Előre jelzem, meglehetősen sok termék kerül ma sorra. Tudni kell, hogy az én ajkaim időjárástól függetlenül is rettenetesen ki tudnak száradni (hiába iszom eleget), ősszel-télen pedig egyenesen katasztrofális a helyzet. Húzódik, reped, hámlik és a legkisebb széltől is kivörösödik a környéke, ezért nekem nem elég egy gyengécske ajakír amit felkensz ha nem felejted el, extra ápolásra van szükségem.
Kezdjük a tégelyes ajakápolókkal, amik igencsak megosztják a fogyasztói társadalmat. Van aki a gondolatától is rosszul van, míg mást egyáltalán nem érdekel és akár utcán, út közben is használja. Tény, az ujjunkkal belenyúlkálni nem túl higiénikus. A bacik elterjedését megelőzvén mindig tiszta kézzel nyúljunk bele és lehetőleg otthon használjuk, de legalábbis akkor, ha meg tudjuk oldani a kéz megfelelő fertőtlenítését!
Paula’s Choice Lip & Body Treatment Balm: Rengetegszer magasztaltam már, ez az egyik olyan termék, ami tényleg nagyon hatásos, legyen szó kipirosodott orról, száraz ajkakról vagy körömágyról. Nem egy könnyű darab, előfordult, hogy bekentem vele a kezem, de kis idő elteltével kénytelen voltam letörölni, mert nagy mennyiségben ragad és nagyon nehezen szívódik fel, testre tehát csak mértékkel! paulaschoice.hu / 4990Ft
The Body Shop – Born Lippy Epres ajakápoló: Ajakápoló helyett inkább egy tömény, ragacsos szájfény, aminek elviselhetetlenül erős műanyag illata van. Semmi jót nem tudok mondani, kifejezetten utáltam és a fotózás után repült is a kukába.
Carmex Classic: Már-már ikonikus terméknek is mondhatjuk, talán a tégelyes volt az egyik legelterjedtebb változat, anno ezért vettem meg én is. Azok csoportját erősítem, akik nem rajonganak érte annyira. Az erősen mentolos, bizsergető érzést nem szeretem, főleg ha cserepesek az ajkaim, akkor kifejezetten mar és fáj és az utána maradó réteget sem tudom megszokni, ráadásul furcsamód sokkal szárazabbnak érzem az ajkaimat utána. Gyógyszertár, drogériák / 970Ft
Labello Lip Butter Vanilla & Macadamia: Szerintem ez is egy olyan termék, amit a bloggerek kiemelnek a tömegből és úgy elterjesztik, hogy nem tudsz rá nemet mondani. Velem legalábbis ez történt, kíváncsi voltam miért a lassan idegesítően nagy hype. A tégelyt nem szeretem, csak úgy tudom kinyitni ha beakasztom a körmöm, ezt többnyire a manikűröm bánja, de legalább bababiztos. Egészen krémes formula, de ha nem szeretnénk fehér ajkakat, akkor tényleg csak egy minimális mennyiséget használjunk egyszerre. Valóban puha ajkakat eredményez, de nem tartósan és ezután is marad valami furcsa réteg, amit azonnal le szeretnék radírozni. Szerintem nem rossz, de közel sem csodaszer. Müller, Dm / 900Ft
MUA Love Hearts Lip Balm: Még a húgomtól kaptam, meglehetősen régi darab, de amint látszik nem használtam túl gyakran. Ez egy kicsi, olcsó, enyhén színezett balzsam, ami szintén inkább szájfény kategória. Nem szárít, nem ragacsos, minimálisan hidratál de nem kell tőle csodát várni. Kerestem a honlapon, de úgy látom ebben a formában már nem is kapható, nem maradtatok le semmiről.
Coconutoil Ajakápoló Balzsam / Argán: Erre a termékre nagyon kíváncsi voltam. Külsejét tekintve szép darab, de nem fér a fejembe, hogyan készíthettek egy olyan tégelyes ajakápolót, ami nem záródik? Konkrétan nincs menet, sem tekerni, sem rányomni nem lehet. Furcsa. Így a fiókomban tudom tárolni szigorúan fektetve. Az állaga sokkal lágyabb mint a múltkor mutatott Olivia, nekem nagyon tetszik ez a selymesen olajos textúra. Az összetevők szépek és egyszerűek, ahogy a többi termékük, ez is 70%-ban szűz kókuszolajat tartalmaz. Hidratál, nagyon tetszik a fénye és az illata is kellemes, nehéz lenne pontosan megmondanom miért, de szeretem használni. DM, webshop /1200Ft
Nuxe Réve de Miel: Ebben a posztban már mindent leírtam, továbbra is szeretem, remek rúzs alap és elképesztően tartós, egyfajta védőréteggel vonja be az ajkakat, ami még reggel is érezhető. Nekem nagyon megérte! Patikák / 2500Ft
Natura Vivente Ajakápoló Stick: A legutóbbi szalonlátogatásomkor kerültünk közelebbi kapcsolatba, ugyanis nem volt nálam semmi más, viszont elviselhetetlenül fájt a szám, gondoltam kipróbálom ezt. Minden tekintetben eltér a többitől, olyan nagyon lágy, hogy félek ha erősebben nyomom eltörne. Simogatóan krémes, nagyon kellemes érzés a száraz ajkaknak, sőt pont valami ilyesmit képzeltem el nyugtatásként. Semmi fakszni, nem szép a csomagolás, valami menő helyett inkább klasszikus krém illata van, nem színezett és vazelint sem tartalmaz. Tetszik. 1590Ft / webshop
Fotózáskor éppen sehol sem találtam a Burt’s Bees gránátalmás verzióját, ami kicsit csalódás nekem. Kedvelem az illatát, könnyen kenhető, egyáltalán nem ragad és nagyon enyhén színez is, de hidratálást tekintve többet vártam. Talán csak ez gyengébb, nem tudom. Használgatom, valamelyik táskámban ott van, de nem ájultam el. 1200Ft / Müller
Ha színezett ajakápoló, akkor egyértelműen a Dizao a legjobb, még nem találkoztam hozzá hasonlóval. Egyszerűen gyönyörű ez a természetes végeredmény, nincs műanyag csillogás mint mondjuk egy Babylips után, de még az Yves Rocher cseresznyésénél is szebb. Olajos, könnyen kenhető, ezért és az erős pigmentáltság miatt nagyon oda kell figyelni a felvitelkor, nem az a gyorsan átfutok vele darab. Az egyetlen negatívum, hogy az enyémnek a csomagolása kezdi megadni magát, látjátok is, leválik a címke és ahogy a posztban is írtam, nem tudom rendesen visszatekerni. Mammut (Bomb Cosmetics üzlet), online / 3490Ft
Yves Rocher Ápoló Ajakbalzsam – Cseresznye: Bár nem tudjuk miben is újult meg pontosan, az egészen biztos, hogy a csomagolás sokkal masszívabb és inkább felhasználóbarát mint elődje, ráadásul ahogy érzem krémesebb is, kellemes használni. Ad egy enyhe egészséges színt, nem az az élénk piros, inkább kicsit bordónak mondanám, de ez az ajkak természetes színétől is függ. Az illata ennek volt legkevésbé tömény, a többi nekem már sok, de kinek mi fér bele. Hidratáló hatása van neki, de semmi eget rengető. A maga 500Ft-os árával egy abszolút jó, táskába dobós termék, ami inkább szinten tart mint csodát tesz. Yves Rocher márkabolt, webshop / 550Ft
Olivia Hófehér Habos Karácsony: Szintén írtam róla, szerintem egy közepesnek sorolható termék. Nem hidratál kifejezetten, de több mint a semmi. Sajnos az illatát nehezen viselem és lehetne lágyabb is, nem szeretem használni. 790Ft / webshop, Mammut
Eos Blueberry, Pink Grapefruit és Pomegranate Raspberry: Azt hiszem az Eos ajakápolók sikere elsősorban a formabontó csomagolásban, és abban rejlik, hogy nem csak az illata, az íze is kivételesen kellemes, tehát összességében ad egy kis pluszt az átlag ajakápolókhoz képest. Mindegyik nagyon krémes, ápol de szintén inkább szinten tart mint csodát tesz kategória. A cserepes ajkakkal már nem tud mit kezdeni, minden másra remek, nekem kétségtelenül a Pink Grapefruit a kedvencem. Sajnos limitált volt és a baba leharapta a tetejét, de ha lehetne biztosan beszereznék még egyet. 1500-1700Ft körüli áron vettem őket, annyit megér.
Még viszonylag friss, ezért messzemenő következtetéseket nem vonnék le, de az egészen biztos, hogy nagyon szeretem használni, gyönyörű fényt ad és csak úgy siklik az ajkakon ez az Oh Honey ajakír. Lolly volt kedves és hozott nekem egyet, azóta is lelkesen használom.
Mindössze két tubusos kencém van, az egyik a La Roche Posay Cicaplast Levres, belőle már a másodikat fogyasztom. Illata nincs, nagyon keveset kell használni egyszerre, de az is mélyen hidratál, néhány nap alatt rendbe tudja hozni a kicserepesedést. Szerintem nagyon hatékony, az árára pontosan nem emlékszem, akciósan 900Ft volt a gyógyszertárban.
A másik a Blistex Ajaknyugtató krém, ami meglepően híg a szokásoshoz képest. Emlékeim szerint nem rossz és bár nem annyira erősen mentolos mint a Carmex, engem még így is zavar, ezért nagyon ritkán használom.
A haszontalan és/vagy kuka kategória:
Maybelline Babylips ajakápoló: Szintén blogok által felkapott termék volt, amit ugyancsak húgommal hozattam amikor itthon még hírét sem hallottuk. A Cherry Me felkenve nagyon műanyag, bár használtam egy ideig mire rájöttem, hogy ez a bajom vele. A Peach Kiss egyenesen ronda, de nem csak ezért kell kevés belőle, fura színe van és rétegezve darabossá válik. A hidratálásról nem hiszem, hogy beszélnem kellene, nagyjából semmit nem ér, ilyesmi lehet a Rimmel verziója is. 800Ft körül / Müller
Nivea Pearly Shine: Remélem nem kell mondanom, hogy szintén teljesen haszontalan és nem is értem mit keres még a fiókban, valószínűleg anyát nem akartam megbántani (tőle kaptam, nagy Nivea rajongó), de ez szörnyű minden tekintetben. Nem tudom itthon lehet-e kapni, de ha igen, akkor kerüljétek el.
Alverde Körömvirág ajakápoló: A rengeteg jó vélemény miatt vettem meg, de egyrészt nem szeretem használni mert nekem kicsit túl sok és hogy is mondjam, nem komfortos, másrészt alig néhány használat után megadta magát, se ki, se be nem tudom tekerni, annyit meg nem ér hogy kikapargassam. 400Ft / DM
Isana ajakápoló Sun: Nem csak a bőrünknek van szüksége a nap elleni védelemre, ezért gondoltam egyet és kipróbáltam ezt a kicsi olcsó SPF20-as ajakápolót, de minden túlzás nélkül, szerintem borzalmas. Gyakorlatilag kenhetetlenül kemény, ha mégis felszenveded nem mutat valami szépen és még darabos is. 250Ft / Rossmann
Bee Natural Key Lime: Először is orrfacsaróan erős illata van, ami egyáltalán nem kellemes. Ha ezen túl tudnék lépni, akkor sem szeretném, mert szintén tekerhetetlen, az első használat után fel is mondta a szolgálatot, ezért nem tudom mennyire hidratál. Méhviaszos, tehát krémes de marad utána réteg, többre nem emlékszem. 6-700Ft / Müller
A Catrice, Clinique és társai-féle ajakceruzák gyakran lip balm néven futnak, de ne várjatok komoly hidratálást. Nem szárítanak ugyan, de nem is hidratálnak különösebben, cserébe szép fényt és színt adnak, ami tökéletes hétköznapi kis semmiség.
Összességében ha választanom kell, akkor jelenleg a képen látható ajakápolókat használom szívesen, illetve számomra ők a leghatékonyabbak.
A rekordhosszúságú poszt után Ti jöttök, melyik a kedvenc ajakápolótok?
Én is hasonló problémával küzdök, viszont szinte csak a Carmex vált be. A Bee Natural és a Maybelline Baby Lipsek nálam is annyit értek, mint halottnak a csók, a Himalaya Herbals kakaóvajasát sem szerettem…a Nuxe már régóta izgatja a fantáziám, szerintem az lesz a következő 🙂
Nagyon sokan esküsznek rá, de nekem sokkal rosszabb lesz utána, kenegetnem kell valami mással, hogy visszahozzam az életbe szegény számat. Volt nekem is Himalaya de nem szerettem és kemény is volt. Szeles időben és éjszakára szerintem szuper, csak meg kell szokni az állagát.
Szép kis gyűjtemény
Egyértelműen az eos a kedvenc ajakápolóm. Nekem is borzasztóan cserepes a szám, konkrétan véresre tud kirepedezni viszont nekem csak az eos az ami hatékonynak bizonyul. Éjszakára jó vastagon bekenem és reggelre egészen szép, hidratált lesz a szám, de nappalra is kiváló mert nem csúszik-mászik és remek rúzsalap.
Kívánságlistámon van még a Nuxe Réve de Miel, de azt olvastam róla, hogy sűrűségénél fogva inkább csak éjszakára ajánlott mert nappalra zavaró és ragacsos. Az abszolút álom pedig Charlotte Tilbury Lip Magic propoliszos ajakbalzsamja, de az borzasztóan drága £25.00-ért. A bejegyzésed kapcsán nagyon megtetszett a Palula’s Choice terméke is, elképzelhető, hogy kipróbálom. 🙂
Az lenne a kérdésem, hogy a Paula’s Choice mennyire sűrű a Nuxe ajakápolóhoz képest? Te melyiket szereted jobban?
Melyik eos-t használod? Úgy vettem észre, hogy azért van különbség köztük. A gránátalmás például sokkal jobban hidratált mint a Blueberry.
A Nuxe és a PC állaga teljesen máshogy nehéz. A PC olajosabb, ezért könnyebben is kenhető, a kezemen egyébként shea vajas krémre emlékeztet. Szintén ragad, de csak egy kicsit és sokáig fent marad, ezért szeretem nagyon, na meg azért mert a körömágyamat is rendbe tudja hozni reggelre.
A Nuxe tömény méhviasz, nagyon kicsit kell belőle, sőt még annál is kevesebb, akkor nem ragad, csak tényleg szokatlan. Szeles időben vagy éjszakára tökéletes, mert hosszú órákkal később is ott van és tényleg minden ellen véd, az ivást sem érzem. Rúzs alá is tökéletes, nem csúszik le róla semmi és még a matt rúzsok sem kezdenek ki annyira.
Nagyon nehéz lenne választani a kettő közül, ha nagyon kell, akkor egy hangyányival inkább Paula’s Choice, mert illatmentes ami jó ha véresre szárad a szám, illetve több variációban is felhasználható.
Korábban az eos Strawberry Sorbetet használtam, miután az kifogyott a Blueberryt vettem meg. A Strawberry állaga krémesebb és ezáltal kicsit jobban is hidratál, de a Blueberryt is szeretem. Bár való igaz, hogy az kissé könnyedebb textúrájú.
Erdekes, en pont hogy a koromviragos Alverdet nem cserelnem le semmi penzert 🙂 Itthon a tegelyes Carmexet hasznalom. Nekem ez a ketto valt be igazan, bar ennyi felet kozel sem probaltam.
Legutobb a malnas-rozsas Labello lip butterrel furodtem be. Kell nekem beautyblogoknak hinni… 🙂 Bosszant kicsit az az ezres, amit kidobtam erte.
Én valahogy nem szeretem a körömvirágosat és valószínűleg én vagyok az egyetlen a földön akinek sokkal szárazabb lesz a szája a tégelyes Carmex után 😀 Én szörnyen érzem magam tőle. Óriási különbségek vannak, ennyi tapasztalattal már tudom, hogy melyik az a textúra/kiszerelés/illat amit szeretek és tényleg beválik. Nem tudom milyen a többi Labello, engem elkerült a láz 🙂
Nálam abszolút az eos Sweet Mint a nyerő 🙂 És a TBS Born Lippy tényleg szörnyű és szájfényes inkább, szintén kuka 😀
Azt már kinéztem! Meg a citromosat 😀 Jajj jó, akkor nem csak én utálom annyira.
Nekem is elkélne több hidratálás. A párnám mellett, a táskámban mindenhová labellok vannak bedobálva. Lefekvéskor, indulás előtt stiftezés… A blistexet próbáltam, de az a mentolos íz, vagy szag egy idő után olyan büdös… ilyen szájjal ittam üvegből, és legközelebb nem volt gusztusom még egyszer inni belőle…
Ahogy elnézem ha rendelnék egy organikus ajakápolót egy webshopból, akkor plusz egy ezres még a szállítás. Akkor inkább elgyalogolok a közeli patikába és ezen az áron veszek egy Nuxot legalább a párnám mellé… :)) De azért megvárom a Glamour napos kuponokat hátha…
Köszi a posztot, nagyon nagyon hasznos, legalább megtudtam, hogy milyen a labellon kívüli élet…
Hááát volt olyan Labello ami nekem többet ártott mint használt, néha szárazabbnak éreztem de általában inkább olyan gyengécske volt, ezer éve nem is használom. Megyek a héten és hozok Neked egyet ha szeretnéd Lolli. Attól függ milyen textúrát tudsz elviselni, mert a Natura Vivente nagyon lágy és krémes, a Nuxe pedig tömény méhviasz, ami rajtad marad egész éjjel. Nyárra lehet hogy már sok, nincs olyan szeles idő (szerintem akkor az igazi), de ha nagyon kiszáradós a szád, akkor persze intenzív ápolásnak teljesen jó. Glamour kupon szerintem tuti lesz, én is úgy akartam venni, csak akkor épp nem volt a Westendben.
Á értem, akkor a Natura Viventére szavaznék inkább. De látom van Mammutos minta boltjuk. Akkor lehet ellátogatok majd oda. Köszönöm szépen a segítséget!
Igen, van bolt, ott biztosan találsz. Ha van teszter akkor nézd meg tetszik-e az állaga 🙂 Igazán nincs mit!
Nàlam is nagy kedvenc az Eos,pedig tényleg nem extra a hatása,viszont talàn a legpraktikusabb kiszereléssel bìr.A Carmexet kifejezetten utàltam,nem bírtam elhasznàlni.La Roche Posay egyéb termékeivel mostanàban befürödtem,de ő jónak tűnik.Nuxe-t szìvesen kipróbàlnàm,de tuti nem lehet kapni nàlunk gyógyszertárban..Örülök ennek a posztnak,mert eszembe juttattad,hogy nekem is van Coconut Oil-om,most elő is kerestem,éjszakàra ki is próbàlom.Még van egy bontatlan Bomb dinnyésem,de őt nyárra tartogatom:)
Nekem pont a kiszerelése fura, nem áll úgy szájra mint a stick-es ajakápolók. A LRP is olyan, hogy nagyon gondosan meg kell nézni a termékeket, akad néhány nagyon jó, de borzasztó is legalább annyi van. A kókuszolajas nekem nagyon tetszik, olyan kis kellemes, főleg ebben a lassan tavaszi időben. Ha kipróbáltad mondd el milyen a Bomb! 🙂
Huuu, hát ez nem semmi. Az a Nuxe továbbra is nagyon érdekel és szerintem a pesti kiruccanáson alkalmával veszek is egyet. Nekem a kedvencem továbbra is a Bioderma atoderm ajakápolója. A tégelyes Labello nekem szinten tartásra bevált. Érdekes, hogy ami az egyik embernek egy rakás sz*r az másnak a kedvence.
Jajj tényleg az Atoderm, feljegyeztem már! 🙂 Szerintem ez is viszonyítás kérdése és ahogy írom a blogot, egyre több tapasztalattal, egyre nehezebb dolgom van. Sokat gondolkozom azon, hogy talán ez a legnehezebb pontja az egésznek, hiszen van aki imád egy rúzst vagy alapozót, de lehet hogy csak azért, mert a korábbiakhoz képest jobb, viszont van annál sokkal jobb is. Persze, beválik egy L’oreal micellás, de még nem próbálta a Paese-t. Vagy a Lovely szemhéjpúder paletta tök jó, de mihez képest? Érted mit próbálok mondani? Minden viszonyítás kérdése 🙂
Köszönjük a hosszas kivesézést! Szerintem ez is olyan dolog, hogy mindenkinek más válik be. Jómagam is elfogyasztottam már rengeteg fajta ajakápolót. Régen a Labello classic-ra esküdtem, 10 éven át csak azt használtam. Aztán áttértem a Johnson&Johnson-os Bebe darabra, amiből volt regenerálós, az is évekig maradt. Aztán annak is elromlott a minősége. Jelenleg keresem az igazit, túl vagyok a TBS-en, nekem sem jött be. A Babylips érzésre kellemes, de valóban inkább szájfény, mint ápoló, ezért feladtam. Avon és Oriflame, Alverde, Balea, Isana, mind megvolt, nem hagytak maradandó élményt, volt, amelyik olyan szörnyű volt, hogy kidobtam… Az Oh Honey személyében viszont megtaláltam az igazit, az illatáért lekaparom a falat, nagyon imádom, és tényleg hatékony. Most épp elfogyott, és vettem gyorsan egy Yves Rocher makadámdiósat, amíg rendelek másikat, de ez is nagyon jó. A tégelyesek szóba sem jöhetnek, én sem szeretek belenyúlkálni.
Persze, mint minden más. Ezek csak az én tapasztalataim, de ugye nem mindenkinek ilyen borzasztóan száradós a szája, nincs szükség extrákra. A régi makadámdiós megvan nekem is, azt szerettem csak a tekerője szintén bénázott. Oh Honey tégelyesét használod? Láttam valahol, nagyon jókat írtak.
Nem, stifteset abból is!
szuper bejegyzés volt én is összegyűjtöttem őket, le is fotóztam, de utána a posztot sosem akarózott megírnom. a LRP fel is keltette az érdeklődésem, be fogom szerezni.
én egyébként a tubusos carmexre esküszöm, nekem ez teszi igazán rendbe az ajkaimat, éjszakára mindig jó vastagon bekenem a számat vele. táskába dobósnak megvettem a stiftes változatát. a cseresznyéset is nem rég szereztem be, csak kipróbáltam, de az nekem nem tetszik az édes íze miatt.
szintén az édes íze miatt lett felejtős a blistex málnás-citromos. eleinte imádtam, egyet el is használtam, újravettem, de már iszonyú émelyítő volt. ugyanez a himalaya kakaósa. mire elhasználtam, meguntam az erős illatát.
szintén így jártam a sierra bees kakaós és mézes verzióival is, elviselhetetlen számomra az illatuk, a gránátalmás viszont imádnivaló. ezek után döntöttem el, hogy mindenképp beszerzek egy stiftes, illatmentes ajakápolót, de még nem döntöttem, hogy melyik legyen az.
Nekem is napokig tartott mire feldolgoztam a képeket, linkek és minden, de megérte, végül örülök hogy megírtam 🙂
A LRP tényleg nagyon hasznos kis krém, nekem sokat segített. Más Carmex vagy Blistex nem csúszott be, valahogy ezek után elment a kedvem. Az erős illatokat alapvetően nem szeretem, egy idő után bántja az orrom. Lent írja Ildi, hogy az Annemarie Börlind jó, van benne SPF és illatmentes is, de a színtelen Dizao is piszkálja a fantáziám 🙂
A Born Lippy-t ki nem állhatom, életem egyik legnagyobb csalódása a Body Shop-tól.
Nekem sajnos minden második termékük az volt, nem is veszek tőlük semmit 😀
Hűha, jó hosszú bejegyzés lett.
Nekem az idén téli kedvencem a Bioderma Atoderm ajakápolója lett, pedig ha nem lett volna összecsomagolva a kézkrémmel, akkor meg se ismertem volna. Egyébként évek óta Eucerin Lipaktivot használok, tökéletesen meg vagyok vele elégedve.
Ah tudom, már ajakápolókkal álmodtam 😀 Te vagy a második aki az Atodermet mondja, lehet benne valami. Az Eucerin termékek nekem teljesen kiesnek a perifériából, egyáltalán nem vagyok képben.
Úgy tűnik nagyon egyedül vagyok ezzel, de én otthon ajakápolásra vazelint használok. Látom, hogy Te írtad valamelyik termékhez, hogy szerencsére nincs benne vazelin, mi a baj vele?
Egy nagy tégellyel vettem a patikában, otthon csak azt használom, így út közben már egyáltalán nincs szükségem ajakápolóra.
A drogériai ajakápolók nekem nagyon nem váltak be, egy cseppet sem hidratálták az ajkaim, némelyiknek nagyon durva állaga is van, amit abszolút kellemetlen volt használni (amikor még próbáltam).
A szerencsére nincs ott, csak hogy nem tartalmaz 🙂 Engem nem kifejezetten zavar, de a bio és/vagy organikus termékekből ki szokták hagyni, mert nem környezetbarát. Rengeteg cikket olvastam már arról, hogy tulajdonképpen nem is hidratál csak lezárja a felületet, ezért inkább bőrpuhító termékeket érdemes használni, mint pl a méhviasz vagy a kókuszolaj, mert azok táplálnak is. No meg arról, hogy rengeteg kicsi olcsó vazelin kapható, de nem mindig lehet tudni mennyire “tiszta” és oh nagyon sok mindent fejtegetnek. Én nem tudok és nem is akarok állást foglalni, van aki szereti, míg más inkább elkerüli a petrolátumot. Egy barátnőm például azért, mert nem akarja ugyanazt magára kenni amivel síkosítanak, gépsorokat kennek és így tovább. Ez a dilije 😀
Azért vazelin és vazelin között is van különbség. 😀 Lenolajat is használnak gépekhez, de az nem ugyanaz a lenolaj, amit utána kozmetikumokba tesznek. Ápoló hatása a paraffinnak abban rejlik, hogy nem engedi, hogy vizet veszítsen a bőr. Egyébként egyetértek veled, ebben a témában én is óvatosan fogalmazok. A kozmetikai minőségű vazelin nagyon tiszta, és talán a víz mellett ez még az egyetlen valóban hipoallergén dolog, de tényleg nem válik be mindenkinek. Pl. az ajkaimra nekem nagyon nem jönnek be a paraffinos cuccok, és az arcomra sem, a kezemre, lábamra meg imádom őket, és ekcémára is nagyon jó, pont azért, mert lezárja a sérült bőrt, és nem engedi, hogy további vizet veszítsen, ami erre már magától nem lenne képes.
Jó hát én mondhatom neki, a szótól is rosszul van 😀 Igen, ezért is használják évek óta, anno még a katonaságnál is, mert nem száradt ki a seb és nem engedett be bacikat sem, teljesen lezárta a területet. Apu sokáig volt katona 🙂 Csak azt olvastam, hogy a vazelin tisztasága néha kérdéses, ezért inkább gyógyszertárban kell keresni.
Én csak egy ötletet adnék fényvédő ajakápolóra, mert látom, abból még nem találtad meg az igazit. http://kremmania.hu/kremek/annemarie-borlind-sun-care-ajakbalzsam-spf20 Tökéletes darab nyárra, sőt. Egyébként nekem is rettentően ki tud száradni a szám, hiába iszok eleget… Nekem a legjobb télen az LRP cica ajakápolója+PC lip&body éjszakára jó vastagon. De most már talán megjön az jó idő.
jajj köszi, szörnyen nehéz fényvédős ajakápolót találni aminek nincs naptej szaga és normálisak az összetevői, pedig nagyon kelllene. Müller?
Nekem is ezek a kedvenceim, a PC a körmeim körül is csodát tesz, oda használni fogom továbbra is, de ha megjön a jó idő, akkor elég lesz valami lazább is.
A Müllerben van, igen! A PC lip bodyja most fog elfogyni, de az ára teljesen túllépi a lélektani határaimat, nem fogom megvenni… A Nuxe-szal szemeztem, de az illatanyagokat rosszul viseli az ajkam, pl. a Rimmel rúzsaim is irritálják a számat, ha nap mint használom őket, pedig azok drogériás viszonylatban olyan jó kis rúzsok. Tényleg, nem tudsz rá valami altenatívát baráti áron? Viszont van itthon méhviaszom, meg sheavajam, jojobám, így erős a kísértés bennem, hogy kivételesen kotyvasszak egy méhviaszos illatmentes ajakírt magamnak.
Bár aztán lehet, hogy a Rimmelben nem is az illatanyag irritál, bár akkor nem tudom, mi…
Hááááát nem tudom, nekem nem a kedvencem azért van csak egy. A színe tök jó, de érzem hogy ott van és hosszabb távon nem komfortos.
Akkor milyen rúzst vegyek szerinted, ami jó is és relatív olcsó? Rúzsra nem szeretek sokat költeni, mert nem használom őket nap mint nap, így csak rám romlanak… De azért kell, hogy legyen, ha olyanom van.
Fú nem tudom, én pont fordítva vagyok, szinte minden nap rúzs és inkább kevés szemfestés. Én elvárom hogy a helyén maradjon órákig is, ne kelljen állandóan kenegetnem, ne szárítson és szinte ne is érezzem hogy ott van 😀 Erre drogériás rúzs nem képes. A fényesek alapból nem annyira tartósak, én szinte csak matt rúzst használok. Az egyetlen a Rouge Edition Velvet (Bourjois) ami minden kritériumnak megfelel, IsaDora csinál még jókat, de ezek mind 4e körül vannak. Olcsóbban nem jut eszembe semmi amit próbáltam volna. Pupa talán, a matt egészen jól bírja és csak kicsit szárít.
Szeretem az ilyen hosszú, kivesézős bejegyzéseket 🙂
Nekem eddig a Himalaya Herbals kakaóvajasa vált be leginkább, de pattisodtam tőle a szám körül, úgyhogy elváltak útjaink. A körömvirágos Alverdét használtam, még nagyon régen, amikor versenyszerűen korcsolyáztam, és a teleket gyakorlatilag a jégpályán töltöttem. A legjobb volt, amit akkoriban próbáltam, de valamiért azóta sem tértem vissza hozzá. Most a vanília-mandarinos változatot nyúzom, azt hiszem, épp kivonják, egyébként egészen jó, ez lesz talán az első ajakápoló, amit fullra el is használok 🙂 sírni nem fogok érte, de kedvelem. Utánpótlásnak Terra Naturit vettem, meglátjuk, hogyan szuperál majd. Később az Aloive ajakápolóját is ki akarom próbálni, duopackban kapható, szimpatikus. Bevallom, van egy lélektani határ, ami fölött már nem költenék ajakápolóra, de nem is vagyok olyan nehéz helyzetben, mint Te, nincs szükségem extra táplálásra, ha lenne, nyilván másképp állnék hozzá.
Én is versenyszerűen korcsolyáztam és rengeteg időt töltöttem a jégen (Rövidpályás gyorskorcsolya), de akkor még nem ismertem mást a Labellon kívül, illetve vazelint kentünk. Mit csináltál pontosan? Jégtánc? Esetleg hoki? 🙂
Sokáig én is a lélektani határom miatt nem költöttem, de annyira tud fájni, hogy egyszerűen muszáj volt kísérleteznem. Mostanra ezek beváltak és szerencsére idén nem repedt véresre, szinten tartom 🙂
Szinkronkorcsolyáztam
Azt pont kihagytam, ajj de jó lehetett! Mindig csak ámultam az edzéseken 🙂
Nekem a gyorskorcsolya volt ilyen, mindig ledöbbentett, hogy mások miért olyan gyorsak, én meg miért nem
Még meg akartam kérdezni, hogy az új Yves Rocher ajakápolók összetevőiről lehet tudni valamit?
A hosszú penge és a kevésbé kecses testtartás 🙂
Nem, kérdeztem az üzletben, a lány csak furán nézett, a csomagoláson semmi. Próbálom kiderìteni.
Csajok, itt a kép fölött rányomtok a formula gombra, és máris ott az inci… :))
http://www.yvesrocher.ca/control/product/~category_id=1350/~pcategory=1000/~product_id=00599?cmSrc=Category
Köszi!! Még egy kávé és értelmezem 🙂
És igen, köszi!
Beauty mami sors egy félmondatban: “Sajnos limitált volt és a baba leharapta a tetejét…” Az ember lánya legszívesebben eltenné emlékbe a fognyomos maradékot. <3
Eltettem 😉
A Carmexet én se szeretem, a mentol kicsinálja a számat. Nekem legjobban az olcsó Primus illatmentes ajakápoló vált be, a csomagolása randa, nem fotóképes, de a beltartalom jó. Zsíros, ápol, nem ragad.
Az a lényeg, hogy találtál olyat ami bevált! Azt hittem az egyetlen vagyok a földön, akit a Carmex kicsinál.
Szerencsére nekem nem olyan vészesen száraz a szám. Bár ki tud száradni, de nem véresre, és nem is borzasztóan cserepesre. Nap közben elkenegetek ilyen BabyLipseket, meg Catrice vagy Astor ajakceruzákat (ezek vajasabb állagúak, és igen, meg is lep, h engem ilyen jól hidratálnak :)), de este/éjjelre szigorúan Carmex (bevált), reggel pedig a MAC tinted lip balm spf15, amiből van színtelen változat is, és fantasztikus! Eddig az egyetlen MAC cucc, ami totálisan megéri az árát szerintem. Tégelyes, de nagy, és rettentő sokáig elég! Újra is veszem, ha valaha is elfogy
Sziasztok! Az én kedvencem a Suiskin “feltöltő” ajakhidratáló. Shea vajas, mentolos, véd UV sugarak ellen, “talán” gyümölcs illatú. 18 ml, tubusos kiszerelésű. Sűrű, de nagyon jól kenhető, kevés kell belőle. Nagyon szépen kisimítja a szájon a barázdákat. Színtelen és mégis (gondolom a mentol vérkeringés fokozó hatása miatt) nagyon szép egységes szinű lesz a szám a használata után.
Szia Gabi! Az igazság az, hogy nem szeretem a mentolos kencéket, főleg a számon nem, de örülök hogy bevált, másoknak hasznos lehet!
szigorúan a stiftes carmex, azt lehet normálisan eloszlatni, mind a tubusosból, mind a tégelyesből ha egy nanogrammnyival többet kenek már én is utálom. mert belemászik a számba, mert sok, mert szar az íze és még sorolhatnám.
de az a non plus ultra, már 9 éve. (megszűnt a spckó, fresh mint gyártása, az másképpen volt extrán mentolos, jajj, az volt a legcsuudásabb).
talán a greenland még az a márka, ami szintén bevált. a mangós és a maracujás a kedvencem, de most kókuszos van épp az egyik táskámban és az is remek, nah meg a gránátalmásat is szívelem. krémes, nem hagy durva réteget a számon, ápol és jó az illata. az íze nem, de szerencsére nem is rossz, semleges.
kaptam kanadából sárgadinnyés eost egy barátnőmtől (a közös vásárlásunk után max. 2 héttel), így a grapefruitosomat elajiztam, a sweet mintest meg még nem próbáltam, de a dinnyés nem győzött meg, nem mondanám kifejezetten hidratálónak. vár még rám egy gránátalmás burt’s bees is, azt is kanadai szuvenír, abban jobban bízom.
egyébként asszem a világ összes ajakápolóját kipróbáltuk ketten, nekem anno 15 volt a rekord, de szerencsére már elmúltak azok az idők, mikor inkább halmoztam, mintsem használtam.
Nem szeretem a mentolt, erre jöttem rá. A tégelyes pedig szétszárìt 🙁
Greenland terméket még nem is próbáltam soha, de ketten együtt tényleg mindent kipróbáltunk már 😀
Az a gránátalmás ez ami nekem van? Szerintem nem nagy cucc, viszont a pink grapefruit szerelem volt amìg a baba meg nem ette 🙁
Azt a párat amit szeretek rendszeresen használom is, mindenhol van egy 🙂 Azért vettem még egy fényvédőset és kész, leálltam. 😛