Flormar Mirror + Kallos 155

Többször is elmentem a Flormar karácsonyi újdonságai mellett, végül nem tudtam ellenállni és kipróbáltam egyet a Mirror vonalból.

mirror2

A színválasztás okozta a legnagyobb fejtörést, mint látjátok elég érdekes árnyalatokban kapható. A kép a Nailland honlapjáról származik, merthogy a megjelent hatból, öt náluk is megtalálható. 

IMG_9807

MR03 – Amire talán megint pezsgőt mondanék, de annál azért hűvösebb. Az ecset lapos és kerekített, igazán szeretni való.

IMG_9789

Két rétegben szépen fed, viszonylag gyorsan szárad, de nem vagyok elégedett. A legaprólékosabb mozdulattal is csíkos lesz, egyszerűen ilyen a lakk, nem lesz tükörsima. Mielőtt megkérdeznétek, fedőlakkal sem, pedig abszolút elérné a wow faktort, de mindenképpen metál.

IMG_9781

Hogy teljesen legyen a kép, egy színben nagyon hasonló Kallos lakkal egészítettem ki. Önmagában nagyon gyenge szegény, de fedőlakknak egy rétegben is tökéletes, így még fényesebb az összkép, szinte vakító.

IMG_9821

 

Összességében nem bántam meg, hogy megvettem de a csíkos végeredmény kicsit levesz belőle. Szerencsére szabad szemmel alig észrevehető. A Mirror lakkokat tehát megtaláljátok a Flormar és a Nailland pultoknál is, az ára 790Ft. 

 

Hogy tetszik?

 

 

View Comments (2) View Comments (2)
  1. Pont ezen a színen gondolkoztam, hogy megveszem, a többi nem izgatta a fantáziámat. Végül nem került rá sor, és nem is bánom. Egyrészt van már egy ehhez hasonló színű és finisű lakkom, másrészt a csíkozástól agyvérzést kapnék. A Kalosnak tetszik a színe, nem hiába sikerült két ugyanilyen színű lakkra is szert tennem. 😀

    1. Nekem nem volt hasonló, ezért nem bánom végül, de ezek a csíkok 🙁 Ha nem közelről nézem akkor nem vészes, de a Kallos fedővel jobb 🙂 Nekem is van még egy ilyen, csak rózsaszínes beütéssel. Imádom őket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Love2Smile Csokoládés Szeretetszappan

Next Post

Naked Cosmetics Harvest Moon