Csak azért is Essie Dive Bar

Ha emlékeztek a szarajevói látogatásom alatt láttam meg az Essie pultot a DM(!)-ben. Igazság szerint nem vagyok nagy rajongója a márkának, eddig nem volt túl sok jó tapasztalatom, de ezt az egyet nem tudtam otthagyni.

Ha emlékeztek a szarajevói látogatásom alatt láttam meg az Essie pultot a DM(!)-ben. Igazság szerint nem vagyok nagy rajongója a márkának, eddig nem volt túl sok jó tapasztalatom, de ezt az egyet nem tudtam otthagyni. 

IMG_1531

A Dive Bar egy mély kék (elméletileg duokróm) lakk, ami néhol lila vagy zöld színben játszik. Az üvegben meseszép.

IMG_1541

Az állaga nem a kedvencem, nehéz eltalálni a megfelelő mennyiséget. Két réteg kellett a tökéletes fedéshez, de másnap már csúnyán kopni kezdett, ráadásul közel sem azt kaptam amire számítottam. Szabad szemmel egy egyszerű, majdnem fekete lakk amiben a csillámok csak alig-alig látszanak. Önmagában tehát nem az igazi. 

Collage

A napokban beugrottam a sarki drogériába, ahol a Manhattan The Ballad of Blue névre keresztelt csodáját látva tudtam, hogy ez kell a tökéletes összképhez. Önmagában nagy valószínűséggel akár három réteg is kellhet, mert látszik a margarétán, hogy elég halovány és igen, zöld. Üvegben ez is egészen máshogy néz ki, de sebaj, legalább gyorsan szárad. Fedőlakknak tökéletes választás.

IMG_1330

Nem igazán van mit ragozni, egy rétegben felkentem az Essie-re és csak ámultam az eredményen. Ámuljatok most Ti is.

IMG_1329

IMG_1326

IMG_1309

IMG_1291

 

Gyönyörű, nem igaz?

 

View Comments (25) View Comments (25)
  1. A kettő együtt csodaszép 🙂
    Így is gyorsan kopik a lakk, hogy Manhattan van rajta?

    Azért durva, hogy az Essie fekete, a kék Manhattan meg zöld????

    1. Igen, bár viszonyítás kérdése. A képen haloványan már látszik a kopás, a második napon készült. Annyira szépek együtt, hogy végül nem bánom egyiket sem, de igen elég durván más mint amire számítanál üveg alapján 😮

  2. Hoppácska 😀 Tökéletes lett, biztos egész nap nézegetném a körmöm 🙂 Mondjuk biztos “beteg” vagyok, mert öt napja nem festettem ki a kacsómat…O.o Azt hiszem ez a bejegyzés megtörte a jeget, ha délután lesz időm pingálok 🙂

    1. Tényleg kár de az az igazság, hogy én rendre rosszul járok az Essie lakkokkal. Üvegben nagyon szépnek tűnik, de felkenve már közel sem vagy ugye nagyon gyorsan lekopik. Azért is ezt vettem, mert reméltem hogy megközelítőleg olyan lesz, de nem 🙁

  3. Wow! Gyönyörűek együtt!
    Viszont hálával tartozom, amiért a dive bar-tól megmentettél, nézegettem nagyon, hogy meg kellene venni, viszont így, hogy ennyire sötét, már abszolut nem hoz lázba 🙂

  4. Annyi jutott csak eszembe: aztarohadt!!! Iszonyú szép, nagyon tetszik! A Manhattant még sehol nem láttam, de ha látom azonnal lecsapok rá, mert lenne egy hasonló színű duokróm lakkom, amire tökéletesen passzolna.

    1. Nekem is 😀 Ne az állványon keresd! Vannak mindig azok a külön kis pultok, ez a Bohemian kollekció azt hiszem, ott lesz közöttük!

  5. Csodaszép ez a dark-os smaragd, de azért az kissé lelombozó, h az Essie ilyen csúnyán teljesített… ki vagyok ábrándulva 🙁 A Manhattan-t meg szeretjük 🙂

    1. Én is 🙁 és ami bánt, hogy ez már nem először fordult elő az Essie lakkokkal. A Manhattan király 😀

    1. 🙂 Egyszerűen csak csalódott voltam, mert ugye nem erre számítottam és másnapra már nem is nézett ki olyan jól. Ettől függetlenül magában is szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Bourjois CC krém és korrektor

Next Post

Springfield kozmetikumok