Bourjois Twist Up The Volume szempillaspirál

 Már nagyon vártam a megjelenését, egyrészt mert szeretem a Bourjois spirálokat, másrészt tudjátok milyen kíváncsi tudok lenni.

Glamour napok előtti este, amikor megvizsgáltam a Pupart palettát (amit egyébként ott is hagytam), megérdeklődtem mikor kerül már ki a polcokra a spirál, mire a Marionnaud dolgozói vállrántás után lerendeztek annyival, hogy a Glamour napokra biztosan nem.Ehhez képest mit ad Isten, másnap már a DM (!) polcain is kint voltak a többi termékkel egyetemben. Végül nem ott, hanem a Douglas körutam során került hozzám, ráadásul akciósan. Szövegelés helyett nézzünk inkább végül mennyire vált be…

 5-mascara-c
Létezik vízálló verziója is, a csomagolásról nem érdemes sokat beszélni, a fehér/kék kupakot lehet eltekerni.
 
 
Az egyik kefe hosszítja és szétválasztja, míg a másik dúsítja a pillákat.
 
 
 Nem tudom mennyire látszik a folyamat, de igyekeztem megörökíteni a tekerés közben létrejött változást.
 
 
Az első egy hosszúkás ritka kefe, míg a másik már tömzsibb és spirálos a formája. Maga az anyag krémes, elég híg ezért könnyű maszatolni vele. A hosszabb végű kefe sem egyszerű első próbálkozásra. Elég sok festéket vesz fel, amit aztán nem könnyű egyenletesen felvinni, ezért érdemes jócskán lehúzni használat előtt. Viszonylag gyorsan szárad, ezért a két spirálozás között nem sok idő van pepecselni, többek között fényképezni sem.
 
 
A szempilláim önmagukban szinte alig látszanak, ezért szinte minden spirál drámai változást okoz. Ennél konkrétan azt éreztem, hogy sok is. Akkorára nőttek a szempilláim, hogy fél szemmel láttam őket egész nap. Egy rétegben kentem fel mind a két kefével, mert a többi nekem személy szerint már sok lett volna, illetve az alsó pilláimat mindig egy keményebb állagú és gyengébb spirállal emelem ki, különben bohócnak tűnnék. 
 
Összességében ki kell tapasztalni a használatát, de valóban óriási szempillákat varázsol. Egész nap meg sem moccan, nem kenődik el vagy pereg le, aminek kifejezetten örülök. A teljes ára 3500Ft, de most akciósan 2800Ft a Douglas parfümériákban, nekem még lejött a törzsvásárlói kedvezmény, így aztán nagyon megérte. 
 
 
Mit gondoltok?
 
View Comments (25) View Comments (25)
  1. Már DM-ben is lehet kapni Bourjois termékeket? Wáó! Én más egy hónapja nézegetem, szemezgetek vele a Mülleremben ( na nem az enyém, csak a legközelebbi 🙂 ), de nem mertem megvenni. Viszont annyira tetszett ez a csavargatós dolog, hogy percekig játszottam vele mint egy kislány…:P

  2. Ne is mondd, én a False Lash Effect spirált használom alulra, mert egyébként semmire sem jó. Ezt én is nagyon jó vételnek tartom, szoknom kell az óriási szempillákat 🙂

  3. Bourjois Elastic volt évekig az etalon, csak azért hagytam fel vele, hogy körbenézzek a piacon, de a rosszabbnál rosszabb spirálok után inkább visszatérek a jól beváltakhoz. Ez a spirál tényleg üt! 🙂

  4. Az Árkádban biztosan lehet, igen! Oh pedig már kezdtem örülni, hogy van Müllered 😀 Sajna én nagyon nehezen jutok el, ha mégis akkor csak a Blaháig de ott aztán minden van, csak az nem ami kéne. Nekem tetszik, kettőezer párszázat nagyon megért! Jah és persze a tesztert tekergettem én is 😀

  5. én isadora (egészen konkrétan precision) fan vagyok, ami a szempillaspirált illeti, de ez lesz a következő próba, azt hiszem (mert hátha jobb).

  6. eddig nem szimpiztem a bourjois spirálokkal, viszont ez tetszik, meglepő. hmmmm. most vettem meg az új lila mf-t, mert lassan kifogy az előzőm, lehet, h azután majd megnézem ezt.

  7. Én még nem is próbáltam IsaDora spirált :/ Jah de a Box of Beauty-ban volt, de nem szerettem meg. Legközelebb akkor én azt próbálom ki, Te pedig ezt és megbeszéljük melyik jobb!

  8. Érdekes milyen sokan mondjátok, nekem semmi bajom velük 🙂 Az a komoly benne, hogy minderre nagyjából 5 percem volt (képekkel együtt), így még csak alapos sem tudtam lenni, de mindenképpen wow a hatás.

  9. hát ez a hűanyám! kategória. egyébként sincsenek rövid szempilláim, de ezzel majdnem elérik a szemöldökömet.
    (az a piros tetejű nekem sem lett a kedvencem – alapból jobban szeretem a szilikonkeféset -, de a precisiont nagyon szeretem. mondjuk ekkora pillákat, mint ez a bourjois, az sem csinált)

  10. Már meg is vetted? 🙂 Én mondtam!! Nekem is majdnem eléri a szemöldökömet! Komolyan mondom, meg kell szokni, hogy ekkorák 😀

  11. jaja, kellett egy spirál, mert a piros kupakos isadorát használtam (amit ugye nem szerettem meg), és mindenképp le akartam cserélni, úgyhogy pont jókor jött a teszted 🙂

  12. Fu lehet ezt is kipróbálom ha elfogyott a mostani:D Én szempillaspirálból mindig Lancome párti voltam annak ellenére hogy igen borsos az ára, de szerintem Lancome-Dolly Eyes-nál nem létezik fantasztikusabb spirál. Számomra. Egyelőre.

    1. Nekem a klasszikus Hypnose a favorit, de tény hogy a Doll Eyes is nagyon jó. Néha megéri többet költeni rá, az a tapasztalatom hogy annyival tovább is bírja, de ezt a spirált nagyon nagyon szeretem, majdnem annyira jó mint az Elastic (szintén Bourjois).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Élménybeszámoló: Színtanácsadás Molnár Tímeával

Next Post

Naked Cosmetics Mother Nature