Folytatván a bőrmegújulásról szóló sorozatot, ezúttal a Green Peel kezeléssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg veletek.
Kezdjük azzal, hogy mi is a Green Peel? Magyarul gyógynövényes mélyhámlasztást jelent, amelyet dr. Christine Schrammek, német bőrgyógyász fejlesztett ki még 1958-ban, azóta nagyon sok helyen végzik a kezelést. Maga a Schrammek márka pedig rengeteg bőrápoláshoz szükséges terméket gyárt már, kozmetikákban találkozhattok velük. A kezelésről kicsit bővebben ITT olvashattok.
Évek óta szerettem volna kipróbálni, de olvastam róla hideget és meleget egyaránt, láttam képeket durva hámlásról, sőt helyenként azt írták kifejezetten fájdalmas, ezért egészen eddig nem mertem kipróbálni. Viszont! Nálam időről-időre visszatér az az állapot, amikor hiába minden karbantartás, egyszerre érzem “koszosnak” és nagyon száraznak az arcomat. Hámlik, fakó, de közben fényes és ott vannak ugye a tág pórusok is. Legszívesebben lekaparnám az egészet. Na ekkor határoztam el, hogy bármilyen is lesz, teszek egy próbát.
A kezelést természetesen alapos tisztítás előzte meg, majd jöhetett a hámlasztás. A kezelés lényege, hogy 10-15 percen át egy gyógynövényekből álló keveréket masszíroznak a bőrbe, mely aktivizálja a bőr természetes hámlási folyamatait, vagyis gyorsabban cserélődik a kezelt bőrfelület.
Maga a fű keverék érzésre olyan volt, mint egy nagyon erős fizikai bőrradír, de az óvatosság kedvéért Eszter nem esett neki az arcomnak, az első kezelés inkább egy “lássuk mit bírok” kísérlet volt. Nem mondanám fájdalmasnak, inkább csak erőteljes. Utána kaptam egy pihentető maszkot, ami tele van bőrnyugtató összetevőkkel, végül tisztítás és már kész is voltam.
Bal oldalon a kezelés másnapja, jobb oldalon pedig 2 nappal később.
Aznap meglehetősen érzékeny volt a bőröm, már az is rosszul esett, ha hozzám ért a sapka, vagy le kellett tennem a fejem a párnára. Nem mondanám, hogy nagyon kipirosodtam, inkább egészséges bőrszínnel távoztam, viszont ahogy Eszter fel is készített, este 10 körül belobbant és jó vörös lett az arcom.
A hámlasztás után van néhány fontos szabály, amit szigorúan be kell tartani, azt hiszem még soha nem bántam az arcommal ilyen hímestojásként.
1, Pár napig nem érheti víz a bőrt, legalábbis a hámlási folyamat alatt. Ez volt az egyik legnehezebb, viszont egészen elképesztő volt, hogy mennyivel jobban érzi magát a bőröm víz nélkül. Nem száradt ki, nem húzódott, semmi. A Vintage Beauty arclemosó krémmel áttöröltem az arcom, olyan mint egy tápláló arctej, nem kell leöblíteni.
2, nagyon fontos a fényvédelem, már a szalonból sem jöttem el nélküle.
3, Hidratálni, hidratálni és hidratálni! Kaptam Schrammek kifejezetten Green Peel utáni krémet, de őszintén szólva nem éreztem jónak, megnéztem az INCI-t és végül inkább Eszter Tápláló arckrémét használtam ahányszor csak jól esett. Remekül megnyugtatta a bőrömet és pont annyira hidratált, amennyire kellett. Azóta is ezt használom, de erről majd később.
4, Nem szabad piszkálni! Szerencsére nálam csak púderes hámlás jelentkezett, ezért lefényképezni sem igazán sikerült, de a lényeg hogy nem szabad sem nyomkodni, sem leszedegetni az elhalt hámréteget, mert bizony könnyen maradandó lehet az eredmény.
5, Higiénia! Mivel a bőr ilyenkor fokozottan sérülékeny, oda kell figyelni olyan apróságokra, mint a tiszta párnahuzat, a fertőtlenített telefon kijelző és persze a tiszta sminkecset, törölköző stb. Evidensnek tűnik, de én például akkor szoktam észrevenni, hogy egy ideje nem töröltem át a képernyőt, amikor a telefon körvonala kirajzolódik az arcomon. Pattanásokkal persze.
Összességében egyáltalán nem volt olyan vészes mint amire számítottam. A bőröm nagyon gyorsan regenerálódott, de nem is ez a lényeg, hanem az eredmény. Mesés! Egységesebb összkép, normalizálódtak a pórusok, tisztább és azóta problémamentes bőr. Immár 2 hónap telt el, közben beszedtem nem is egy vírusos megbetegedést, túl vagyok “azokon a napokon” is, de semmi gyulladás vagy nagyobb bibi nem jött ki. Ternészetesen nem csodatevő kezelésről beszélünk, hiszen megfelelő arcápolási rutin és főleg minőségi kozmetikumok nélkül semmit nem ér az egész, de van az a pont, amikor elkél egy kis frissítés a bőrnek.
Nagyon örülök, hogy kipróbáltam, most jöhetnek a tűk és a hegkezelés!
Szia, nagyon örülök, hogy írsz erről, hasonló cipőben járok.
Várom a következő részt. 🙂
Melyik módszert választottad a hegkezelésnek?
Éppen túl vagyok a regenerálódáson, szóval képekkel együtt hamarosan jön a következő rész. Kipróbáltam a MesoFILL-R kezelést, ami annyit tesz, hogy 36db 2mm vastagságú tűvel mentek végig az arcomon. Mindent el fogok mesélni részletesen, szerintem ha valaki hasonló cipőben jár, akkor ezt ki kell próbálni! 🙂
[…] után, belobbant az egész és tényleg nagyon fájt. Megtettem az óvintézkedéseket, amikről korábban már írtam, és reméltem hogy nem lesz baj, ugyanis ilyenkor nagyon könnyű bármilyen bacit összeszedni. […]