Februári kedvencek

Mivel egy ideje elmaradtak az ilyen típusú bejegyzések, mondhatnám úgy is, hogy az idei kedvencek következnek. Igaz, van néhány olyan termék amit szünet nélkül használok, de szinte mindről volt már szó, ezért rövid leszek.

Mivel egy ideje elmaradtak az ilyen típusú bejegyzések, mondhatnám úgy is, hogy az idei kedvencek következnek. Igaz, van néhány olyan termék amit szünet nélkül használok, de szinte mindről volt már szó, ezért rövid leszek.

IMG_2384

Ami az arcápolást illeti, a lista rövid, de annál jobb. Az imádott Paese micellás víz után kénytelen voltam kipróbálni valami mást (még érik a MakeUp Pláza rendelés). Szerencsémre néhány hete kaptam egy Bourjois micellás lemosót, ami majdnem olyan jó mint a Paese, de az biztos, hogy jobb mint a többi amit eddig próbáltam. Kíméletes de hatékony és zéró irritáció.

A Skinfood arctisztítóról volt már szó a zsíros/kombinált bőr ápolásakor, azóta is előkelő helye van az arcápolási rutinomban, a Himalaya Herbals Nim Arcpakolással egyetemben.

Amit biztosan újra fogok venni amíg világ a világ, az a CaoNatur popsikrém, tele jótékony és tápláló összetevőkkel, amiknek hála minden seb, irritáció, száraz folt és sorolhatnám rövid időn belül nyom nélkül eltűnik.

IMG_2385

Miután elfogyott a Dr Renaud azulénes szemkörnyékápolóm, elkezdtem használni a Clarins szemkontúr zseléjét aminek nagyjából semmi haszna, ezért végül kibontottam az izlandi UNA szemkörnyékápolót, ami a legkellemesebb meglepetés volt az utóbbi időben. Amellett, hogy parabén, színezék, illatanyag és állatkísérlet mentes, teljesen natúr termék tele tápláló összetevővel. Miután itthon nem lehet kapni, nem látom értelmét részletezni, ha minden jól megy, áprilisban jobban szemügyre fogom venni a márkát.

IMG_2381

Szintén egy olyan csodakrém ami Bosznián kívül nem elérhető és még csak rendelni sem lehet. Vérzik a szívem, de komolyan. Dr Pasha szintén natúrkozmetikum, ami az eladó szerint arcra kiváló hidratáló. Nos elképzelni sem tudom ki az akinek olyan száraz arca van, hogy ezzel kenegeti, ebben a krémben ugyanis víz sincsen, csak Shea vaj, mandulaolaj, méhviasz és egy kevés citrom és vaníliaolaj, ami azt jelenti, hogy nagyon tömény, ezért elég csak egy borsónyi mennyiséget felmelegíteni az ujjaimmal és eloszlatni ahol kell. Ha legközelebb Szarajevóba látogatok, biztosan beszerzek még párat.

IMG_2378

Ami a sminket illeti, az elmúlt 1-2 hónapot egyértelműen a Bourjois nyerte. A CC krém és korrektor az egyik legjobb felfedezésem, minden szempontból hibátlan termékek, rajtam legalábbis remekül működnek.

A Twist Up the Volume szempillaspirál néhány hete megadta magát, ezért meg is vettem az utánpótlást. Azt hiszem a spirál az egyetlen olyan termék, amivel nem szívesen kísérletezek, túl sok csalódás ért már. A bronzosítóra sincs értelme külön kitérnem, az 52-es árnyalat nagyon jól mutat a gyakorlatban, minden nap ezt használom.

Az ArtDeco pirosító és rúzs véletlen felfedezés, de nagyon lelkesen használom szinte minden nap, annyira tavaszi és annyira én.

Ha biztosra akarok menni akkor Too Faced primer, ami magasan veri az összes eddigi szemhéjalapomat, nap végén is alig tudom lemosni a sminkem. A másik alap pedig a Color Tattoo fehérje, ami csodásan élénkíti a színeket és egész nap tart, megérte beszerezni.

IMG_2391

Utóbbi időben nem volt szerencsém a lakkokkal, ami így nem teljesen igaz de alig éreztem azt a heves szívverést, amit szerettem volna. Az Essie ugye nagy csalódás volt, viszont ez a Manhattan nem csak a végeredményt, a hangulatomat is megmentette. Imádatom töretlen. Érdekes módon nagyon sok lakkot beszereztem mostanában, mégis ennek a két Rimmel homoklakknak örültem a legjobban, a többinél elmaradt az áhítat.

 

Ez volt tehát az elmúlt 1-2 hónap nem túl izgalmas listája, beszéljünk inkább a Ti kedvenceitekről!

 

View Comments (14) View Comments (14)
  1. Régebben használtam a Himalaya termékcsaládot, nekem nem vált be, talán a tonikjuk volt az egyetlen, ami nem volt pénzkidobás.
    Az Aurorát még tavaly vettem meg, pár hete már el is fogyott, az utolsó harmadát nem tudtam kinyerni, pedig szorgalmasan hígítóztam már a lakk felétől. Nem tudom, hogy lassan lakkozom és sok levegőt kap a lakk, vagy mi van, hamar beszáradnak. A Manhattan volt az a legutóbb, ami legkevésbé száradt be, majdnem az egész üveggel el tudtam fogyasztani, múlt héten ismét olyat vettem, natúr színűt.

    1. Kinek mi ugye, szerencsére az én arcom tiszta és olajmentes amióta beiktattam a pakolást. Komolyan? Még nem tudok nyilatkozni mert nincsenek meg olyan régóta és nagyon ritkán használok el egy lakkot.

  2. Óha, februárban sajnos nekem csak arcápolással kapcsolatos kedvenceim születtek a bőröm rettenetes állapota miatt. :\
    Az abszolút kedvencem egy bioboltban vett 100%-os aloe vera gél lett. Annyira jól esett használni az irritált bőrömön, tuti, hogy ezt jó sokáig meg fogom tartani. 🙂
    Jó szolgálatot tett továbbá a Cicaplast a pattanások után visszamaradt hegeknél, valamint a Vichy Termálvíz is jónak bizonyult, ami abszolút impulzus vásárlás volt a részemről a Pixiboxban kapott 3 az 1-ben arctisztító után. 🙂
    Na és most derült ki, hogy kicsit hazudtam az elején. Találtam végre egy jó sampont is, az Elseve Full Repair 5 segístségével végre nem kell naponta-kétnaponta hajat mosnom.
    Egyébként én azt a Dr Pasha krémet arcon is szívesen kipróbálnám, eléggé birizgálja most a fantáziámat, kár hogy nem lehet rendelni sem. (Jelentem, nekem lehet, hogy elég száraz bőröm lenne hozzá, mivel a Clinique DDML+ és a Vichy Nutrilogie együttes használata után is húzódik a bőröm és marad 1-2 száraz folt az arcomon.)

    1. Hmm arra a gélre én is kíváncsi lennék! A Cicaplast kimaradt, pedig én is sokszor használtam mostanság és a termál víz nálam minden nap használatos, csak én a LRP óriási kiszerelését tartom itthon. Ha jönnek a pajtásaim, hozatok Neked is szívesen! Nagyon hasonló egy tiszta shea vajhoz egyébként, azt meg ugye bárhol lehet már kapni. Szerintem a Clinique DDML+ nem feltétlenül jó, de a Vichy már annál inkább, bár nekem ugye nem szabad ilyesmiket használnom, mert azonnal vége a rendnek.

      1. A gél tényleg fantasztikus, abszolút megér egy próbát mindenki részéről!
        Na azt nagyon megköszönném, majd tárgyalunk róla. 😉
        A Clinique DDML+ se rossz, csak egyesek túl sokat várnak tőle. Bécsben résztvettem egy Clinique tanácsadáson, sikerült kifognom egy nagyon aranyos lányt, aki mindent elmagyarázott nekem, megosztott velem mindenféle apró információt a termékekkel kapcsolatban, majd felkente az arcomra a szerinte a bőrtípusomhoz illő dolgokat stb. Egy elejtett félmondata alapján tőle tudtam meg például azt is, hogy a DDML és a DDMG után is kell még hidratálni, mivel ez csak úgymond előkészíti a terepet a krém számára. És ez valóban igaznak bizonyult, ha használom a Vichy előtt a Clinique DDML+ -t, akkor sokkal hamarabb és hatékonyabban szívódik fel a krém.

        1. Az úgy már más igen, a marketing szerint csodásan hidratál meg minden. Amikor száraznak hittem a bőröm akkor próbáltam, de azon kívül hogy extra fényes lett a t vonal, nem éreztem semmi különöset. Jó múltkor kipróbáltam a zsíros bőrre valót, de annyira nem tetszett, hogy nem is erőltettem a dolgot.

          1. Itt Budapesten mindig a DDMG-t akarják rámtukmálni, meg a 3-as számú 3-lépéses programot, mondván kombinált a bőröm, és szerintük zsíros. 😀 Minden ilyen alkalommal próbálok nem hangosan felröhögni. 😀
            Egyébként a Clinique-nek jó a marketingje szerintem, de valójában koránt sem hozza az elvárt minőséget. Csak két dolgot tudtam a márkánál megszeretni, a DDML+ -t és a pórusösszehúzó szérumot (na az nagyon tuti, csak horribilis az ára).

          2. Azért ez olyan furcsa nem? Kíváncsi lennék kik és mi alapján ülnek ott vagy bármelyik parfümériában. Olyanokat magyaráznak nekem néha, hogy nem bírom ki röhögés nélkül, de nem is kezdek sztorizni. Szerintem is csak ennyi, jó marketing de közel sem olyan jó mint mondják/hiszik. Mondjuk ez elég sok cégnél van így 😀

  3. Jajdejó, h írtad a Clarins szemkörnyékápolóról, h nem vált be, már nézegettem, h talán jó lehet, de ugye az nem elég, kell a megerősítés 🙂 ez esetben az, h semmi extra, akkor viszont egy olcsóbbat is kenegethetek ugye.
    Hihetetlen, de az utóbbi hetekben nem lakkoztam, kicsit pihentettem a körmeim, nagyon le voltak már törve (mindenféle értelemben :)) de most beszereztem a Moyra új holografikus lakkjai közül a rózsaszínt, és alig várom, h felkenhessem!

    1. Őszintén szólva nekem semmit nem ér, pedig hetek sőt lassan hónapok óta használom. Reggelente még most is, mert sminkelni könnyű utána, de a Dr Renaud már pár nap után széppé varázsolta a területet, ez sehol sincs ahhoz képest. Ajj de kéne már nekem is egy fodrászkellékes, még soha nem volt Moyra lakkom de egyre jobban izgat 😀

  4. Én a Himalaya maszkról nálad hallottam először és azért vettem meg, mert jókat írtál róla. Nekem is nagyon bevált.
    A Too Faced viszont sajnos egyáltalán nem. Valószínűleg nálam van a hiba, mert a fél világ esküszik rá.:-)
    A Rimmel lakkok színe nekem is tetszik, de valahogy más az állaga mint a többi homoklakknak. Én rettenetesen nehezen tudom őket lemosni.

    1. Nagyon örülök, hogy Neked is bevált, mostanában többen is írták, hogy jó vétel volt. Nem biztos, hogy benned van a hiba, hallottam már mástól is, rajtam tényleg elképesztően tartós. Tényleg nehéz lemosni a sok csillám miatt, nekem is csak fóliával megy, viszont a színüket imádom!

      1. A CC krémet már annyira szeretném kipróbálni, de egyszerűen nem kapok. Belgiumban most újdonság és egyszerűen elkapkodják a boltokból. Már 3. hete keresem, de mindig csak a legsötétebb árnyalat van. Csak összejön valamikor! 🙂

        1. Komolyan? Akkor remélem mihamarabb találsz egyet mert tényleg nagyon jól sikerült! Írd majd meg a fejleményeket! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Manhattan Sugar Effect - Glitter for Life

Next Post

Naturally Nude és Rain Forest