíváncsi és persze, hogy egyre több jót hallok róluk! A spirálról csak annyit, hogy több, mint fél éve használom a kis kiszerelést és még csak mostanában kezdi a végét járni, ergo nagyon megéri megvenni. Marionnaud 20% szintén az Árkádban illetve Clinique -2000Ft WestEnd.
A Chanel őszi kiadása nálam telitalálat, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a szuper krémes és csodás pirosító vagy valamelyik rúzs jön, de majdnem biztos, hogy jön.
Elhatároztam, hogy győzelmet aratok finnyás orrom felett és ha törik, ha szakad, találok olyan testvajat, amit el tudok viselni magamon. 20% kedvezmény The Body Shop / Árkád
A hideg elérkeztével a bőröm jóval több törődést igényel. Sajnos megkezdődött a bőrszárazság, nem is kicsit, ezért újraveszem a Cicaplast regeneráló krémet, ami minden ilyesmit helyre tesz, illetve a termál vizes spray kerül még bele a kosárba mindenképpen. 20% kedvezmény Árkád gyógyszertár
Amit biztosan nem hagyok ki, az a Flormar pult. A lakkokon felül a legjobb ajakceruzáim onnan vannak, amire megint szükség van, csak ősziesre hangolva persze. 20-50% kedvezmény Árkád
Általában nem vagyok maximálisan elégedett az Yves Rocher kínálatából eddig próbáltakkal, kivéve ezt az értékes növényi olajokkal felturbózott arcápolót, ami annyira megtetszett, hogy meg is veszem teljes méretben. Őszre, télre éppen jónak tűnik. 40% kedvezmény Árkád
A Douglas ilyenkor lutri, a lista kecsegtető, de ebben az esetben sajnos minden ott derül ki. 20+5% kedvezmény Árkád
Drogériás viszonylatban most nincsen semmi olyan, ami nagyon kellene. Ha eljutok a Müllerig, akkor Maybelline Color Sensational rúzs és a Lasting Drama.
DM akciók:
50% Alverde/She dekorkozmetikai termék
50% Max Factor és Mx Factor Colour Effect
50% Syoss
50% Maybelline
50% Olay
25% Astor
25% Manhattan
Hirtelen ennyi jutott eszembe. Ti készültök már a hétvégére?
Én is péntek reggel indulok útra 🙂 A tömeg miatt, bár én nem veszek ruhát magamnak. DM, Rossmann a cél. Bár Rossmannból csak a hajfestéket fogom megvenni, aztán irány a DM és majd ott improvizálok 😀 Valószínű lakkok kerülnek a kosaramba…:)
Holnap reggel én már rohanok is a dm-be, alapozóért. Max factor Facefinity vagy Loreal True Match a két lehetőség de hogy melyike esik a választás azt még nem tudom. Sajna, minden árnyalatból csak 1-1 darab volt hét elején az állványon ezért is akarok az elsők közt lenni. Ez a legfontosabb, de szombaton családilag tervezünk kiruccanni akkor majd Szegeden csekkolom a ruhakínálatot is.
írj kérlek erről a színtanácsadásról, ez baromira érdekel (csak hogy megragadjam a bejegyzés lényegét 🙂 ), köszi.
Amúgy azt vettem észre, hogy már péntek délelőtt is egyre többen vannak, rengetegen vesznek ki szabadnapot emiatt, bár még mindig jóval kevesebben vannak, mint szombat délután mondjuk. Amúgy hétvégi családi program miatt most én is pénteken túl akarok lenni rajta, én viszont inkább ruhákat fogok venni, az F&F-ben van egy csodaszép kabát, aminek az árából igencsak jól jönne a 20% kedvezmény, szóval remélem még meg lesz. Ezen kívül pár basic cucc a H&M-ben, illetve már régóta ki akarom próbálni a The Body Shop egyik primerjét, meg a Müllerben szeretnék pl. arckrémet venni, meg 1-2 fogyóban lévő kozmetikumot pótolni, de a lényeg igazából a kabát :D!!!!
Én is készülök, de péntek délelőtt még dolgozom, így tuti belefutok a nagy rohamba (főleg, hogy Győrbe csak szombaton jutok el).
Amit szeretnék az a Maybelline Color Tattoo Metallic Pomegranate (még tegnap is águs szemekkel lestem a DMben, hogy mennyi van belőle és vajon marad-e nekem péntek kora délutánra), Fantasy Fire körömlakk, egy-két kozmetikum, de legfőképp ruhák (F&F, H&M, C&A, Orsay) és egy Babyliss hajformázó
Lakkokat én is vennék szívesen, de megfogadtam, hogy idén már nem fogok, aztán ki tudja 😀 Ruhákat konkrétan muszáj vennem :/
A Facefinity nekem még majdnem tele van, de gondolkoztam a CC újravásárlásán. Sok sikert akkor és jó időtöltést kis városomban 🙂
Írom drága jikka, csak a baba pörög. Már 70%-ban kész vagyok vele, holnapra biztosan kiteszem! 🙂
Igen, félelmetes :/ Remélem még nem lesz vészes reggel, ha igen akkor hagyom a fenébe. Ha hiszed, ha nem, mostanában nagyon bejönnek az F&F cuccok! A baba korlátoz, így nehéz több helyre is eljutnom. Ha sikerül a Tesco akkor csakis késő este, meglátjuk mi marad. Nekem is néhány basic kell, ami szintén a helyszínen derül ki. Szintén családi program, akkor Neked is sikeres pénteket! 😀
vááá, a vizuális lét hátránya (elképzeltem, amint a baba pörög, bocs) :-)))
nem sürgetésből írtam amúgy 🙂
Én nagyon szeretem a Pomegranate Tattoo-t, jó vétel 🙂 Nálam is ruhák elsősorban, a többi menet közben kialakul. Eredményes hétvégét kívánok Neked is PAncsi!
Röhögni fogsz, de majdnem tényleg pörög 😀 Ide oda forgolódik meg mászkál a lakásban, én meg “rohanok” utána. Elkezdődött a horror 😀 Tudom, hogy nem! Én szeretném már nagyon elmesélni 🙂