Armanious Group Magyarországon

Az Armanious Group nyolc hónappal ezelőtt döntött új, budapesti székhelyű kutató-fejlesztő központjának, az EBEDI Kft-nek felállításáról, melynek az ünnepélyes megnyitóján jártam.

Az Armanious Group nyolc hónappal ezelőtt döntött új, budapesti székhelyű kutató-fejlesztő központjának, az EBEDI Kft (Eva Biomedical European Development Institute) felállításáról, mely a bőrön keresztüli megnövekedett felszívódású vivőrendszerek kifejlesztésére fókuszál majd, mind gyógyszerészeti, mind kozmetológiai hatóanyagok esetében. Március 4-én Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár közreműködésével felavatott laboratórium mérföldkövet jelent a vállalat terjeszkedése, illetve a korszerű technológiatranszfer tekintetében. 

IMG_2405

A sajtótájékoztató 14:00-kor kezdődött, addigra a terem megtelt vendégekkel és persze a média képviselőiből sem volt hiány. Itt szeretném megjegyezni, hogy a szervezés kiváló volt, minden szükséges információt biztosítottak, illetve külön helyet fotózni/videózni, hogy zökkenőmentesen elkészíthessük az anyagot. Így kell(ene) ezt csinálni. Nem egy hasonló formális rendezvényen vettem már részt, ezért tudom hogy szoktak zajlani. Mivel az esemény elsősorban a sajtónak szólt, inkább a sajtófotós énem élvezte mint a blogger.

IMG_2427

Balról jobbra: Dr. Mounir Armanious az Armanious Group elnöke, Szijjártó Péter államtitkár, Dr. Yasmine Mounir Armanious az EVA Cosmetics vezérigazgatója,  Dr. Riad Mounir Armanious az EVA Pharma vezérigazgatója, Linda Mounir Armanious az Akhnaton ügyvezető igazgatója, Mona Youssef Rabbat az Eva Cosmetics ügyvezető igazgatója.

Dr Mounir Armanious elmondta: “Az újonnan létrehozott kutatóközpont stratégiai jelentőséggel bír a vállalatcsoport számára. Budapest erős tudáshálóval rendelkezik az orvosbiológia terén, mely az Armanious Group vállalatai, az Eva Pharma és Eva Cosmetics számára lehetőséget biztosít kutatásai előremozdítására, illetve stratégiai elhelyezkedése révén lehetővé teszi az új piacokra való betörést.”

A központ egyébként több mint 2 millió eurós beruházást jelent.

IMG_2438

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta: az európai fejlesztési központ első lépésként 120 új munkahelyet hoz létre Magyarországon, ebből 20-at közvetlenül a vállalatcsoport magyarországi cégénél, 100-at pedig az együttműködésbe bevont külső partnereknél.

A vállalatcsoport az európai terjeszkedési tervek megvalósulása esetén jó lehetőséget lát arra, hogy gyártókapacitást is telepítsen Magyarországra – mondta az államtitkár. A teljes beszédet és néhány apró részletet ITT láthattok.

IMG_2473

Az ünnepélyes megnyitó után két körben látogathattuk meg a labort, először természetesen az államtitkár és a sajtó vette szemügyre az emeletet.

IMG_2491

Dr. Horányi Tamás vezetett körbe és mutatta be a nanotechnológia csodáit.

IMG_2501

IMG_2521

Itt éppen mézes testápoló készül!

IMG_2498

A szomszéd terembe is bekukkantottam.

IMG_2526

Mindenhol a legfejlettebb technológiai eszközökkel dolgoznak, nagyon érdekes volt.

IMG_2524

Esszenciák végtelen sora a polcokon. Néhányat meg is szagoltam, a teafa például most először tetszett.

 

Az Armanious Group röviden

 Története 1917-ben kezdődött, amikor is Dr. Riad Armanious megalapította a Droguerie Riad Armanious vállalatot. Később létrehozta Egyiptom egyik legrégibb és legelismertebb gyógyszertárát, a Pharmacie La Santét. 1935-ben Dr. Armanious elindította a térség második legrégebbi gyógyszerészeti vállalatát, a Les Laboratories Deltát.

Ma az Armanious Group cégcsoportba összesen 7 cég tartozik, melyek a kozmetológiai, gyógyszerészeti, a mérnöki, a mezőgazdasági, a vegyészeti, a kereskedelmi területen aktívak és összesen csaknem 5000 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Eva Pharma

A Les Laboratories Delta örökségére épülő Eva Pharma a Közel-Kelet egyik vezető gyógyszerészeti vállalata, melyet 1935-ben alapítottak. Az Eva Pharma ma Közel-Kelet és Észak-Afrika régió leggyorsabban növekvő vállalata. Az elmúlt 5 évben az Eva Pharma éves szinten 25%-os növekedési ütemet produkált, és egy sikeres helyi vállalatból világszínvonalú multinacionális szervezetté vált, meghatározó értékesítési és marketing tevékenységet magának tudva a régióban.

Az Eva Pharma jelenleg 2000 munkavállalót foglalkoztat és naponta átlagosan 350 000 doboznyi készítményt állít elő. Termékpalettájukon 120 termék található, de 200 további termékük fejlesztés alatt áll.Kutatás-fejlesztése révén a vállalat úttörővé vált az orvosbiológiai eredmények terén, hiszen elsőként fejlesztett ki két új molekulát a vesegörcs kezelésére, illetve első vállalatként vezetett be bioadhezív tablettákat Egyiptomban.

Eva Cosmetics

1972-ben kezdte meg működését, mára az egyiptomi, az észak-afrikai és a közel-keleti térség egyik vezető kozmetikai vállalatává vált, több mint 15 országba exportálja termékeit világszerte. Az Eva Cosmetics csúcstechnológiával felszerelt, 35 000 négyzetméter alapterületű, EU-konform gyárral rendelkezik Egyiptomban, közel 1200 alkalmazottat foglalkoztat. Évente 384 millió terméket gyártanak 20 termékkategóriában, megközelítőleg 26%-os összetett éves növekedési ütemmel. Minden Eva termék több elismert minőségtanúsítvánnyal rendelkezik, a vállalat szigorúan betartja a legújabb minőségmenedzsment rendszerek követelményeit.

 

Az új laboratórium tudás – és kutatóközpontként működik majd mind gyógyszerészeti, mind a kozmetológia területén. Részemről nem csak külkapcsolati szempontból volt nagyon érdekes az esemény, alig várom a folytatást amiről természetesen időben hírt adok majd.

 

View Comments (8) View Comments (8)
    1. Hajajj 😀 Nagyon vicces kedvében volt végig. Tényleg érdekes volt, remélem beengednek munkaidőben is 🙂

    1. Még szinte érintetlen volt és tényleg gyönyörű 🙂 Remélem megnézhetem majd működés közben is. Nekem a fotós szívem sajdult, újra dolgozott az adrenalin és jajj még sok ilyet szeretnék csinálni.

  1. Szeretném azt hinni, hogy azért nincs kép az állatkísérleti laborról, mert nem lesz ott. Majd azt is csekkold le, ha megnézed működés közben, nem lesz izgi:( Mindenesetre fogyasztóként kozmetikumot tőlük nem fogok venni, mivel nem vagyok orvos, így csak erkölcsileg tudom megindokolni, miért. Másrész észak-afrika, közel-kelet? után mi? Stratégiai elhelyezkedés?:) aha:) remélem tényleg ezért választották Magyarországot, és nem a hasonló politikai társadalmi jellemzők miatt:)…de azért meglepő, hogy 3 nőt is látni az asztalnál, de ők sem fogják a nano kozmetikumjaikat használni, mind töltés-botox:) a többi parasztvakítás:) de nekünk jó lesz.

    1. Magyarországon 98 óta létezik az állatvédelmi törvény, nem csak itthon, de az EU-n belül is tilos állatkísérleteket végezni, ezért természetesen nincs ilyen labor. A labor szó nem egyenlő az állatkísérletekkel.. A kérdés nagyon egyszerű, az EU és a terjeszkedés a cél, nálunk kedvezőek a feltételek (a bérek szintén) és nem utolsó sorban ahogyan az a cikkben is benne van, orvosbiológia terén köztudottan erősek a magyarok. Ez egy európai központ budapesti székhellyel. Jennifer Lopez haja sem a L’Oreal sampontól olyan, de attól még a termék nem biztos hogy rossz 😀

  2. Az EUban csak a kozmetikai célú kísérleteket tiltották be. Ezt úgy kerülik ki a cégek, mint ők, vagy akár a L’Ucifer, hogy gyógyszerként vagy vegyszerként tesztelik azt, amit később kozmetikai célokra használnak. Kicsit parasztvakításnak érezem ezt az eu bant ezért, de hát valami eredménye csak van a hozzám hasonló hisztizésnek, ha pl. L’Ucifer is igyekszik tisztára mosni magát az Urban Decay meg Body Shop megvásárlásával, vagyis inkább visszaszerezni az elvesztett vásárlóikat, úgy látszik, sokan vagyunk…

    1. Igen, arra gondoltam én is. Igaz, rossz hasonlat volt, személy szerint igyekszem minden L’Oreal márka termékeit elkerülni, de az is igaz, hogy ritkán becsúszik 1-2 dolog. Egyáltalán nem értek egyet az üzletpolitikával és a Body Shop ki tud kergetni a világból is. Biztosan van és kell is hogy legyen eredménye, alap nélkül viszont nem szabad mindenről a legrosszabbat feltételezni. Amint kiderítek valamit ha ki tudok, akkor jelezni fogom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Chanel Intonation

Next Post

Max Factor Excess Volume szempillaspirál