Augusztusi kedvencek

Rendhagyó módon ezúttal csak a kedvenceimet mutatom meg. Nem csak azért, mert ledöntött valami lázas kór és nincs energiám fényképezni, az ok inkább az, hogy annyi kiábrándító tapasztalatom volt az utóbbi időben amiből bőven kijön egy önálló fekete leves poszt. Nézzük miket használtam előszeretettel az elmúlt hónapban.
 
 
Kezdeném azzal a talán lényegtelen információval, hogy az elmúlt 1-2 hétben levegőt sem volt lehetőségem venni, a fiam ugyanis két fogat is növesztett ez idő alatt. Ebből adódik, hogy gyors és főleg tartós megoldásoké volt a főszerep. Ez a válogatás csupa olyan terméket tartalmaz, amely megfelel a kritériumoknak.
 
Amiről volt már szó a közelmúltban az a Color Tattoo és a Taupe, majdnem minden nap ezt használtam. Komolyan le vagyok nyűgözve. 
 
 
A másik szintén említett termék a Scandaleyes ceruza, a kiárusítást látva megvettem mind a négyet. Az összes közül naná, hogy a zöldet használom legtöbbször, méghozzá egy Maybelline mono (Intense Green) társaságában.
 
 
A múlt hónap leggyakrabban használt BB krémje a Missha Signature volt, bár azt kell mondjam nem vagyok tőle elájulva. Egynek viszont több mint nem rossz. 
 
 
Az utóbbi időben szinte minden nap az Yves Rocher Sexy Pulp spirálja után nyúltam. A kefe puha és bár szokatlan az alakja, nagyon könnyen lehet vele dús, ívelt pillákat varázsolni. Határozottan jó darab.
 
 
Már volt itthon 1-2 Manhattan matt ajakrúzs vagy krém, de amikor megláttam, hogy kifuttatják őket, be kellett szereznem a pirosat is. Egyszerűen tökéletesek, gyönyörű a végeredmény, ezen felül evés-ivás és csókálló, ergo nagyon nagyon tartós. Kár értük..
 
 
Szintén hatalmas kedvenc a Rimmel Moisture Renew Coral Chic árnyalatú rúzsa, ami nem szárít, tartós és kényelmes viselet, valódi visszafogott korall színnel, amit nagyon sokáig kerestem. 
 
 
 
Dr. Organic Bioaktív Rózsa éjszakai krém – Damaszkuszi rózsaolajjal. Végre egy olyan éjszakai krém, ami nélkül nem fekszem le aludni. Nem tudok rosszat mondani róla, kivéve talán, hogy gyorsan fogy. 

Elérkeztünk a kakukktojáshoz. The Body Shop C vitaminos arcszérum. Az üzletben “beszélték rám”, mondván, hogy kifejezetten ideális fáradt bőrre. Egységesíti és ragyogást biztosít, emellett táplálja is azt. Nem szeretem, hogy semmiféle leírás nincs a termékeken, a halvány szürke összetevő listáért pedig lapozgathattam  volna a címkét, de nem volt nálam szemüveg, így meg sem próbáltam. Nos hölgyeim, ennek az ég világon semmi köze a szérumhoz, annyi bizonyos. Telis-tele van szilikonnal, amik “lezárják” a bőrt, így teljesen felesleges az ajánlott módon hidratáló alá használni. Primernek nem rossz, de nagyjából itt vége is a történetnek. Bosszantó, hogy ezzel etetik a gyanútlan vásárlókat potom 6000Ft-ért. Nem is ragozom tovább.   
 
Összetevők: 
Cyclopentasiloxane, Dimethicone, Cyclohexasiloxane, Dimethicone Crosspolymer, Synthetic Fluorphlogopite, Mica, HDI/Trimethylol Hexyllactone Crosspolymer, Parfum, Ascorbic Acid, Bertholletia Excelsa Seed Oil, Tocopherol, Glycerin, Ethylhexyl Hydroxystearate, Polysilicone-11, Linalool, Limonene, Silica, Benzyl Benzoate, Aqua, Myrciaria Dubia Fruit Extract, Hexyl Cinnamal, Citronellol, CI 77891.

Megtaláljátok a honlapon illetve a Krémmánián is.

 
 
Ezek voltak tehát az említésre méltó termékek a múlt hónapból, hamarosan jön a fekete leves!
View Comments (11) View Comments (11)
  1. Az Yves Rocher spirált én is szeretem, pedig mostanában nagyon meggyűlt a bajom a szempillafestékekkel.
    A Manhattan matt kencékkel már régóta szemezek, de kicsit tartok is tőlük. Rajtam a hasonló termékek nagyon sokáig bírják, viszont ha kopnak, csúnyán, darabosan teszik, ez ezek szerint nem olyan?:) Ha nem, szerintem lecsapok egyre, amíg még lehet.:)

  2. Kislányom is épp a két szemfogát növeszti egyszerre, szóval nagyon örültem ennek a posztnak és az életmentő ötleteknek 🙂 A missha signature-t egy hete rendeltem meg ebayről, már nagyon várom, kiváncsi vagyok, hogy nálam hogy válik be 🙂

  3. Én is sokáig halogattam, de szerencsére nem bántam meg őket. Neked szerintem tetszene ez a fajta piros! Nem olyan csúnyán kopik mint az Aden-féle rettenet. Vékony rétegben kell kenni, én zsepivel felitatom gyorsan a felesleget mielőtt megszárad és tádám, órákra szép marad. Most ha jól emlékszem 800Ft körül van a kiárusítás miatt, ha találsz még valahol próbáld ki!

  4. Akkor Te sem unatkozol 🙂 Mi megszenvedtük, 2 nap különbséggel bújt ki a két alsó. A Signature jó darab, talán csak túl sokat vártam tőle. Nem fogod megbánni 🙂

  5. Én még korábban vettem azok közül a matt szájkencék közül, és azóta se tudtam megbarátkozni vele… Gyönyörű szín, a korall van meg, eszméletlen jól néz ki felkenve, tényleg.
    Kb. fél óráig.
    Összecsomósodik, összegyűlik az ajkaim belső felén, és az a halálom. Mindenki áradozik róla, sokan mondták már, h rajtuk mennyire tartós, és szép. Én már lefokoztam krémpirosítónak (arra tökéletes :)), de most megint elgondolkodtam, h érdemes lenne még egy próbát tenni vele…
    Az, ami nem válik be, mindig izgalmasabb, várom a fekete-listát! 🙂

  6. Az Yves Roche szempilla spirálját én is nagyon szeretem. Nálunk mini verzióban is lehetett kapni, kb. 2 euró volt, de nagyon megérte az árát. A kefe szerintem normál méretű rajta, csak a festék van sokkal kisebb tartóban.

  7. jobbulást és kitartás! 😉
    az egyik barátnőm kislányánál szuperül bevált a dentinox, aztán egy másik barátnőm kisfiára pedig zéró hatása volt, sajnos ez sem minden babának nyújt kis könnyebbséget. :/

    cheap and chic viki is épp ezt a spirált éltette a napokban (azt is most olvastam:)), engem valahogy egy yr termék se varázsolt el még, mármint hosszú távon. akkor el voltam vele, elhasználtam, aztán eszembe se jutott újra venni. tény, h csak a tusfürdő-sampon-krém-fürdőtabi vonalon mozogtam.

    sajnálom, h ez a szérum nem is szérium, pedig (mint az összes c vitaminos terméknek) olyan jó az illata. nekem az e vitaminos család arckrémei és szemkörnyékápolója a kedvencem, azt szívből ajánlom! 😉

  8. Ohh már nagyon régen megvettem! 🙂 Arra a pár percre amíg hat, javul a helyzet, de a nap maradék 12 órájában nem segít. Kell az a korrektor.

  9. Köszi, még állom a sarat. A Dentinox igazából csak pár percig hat és miután naponta 3-4-szer lehet használni, nem sok értelme van.

    Engem sem varázsolt el még egyik sem, sőt nem is találtam semmit amire konkrétan azt mondanám, hogy megérte megvenni. Ez a spirál tényleg jó, de nem vagyok benne biztos, hogy újravenném.

    Kösz a tippet, utánanézek! Ez most egy újabb rossz pont a TBS-nak, gyűlik gyűlik…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

The Body Shop All-In-One pirosítók

Next Post

A feketeleves