Catrice Sunrose Avenue

A lakkokon kívül más érdekesség is kikerült a Catrice állványokra, többek között ez a pirosító, név szerint a Sunrose Avenue.

IMG_0841

A lakkokon kívül más érdekesség is kikerült a Catrice állványokra, többek között ez a pirosító, név szerint a Sunrose Avenue. Bevallom őszintén mindössze két azaz kettő Catrice pirosítom van, az egyik még a Glamazona trendkiadásból származik, a másikat (Pinkerbell) pedig az őszi Primőr találkozón kaptam. Miután egyiket sem szerettem meg, nem igazán tudom elmagyarázni miért ruháztam be erre, de nézzük meg közelebbről!

IMG_0842

A színe nagyon hasonlít a Rosewood Forest pirosítóéhoz, amit anno többször is szemügyre vettem.

IMG_0834

A csomagolás és a kivitelezés a szokásos, egyedül a textúrája más mint a meglévő kettőnek, sokkal puhább, nem krétás. 

IMG_0856

Gyorsan rájöttem, hogy nem mindegy milyen ecsetet használok, ugyanis ha a szokásossal próbálkozom, akkor bizony nagyon porzik, ezért kerestem egy puhábbat, úgy már rendben volt. Építeni kell, mert ez közel sem annyira intenzív mint amire az eddigiek alapján számítottam. A színe nagyon tetszik, hamvas rózsaszín de a mályva is eszembe jutott.

IMG_0858

Íme sok sok rétegben. Nagyon nehéz volt fotózni, mert annyira természetesnek hat, hogy jóformán nem is látszik.

Feb1

Nem a legjobb fényviszonyok mellett, de megmutatom a napi sminkbe beépítve is. Nem teljesen matt és nem is csillámos, de van egy saját fénye ami üde pofit varázsol néhány órára, majd nyomtalanul elillan. Nem tudom hova tűnik, de eltűnik. Nagy kár, mert kifejezetten tetszene. 

Ami a sminket illeti, éppen sárga lázban égek (haha), elég sokszor csempészem be a hétköznapokba, mert ki mondta, hogy télen nem készíthetünk színes, élénk sminkeket. Arcomon Bourjois CC krém és korrektor (jönnek hamarosan) no és persze a Sunrose Avenue. A szememen alapként a Manhattan lime színű krémes szemhéjfestéke, mert így már a Bourjois Kaki Chéri is lerobbanthatatlan. Egy kevés satír és mélyítés amihez a szokásos Naked Basics és NYX Beautiful Green Eyes palettákat használtam. A lényeg pedig az OCC Pollencount és Chlorophyll, ami élénkké teszi az összképet. Végül egy kevés a Catrice zöld szemhéjtusából és a szokásos Bourjois Twist Up the Volume szempillaspirál.

 

Vélemény?

View Comments (37) View Comments (37)
  1. Bárcsak én is ilyen bevállalós lennék a színekkel, remekül áll ez a sárgás zöld smink! (Hasonló színeim vannak, mint neked, bár az én szemem szürkéskék, ahhoz azt hiszem nem passzolna ennyire, de rajtad csodás.)

    1. Köszönöm! Igen, a sárga nagyon kevés esetben működik jól, nekem szerencsém van 🙂 Kísérletezni pedig jó!

  2. gyönyörűen áll és a piri önmagam is nagyon szép! 🙂
    nekem egy narancsos már kifutott ugyanilyen dobozos pirosítóm van tőlük, a kedvenc nyári darabom.

  3. Szép a színe, tetszik, de annyi pirosítóm van már, hogy nem kéne még egy. 😀
    A Pinkerbell nekem is megvan, még barátnőm testálta rám, miután rájött, hogy nagyon nem az ő világa. Nekem pl. az nagyon tartósnak és természetesnek bizonyult, legtöbbször szerintem azt használom mostanság. Plusz pont egyébként a Catrice pirosító mellett, hogy ha gyorsan be kell dobnom a táskámba pár smink cuccot, akkor tuti hogy ahhoz fordulok először, mivel elég masszív a csomagolása, és nem nyílik ki egykönnyen.
    A sminked egyébként fantasztikus, nagyon jól kiemeli a szemszíned (amit egyébként úúúúgy irigylek – nagyimnak, meg apukámnak is hasonló van, ezt miért nem sikerült örökölnöm? 🙁 ), és még annak ellenére is tetszik, hogy sárga van benne (brr, de irtózom, ettől a színtől).

    1. Nekem mindig kell még egy, szörnyű rossz szokás 😀 A Pinkerbell egyébként nem rossz, tényleg jó színe van csak valahogy nem veszem elő túl gyakran és az is tény, hogy jól záródik, ezzel soha nem volt baj (most sincs). A Glamazona viszont nagyon nem jött be.

      Oh az én családom mindenki (értsd mindenki) barna szem, barna haj és barnulós bőr. Egyedül én lettem vörös, szeplős és zöld szemű. Ha minden igaz, apukám nagymamájától jön. 🙂

      Én a jó sárgát nagyon szeretem 🙂

      1. Nekem szerencsére az egész Glamazona trendkiadás elkerülte a figyelmemet, annyira nem foglalkoztatott akkoriban az ilyesmi. 😀 Egyébként én is ilyen vagyok, mindig kell még egy, de most kicsit leállítottam magam, mert egy újabb tárolómat nőttem ki alig 2 hónap alatt. Ez kétségbeejtő. 😀
        Nálunk kétféle típus jellemzi a családot: tejfölszőke haj+szürkés kék szem, illetve vöröshaj+barna szem, apukámnak és nagymamámnak van egyedül sárgászöld szemszínük a vörös hajuk mellé. Én meg valami furcsa mixtúra lettem a zöld szememmel és a barna-sötétszőke hajammal. 😀
        Én semmilyen sárgát nem szeretek, tényleg hihetetlenül utálom – még jobban fokozza, hogy nagyjából 4 éves korom óta mindig sárga a szobám fala. És még csodálkozik bárki is, hogy utálom a szobámat? 😀

        1. 😀 😀 😀 Valamelyik albérletemet én is napsárgára festettem, utána évekig rá sem tudtam nézni, megértelek 😀

          Akkor nálatok is érdekesen alakult, de mindegyik párosítás nagyon jól hangzik 🙂 Én tűzvörös hajjal születtem, rettenetes évek az általánosban, aztán pont mire megszoktam volna, elkezdett szőkülni, mostanában színváltós. Egyszer megnéznélek már élőben is! 🙂

          1. Olyan jó, hogy mindenki ezt mondja, ha szóba kerülnek a sárga falak! 😀
            Wow, még nővérem is fekete hajjal született, és csak utána lett vörös, sose hallottam még, hogy bárki is vörös hajjal született volna! 🙂 Engem kétéves koromig fiúnak néztek (még rózsaszín habos-babos ruhácskában is), mert nem volt szinte semmi hajam, ami kis kevéske volt is, az se látszott, mert akkor még naná, hogy kis tejfölszőke pihécskéim voltak. Anyumék kedvenc történetei ezek, hogy hányan néztek fiúnak. 😀
            Lehet majd róla szó. 😉

          2. Na majd egyszer ha bátor leszek, mutatok képet 😀 ITT azért látszik mennyire változó. Nagyon utáltam, hogy évekig Pumuklinak hívtak, persze most már jó lenne de ez ilyen 🙂 Amikor úszni küldtek levágatták a hajam teljesen picire, akkor engem is kisfiúnak csúfoltak sokáig. Huh mennyi gyerekkori drámám van 🙂

          3. De milyen szép színe van mindig, mndenhogy! Én 14 éves korom óta festem, mert olyan semmilyen színe van eredetileg, plusz nem is állt jól (érdekes, hogy gyárilag nekem nem vörös a hajam, de még is az áll a legjobban, persze csak a természetes vörösesbarna jöhet szóba). 😀
            Huh, engem a szeplőim miatt csúfoltak mindig, meg a beszédhibám miatt, szerintem mindenkinek egy kisebb minidráma volt a gyerekkora. A Pumuklit nővérem se úszta meg, meg a Vöröskét, a Répát és a Rozsdát se. 😀
            A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni, igaz a legtöbbször észre se veszik. :\

          4. Tudom, szörnyű mert bár nem tudják, egy életre meghatározó lehet az a sok piszkálás és rivalizálás ami általánosban megy. Oh és igen, a répát még néhány éve is kaptam.. Erről is tudnék néhány órát beszélni 🙂 Én is gondolkoztam már rajta hogy a vöröst kicsit felturbózom, de félek hozzányúlni és a fodrászok meg azt hiszik hogy az a csúnya padlizsán szín az a vörös. jajj.

          5. Hát én például tudom, hogy egy életre “tönkre tettek” az iskolában. Nem is az általánosban, hanem már a középiskolában (mondjuk én 8 évfolyamos gimnáziumba jártam) – azóta se merek megszólalni az órákon, vagy ismeretlenek előtt. Hiába próbáltam változtatni rajta, nem megy, persze így neten keresztül nincs semmi baj, de fogadjunk, hogy személyesen kb. 2 mondatot hallanál tőlem maximum az első fél-egy órában. 😉
            Szerintem ne csinálj semmit a hajszíneddel, úgy jó ahogy van, fodrászra meg főleg nem érdemes bízni. Én se festetem velük a hajamat már jó ideje, vagy 20-szor festettem fodrásznál, és csak egy alkalommal sikerült jó színt kikevernie az egyiknek (gesztenyebarnába rézszínt kevert, az a szín nagyon ütött, és pont jókor jött, mert akkor volt a ballagásom). 😀 Ellenben jó fodrászt még nem sikerült találnom, ami a vágást illeti, pedig igazán nincsenek nagy igényeim! Amivel a leginkább az őrületbe tudnak kergetni, az az hogy mondom nekik, hogy csak 5-10 centit vágjanak le a hajamból (magyarul a töredezett részt), de végül mindig 20-25 centivel rövidebb hajjal távozom. 🙁 Miért nem képesek azt tenni, amit én kérek, ha már fizetek a munkájukért és nem szívességet kérek? Egyébként az utóbbi időben ismerősök által tanuló fodrászok hadát látogattam meg egy vágásra, és azt kell, hogy mondjam, ezerszer jobb munkát kaptam tőlük mint bármelyik mesterfodrásztól korábban. (Ők még nem mernek ellentmondani. :D)

          6. Nálam éppen fordítva volt, próbáltak elnyomni és pont az ilyen iskolai “lelki terror” miatt mindenkit lerendeztem úgymond 😀 Azért is kellett két külön iskolában érettségiznem -huh jobb ha a többit el sem mesélem- mert túl nagy volt a szám és nem érdekelt tanár vagy diák az illető, de megmondtam a véleményem. Sok mindent kellett ellensúlyoznom a személyiségemmel, ezért bizonyos körben nagyon népszerű voltam és persze rengetegen utáltak is. Tudnék mesélni 🙂

            Áh már nem kísérletezem a fodrászokkal, most Szarajevóban visszamentem a régihez, megigazította, ezzel megint elleszek fél évig. Tavasszal pedig úgyis megyek megint. A tanulók még bizonyítani akarnak és van motiváció 🙂

          7. Nálam csak pont az ellenkezőjét érték el, egyre jobban bezárkóztam. Az első kétévben még mindenkivel jóban voltam, beszélgettem velük, de később már nem. Csak egy barátnőm volt az osztályban, de 9-től kezdve ő se beszélt többé velem, mert a többiek nem nézték jó szemmel.
            Engem a tanáraim utáltak az első perctől fogva, csak kettő volt aki nem, miattuk húztam ki a suliban egészen 11. második félévéig. Akkor sikerült eltanácsolniuk a suliból a roppant szar tanulmányi átlagomra hivatkozva (3,9 volt éppen akkor…), illetve eltanácsolni nem, csak közölték velem meg a szüleimmel, hogy vagy szépen nyugiba átmehetek abba a suliba, amit ők ajánlanak nekem és ahova le van zsírozva a helyem (délután jártam suliba, amolyan félig-meddig felnőttoktatás volt, képzelheted mennyit lehetett ott tanulni…) Végül is mondjuk nem volt olyan rossz ez a hely, az emberek elviselhetőbbek voltak, mint a régi sznob, igazi újgazdag elkényeztetett osztálytársaim. Csak azt sérelmeztem ott, hogy az egyébként tök normális töri tanárom képen röhögött, aikor felemlegettem neki, hogy egyetemre szeretnék jelentkezni, meg szeretném, hogy felkészítsen az emelt érettségire (nem segített, egyedül csináltam mindent, és lám, bárki segítsége nélkül is sikerült felkészülnöm és bejutnom – ezt úgy az orra alá dörgölném azóta is).
            Egyébként ezeknek a dolgoknak a fényében nem is csodálom annyira, hogy már 14 éves koromban is 20-25 éves emberekkel barátkoztam, ahogy jelenleg is inkább 25-30 körüliek a barátaim/ismerőseim.
            Na ennyi pont elég volt a lelkizésből azt hiszem. 😀

            Rám most nagyon rám férne megint egy fodrász, de nem merek elmenni, mert még mindig nem nőtt vissza a hajam a legutóbbi rémtett óta. :\

          8. Hajajj de sok mindenről tudnánk beszélgetni! Úgyis kiszedném belőled ne félj 😉 Engem is pontosan így tanácsoltak el, délutánig volt időm szépen csendben átmenni egy másik suliba, aztán én is esti vagy hát felnőttoktatáson végeztem. A töri(!) tanárom pedig azt mondta választhatok, vagy megbuktat év végén, vagy átmegyek máshova érettségizni. Tegnap írt egyébként e-mailt, kérdezi mi a helyzet velem. Tudom, hogy tisztel és már akkor is tisztelt azért, mert az vagyok aki, de nem bírta az ellenvetést és főleg a negatív kritikát. Persze, mindennek volt oka és sok a háttérsztori, de ezekről talán egyszer beszélgetünk 🙂

  4. A Bourjois CC-kről nagyon várom a véleményed! 🙂 Nézegettem a teszterüket, de nekem nagyon sárgásnak tűntek – ezzel sikerült lebeszélnem magam róluk. (Na meg azzal, hogy mostanában így is épp elég dolgot szereztem be… )

    Hogy a bejegyzéshez is hozzászóljak: Kifejezetten tetszik ez a pirosító, pedig mostanában a hidegebb árnyalatok dobogtatják meg a szívem. Igaz, én csak már kivont pirosítókat próbáltam a Catrice-től, de tartósság tekintetében nagyon hasonlóak voltak a tapasztalataim. Mondjuk az is igaz, hogy rajtam szinte az összes hasonló árkategóriájú pír így teljesít. 🙁

    1. Igen, ahogy minden Bourjois ezek is sárgásak, de nekem a legvilágosabb árnyalat mindig éppen jó. Mostanában csak őket használom, lassan meg is érik a bejegyzés!

      Igaz, ebben az árkategóriában nekem sincs túl jó tapasztalatom, kivéve a Paese argán olajos pirosítót, mert az ejha! Oh és a múltkori 499Ft-os Springfield pirosító is egész nap bírja 😀

      1. Jujj, ha lehet kérni, és jut rá időd, a Paese pirosítóról is lehet bejegyzés? 🙂 Ha már ejha! 😉 Akár a Springfield pirosítóval együtt, de nem muszáj, azért nem vagyok telhetetlen. :):$
        Köszönöm! 🙂

        1. Naná, készül egy kis összesítő a Paese termékekről, már többen is kértétek. Igyekszem 🙂 A Springfield cuccokat lefotóztam használat előtt, ők is együtt jönnek majd 🙂

  5. Pffúúú, aztamindenit, de dögös vagy!
    Nagyon tetszik ez a lime-zöld smink! Merész és feltűnő, de közben meg annyira illik az arcodhoz, h szinte már természetes, h sárgás-zöldes tónusokkal sminkelsz 🙂 kipróbálom magamon is, hátha..!
    Eddig mindig szemeztem a Catrice pirosítókkal, mindenki áradozik róluk, de most ezzel annyira nem győztél meg… Számomra menthetetlen, ami eltűnik a fejemről. Nem tapizom az arcom napközben, hozzá se érek, olyan nincs, h csak úgy felszívódik az alapozó, vagy pirosító! Úgyhogy maradok a messzi csodálatnál, ha nem tartós, nem veszek 🙂

    1. Jajj de édes vagy, köszönöm! Senki nem mondta, hogy dögös 😀 Én kifejezetten szeretek így mászkálni, persze sokszor furcsán néznek (bár gondolom a baba miatt) de annyi baj legyen. Hááát én nem értem az áradozást, semmi extrát nem tapasztaltam. Ez meg akármit csinálok eltűnik, szóval ne is vegyél 😀

      1. Most viccelsz? Szőkés, menő rövid hajad és porcelánbőröd van, a szemszíned igazán különleges, amit csak kiemel a (gondolom! :))) mindig perfekt smink. Mindehhez igazán “lányos” az alakod: vékony vagy, és középtermetű (legalábbis a képekről ez látszik, de javíts ki, ha te is olyan lombrágó zsiráf vagy, mint én :D) szóval úgy általában dögös vagy szerintem 🙂 na nem mintha a Penelope Cruz vagy Angelina Jolie által megtestesített nőideál nem lenne szintén nagyon dögös, de azért a “hétköznapibb” szépséget is észre kell venni! Mindig kiszúrok a tömegben egy szép szempárt, csinos kabátot, finom sminket, vadító rúzst, és ha nem szégyellem (pedig de), el is mondom az illetőnek, biztos jólesik neki. Mint ahogy nekem is, ha megdicsérik a manikűröm, vagy mittoménmit 😀 Ebből is látszik, h általában mondjuk a nőket figyelem, tanulok tőlük. A férfiaktól ritkán van mit, ők jól néznek ki egy sima póló-laza farmer párosban 🙂

        1. Jó, hát azóta azért változott a helyzet 🙂 A hajam megnőtt mert ugye nem volt aki rendesen levágja és bár már jóval jobb mint szülés után, még mindig van rajtam mit fogni 😀 Nem, nem vagyok langaléta, 165cm körül nézelődöm 🙂 Nekem is jól esett, köszönöm! Nyilván, mi nők egymást figyeljük és sokkal jobban is esik egy kedves szó egy másik nőtől.

  6. Nagyon ütős!! 🙂 A teljes smink is gyönyörűséges. 🙂 Nagyon szép a pirosító is, szerintem ilyet veszek, nincs most ilyesmi színem. A sárga meg nagyon ott van! Én most zöld lázban égek, alig van zöld ruhám, de zöld sminkem annál több. Kíváncsi lennék, hogy mutatna a szemem sárgán. 😀

    1. Ha nem baj, hogy nem túl tartós akkor tényleg szép szín a hétköznapokra! hajrá, próba cseresznye! 😀

  7. gyönyörű ez a smink, nem különösebben kedvelem a sárgát, sminkben meg eszembe se jutna alkalmazni, de ez hatalmas váóóó! 🙂 nagyon szép, kiemeli a szemed, jó látni valami kis színt a szürke hétköznapokban!
    a pirosító egyébként nagyon szépséges, és tényleg abszolút természetes a hatása, bejön! nekem még nincs catrice pirosítóm, mondjuk tőlük a híres camouflage korrektoron kívül nincs is semmi sminktermékem, csak körömlakkom, az mondjuk dögivel. de az minden márkától… 😀
    na de a lényeg, hogy én személy szerint ajánlom az essence silky touch pirosítókat, hiába essence (én se vagyok odáig értük), meg minden, de azok nekem tényleg beváltak! három is van, egy barackosabb, egy babarózsaszín és egy elég erős rózsaszín (life’s a cherry), azt ajánlom, nagyon erősen pigmentált és számomra a legtartósabb is!

    1. Igazából nem is tudom hogyan lett annyi Catrice dolog az utóbbi időben, korábban semmi sem volt 🙂 A korrektor tényleg jó csak engem pl szárít ezért óvatosan használom 🙂 Lakkokkal én is így vagyok sajnos 🙂

      Igen, többnyire félek az essence termékektől (nem mintha a Catrice-nél nem így lenne), de igyekszem nem előítéletekkel nekifutni, szóval ki fogom próbálni! 🙂

      Oh és persze köszönöm szépen, nagyon jó ilyen visszajelzést olvasni!

  8. az jutott eszembe így a komment folyamot nézve, hogy neked nem is blogod van, hanem ilyen teázód vagy kávézód, ahova szívesen betérnek beszélgetni kicsit az emberek 🙂
    (jut eszembe, kávé, tea, dyna?)

  9. Bjuti kávézó, mekkora ötlet! ^^ Én már cselekedtem is, háhá! 😉 És annyi komment lett, h nem tudom már elolvasni őket, de otthonról majd pótolni fogom. 🙂

  10. Nekem ugyanez a bajom a Catrice pirosítókkal, hogy a nap végére eltűnnek.
    Ha a párom háromszor hozzá simul az arcomhoz, már nem is látszik.
    Egyhez egy akcióban jutottam hozzá jó olcsón. Egy terrakotta van, meg egy rózsaszín. De pont néztem, hogy olyan közeliek az árnyalatok, hogy felesleges még háromra beruházni. Én is egy jó puha szintetikus ecsettel viszem fel. 🙂 Ezek voltak árban elérhetőek inkább azt mondom.
    Drágábbal még nem próbálkoztam.

    1. Szent meggyőződésem, hogy normális áron is vannak jók, de ez tényleg nagyon rossz. Rendben, szép színe van de eltűnik így én nem kérek belőle. Fogok írni a napokban egy Paese pirosítóról ami talán 600Ft körül volt, mégis szinte egész nap bírja. Mondjuk a legutóbbi 490Ft-os Springfield sem tűnt el 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Bourjois vs Maybelline krémes szemhéjfestékek

Next Post

Bourjois CC krém és korrektor