CaoNatur és a testápolás

Néhány héttel ezelőtt érkezett meg a CaoNatur csomag, amit a babaápolási termékek után mondhatom, hogy már nagyon vártam. Ezúttal Petra és én egyszerre kezdtük kipróbálni őket, mostanra pedig mind a ketten el tudjuk mondani a tapasztalatainkat.

Néhány héttel ezelőtt érkezett meg a CaoNatur csomag, amit a babaápolási termékek után mondhatom, hogy már nagyon vártam. Ezúttal Petra és én egyszerre kezdtük kipróbálni őket, mostanra pedig mind a ketten el tudjuk mondani a tapasztalatainkat.

IMG_6204

Kezdjük Petra véleményével: “A Caola termékeit nagyon régen használtam, meg egyébként is szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért nagyon örültem, hogy én nyertem meg ezeket a természetes összetevőkből álló termékeket. Egy testápoló, egy kézkrém és egy lábápoló gél lapult a csomagban, amiket természetesen már az átvétel után bevetettünk.

A termékek ásványi olaj-, szilikon olaj-, parabén- és színezékmentesek, melyek többek között búzavirág, shea vaj, hibiszkuszvirág és eukalipsztusz olaj kivonatot is tartalmaznak. Az illatuk isteni és nagyon könnyen beszívódnak.  Az irodában közös használaton van a kézkrém, a gél a lábápolási rutinom része lett, a testápoló pedig valami hihetetlenül jó. Sajnos a bőröm az utóbbi időben elég érzékeny lett, nem használhattam bármilyen testápolót borotválás után, ettől azonban semmilyen irritáció nem lesz. Szívből ajánlom a termékeket, mert nagyon jók, szerintem új kedvencekre találtam én is!

Most pedig nézzük kicsit részletesebben:

IMG_6214

Testápoló normál bőrre: “A búzavirág és hibiszkuszvirág kivonat, valamint a shea vaj aktív hidratálást biztosít, bársonyos érzést adva a bőrnek. A C- és E-Vitamin, valamint a szőlőmagolaj egymást erősítő hatása antioxidáns védelmet nyújt.” Ásványi olaj-, szilikon olaj-, parabén- és színezékmentes termék.

testapolo

Ez egy pillekönnyű testápoló, amit az ember szívesen használ a nap bármely szakában. Gyorsan felszívódik, az illata visszafogott és kellemes (ezt nagyon díjazom az összes termékben). Normál bőrre van, tehát a nagyon száraz lábszárakat nem ez fogja helyretenni, ezzel együtt ez egy nagyon jó kis testápoló, az ára pedig 900Ft.

IMG_6222

Hidratáló kézkrém száraz bőrre: “A CaoNatur kézkrém búzavirág kivonata felfrissíti, a shea vaj hidratálja az igénybevett bőrt, és csökkenti az irritációt. A mandulamag kivonat puhává, selymessé varázsolja a száraz bőrt.” Ásványi olaj-, szilikon olaj- és parabénmentes termék.

IMG_6224

A kézkrém és a testápoló textúrája nagyon hasonló, ez is egy könnyed krém, de mintha kicsit “testesebb” lenne. Az illata szintén kellemes, gyorsan beszívódik, de nem annyira gyorsan mint a testápoló. A leírás szerint naponta többször ajánlatos használni, nos a helyzet az, hogy éppen ez okozza a nehézséget. Többször említettem már, hogy nyilván a baba miatt sokszor mosok kezet (vagy az övét) ezért extrém módon ki tud száradni a bőröm. Ahhoz hogy kellően hidratálni tudjam igen sokszor kellene kenni, ezért én azt mondom, hogy a nagyon száraz bőrre jobb a popsikrém, gazdagabb, ezért elég 1-2 alkalommal használni naponta. Ez a krém a kevésbé szélsőséges helyzetekben állja meg a helyét igazán. 600Ft

IMG_6221

Lábápoló gél:Mentol, kámfor és eukaliptusz összetevőinek köszönhetően frissítő, hűsítő hatású és kellemes illatú. Panthenol tartalma növeli a bőr rugalmasságát”. Parabén- és színezékmentes termék. 

IMG_6220

Be kell valljam, még soha nem volt hasonló termékem, ezért nincs viszonyítási alapom. Megboldogult sportoló koromban sportkrémeket használtam hasonló célra, bár akkor ugye inkább az izomlazítás volt a szempont. Ez a gél jóval lágyabb mint azt gondoltam. A frissítő érzés nagyon kellemes ameddig tart, de arra azért figyeljetek, hogy alkohol van benne, tényleg csak a lábakon használjátok! Ha egy kis frissességre vágytok a meleg nyári napokon, akkor 500Ft-ért ez egy jó opció.

 

Összességében megint csak azt tudom mondani, hogy még még ilyen jó termékeket a magyar piacra! Mindegyik rendelhető a patikákban, illetve kaphatók a Tesco hipermarketekben, MediLine-ban és a Bijóban is, és persze több webáruházban. A Krémmánián pedig szépen lassan gyűjti a jó véleményeket és én ennek nagyon örülök.

 

Ki próbált már valamilyen CaoNatur terméket? 

View Comments (7) View Comments (7)
  1. Kedves Odil,
    azt szeretném kérdezni, hogy melyik webshoptól tudnám megrendelni ezeket a termékeket.
    Nálunk sajnos sehol sem kapható.
    Köszönöm:Niki

  2. Hajajj, engem ez a lábápoló gél érdekelt volna, de az alkohol miatt kizárva a megvétele. :\
    Ma eljutottam arra a szintre, hogy vérzett a talpam, annyira kiszáradt a bőröm, erre még egy kis alkohol csodákat tenne. 😀 F*ckyeah rinocérosz bőr! <3

    1. Nem ez amit keresel, mert ez inkább hűsítő mint tápláló és ugye gél. Valami durvább cucc kell, de még nem jöttem rá hogy mi 🙁

      1. Hát még én se. :\ Most konkrétan csíkokban húzom le a bőrt a talpamról, annyira ki van száradva.
        Mondjuk ma kint voltam nagyiméknál, ott Bioderma Atodermmel kentem be a lábamat, és egész jó volt, most mintha egy kicsit javult volna a helyzet. De tényleg csak nagyon picit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Mi a baj a neon lakkokkal?

Next Post

Napozó termékek minden mennyiségben