A poszt apropója, hogy néhány hete megrendeltem a Tough as Taupe árnyalatot, ami után már régóta áhítoztam. Közben itthon is megjelent két új darab, ezért most egy füst alatt megmutatom mindet.
Jelenleg hét árnyalat van terítéken
Eternel Gold, On and on Bronze, Endless Purple
Bár a képeken jól látszik, hogy a lila bizony halovány, számomra mégis az arany a gyenge láncszem. Használatban darabos és nehéz szépen eldolgozni. A bronz nem véletlenül mindenki kedvence, krémes, erősen pigmentál és gyönyörű a színe. Önmagában is remek választás rohanós napokon.
A lilát nagyon szeretem alapként használni, érdekes színkombinációkat érhetünk el vele. Önmagában kevés, de építhető. A többiekkel ellentétben csillámos ugyan, de inkább szaténos végeredményt kapunk.
Turquoise Forever, Mauve Crush, Pink Gold
Állagban ezek hasonlítanak leginkább az On and on Bronze-hoz.
Mind nagyon krémes, pigmentált és könnyen eldolgozható.
A türkiz közel sem olyan erős, mint amilyennek az üvegben látszik, szerintem nagyon is hordható. Nem tudok belekötni.
A Mauve Crush egy lilás-kékes árnyalat, talán így jobban látszik:
Önmagában nem illik hozzám, alapnak viszont szuper! Szintén jókat lehet játszani a különböző árnyalatok keverésével. Mostanában egyébként is kezdek áttérni a lilás korszakomba.
Nekem a Pink Gold szintén alapnak jó, de aki használ rózsaszínes árnyalatokat, annak tökéletes lehet.
Jöjjön a lényeg, Tough as Taupe, a nevéből is kiderül a színárnyalat.
Külsejét tekintve látszik a különbség, ezt a darabot az USA-ban gyártották, míg a többit Olaszországban. Az üveg keskenyebb a megszokottnál és a matrica is teljesen más. Megjegyzem az elnevezés és a számozás is eltér az itthon kaphatóaktól. (Update: az itthoni Permanent Taupe néven fut)
Első ránézésre matt barnának tűnik, de a látszat csal
Belenyúlva már inkább szürkés, igazi minden napra alkalmas szín. Imádni való na.
Az utóbbi időben nagyon sokszor használtam, talán ő a legjobban kihasználható mind közül. Kombinálhatjuk fényes vagy matt szemfestékekkel, tusvonallal de önmagában is nagyon jól mutat. Narancsos rúzzsal párosítva szeretem a legjobban.
+1 Metallic Pomegranate
Talán ijesztő elsőre, de nekem éppen a nem mindennapi színe miatt volt szerelem első látásra.
Pirosas burgundi szín, közelről azonban sokkal különlegesebb, mint gondolnánk, mondhatni színpompás.
Az állaga nagyon krémes, könnyű eldolgozni. A színe egy rétegben közel sem olyan erős, ahhoz hogy igazán intenzív végeredményt kapjunk építeni kell. Annyira az én színem, főleg a Pink Gold mellé kiváló!
Tartóssága mindegyiknek kiemelkedő, egész nap meg sem moccannak, nem ülnek bele a ráncokba.
Egy tégely gyakori használat mellet is egy életre elég, ezért pláne megéri beszerezni a legszimpatikusabbat.
Az áruk eltérő lehet, érdekes módon a DM-ben kedvezőbb, de a múltkor a Tescoban is igen jó áron voltak. Átlagosan 1600Ft/db.
Van kedvencetek?
Nekem 'csak' 4 szín van meg, de szeretem őket. A lila a kedvencem a színe miatt, de ez a TAUPE…..AWWWWWWWWWWW. Number One on my wishlist ATM.
Nekem csak a Taupe van meg, a többi (itthon kapható) szín nem is vonz, de ez… alapdarab 🙂
A lilát én is szeretem gyengeségei ellenére is, de a Taupe… Mindent visz!
A bronz még nagyon jó hétköznapokra, de a Taupe tényleg alap 🙂
Nekem pont az a négy van meg az itthoni kínálatból,a melyikek szerinted is a legjobbak. Most örülök 🙂
Nagyjából egyezik a véleményünk: a nagy kedvenc nálam is az On and on Bronze, de szeretem a türkizt is, valamint megvan a Pink Gold is, azt is nagyon szeretem 😀
Ez a Taupe is tetszik, lehet később én is beruházok rá!
Nekem sajna még egy sincs de az a türkiz! *.* Imádom és kell nekem!
Nekem a pink tetszik a legjobban, gyönyörű színe van ^^
Nagyon jó a teszt, köszi szépen!!
Eddig a bronz, az új pink és a taupe került hozzám, de még fáj a szívem 1-2 amerikai kiadású árnyalatárt. Talán a Pomegranate Punk a legnagyobb vágyam, csak postával már nagyon húzós az ára.
De a teszted alapján még a türkiz és a lila is megtetszett, majd szép lassan beszerzem ezeket is, ha lesz akcióban valahol. 🙂
🙂
Maradjunk annyiban, hogy az Eternal Gold-on kívül mindet szeretem valamiért 😀 A Taupe szerintem a legjobb, igazi must have!
Nem mondanám ha nem lenne jó! 🙂 A türkizt először kipróbáltam a kézfejemen és miután estig ugyanolyan szép volt, másnap megvettem. Próbálgasd őket!
Szeretem, hogy ilyen változatosak az olvasóim, mindenkinek más a favorit. 🙂 Valóban szép és szintén kiváló darab.
Váááá a Pomegranate Punk!! Majdnem őt rendeltem, csak a Taupe már nagyon nagyon kellett. Legközelebb rendelünk együtt és nem lesz vészes a postaköltség!
Nekem is annyi árnyalatért fáj a szívem. Electric Blue vagy a Ready set Green, de az Edgy Emerald is tetszik, bár tesztek alapján ő is gyengébb. Bah mind kell 😀
Szia
Én csak egyet szeretnék kérdezni, hogy honnan tudtad megrendelni? Több nálunk nem kapható árnyalattal szemezek én is, de nem találtam még olyan webshopot ami kiszállítana Magyarországra.
Köszi előre is 🙂
Nekem sajnos nincs egy se, de jó hülye voltam DM-ben volt akció hogy spirál mellé 1 hufért adnak egy Tattoot… Bent is volt a kosaramba de kivettem mert egy kívánságlistás testápolót vettem meg helyette 😀 azóta is bánom.
Én sem, ezért ebay a megoldás! Ott kell megkeresni a legkedvezőbb feltételeket!
Ne bánkódj, lesz még alkalom! Lett helyette jó kis testápolód. 🙂 Azt az akciót én is kihagytam, máig nem tiszta hogy miért :/ Előfordul.
mostanában pláne nem vagyok a szempingálós fajta (a sziget nagy részére még a pilláimat se kentem ki, igaz végül félidőtök dolgoztam is napi 10-12 órát:)), de ez a taupe valami mesés! imádom az ilyen jellegű színeket, minden alkalomra bevethető.
nekem csak 1-2 catrice krémes szemfestékem van, ilyen color tattoo-ra még sosem csábultam el, de egy ilyet most lőni fogok ebayen.
Jaaa aki Szigetel 🙂 Én idén “pihenő” üzemmódban vagyok.
Tényleg szuper darab, a legjobban kihasználható az biztos.
nekem csak a bronz van meg, tényleg szuper kis alapdarab.. de ez a Taupe valami gyönyörű *_* kár, hogy itthon nem kapható.
Tényleg kár, de ha néha néha belefér egy különleges és jó darab, akkor megéri rendelni!
Az én pici szívem még mindig a Pomegranate Punkért fáj, de ez a Taupe se nudli. Birtokomba csak a szuperállat bronz található, amit kencézek is gyakran. Kéne valami petíciót benyújtani, hogy ide is kéretik szép és különleges színeket behozni!!!!!
Oh a Pomegranate Punk. Fél óráig nézegettem őket és próbáltam eldönteni melyiket szeretném jobban. Ez kihasználhatóbbnak tűnt, az lesz a következő 🙂 Nyújtsunk be, rajtam nem múlik!
Nem olvastam végig a kommenteket, tehát lehet, hogy találnék választ a kérdésemre feljebb, de rögtön írnom kellett ahogy megláttam a képeket és az érdekelne, hogy a nem csillogó barna színt melyik üzletben találtad és persze érdekel, hogy ez Magyarországon volt e. Nagyon régóta keresem már, de eddig csak külföldi blogokon találkoztam vele. A válaszodat előre is köszi 🙂
Kedves Kriszti! Akkor a bejegyzést sem olvastad el, azzal kezdődik, hogy rendeltem 🙂 Mégpedig eBay-ről. Itthon nem lehet kapni sajnos.
Végre, végre! Rohanok megvenni, köszi.
[…] alapot szintén a Maybelline Color Tattoo Eternal Gold-ja adta, erre került három a Heavy Metal pigmentek közül, alulra pedig -hogy melegebb legyen- […]
[…] mindegyik Color Tattoo szóba került már ITT olvashattatok róluk. Nem mindegyik feddhetetlen és eddig csak két Bourjois akadt utamba, mégis […]