A Botanicus cég története 1992-re nyúlik vissza, amikor egy Ostra nevű kis faluban, Csehországban megalakultunk. Ezen a békés vidéki farmon egy 30 hektáros organikus kertben található meg szinte az összes növényi alapanyag, amelyeket termékeinkben feldolgozunk. Így tehát a földgazdálkodástól a termékeink csomagolásáig tudjuk alkalmazni fő elveinket, az organikus szemléletet, a hagyományok ápolását és a minőség fontosságát. Nagyon örülünk, hogy ázsiai üzletek után Európában is egyre több vásárlónk van. Csehországi üzleteink mellett néhány környező országban lehet még Botanicus termékeket vásárolni, Bécs és Schaffhausen után 2014. május 8-án első budapesti üzletünk is megnyitott a Belvárosban.
Amikor a budapesti üzletben jártam, biztos voltam benne, hogy valamelyik “testvérében” már elvesztem egyszer. Nagy valószínűséggel Bécsben lehettem, de annyi biztos, hogy ismerős volt a hely és az azt körüllengő jellegzetes illatfelhő is. Ez tipikusan az a hely, ahol észrevétlen eltöltesz legalább fél órát, ugyanis a kínálat egészen szokatlan és nem mellesleg óriási, a tálalás pedig annyira guszta, hogy nagyjából mindent ki szeretnél próbálni. Az aromaterápiától kezdve, a teljes bőrápoláson át egészen az élelmiszerekig minden van, így érdemes több körben megismerkedni a termékekkel, de legalábbis először átböngészni a honlapot. Miután hosszas gondolkodás után sem jutottam dűlőre, megkaptam a legkedveltebb termékeket, illetve kinéztem magamnak egy sampont is, nézzük hogyan váltak be!
A helyzet az, hogy amióta rövid a hajam, kellenek ugye a hajformázók, minek következménye, hogy nagyjából minden másnap mosnom kell, ezért tűnt jó ötletnek egy mindennapos használatra szánt sampon, jelentsen ez bármit is.
Maga az üveg meseszép, nehéz és tekerős, tehát nem kifejezetten felhasználóbarát, de igazi éke a fürdőszobának még úgy is, hogy idővel leválik róla a címke. A sampon állaga nagyon híg, ami tovább nehezíti az alkalmazást, de tulajdonképpen meg lehet szokni. Nagyon kevés elég belőle, főleg így a kevés hajammal hetek alatt sem jutottam el a feléig. Az illata meglehetősen kamillás, de nem zavaróan és mosás után már nem is érezni. Nem tipikusan habzik, inkább olyan lágyan krémes lesz, mégis alaposan tisztít és csillogó hajat varázsol. Mondhatom, hogy nekem nagyon tetszik, nem bántotta a fejbőröm, nem zsírosít és úgy egyáltalán jó választásnak tartom, abszolút átment a rostán. Az ára igen magas (3990Ft), de ne felejtsük el, hogy 195ml-t kapunk érte.
Az egyik legnépszerűbb termékük a Körömvirágos ápoló krém abszolút körömvirág illóolajjal, kakaóvajjal és citrusos illóolajakkal, mely azonnali nyugtató hatást biztosít az érzékeny bőr számára. Mindig tartok egy kicsit az illóktól, mert annyi rossz élményem volt már, soha nem tudom mitől lesz épp vérvörös a bőröm, az égő fájdalomról nem is beszélve. Szerencsére ennél a terméknél semmilyen irritációt nem tapasztaltam, sőt, azt hiszem ő lett a kedvencem.
Nagyon könnyed krém és éppen ez a legjobb benne. Leginkább a kezemre szeretem használni, illetve esténként a lábszáram is meghálálja, mert felfrissít és nyugtat egyben, gyorsan felszívódik, ezután pedig az ég világon semmilyen csúszós, ragacsos érzés nem marad utána. Az illata inkább citrusos, szintén kicsit gyógynövényes, de nem orrfacsaróan. Ebből a vonalból egészen biztosan kipróbálok még valamit ha ez elfogyott. Az ára 4990Ft, ami szerintem még elfogadható ebben a kategóriában.
A statisztika alapján legkedveltebb termék ez a Hűvös agyagszappan, ami nyugtató lyukaslevelű orbáncfű és macskagyökér kivonattal, főként problémás bőrre alkalmas. Nos, tudjuk, hogy arcot nem mosunk szappannal, mert még azt is eltávolítja amit nem kellene, de elvileg minden törzsvásárló az arcán használja, így a bejegyzés kedvéért én is kipróbáltam párszor.
Hmm hol is kezdjem. Az illata annyira erős, hogy az egész fürdőszobát ellepi, ezért egy idő után inkább visszacsomagoltam, de ugye kinek mi. Az agyag miatt használat közben érezhetően puhább mint egy átlagos szappan. Valóban tisztít, ezzel együtt olyan csikorgósan száraz lett a bőröm, hogy a hidratáló sem segített, 1-2 nap múlva még a nem létező ráncaim is látszottak, nem volt szép látvány.
Nem tudom ki az aki ezt rendszeresen tudja arcra használni, de az érzékeny avagy száraz bőrűeknek nem ajánlom és úgy egyáltalán, arcra semmilyen szappant sem. Egyébként nem áll kifejezetten kézre, de lehet vele boldogulni, testen már kevésbé szárít. Az ára 1990Ft, nem lett a kedvencem, de ugye mások vagyunk, mindenki döntse el maga, hogy mivel szeret tisztálkodni.
A Hámlasztó szappan darált zabpelyhet és fehérjében gazdag alfalfa-magokat (lucerna) tartalmaz, én a kisebb kiszerelést próbáltam ki. Ez már egy jóval gyengédebb darab, ugyancsak szárít, de nem annyira mint az agyagos. Megfelelően tisztít és frissít is, bár én ezt a szappannal magos dörzsölést szintén nem ajánlanám arcra, a testemre el fogom használni.
Ami tetszik az üzletben az az, hogy mindenből van teszter, tehát legalább azt el tudjátok dönteni, hogy tetszik-e az illata, állaga mielőtt megvennétek, de szívesen adnak mintát is a kiszemeltből. A Babassu testápoló például nagyon tetszett, de hosszabb távon azt hiszem sok lenne az illata, ezért inkább egy, a Körömvirágoshoz hasonlót választok legközelebb.
Összességében tehát vannak ígéretes termékek, de a szappanokat ezúttal sem kedveltem meg. Ha az üzletben jártok, akkor érdemes szemügyre venni a tiszta olajokat is, a szokásos argánolaj mellett megtalálható a rizsolaj is, ami engem külön érdekel, de például nagyon tetszett az ajakápoló olaj is. Megéri szétnézni!
Találkoztatok már Botanicus termékekkel?
A kamillás sampon határozottan nem hagy nyugodni.
Nyárra szerintem nagyon jó, olyan könnyed ha lehet ezt mondani egy samponra 🙂
Szia Odil!
Ennyi idő távlatából mi a véleményed a samponról? Kifogytam és gondolkodom, hogy ezt veszem meg.
Köszi,
Mesi
Nekem nagyon tetszett, de az ára miatt végül nem vettem újra. Helyette kipróbáltam a Vitalcare bio sampont és balzsamot, mind a kettő remek és ugyanúgy bőrbarát is 🙂 http://kremmania.hu/kremek/vitalcare-natural-bio-sampon