Valahogy úgy kezdődött a történet, hogy kíváncsi voltam Lukéj Gabi új, mini pirosítóira. Ebből lett egy spontán fotózás, nyári sminkelés, ötletelés és végül még Nektek is készültünk valamivel, de kezdjük az elején!
Ami engem illet, nyáron két sminkvariáció van. Napközben jellemzően egy színes tusvonal és csak némi szájfény vagy fényvédős ajakbalzsam, míg este már élénk türkiz vagy zöld-sárga kombináció a szememen, esetleg egy vad rúzs és más semmi. Ehhez kerestük a megfelelő termékeket.
Végül az új, matt darabok helyett ezt a domborúan préselt por és pirosítót választottuk, mert meglehetősen régóta keresek olyat, ami barackos némi arany fénnyel, de nem hatalmas csillámokkal. A Benefit rózsás, nagyobb csillámokkal, a Sleek pedig már inkább arany, pont azért nem tetszik, ahogy a Nars Orgasm sem, egyszerűen túl sok nekem.
Lukéj Gabi, Benefit – Bella Bamba, Sleek – Rose Gold
Száraz ecsettel finomabb hatást tudunk elérni, míg nedvesen akár szemre, akár arcra kerül, jóval erőteljesebb lesz és bombabiztosra szárad.
Természetesen találtunk tökéletesen passzoló szájfényt is, aminek édes cukorka illata van, nem ragad, mégis egészen tartósnak mondható. Amint látjátok ez is barackos, ad egy kevés színt, de főleg nagyon szép vizes fénye van.
Végül pedig a smink kulcsa, ez a mélykék filces tus. Egyszerű de nagyszerű megoldás a nagy melegben, főleg ha tartós is.
Frissen és vizes dörzsölés után. Igaz, végül a vékonyka vonal lejött, de a másik kettő még mindig a kezemen van.
Nappali smink tehát: Fényvédő / Korrektor / Púder / Tus / Spirál / Pirosító / Szájfény
Az esti változathoz végre elhagyhatom a fényvédőt, ilyenkor már jöhet az alapozó is. Paramétereit tekintve enyhe fedéssel rendelkezik, bőrfényű és nagyon tartós. Maga az üveg nem annyira érdekes mint ez a kis “lapát” ami meglepően jó megoldás.
Ez a legvilágosabb árnyalat, most éppen jó, de télre már sötét lesz.
Blue Lagune paletta
A türkizek közötti különbség élőben jobban látszik, mindegyik finish más, az utolsó pedig egészen kicsit zöldes. A világos és sötétkék matt, a többi pedig fényes árnyalat. A mintákat most is alap nélkül készítettem.
Az esti változatnál maradt a tus, pirosító és szájfény, annyi a turpisság, hogy a Blue Lagune paletta színeit az Autumn Leaves sötétbarnájával satíroztam el, illetve a matt sárgával mélyítettem kicsit, így lett igazán összetett a végeredmény, csak úgy világított a szemem. Nekem ilyen a tökéletes nappali és esti smink nyáron.
A poszt apropója pedig az, hogy holnap, azaz július 10-én lesz három éves a Lukéj Gabi szalon, ezért pénteken minden webshopban vagy személyesen vásárolt sminktermékre és ajándékutalványra 20% kedvezmény jár. Ezen felül egy közös kis ajándékkal is szeretnénk meglepni valakit, érdemes lesz figyelni a blog Facebook oldalát, hamarosan jönnek a részletek!
Neked milyen a tökéletes nyári smink?
Szép vagy, mint mindig. Nagyon-nagyon-nagyon istennősek azok a kékek
Alapozóból találtál pontosan tökéletes színt?
Ez most pont passzol igen, de egyébként sötét :/
Nekem személy szerint nincs időhöz kötve a sminkem, egész évben, éjjel-nappal a szokásos kontúrozott szem matt tóppal, illetve csillámló világos színekkel, a számon pedig variálom a natúr ajakápolókat, szájfényeket.
Dolgoznék a bőrömmel is, de egyelőre nem találtam elérhető árú kozmetikumokat megfelelő színben, rajtam minden vagy túl sárga, vagy narancs, vagy bézs, így marad a bőrápolás és egy enyhe púderalapozó.
A fényvédőt én is igyekszem belevinni a rutinomba, ideális esetben egész évben, de gyakorlatilag csak igazán erős napsütésben jut eszembe felvinni, mivel nem túlzottan szeretem viselni. Ha a Bioderma kifogy, utánanézek egy Uriage vagy egy Eucerin terméknek, mivel ez a jelenlegi kissé böki a csőröm a bénán záró kupakkal és a zsíros textúrájával.
Az Uriage Bariésun nappali nemszínezett 50-es fényvédője parfümöt tartalmaz, és zsíros, zsíroskás bőrre a melegben nem az igazi.
A fizikaiban nincs parfüm de tényleg inkább száraz bőrre jó. Bioderma Spot például nem zsíros, bár én csak fizikait használok, nincs sok tapasztalatom a kémiaival.
Nekem szìnekben van kis különbség, ilyenkor nyáron még élénkebb de elsősorban a tartósság és a praktikum számít. Fényvédőzni fontos lenne egész évben, minden más hiába ha nap mint nap károsìt a nap. Legalább egy jó fényvédős hidratálót érdemes beszerezni. Eucerinnel nincs tapasztalatom sajnos, de ahogy lent írtam az Uriage is zsíros bár attól függ melyik.
Áh, én a fényvédő hidratálókban nem bízok, mivel rendszerint nem megy SPF 20 felé, és még annál sem adott, hogy elegendő mennyiséget ken fel az ember. Akkor inkább fordítva: a fényvédő elsősorban véd, és bónuszként még hidratál is.
Egyébként otthonra, pihenős hétvégéken is szoktál viselni fényvédőt?
Jól beszélsz Ana, én is inkább használok külön fényvédőt, bár a Paula’s Choice amit éppen nyúzok fényvédős hidratáló (SPF30), ami nem hidratál, cserébe még soha nem égtem le vele. A 30 és az 50 között nem sok a különbség, de a mennyiség tényleg nem mindegy.
Nekem soha nincs pihenős hétvégém, minden napom ugyanolyan, szóval persze. Mindig használok fényvédőt, főleg mert nyáron is hámlasztok.
Szia!
Hű, ez a pirosító eszméletlenül gyönyörű és pigmentál, hasonlóan a szemhéjpúderekhez.
Az én nyári sminkem nem sokban tér el téli sminktől: BB krém, szemhéjtus, szempillaspirál, szemöldökzselé, pirosító, és valami ajakszín – nyáron szájfény, télen rúzs. Opcionálisan a szememre még kerül néha szemhéjszín, vagy ha nagyon sietek, akkor krémes szemhéjkrém és szemcerka. A szemhéjalapozó állandó sminktermékem.
A képek mesések, szokás szerint. Milyen szempillaspirált használtál? Szép pillákat csinált.
A pirosító most a kedvencem, pont ilyet kerestem. Félelmetes hogy nedvesen le sem jön 🙂 Azt hiszem a kedvencek között emlìtettem is nemrég, ez egy új Astor spirál, minden nap használom, szerintem szuper!
A tökéletes nyári smink nálam vhogy mindig élénk narancsos vagy korall rúzzsal zárul ehhez persze minimál a szemsmink.
De a webshop-ból most egy málna szájfényt néztem ki
Igen igen de 40 fokban rólam az is lefolyik, kivéve a Hot Pepper 😀 Nekem bejön a szájfény, pedig nem is szeretem. Vagyis mostanában azért akad 1-2 jó darab. A fenébe…
Nekem is hasonlóan alakul a nyári sminkem, de inkább a szemhangsúlyos sminket részesítem előnyben. A tuti bevált módszer nagy melegben a pupa illetve kiko szemhéjfesték stiftek, szupertartósak! Vastagabb, elsatírozott kontúrt szoktam velük húzni a felső szempillákhoz általában, vagy világosabb színnel az egész szemhéjamat festem ki.
Napközben a 40 fokban rajtam inkább a semmi extra, vagy tényleg egy tartós vörös és kész. Kivéve ha blogot írok, ilyenkor már nem mosom le. Most hallottam a Pupa stiftről, tényleg meg kell néznem most már! Nekem a Kiko krémes, persze az is türkiz és szintén lerobbanthatatlan.
Gyönyörű ez a paletta… És ez a sok türkizkék csodaszép. A sminked észbontó lett, viszont nekem annyira harsány, hogy én csak valami utcalányos verziót tudék belőle kihozni.
De tényleg látszik, hogy minden termék tökéletes minőségű és vérprofi, kedvet kaptam a 20%-os kedvezményhez.
A termékek tényleg azok 🙂 Én ugye ilyesmihez szoktam, de tudom hogy sokszor túl soknak tűnhet ha az ember lánya általában nem így sminkel.
Gyönyörűségesek a képek, az esti verzióhoz választott felső pedig tö-ké-le-tes! :)))
Pusza: Reni
Köszönöm Reni :* Az egy Orsay hagymaruha egyébként, kedvenc nyári szaladgálós 🙂
jajanyám, az a nyaklánc, az annyira nagyon szép …
tudom, a smink a lényeg, de arról már nem tudok mást mondani, mint, amit az előttem szólók, meg hát a kéket ugye nem is szeretem (de az a nyaklánc, jaj)
Tudom, hogy szereted. Olyan különleges nekem, a hangulatom is más lesz tőle. Egy bácsi csinálta a szarajevói kézműves utcában, szerelem volt első látásra.
Hú, ez csodaszép! A termékek és a smink is…
(Btw, meg tudnád nézni kérlek, hogy fel vagyok-e iratkozva a blogodra? Illetve, ha te nem, akkor én hol tudom megnézni? Régen volt egy google-követéses ablak jobb oldalt, ott láttam, hogy fel vagyok iratkozva. Nagyon köszi a segítséget!)
Mesi, a blog már saját tárhelyen van, nem a blogger üzemelteti. Bloglovin vagy Facebook, ha valamelyiken megtalállak akkor az elég 🙂