Az Yves Rocher Micelláris vize az, amit nagyon szerettem volna szeretni. Az ára jóval kedvezőbb, mint a Bioderma lemosója, ezért egyfajta utánpótlásnak szántam. Volna. Sajnos azonnal irritálni kezdte a szemem, nagyon kellemetlen élmény volt. Gondoltam akkor elhasználom csak az arcomra, de ott sem működik, a bőröm bizsereg, kiszárad és húzódik tőle. A leírás szerint frissítő, hidratáló lemosó, amitől majd ragyogni fog a bőröm. Nos ez most nem jött össze.
A Garnier unásig reklámozott krémei engem is utolértek. A Garnier nem a barátom, de “mi baj lehet” alapon megvettem a mattító variációt. Már felkenés előtt megcsapott az alkoholos illat, akkor sejtettem, hogy nem lesz jó. Nem kifejezetten mattít, se nem frissít, helyette irritál, ég tőle a bőröm, ezért nem sokkal később le is mostam.
Az úgy volt, hogy elfogyott az Alverde-féle testvajam, amit szóvá is tehettem, ugyanis gyermekem apja egyik nap beállított egy ilyennel. Mikor megkérdeztem, hogy hát ez meg mi? Azt mondta testvaj.. vagy ez nem ugyanaz? 😀 Értékelem a szándékot és imádom is érte, de magamtól nem valószínű, hogy levettem volna a polcról. Nyilván utánanéztem a Krémmánián, ahol 30 elismerő véleményt kapott, ezért még aznap este ki is próbáltam. Sajnos azonban az “illatát” egyikünk sem tudta elviselni, ezért úgy döntöttünk, mindkettőnknek jobb ha gyorsan elsüllyesztem.
Clinique Even Better Concealer, amit szintén nagyon szerettem volna, de hiába az extra aláhidratálás, pár perc múlva még ráncosabbnak és nyúzottabbnak tűnök, mint előtte. Mindenhogyan próbáltam, de hiába. Kár érte.
Valamikor még a baba születése után meglátogatott az anyám (UK), aki tudja, hogy bolondulok a sminkes kütyükért, ezért hozott nekem néhány MUA terméket. Amikor megláttam, hogy Glitter Ball a paletta neve nyeltem egy nagyot, mégsem mondhatom neki, hogy nem szeretem a nagyon fényes szemfestékeket. Üsse kő, kipróbáltam. Azon kívül, hogy a szomszéd is csillámos lesz tőle, nagyon darabos, satírozhatatlan és hullik mindenfelé. Nem, nem, nem és nem.
Essence és a gyorsan száradó körömlakk egyenlő egy minősíthetetlen rossz fedőlakkal, ami ahelyett, hogy gyorsan száradna, az alatta lévő lakkot is feloldja amit még órákkal később is simán le lehet húzni. Kuka.
Újabb TBS csalódás, ami nem más, mint ez a málnás testvaj. Egyáltalán nem éreztem kellemesnek, nehezen szívódott be, de ami a legrosszabb! olyan erős az illata, hogy rosszul voltam saját magamtól. Nem való nekem az ilyesmi, ennél még az Alverde kismamáknak szánt testvaja is jobban bejön.
A testvaj mellé jött ugye a múltkori pirosító, na meg ez a C vitaminos szérum, ami nem is szérum, inkább csak tömény szilikon. Egy időre elkerülöm a TBS üzleteket, jobb a békesség.
Majdnem bedőltem a koreai dilinek és megrendeltem a sokak által kedvelt Missha Perfect Cover BB krémet. Ezzel aztán minden bajom lett. Szürkésen fakó és fénylő bőr egyszerre, ami szegény fullad a krém alatt. Túl sűrű és nehéz nekem, szárít is, de nem ez a legnagyobb bajom. Érezni rajta, hogy tele van illatanyaggal, akkor rá is néztem az összetevőkre és hát mit mondjak.. Ez lenne a csodakrém? Erősen kétlem. Hosszú távú használat mellett bizony csúnya, mitesszeres/pattanásos lett az eredmény, ergo többet ártott mint használt.
Kicsit jobban beleástam magam a koreai vs más BB krémek témába és elég érdekes dolgokat találtam. ITT például van egy kis szösszenet a Missha és az állatkísérletek kapcsolatáról.
Lesz hamarosan egy újabb BB krém poszt, majd akkor kifejtem részletesen.
Ezek a termékek okoztak tehát leginkább bosszúságot az utóbbi időben. Reméljük, hogy eredményesebb időszak elé nézek.
Szia!
Én más Missha BB-t próbáltam, de az se jött be, szintén szürkés volt a 21-es és a 23-as árnyalat is. Még jó, hogy csak mintát vettem. Nekem egy Dr. Jart BB és az Elishacoy Always nuddy BB-je sokkal jobban bejött, igaz utóbbiban nincs fényvédő, vagy csak olyan kevés, hogy nem ír(hatták) rá.
A Missha-val nekem ekkora gondjaim nem voltak, szimplán “csak” nem volt az igazi. Utána futottam egy kört a híres-neves Hot Pink-kel, ez már határozottan jobb volt, per pillanat viszont a Holika Holika Petit Clearing személyében végre találtam egy olyan terméket, ami beválik. A drogériás BB(nek gúnyolt) termékekkel viszont a mai napig nem vagyok kibékülve.
A MUA palettát viszont…ha valamikor eladnád.. én vevő lennék rá 🙂
jaj ne, én is megvettem ezt a fedőlakkot! Le vagyok lombozva, annyira akarom szeretni 🙂 még nem próbáltam, remélem azért legalább el tudom használni, úgy utálok kidobni bármit is. De ezek után… hááát 🙂 nincsenek nagy elvárásaim legalább 😀
Hű ez nagyon furcsa, de ebből is látszik mennyire különbözőek vagyunk mi emberek: kapásból 2 olyan termék van a listádon, amelyik nekem meg az örők kedvenc listámra kerülne fel ha lenne olyan 😀 Az Essence fedő körömlakk és a Missha BB Nálam szuperül bevált, 3-4 üveg/tubus már simán el is fogyott.
nekem az yr micelláris vize remekül működik az arcomon (a szemfestéket mással mosom le, az a becsípődésem, hogy az csak krémes lemosóval távolítható el tökéletesen), és a clinique korrektorát is határozottan kedvelem (ha megválnál tőle, esetleg gondolj rám, légyszi), viszont a missha pp nekem sem lett a kedvencem anno, mikor használtam.
szóval missha pc (éjjel egykor ennyi telik) 🙂
Részemről még megírom a posztot amire már régóta készülök és befejeztem a BB krém témát. Kicsit jobban utána kell járni és kiderül, hogy teljesen felesleges bedőlni a marketingnek.
A Skin79 család nagy része szintén tele van olyan összetevőkkel, amiket én nem használnék hosszú távon az arcomon. Most nem megyek bele, mert soha nem lenne vége 🙂 Rendben, megbeszéljük de részemről viheted!
Na igen, én is csak azután néztem utána, hogy megvettem :/ Nagyon rossz szegény.
Tudom Netti, a Perfect Cover nálad bejött, de éppen ettől szép ez a blog szakma, változatos 🙂 Biztos ugyanaz a fedőlakk? Ez a gyorsan száradó variáció, de összesen 3 vagy 4 is létezik ha minden igaz. Ez nem csak nekem volt rossz élmény:
http://kremmania.hu/kremek/essence-better-than-gel-nails-gyorsan-szarado-fedolakk
Tudom jikka, még mondtad is amikor megvettem. Érzékeny a bőröm sajnos, ezért nagyon ritkán használom de főleg a kezemről mosom le vele a sminket. Oké, ha megválok Tőle gondolok Rád!
köszi 🙂
Szerintem, az Essence fedőlakkról még ne mondj le. Nálam abszolút kedvenc, de tény, hogy meg kell várni, amíg jó lesz az állaga.
Amikor kijött a magasfényű változat rögtön vettem egyet, de még 20 perc után is gyakorlatilag egyben, hártyaként le tudtam emelni a körmömről. Először ki akartam dobni és venni egy hagyományos változatot, de végül csak eltettem. Kb. 2 hónap múlva előszedve tökéletes volt. Nem tudom pontosan mi változhatott benne, de sokkal jobb lett. Sajnos továbbra is változik és ha nem fogy el, akkor kb. 1 év után túl sűrű lesz és azért nem lehet használni, mert lehetetlen lesz szépen felkenni.
Ja nem, igazad van, Nekem egy másik változata van meg. Az valami magasfényű fedőlakk vagy mi. Mindig azt veszem. De ezt akkor kerülni fogom. 🙂
nekem a gyorsan szárító a kedvencem belőle, bár a másik kettő fajta is kb 90%-ban hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. 🙂 most már ki is vonták, és csak a magasfényű lesz megvásárolható.
ebből az YR termékcsaládból nekem a habzó arclemosó van meg, olyan semleges vele a viszonyom, még nem döntöttem el, h újra veszem-e. (valószínűbb, h a lushban veszek valami természetesebb változatot, de még ki tudja?!)
én a bioderma micellására rátalálásom óta nem próbáltam más micellás vizet, szerintem felesleges szenvedés. én mindig akciósan veszem, ill. többször kaptam már naptejhez, krémhez is 100 milis mini kiszerelésű ajit, megéri. ez biztosan sosem fogja csípni a szemem, stb., nekem megéri nem szenvedni mással.
pedig én épp ezt a testvajat vettem most meg 2-3 hete! fura, mert mikor megjelent kipróbáltam a boltban, akkor nagyon nem ízlett, de mikor legutóbb bent voltam és vásároltam, nagyon megtetszett és épp akciós is volt még, így nyomban lecsaptam egy szokásos nagy kiszerelésre. meglátjuk, mennyire jön majd be a mindennapokban, egyelőre még a mandulás testvérét használom (és órákig marcipán illatú vagyok, imádom!:)) kettővel ezelőtt áfonyásom volt, olykor azt is némileg erjedt bukéjúnak éreztem, de attól még nem esett rosszul az elhasználása. 1-1 illat megítélése legalább annyira szubjektív, mint a bőrünk, de ez végül is jó dolog (hiszen ki akarná mindenkin ugyanazt a parfümöt, krémet és a többit érezni?!)
Én már úgy nagyjából az összes Essence termékről lemondtam. Ha gyorsan száradó fedőlakkot veszek, akkor elvárom, hogy az legyen amikor használom és nem két hónap múlva. 🙂
A Lush-ról és a természetességről is lehetne vitatkozni, de most nem ez a lényeg. Én kipróbálok mást is, mert ki tudja. Persze attól még mindig lesz itthon Bioderma is.
Azt hiszem nekem úgy általában nem valóak a TBS testvajak, nem bírom az ilyen erős illatokat elviselni magamon. Az órákig tartó marcipán illattól meg is halnék 😀 Meggyőződésem, hogy ezért (is) olyan kelendőek a testvajaik, nem a funkciójuk miatt.
biztos sokakat szintén rabul ejt az illatmámor, de nekem nagyon be is váltak, télen sem kell naponta kenegetni magam és nem is szárad szanaszét a lábszáram és a karom (ezek a mumus testrészeim:)), pedig sok testápolóval próbálkoztam anno és egyik se jött be a napi kencézés ellenére sem.
igen tudom, h a lush sem a legnaturálisabb bolt, de volt már két olyan arclemosóm, amit kedveltem és ez mindig eszembe jut. 😀 (nah és a fürdőgolyóik is az illatukkal vesznek meg engem, elismerem)
Persze, nem kétlem, hogy jók is! Az illat azért általában sokat nyom a latba, kivéve az olyan elvetemülteknél amilyen én is vagyok. Nehezen is találok magamnak jó testápolót 😀
Néhány éve volt egy kis kattanásom, akkor sok Lush terméket próbáltam ki, de viszketett, kipirosodott, korpásodott és sorolhatnám minden testrészem amin kipróbáltam. Összetevő elemzés és azóta el is kerülöm őket. Na látod, én rosszul vagyok az üzlet szagától is, de ez az én ficamom. 🙂
Én ezért az árért hajlandó vagyok kicsit várni. 🙂 Már próbáltam elég drága fedőlakkot is (OPI), ami sokkal rosszabb volt az Essence-nél.
nem csak a te ficamod 🙂 kicsit sok illat keveredik ott össze úgy érzem, amik egyenként esetleg még tetszenének is, de így együtt …, én jöttem már ki onnan azért, mert megfájdult tőle a fejem (ez meg persze az én túlérzékenységem, amiről ők nem tehetnek, ugye :-))
Jajj de jó, hogy nem csak én vagyok ficamos 😀 Az egyik üzlet környékén lakom, de mindig időben átmegyek a túloldalra mielőtt megfájdul a fejem.
Én kísérletezgetek tovább, bár csak akkor használok fedőlakkot ha nagyon muszáj.