Most, hogy testileg és lelkileg egyaránt kihevertem a tűs mezoterápiát, megírom életem egyik legkomolyabb bejegyzését. Nemcsak a téma az, de a képek is a kemény valóságot fogják tükrözni, amihez személy szerint nagy bátorságra volt szükségem, de alapvetően azt hiszem büszke vagyok magamra. Azért, mert végre bevállaltam és azért is, mert meg merem mutatni Nektek.
Eszter a kedvemért dokumentálta a történteket és persze segített megírni mi is történt pontosan, a kezelést követő néhány napról pedig már a saját tapasztalatomat olvashatjátok majd. Előre leszögezem, hogy mindenkinek más a fájdalomküszöbe, ahogy természetesen a bőrünk állapota is eltér, ezt vegyétek figyelembe!
Magáról az mezopen-ről nem írnék most részeletesen, de persze ha szeretnétek és/vagy fontosnak tartjátok, akkor szentelhetek neki is egy bejegyzést. A lényeg, hogy különböző fejeket lehet csatlakoztatni a géphez, ami nagyjából úgy működik mint egy tetováló gép, ütögető mozdulatokat végez, tehát merőben eltér egy dermaroller-től. Az én esetemben 36db tű ment 0,5 és a problémás részeken 2mm mélyre. Jöjjön tehát a teljes folyamat Eszter szavaival és az általa készített képekkel (kattintásra megnőnek!).
1, Vintage Beauty arclemosó krémmel történő letisztítást, mechanikai peelinget és enyhe gyümölcssavas előkészítést követően gőz alá helyeztünk. A gőz alatt az arcon BHA savat helyeztünk el, a faggyúmirigyek kivezetőnyílásainak fellazítása céljából. A gőzölés alatt polarizált fényterápiát alkalmaztunk a Polarisol segítségével, amely megoldással enyhíthetjük a tisztítással járó fájdalomérzetet, egyben gyorsíthatjuk a bőr regenerációs folyamatait.
2, Gőz után, felpuhítva.
3, Mechanikai tisztítás (leánykori nevén: nyomkodás) után.
4, Kakukkfüves letörlést követő Olax Dissitiflora tartalmú összehúzó pakolással, mely a hámot nyugtatja, a sebszéleket, pórusokat összehúzza, az irha hajszálérkacsaiban enyhe vérbőségfokozást indukál, ezzel segítve az artériás erecskéken keresztül a bőr oxigenizációját és a vénás hajszálerek ürítését. Egyébként feszesít és pigemnfoltot halványít. Durva szemcsézetű poranyagainál fogva a maszk eltávolításakor másodlagos peelingként funkcionál.
5, Ugyanez szempillafestékkel, immáron ülve.
6, Összehúzópakolás eltávolítását és a szemfesték lemosását követően.
7, Dunsztba helyezett Lidocain maszk, a tűs mezoterápiás kezelés előkészítésére lehetőség szerint azokon a helyeken, ahol nem történt faggyúeltávolítás.
8, Polarizált fényt kibocsátó lámpa folyamatos használatával tűs mezoterápia (mesopen, vagy MesofillR eljárás). Használt anyagok: Gluthation (méregtelenítés, kötőszövet előkészítése, C-vitamin (érfalerősítés, fehérítés), organikus szilícium (kötőszöveti erősítés). A tűfej 36 tűt tartalmazó, steril tű.
9, A tűs mezoterápia (más néven: kollagénindukciós eljárás) okozta mechanikai vegzatúra eredménye. A mélyebb atrófiás hegek területei erősebb “megdolgozást”kaptak.
Nyugtatásképpen lehetne peel off maszkot alkalmazni, hűtőpakolást, thermoálarcot, stb. Én Vintage Beauty hidratáló krémalappal, bio aloe vera, bio ricinus, bio feketekömény olaj krémmaszkot képeztem, ezzel nyugtattuk és hidratáltuk a bőrt (elbocsátó krémnek és otthoni használatra is hasonló összetételű krém került összeállításra).
Hű ez nem semmi 🙂 igazi hős vagy 🙂 és annyira jó, nem csak hogy meg mered írni, de még fotókat is teszel fel! Az ilyen posztoktól lesz igazán hiteles egy beuty blog ! Én azt szeretném kérdezni , h mennyi időt vett igénybe a kezelés onnantól , h beléptél az ajtón , odáig, hogy távoztál ? Köszönöm !
Nagyon szépen köszönöm Timi, reméltem hogy így gondoljátok majd! 🙂 Fú nagyjából 3 órát vett igénybe az egész, felkészítéssel, pihenéssel és mindennel együtt, de biztos ami ziher, azért megkérdezem Esztert is.
hű, hát le a kalappal, ez nagyon kemény menet lehetett. nekem elég magas a fájdalomküszöböm, de nem hiszem, hogy képes lettem volna bevállalni egy ilyen kezelést (nem is feltétlenül csak a fájdalom miatt).
és szerintem látszik a különbség, bár, gondolom, te sokkal jelentősebbnek látod, mint én.
Nagyon vártam ezt a bejegyzést. Nagyon részletes, többször is elolvastam, köszi!
Szerinted ilyen napsütéses március-áprilisban még meg szabad csináltatni? (persze extra fényvédővel, nálam ez a gyorsan pigmentfoltos bőröm miatt, amúgy is alap)
Vagy ez inkább ősszel ajánlott?
Szia Judit!
Én most még biztosan elmegyek egyszer, de utána már csak ősszel folytatom a kezelést. Az az igazság, hogy szerintem ha teheted, akkor célszerű pár napig otthon maradni, mert az első pár napban (2-3) még fényvédőt sem tehetsz rá. Ha nem megoldható, akkor persze nagyon kell vigyázni, de mindenekelőtt beszélj azért a kozmetikussal! 🙂 Nagyon örülök hogy hasznos volt, köszönöm szépen!
Szia! Elkérhetném a kozmetikusod elérhetőségét? Köszönöm szépen!
Szia Fruzsi! A korábbi részekben írtam róluk részletesebben. http://vintagebeauty.hu/