Moyra Gel Look - Felicite
Berber Beauty – bázikus testápolás
Paese Top 5

Berber Beauty – bázikus testápolás

Néhány hete volt szerencsém beszélgetni Dr. Lauter Eleonórával, a Berber Beauty cégvezetőjével arról, mit is jelent pontosan a bázikus (lúgosító) testápolás és miért fontos.

Néhány hete volt szerencsém beszélgetni Dr. Lauter Eleonórával, a Berber Beauty cégvezetőjével arról, mit is jelent pontosan a bázikus (lúgosító) testápolás és miért fontos. Biztosan hallottatok már az elsavasodásról, ami mondhatjuk hogy civilizációs probléma. Felgyorsult, stresszes élet, megváltozott étkezési szokások és így tovább mind mind kihatnak az egészségünkre. A savtúlterhelésnek pedig a rossz közérzeten, fáradtságon vagy akár hajhulláson túl, súlyosabb következményei is lehetnek.

A Berber Beauty készítmények valójában egy teljesen új szemléletet képviselnek a kozmetikai iparban, miszerint “a bőr savköpenye bár valós tény, csak éppen a szervezet önméregtelenítése okozza. A szervezet a bőrön át próbál a felgyülemlett savaktól, méreganyagoktól a verejtékmirigyeken keresztül (is) megszabadulni. Ezt segíti elő a bázikus (lúgos) közeg, ahol kívülről támogatjuk a pórusokon keresztül a szervezet öntisztulását, regenerálva az egész testet, serkentve a bőr önzsírozását.”

kep1

Eleonóra három évvel ezelőtt, tunéziai nyaralása során egy gőzfürdőben találkozott az agyagkencékkel. A gyártó egészen pontosan a Laboratoriés AVISSOIN, ami egy 15 éves múlttal büszkélkedő családi vállalkozás. Dr. Hanene (magyarul: Hanna) Hamrouni kozmetológus bőrgyógyász doktornő és férje, Dr. Riadh Benali irányítja. Dr. Hanene a több ezer éves mediterrán testápolási tradíciókat ötvözte a legmodernebb francia kozmetikaipari technológiával.

Az egyedileg összeválogatott, természetes alapanyagok kompozíciói harmonizálják a testet és üdítik a bőrt. A termékek a hazai forgalmazást követően további fejlesztéseken mentek/mennek keresztül, hiszen más a klíma, a bőrtípusunk és persze a táplálkozási szokásaink is, éppen ezért igyekeznek őket a magyar igényekhez alakítani.

Személy szerint nem igazán boldogultam a termékkínálatot látva (tipikus bőség zavara), ezért Nóra segítségét kértem. Végül persze egészen hosszú lett a nekem való lista, ebből mutatok most meg 1-2 terméket.

IMG_6960

Az első a Berber Beauty egyik népszerű terméke, a natúr algás zöld agyagpakolás, ami “finoman lágy, tengeri algakomplexumot tartalmazó, remineralizáló ásványi anyagokban gazdag zöld színű agyagpakolás igazán megtestesíti a thalasso kozmetikumok minden erényét, látványosan ápolja, feszesíti a bőrt, tökéletesen regenerál.”

IMG_6951

A hatalmas tégelyek 250gr pakolást tartalmaznak és gyártástól számított 24 hónapig használhatóak fel. A tégely maga műanyag, amiben egy plusz műanyag zárófedél őrzi meg az agyag minőségét. Nagyon érdekes volt az első találkozás, mert bár próbáltam hasonló terméket, ehhez egyik sem fogható. Lágy, selymes, könnyű, hogyan ragozzam? Felkenve egyébként még a színe is gyönyörű, de ugye nem ez a lényeg, beszéljünk a hatásairól!

IMG_6952

Könnyű egyenletesen eloszlatni, utána semmi más dolgunk nincs, mint várni 15-20 percet lehetőleg nyugiban. Eleonóra szerint az lenne az igazi, ha a testápolásnak tényleg megadnánk a módját. Csak akkor álljunk neki, ha kényelmesen rá tudjuk szánni az időt a pihenésre testileg és szellemileg egyaránt.

Az első pár percben van egy olyan lüktetés-féle, de aki használt már hasonló pakolást az tudja, hogy így szokott ez lenni. A pakolás dolgozik, a bőröm tisztul. Miután koppanósra szárad, egy kevés vízzel először átsimogatom az arcom, így újra kenhető lesz és gyorsan el is tudom távolítani. Az eredmény tiszta, selymes arcbőr, ami rövid feszülés után egészen üdévé válik. Elsősorban a zsíros/kombinált bőr ápolására ajánlott, az ára elég húzós 7800Ft, de nyilván 250gr nagyon sokáig elég. ITT vannak az összetevők.

IMG_6961

Amire leginkább vágytam, ez a hűsítő algapakolás zöld agyaggal, ami “rozmaring és mentha hatóanyagaival teremtett összhangjával kiválóan enyhítheti a fáradtságot, sőt a kisebb sajgó érzeteket is. Mélyen beszívódva a bőrbe rendkívüli hűsítő hatásával megnyugtat és ellazít. Használatával bőre bársonyosan sima tapintásúvá válik. Krémes állaga megkönnyíti az otthoni felhasználást, nem csöpög, nem darabos.”

Az eredeti neve szerint fájdalomcsillapító, de ezt ugye nem írhatják rá, ezért lett inkább hűsítő. A teljes leírását érdemes elolvasni azoknak, akinek hozzám hasonlóan gyakran vannak izom vagy ízületi fájdalmai, esetleg egyre nehezebb gyermeke, mert ez a pakolás fantasztikus és ezzel el is mondhatom, hogy a kedvencem mind közül.

Leírhatatlan az érzés, amikor késő este az ember lánya végre leül/fekszik, bekeni magát ezzel a lágy, kellemes illatú pakolással és csak pihen. Semmi mást nem csinál, csak csukott szemmel relaxál némi gyertya és halk zene társaságában. Oh, ha érzést is át tudnék adni, most elalélnátok. Csodás, remek, imádni való, ilyet mindenkinek! Hűsít, ellazít, nem szárít és úgy egyáltalán tökéletes pakolás ez, nem hiszem hogy ezentúl tudnék élni nélküle! 5990Ft / 250gr.

IMG_6957

Van itt még két olyan termék, amiről később szeretnék írni bővebben, mert a hosszú távú hatásait egyelőre nem ismerem. Ilyen a kávés “alakformáló” pakolás, ami “magas koffeintartalma miatt kiváló antioxidáns. Támogatja a bőr méreganyag kiválasztási folyamatait, öntisztulási mechanizmusait, csökkenti a szövetekben a vízpangást, ezáltal látványos alakformáló hatású, a bőr pedig rugalmas és hidratált lesz.”

Amire itt oda kell figyelni, az a használati utasítás, amit szigorúan be is kell tartani. Mindössze heti 1-2 alkalommal ajánlott, akkor is csak 10-15 percig. A bőröm valóban rugalmasabb lesz, nem szárít, nem csíp és semmilyen kellemetlen érzést nem okoz, az illata pedig mennyei annak, aki szereti a kávét, de az alakformálásról egyelőre nem nyilatkozom. 250gr/6800Ft

kep5

Végül de nem utolsó sorban A Verbénás masszázs és fürdőolaj, ami “oldja az idegességet, a szorongást, kiegyensúlyoz. Rendszeres használatával megakadályozható a bőr kiszáradása és az abból fakadó pörsenések, kezdődő bőrhibák kialakulása.”

Szintén jó a fájó derékra, görcsös végtagokra, ezért ezt választottuk. Amit én, mint aki egyáltalán nem ért az olajokhoz el tud mondani, az az, hogy kellemes, nem tömény és ragacsos, gyorsan felszívódik és az illata is szimpatikus. Eddig nem volt alkalmam sokszor használni, ezért visszatérünk rá! 125ml / 4900Ft

kep3

Összességében el kell mondjam, hogy nagyon érdekes volt a beszélgetés testi-lelki egyensúlyról, pozitív gondolatokról és persze a megfelelő bőrápolásról olyasvalakivel, aki amellett, hogy őszintén csillogó szemekkel és makulátlan bőrrel rendelkezik (elnézést, de nem tudtam nem megemlíteni) elhivatott és segíteni szeretne másoknak, így természetesen van lehetőség személyre szabott kezelésre, tanácsadásra vagy egyszerűen csak egy üdítő beszélgetésre, melynek során megtudhattok mindent a bázikus testápolásról. Ha bővebb információra van szükségetek, akkor természetesen a Berber Beauty is megtalálható a közösségi oldalon IDE kattintva.

Remélem érdekes bevezetés volt, engem megfogtak a kencék és az eddigi tapasztalatok után minél többet ki szeretnék próbálni.

 

Ki találkozott már a Berber Beauty termékekkel?

View Comments (2) View Comments (2)
  1. Jajj de szeretem ezeket a termékeket! A Ghassoul csodákra képes, de a csokis pakolást is imádom, kár hogy kifutnak..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Moyra Gel Look - Felicite

Next Post

Paese Top 5