Glamour napi szerzemények

Nagyon ritkán van hasonló jellegű bejegyzés, de most annyira jól sikerült a hétvégém, hogy meg kell osztanom veletek is.

IMG_3758

Ami a sminktermékeket illeti, nem állt szándékomban mindent összevásárolni csak a kedvezmény miatt, ezért azt vettem meg, amire tényleg kíváncsi vagyok. A NYX pultnak nagyon örültem, de amikor már ott álltam előtte, valahogy semminek nem éreztem szükségét. Korrektor? Jónak tűnik, de legalább 6 másik van otthon. Szemhéjpúder? Olyat szinte soha nem veszek, boldog vagyok a pigmentjeimmel és ez így ment minden egyes terméknél, végül a Love in Florence paletta maradt, mert nagyon tetszik a színösszeállítás. 

Nagyon vártam a Rouge Edition Velvet érkezését, egyelőre egyet kipróbálok és meglátjuk hogy tetszik. Helyesbítek, ha a Hot Pepper lett volna készleten, akkor biztosan elhozom, így maradt a Personne Ne Rouge! ami szintén gyönyörű.

Bár nem vagyok Maybelline rajongó, elég sok jó termék került már ki tőlük ahhoz, hogy kipróbáljak néhány újat. Az igazság az, hogy úgy általában kerülöm a L’Oréal márkáit, de már annyi van, hogy elkerülhetetlenül is becsúszik valamelyiktől egy-egy termék. 

Amit mindenképpen szerettem volna, az a Bobbi Brown Art Stick, azon belül is a Sunset Orange. Nagyon kevés számomra hiteles hazai blog van, egyik ilyen a Krémmánia, ahol mindig objektív véleményt olvashatunk, ezért ha Wishes valamire azt mondja hogy érdemes megnézni, akkor azt megjegyzem. Így volt ezzel a ceruzával is, amint megláttam a bejegyzést, tudtam hogy kell nekem. 

IMG_3496

A Syoss száraz samponját már harmadjára veszem újra, bár nem próbáltam másikat, ezzel tökéletesen meg vagyok elégedve.

Igen, újabb L’Oréal termékek. Régen nagyon szerettem a Fructis samponokat, aztán valami változott és évekig nem vettem újra egyiket sem. Nagyjából azóta szilikonmentes termékekre váltottam, de még nem találtam meg a tökéleteset ezért most kipróbálom őket is.

IMG_3524

Dr. Organic testápolóját már említettem, annyira tetszik a fura illatával együtt, hogy egy időre nála maradok. Tartósan hidratál, nem ragad, egyszerűen minden tetszik benne. 

Egy kedves olvasóm ajánlotta a Terra Naturi vadrózsás kézkrémét, mert a baba miatti gyakori kézmosás igencsak megviseli a bőröm és egyelőre a CaoNatur popsikrémen kívül semmit nem éreztem elég táplálónak. Meglátjuk. 

IMG_3528

Soha nem jövök haza lakk nélkül (ez komoly), most egyszerre három is megdobogtatta a szívem. Mindenhol kerestem a Lovely kék homoklakkját és végre meg is találtam, aminek nagyon de nagyon örülök. A Max Factor lakkokat eddig észre sem vettem, kivéve a Cerise-t, ami már hetek óta piszkálta a fantáziám, így féláron már tényleg nem hagyhattam ott. A Manhattan lakk szintén csodaszép és remélem van olyan jó mint a korábbiak, mert ha igen, nagyon boldog leszek.  

IMG_3539

Nadrágot találni még mindig nehéz, de most nem kezdem el magyarázni miért, lényeg hogy a H&M-et nem szeretem (ez van), maradt a biztos C&A.

Ne kérdezzétek miért és hogyan sikerült Adidas junior cipőt vennem, pláne fehéret, de ez most tetszik és kész. Azért biztos ami biztos, a fűzőt kicserélem.

Az úgy volt, hogy a fiúk már a Corvin játszóházában elaludtak (ahogy mondom), ezért inkább egyedül mentem tovább, de fél óra Woman Secret és Triumph után tömegiszonyom lett, így az első adandó alkalommal kimenekültem. A Westend egyébként is meg tud viselni, de így… Másnap megnéztem az F&F kínálatát, hátha találok valami hozzám illőt. Nos, olyannyira jól sikerült, hogy letudtam a fürdőruhát és a hátizsákot is egyszerre, hurrá, nem kell tovább keresnem. Ami a gardróbfrissítést illeti, maradok a nyugis vásárlás híve. 

Apr

Ami nagyon fontos és mindenképpen kellett az a fényvédő. Szerencsére nem kellett megvárnom a hétvégét, a dermaonline akcióinak hála sokkal jobb áron szereztem be néhány Bioderma terméket, hamarosan róluk is lesz szó.

Összességében mindent beszereztem amit szerettem volna, boldogság van és mindenre nagyon kíváncsi vagyok!

 

Meséljetek, hogy alakult a hétvége?

 

View Comments (54) View Comments (54)
  1. A NYX palettáról írsz majd bővebben? meg lesz vele smink is? A cipőd nagyon nagyon tetszik, pont az én stílusom, de én tuti ott hagynám a fűzőt 😀 Sőt az összes cipőmbe rózsaszín fűző van…pedig már nem vagyok 5 éves 😀
    Nagyon jó dolgokat zsákmányoltál 🙂

    1. Naná, mindenről lesz minden 😀 Én annyira elfogult Converse párti vagyok, hogy eddig soha semmi hasonlót nem vettem, ez most olyan megláttam és megszerettem cipő. A fűzőn még gondolkodom, a rózsaszín és én jóban vagyunk, de csak alkalmanként 🙂

  2. Hú de jó dolgokat vettél! 🙂
    Pont ilyen fürdőruhám van, csak én még tavaly vettem. 🙂 Hol láttál NYX pultot? :O Biztos lemaradtam valamiről. 🙂

    1. Ez a fürdőruha volt minden reményem, előtte a jó ég tudja mennyit próbáltam fel, de egyik sem mutatott olyan jól mint ez. Odáig vagyok 😀 Corvin Müllerben van, de hamarosan kikerül a többibe is!

  3. A hátizsák de szép! Valami hasonlót szeretnék én is most a bicajos szezonra, láttam már pár szépséget, de csak távolról, Glamour-napokon meg nem megyek bevásárlóközpontba, mert agybajt kapok.
    A Syoss szárazsampon szerintem is szuper, szegényt sokan szidják. Bárcsak egy fokkal visszafogottabb/kellemesebb illata lenne! Egyébként próbáltam néhányat, de ő tetszik most a legjobban.
    A lakkok is gyönyörűek! Néhányat én is szereztem, meg a Rossmannból sminkcuccokat (Catrice, Essence), gyakorlatilag alig használtam ki valamit a kuponokból, de az a Rossmannos 25% most jól jött.

    1. A táskának most nagyon nagyon örülök, kellett már. Én is majdnem agybajt kaptam, ezért is menekültem el idő előtt 😀 Én is nagyon szeretem és miután átdörzsöltem a hajam, már nem is érzem az illatát. Akkor Neked is sikeres volt, örülök!

  4. Wow, jókat vettél! 🙂 Engem egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek egy plázába… De valahogy az az érzésem, hogy Te sem egy napig korzóztál egy plázában, hanem elég gyorsan letudtad. 🙂
    Azt az adidas cipőt én is próbáltam a mammut napokon, annyira cukker! Csak az én lábamon nem volt annyira kényelmes. A fűzőt meg ki ne cseréld, mert ez így tökély! 🙂
    A fürdőruha nagyon tetszik! Be is fogok nézni a Tescoba most fürdőruháért, ha ilyenek vannak, mert amúgy horror áron láttam a városban csak “kritikus” méretűeket. Ez mennyi volt?
    Kézkrémből meg szuper a Balea Med Handkonzentrat nevű kézkrém, még a párom ekcémás kezére is jó, potom 400 ft-ért. Lehet, hogy nyárra egy másik változata lesz, a monoi olajos.
    Ezek nagyon jók, és illatmentesek.

    1. bocs, nem akarom szétoffolni odil blogját (bár szerintem egy kávézóban totál megengedett a keresztbe beszélgetés), de baromi kíváncsi vagyok a paula’s choice palettára (azt szeretnék szülinapomra, és azt mondta a férjem, hogy megérek neki annyit 🙂 ), mesélsz róla egy kicsit, ha szépen kérlek? köszi 🙂

      1. Egy hete nem is nyúltam máshoz. 😀 Gyönyörűek a színek, és tényleg egy csodálatosan szép nude no make-uptól kezdve a gyönyörű esti füstös sminkig bármit meg lehet vele csinálni. Mondják ugyan, hogy mindenkinek jól állnak a benne levő színek, ami nagyjából igaz is lehet, viszont ez egy meleg paletta, abszolút meleg színekkel. Ha valaki a hideg színeket szereti, ez nem lesz jó. Eddig nem volt rendes szemhéjalapom hozzá, hanem egy camouflage korrektort vittem fel a szememre vékonyan, ma lett az is, szóval még azzal kipróbálom majd. 🙂 Teljesen “pucér” szemre a világos színeket egyáltalán nem lehet felvinni, valami alap mindenképpen kell. Nagyon jó vele dolgozni, könnyű satírozni, szépen összepasszolnak a színek. Szerintem megéri, én nagyon szeretem, és jó befektetésnek érzem. 🙂

      2. Nyilván erre való a kávézó! 😉 Ildi volt kedves és elhozta nekem megmutatni, szerintem imádnád jikka! Komolyan! Ennél ezerszer többet is megérsz neki, de kezdheti ezzel 😀

    2. Nem, nem 😀 Viszonylag reggel elmentünk a Corvinba mert ott kb semmi nincs, de az van ami nekem kell. C&A, Hervis, Müller, DM és kb ennyi volt, mert már kezdett hullani a hajam, pedig nem voltak sokan! Oké a Müllerben igen, de minden pénztár működött és szerintem jól is haladtak. Gondolhatod mennyire röhögtem amikor kijöttem és szemben látom a két pasimat aludni a földön összebújva 😀 Ezek után már csak fél óráig bírtam a Westendet, a fürdőruha ugye, de nem bírtam. Ahhoz képest hogy a Woman Secret f.ruhája jó jó de kövérít és mellben kicsi és különben is 10e-ért, a Triumph szintén csak 15-ért és minden alkalommal el kellett mondjam, hogy “nem, már nem vagyok tini. Ahhoz pedig még nem vagyok elég öreg”, ez csak 4500 volt -20% szóval jejeje!

      Megnézem azt a krémet, mindig elfelejtem :/ A popsikrém jó, csak ritkán járok Auchan környékén ezért nehéz újravenni.

      1. Ohhhh, de jó, megyek a Tescoba jövő héten fürdőruhát nézni, az már tuti!!! 🙂 Remélem, most spórolt a postod nekem 10 ezret egy szupi tescos fürdőruhával. 😀 A képen láthatót el is fogadnám, csak kicsit színesebben, meg egy bikini is kéne. 🙂

          1. Az is kb annyi volt, mert a kettőt megúsztam 7500-ből jejejeje és igen, pont akkora amekkora kell. Odáig vagyok 😀

        1. 😀 Volt olyan aminek élénk rózsaszín volt a teteje! Voltak jó dolgok, de a bikinit még nem merem vállalni. A lelkemnek nem tesz jót, majd jövőre 🙂

  5. Én is ezzel a nyx palettával szemezek egy ideje, de végül most egy korrektor és egy round rúzs landolt a kosárban. Szóval én is várom a sminket és a tesztet! 🙂

    1. Jön jön! A korrektort én is majdnem megvettem, de máig nem tudom miért, volt az a “ne vásárolj feleslegesen” gát 🙂 Számolj be róla és ha nagyon jó, akkor visszamegyek érte!

  6. Hát nekem a Glamour napok kicsit kaotikus volt, mivel mindhárom napon dolgoztam. 😀
    Pénteken 10-12 óra között szaladtam el itthonról, amikor beugrottam a Westendbe – első célom egyből a Parfois volt, hogy lecsapjak az (interneten) előre kinézett táskámra, hogy aztán helyben értesüljek róla, hogy csak jövőhéten kapják meg. Képzelheted, mi volt a reakcióm. 😀 Végül egy fehér tákával távoztam, aminek az alja és a pántja világos barna, nagyon szép, imádom – de már most megfogta a nacim/kabátom. 🙁 Arról nem is beszélve, hogy a cipzárja halálos, méteres mély sebekkel van tele a kezem, mert nagyon élesek a kis fogacskái.
    Egyébként elég sok dolgot sikerült így is vennem, de sajnos nem sok minden lett az enyém azokból, amiket meg akartam venni. 🙁
    Azért itt a listám, ha érdekel:
    C&A: hússzínű nadrág (8000-ről 3000-re leértékelve, majd még abból -20%, szerintem abszolút jó vétel volt 😉 )
    H&M: 12-es csomag fülbevaló (mindig elhagyom ezeket XD), 2 gyűrű, egy nyaklánc és egy karkötő
    Six: egy csodaszép sál
    Parfois: a korábban említett táska
    Rossmann: Astor Lift Me Up alapozó (csak mert szemeztem vele egy ideje – kár, hogy itthon tűnt csak fel, hogy tele van apró csillámokkal :\), Maybelline zselés tus, pár körömlakk XD nokomment
    Dm: Astor Skin Match BB krém (kell az utánpótlás), Max Factor kohl pencil, 2 She lakk (egy korall és egy piszkos világoskék), L’Oréal Miss Manga szempillaspirál (ugyan már volt egy, de eltűntettem :\)
    F&F: egy balerina cipő, egy póló és egy tornanadrág
    Hozzád hasonlóan végül én s a dermaonlineról rendeltem pár dolgot, tehát az a kuponom kihasználatlanul maradt. 🙂

    1. Áh nekem sem igazán, be sem mentem abba az ezer üzletbe ami a fejemben jó ötletnek tűnt. Teljesen kifacsart az a sok ember, a baba. a rohanás, kerülgetés, éhes vagyok és szomjas és különben is. Végül azért nagyon örülök mindennek jejeje 😀

      Azért lássuk be így sem lett rövid ez a lista 😀 Hogy én nem láttam azt a hússzínűt (erről mindig valami perverz jut eszembe), mondjuk annyira siettem hogy kb az első passzoló farmert megvettem és futás.

      1. Hát én csak szép lassan adagoltam magamnak. Pénteken ugye kb 2 óra volt, kicsit még kevesebb is, szombaton csak 15 percem volt a Rossmannban. 😀 A dm mai körút része volt, szintén negyed óra, egyedül a tecsó volt hosszabb (kb. 1 óra), sikerült is kifognom két flegma p*csát, nagyon örültem nekik. ˇˇ Ezekután még bepróbálkoztam a Deichmannban is, hátha találok valami Adidas/Nike/Fila/bármi jobb, márkásabb sportcipőt, ami kényelmes lenne egész napos melóra. Mondanom se kell, hogy nem sikerült. 🙁 Pedig talán az lett volna a legfontosabb, mivel 8-10-12 órákat talpalok hétvégente egy barkácsáruházban. Szuper. 😀

        1. Szokás szerint, mindent elfelejtettem leírni, amit szerettem volna. XD
          A hússzín – most, hogy megemlítetted, én is elkezdtem asszociálni valamire, szóval köszi. :’D
          A listám nekem se teljesült, közel sem, de hát ez van, majd újból nekifutok a Joy napokon (esetleg… nagyon esetleg), vagy majd lesem az akciókat, vagy csak szimplán mindent beszerzek időközben. XD
          És én is örülök mindennek, meg annak is, hogy te is örülsz mindennek. Ez a lényeg végül is, nem az, hogy -20%-kal vettünk meg pár dolgot. Azért maradjunk annyiban, hogy még ha utána számolva jónak tűnik az eredmény, amit elértünk, véghez vittünk, azért még se tuti. 😀 Pl. én tudom, hogy vettem olyan dolgokat, amiket nem kellett volna, csak hát a kedvezmény elcsábított, és gyanítom sokan vannak még így ezzel. 😉

          1. Nyilván 😀 A Maybelline cuccok például teljesen indokolatlanok, de a többi egyszerűen kellett és nagyon örülök most ennek is.

        2. Ott is? Anett, mi mindent csinálsz még? 😀 Nyugi, egy éppen járni tanuló/akaró kölökkel sincs sok esély, én már azt az egy órát is irigylem! Még a picsák is jöhettek volna 😀 Na jó, nem, mert elmehettem egyedül a Westend/Rossmann körútra (de csak egy Lovely lakkot és egy Fantát vettem 😀 ).

          1. Áh csak két helyen dolgozom, március utols hete óta így van. Apum Szigetszentmiklóson dolgozik a Bauhausba, és oda lehet menni diákmunkázni hétvégente (péntek-szombat) szigorúan csak ottdolgozók gyerekeinek szól a dolog. Tavaly nyáron is dolgoztam ott, meg előtte két évvel is, szóval ismerős a hely, a két csaj, akikkel együtt vagyok a kertosztályon, tök normális, csípjük egymást, szóval buli az egész, és végül is csak virágokat pakolunk ki, meg locsolunk, néha árukat húzogatunk be a cc-n, vagy a békával. Nem nagy dolog, és legalább így a Bongóval együtt tuti a fizetésem. 😀 Jobban ki tudom élni magam (értsd: a költekezési mániám), szabadabb az élet, mert mindig van pénzem. 😀
            Olyan rossz visszagondolni arra az időszakra, amikor nem volt semmi munkám, és tök csóró voltam, akkor koptak el az összeülős ismerőseim is, mert sehova se volt kedvem menni úgy, hogy nincs egy fillérem se, meghivatni magam meg nem volt pofám.

          2. ja oké, szóval az az apukád féle meló, értem én 🙂 Sokkal több bennünk a közös mint gondolnád! Békázni imádtam, de a targonca mindent vitt csak én 21kg-os protein tápokat pakoltam a hűtőházba amikor éppen nem szekrényeket festettem vagy 600nm-es raktárt takarítottam. Ah volt minden 😀

          3. Tényleg egyre több a közös bennünk. 😉
            Én eszméletlenül béna vagyok a békával, a világból is ki lehet kergetni, annyira nem tudom kezelni (szenttül hiszem, hogy engem nem komál, mert mindenki olyan könnyedén boldogul vele, csak én nem). 😀
            Hát a szekrényfestés csuda jó lehetett. Nekünk tavaly nyáron kellett raklapokat feketére lefesteni, szerintem meg se kell említenem, hogy néztünk ki mindhárman a végére. :DDDD
            A pakolásos élményeim meg felehetetlenek, múlthéten több raklapnyi fűnyírót kellett kipakolnunk, az szuper volt, tavaly nyáron meg a kedves vevő (aki, megjegyzem, egy 120 kilós tarkopasz kigyúrt állat volt) végignézte, ahogy felpakolom a kocsijára a közel 40 kilós napernyőt egyedül.
            Nekem a roppant aranyos vevők a kedvenceim, de tényleg, múlthéten jó hogy szemen nem köpött egy kedves hölgy, azért mert diákmunkás merek lenni, és nem értek a virágokhoz, amikről elképesztően fontos és életbevágó kérdéseket tett fel nekem. Szerinted egy balkonnövény egyébként nem azért az, mert jól bírja a napot? Szerintem ez annyira egyértelmű, vagy csak nekem van ilyen józan paraszti gondolkodásom, hogy erre asszociálok? 😀
            Hogy mennyi suttyó ember van, na az elképesztő. Bár mit lepődök meg rajta, elég csak körülnézni az utcán, ott se ússza meg őket az ember. 😀

          4. 😀 Lehetne sztorizni igen, őszintén szólva soha nem értettem az emberek nagy részét és mit mondjak, ez máig nem változott. Sokszor hiszem, hogy én úszom árral szemben 😀 A 18+2kg kutyatápot kiválasztotta a főnök bácsi egy pasasnak, majd odahívtak engem (48kg), “Alexandra, ezt a zsákot ki kellene vinni a parkolóba”. Anyád jól van egyébként? Persze mindezt nem sokkal a perforált vakbél műtétem után, nem sokkal később el is küldtem őket a fenébe 😀

  7. Szia!megkerdezhetem,h hol van nyx pult itthon? Azt hittem h csak online lehet rendelni..most teljesen felcsigaztal;)

    1. Budapesten egyelőre a Corvin Müllerben és Mosonmagyaróváron (szintén Müllerben) van, de egyre több helyen felbukkannak majd!

      1. Csak egy gyors kérdés: milyen árban voltak a nyx termékek? Amilyenben régen? A webshopokkal hasonló kategóriában? Előre is köszike!

        1. Sajnos azt nem tudom milyen árban voltak régen, most az Alveola honlapjára néztem rá gyorsan és úgy látom hasonló az ár.

          1. Nyx van a makeup plaza webshopban, és úgy láttam, hogy ugyan az az ár volt a sztenderen is. -20% és postaköltség nélkül szuper vétel. 🙂

          2. Igen, ráadásul nagyon nem szeretem egyik webshopot sem, jobb ha közelről látom őket.

  8. Hát én is besokalltam a tömegtől, pedig pénteken voltam. Viszont ilyenkor a legszükségesebb dolgokat is beszerzem ami kell otthon. A müller s.m. betétjét használom, fogkrém ott is van amit használok, ott van a kedvenc szappanom amivel minden este fürdök Aveo hamameliszes. Megvettem a Dr. Scheller éjszakai krémet, úgyhogy azóta esténként joghurtos citromos süti illatú arccal esek ágyba… 😀 Még jó, hogy olvastam nálad. Jó kis kiadós krém. Remélem szép és üde leszek tőle. Nos így egy rakat dolgot vettem a Corvin plázába a Corvin kuponjával. Erre kaptam a müller 3% engedményt, ami az napra is szólt. Így azzal, meg a Glamouros müller kuponnal az Emporiumban vettem meg a catrice camouflage korrektor utánpótlásomat, mivel csak ott volt a legvilágosabb árnyalatból. Így meg is érte az árát. :))
    Vettem egy pink S-he lakkot a dm-ben féláron. Hamar kopik, de nekem úgy is mindegy milyen hamar, Viszont szép a fénye, és nagyon megtetszett a pink szín. Még egy szürkés lila rimmel palettát vettem, de rájöttem, hogy az élénkebb lilák sokkal jobban állnak.
    Mindent leszámítva úgy látom, hogy nagyon szeretek nézelődni, de ha vásárlásra kerül sor, akkor ötször meggondolom, hogy mit vegyek meg.

    1. Én is pénteken mentem viszonylag reggel, a Corvin teljesen jó volt mert lehetett közlekedni, szerintem nem voltak sokan. A Westend volt horror. A Müller sajátjait én is szeretem, ott vettem most a pelenkát is meg egy-két háztartási dolgot, de arról már nem írtam 🙂
      Kíváncsi vagyok milyen az éjszakai, ha lesz már kiforrott véleményed, akkor feltétlen mesélj! A nappali is olyasmi illatú 🙂 Régen nagyon sok S-he lakkot vettem én is, mert máshol nem találtam olyan élénk színeket. Szerettem őket, bár ahogy mondod gyorsan kopik, de nekem is mindegy.
      Én is így vagyok, ha vásárolni kell akkor mindent átgondolok és persze listám is mindig van. Szerintem így van ez jól!

  9. Bobbi Brownéknál laza 28 ezret hagytam ott pénteken, úgyhogy örülök, hogy más is násárolt náluk.

    A bioderma fényvédőből ez melyik? A csak fizikai fényvédős? A kislányomra használom ezt, szuperül bevált. A lakkok körül szerinted melyiket fogja legközelebb a bébi összetörni? És most direkt eldugtam mindent, tudod, írtam instagramon, hogy a kiscsaj nálunk Bobbi Brown és lakkhajigálás-mániás 🙂

    1. Ejha, akkor jól sikerült! 😀 Nem ez kémiai is, az szerintem a Kid lesz. Remélem egyiket sem, most elvileg mindent összeszedtem és elzártam, de persze a szekrény kulcsát eltüntette úgyhogy most nem tudom kinyitni 😀 Három ecsetem is játszós, de azok “csak” Kryolan ecsetek voltak 🙂

  10. én a vichy teint ideal kompakt verzióját akartam nagyon, de ahhoz már korábban hozzájutottam a krémmániának hála (jó is, mert a szöszinek akartam a patikában fáslit venni – kifordult a bokája pénteken – és nem fértünk be a gyógyszertárba), meg ugye a parfoisból két karkötőt, de oda el sem mentem inkább, addigra már épp nagyon utáltam az embereket 🙂 aztán szerettem volna a margarétás clinique pirosítót, de az ugye ott maradt a boltban ezért az árért.
    pénteken munka után elfutottam a corvinba, ott vettem egy nyx korrektort (arra nagyon kíváncsi voltam, jókat olvastam róla), meg pár dolgot, amit egyébként is kellett, és meg kell jegyeznem, hogy nagyon profin intézték a rohamot a müllerben, le a kalappal előttük. aztán szombaton munka után elmentünk fagyizni a lányokkal az árkádba, és összefutottunk dynával (viszont totál meglepett a tömeg, előző nap a corvinban messze nem volt annyi ember, mit itt), ma meg elugrottunk a lidlibe a szöszivel, mert ezen a hétvégén ott akciósak voltak a neki való pólók, leggingsek, és ha már ott voltunk, átmentünk a takkóba (itt nálunk vidéken egymás mellett van a lidl, az aldi meg a tesco, és a tesco mellett van egy takko is többek közt), és vettem pár trikót meg melltartót (itt van egy fajta, amit szeretek, mert nem push-up viszont szivacsos, és egyedül ebből kell rám b kosaras, mindenhol máshol a kosaras vagyok, és ez egy kicsit azért jól esik, bár teljesen jól elvagyok azzal, hogy kicsi a mellem), és az egész takkóban kábé kettő ember lézengett, szerettem 🙂
    aztán hazajöttünk, és kimentem a kertbe gazolni, és most drukkolok, hogy holnap lábra tudjak állni a hajolgatás ellenére.

    1. Mi történt? Én sem mentem be az üzletek nagy részébe, annyira besokalltam azalatt a fél óra alatt, bőven elég volt. A pirosító szerintem nevetséges, így nekem sem kell, inkább megrendelem majd. Na a korrektorra kíváncsi vagyok, jónak tűnt! Olyan jól hangzik ez a hétvége így! Bár mobilisabb lennék, én is akarok fagyizni veletek!

      1. mikor szombaton dolgoznom kell (havonta egyszer), utána mindig megyünk valamelyik kölökkel árkádfagyizni, általában a lánygyerek (kamilla) szokott jönni, de van, hogy a szöszi is (a fiam már kinőtt minket, ő már nem fagyizni jár), most épp jött mindkettő 🙂
        semmi különös nem történt, csak kábé két hónapja meghalt a derekam, és azóta is halott, így aztán reggelente újra tanulok járni (ha bejáródik, már nem annyira rossz, de addig eléggé, majd nyáron megmutatom orvosnak, addig meg bízom benne, hogy elmúlik egyszercsak) 🙂

        1. Jajj de rossz, még nem tudom elképzelni hogy egyszer ő is kinő majd, pedig emlékszem én hogy mondtam anyámnak, hogy hagyjon már a puszival :/ Említettem már a gerincműtétet és azt a kb másfél csodás évet mialatt újra építettem magam? Kicsit otthon vagyok a témában, vigyázz magadra és ha nem orvosnak mutatod akkor mutasd meg nekem 😀

  11. Nálunk most egész nyugis volt a Glamour-napozás, péntek délelőtt elintéztem a drogériákat, szombat délelőtt az Árkádot, délután a Tesco-t. Szinte sehol nem volt tömeg, csak a Müllerben, de azt valahogy túléltem, meg a H&M-ben, de úgysem szeretjük mi sem. 🙂 Tök jó volt, normálisan lehetett válogatni és próbálni, és mi sem vásároltuk agyon magunkat, nálam az impulzusvásárlást egyetlen notesz képviseli, amit nem tudtam otthagyni, mikor beugrottam egy Kikbe 🙂

    1. Hurrá, azt hittem nincs élő ember rajtam kívül aki nem szereti a H&M-et 😀 Nekünk egy piros labda csúszott be ugyanúgy a Kikből, a baba imádta, így tudtunk végigmenni a Corvinon 😀

  12. Szia! Nem tudom, hogy ez a kuponos dolog hogy működik a Glamour, a márkák, meg a boltok között, de én a Vichy-vel jártam úgy, hogy több Vichy-partner gyógyszertárban sem fogadták el a kupont. Egyikben meg is mondták, hogy a Vichy olyan feltételeket szabott, hogy ők nem voltak hajlandóak részt venni az egészben. Na de végül csak megszereztem az új alapozójukat, és a 3in1 arclemosót. 🙂

    1. A gyógyszertári termékeknél mindig fel van tüntetve, hogy csak a kijelölt helyeken érvényes a kedvezmény. Semmilyen kapcsolatom nincs a Vichy-vel és gyanítom nem is lesz, ezért nem tudok érdemben nyilatkozni 🙂

  13. Én bevallom becsülettel, őszintén (egymás között vagyunk, mi, lányok :)), h rákészültem rendesen. Pénteken eleve szabad voltam, gondoltam leverem a kozmetikumokat, az úgyis sokáig tart (nálam…), előtte beugrottam a Triumph-ba, vettem egy body-t és egy bugyicsomagot. A DMben egész jól elvoltam, délelőtt nem volt még annyi ember, persze mire végeztem már jócskán tömeg lett, menekültem (de vettem én is a tanácsodra ebből az Alverdés koffeines szérumból, meg még Maybelline spirált, Alverde korrektort, Astor rúzscerkát, lift me up korrektort, Alverde rúzsokat, szemöldökgélt, ehhh… meg még egy rakat mindent 😀 ) Hazarohantam lepakolni, átöltözni, aztán mentem vissza plázázni a kolléganőmmel. H&M-ben vagy egy órát álltunk sorba, durva tömeg volt (de még mindig nem akkora, mint Pesten!), de vettem virágos kardigánt, sima fekete felsőt, és egy fekete csipkeruhát. Hádában is sikerült cipőt, szoknyát, blúzt vadászni, C&A-ban csak egy felsőt (rendkívül gyatra volt a kínálat, meg is lepett), aztán, h felborzolódott idegeinket lenyugtassuk, beültünk egy sörre és egy pizzára 🙂 (amiből persze több sör lett, és egy igazi csajos est, de ez most más téma :D) a lényeg, h másnap kissé nehezen keltem, mentünk a Park Centerbe (itt nem lehet mindent egy helyen megtalálni persze…), ott New Yorkerben csak egy felső lett az enyém, és aztán F&F-ben csak egy klasszik ceruzaszoknya.
    Vasárnap újabb adag barátnő, újabb adag pláza… de ekkor már teljesen kipurcantam 🙂 már csak kísértem a csajokat mindenhova, viszont Életem Párja meglepett egy Babyliss hajvasalóval a Media Marktból, szóval sikeres hétvége volt, de bőven elég ebből félévente egy.
    Sajnos a patikába nem jutottam el, így most rendeltem fényvédőt innen, a linkedről 🙂

    1. Hajajj, már az elején alig tudtam követni a listát 🙂 Hogy megfogjam a lényeget, az egyik drága barátnőmmel még Szarajevóban mindig így vásároltunk, leültünk egy sörre és pizzára, mondanom sem kell meddig tartott a nap 😀 Jóóóól hangzik Nati, már az olvasástól elfáradtam, egy hős vagy! 🙂 A pasi pláne! Szerintem most jobban jártunk mint a patikával.

  14. Szerintem gyönyörű dolgokat vásároltál, nagyon tetszik a cipő. 🙂 Most én is gondolkodom egy sportosabb teniszcipőben, a régi leszakadt pár éve a lábamról. A Glamour napok nekem inkább csalódást jelentettek, de így is sikerült egy-két jó dolgot kuponon kívül megfognom.

    1. Köszönöm! Igen, nekem is egy jó kis rohangálós cipő volt a terv. Akkor volt azért jó is abban a hétvégében 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Lovely Baltic Sand Nr5

Next Post

Bourjois Pódium