25 dal az életemből TAG

Komolyan nem tudom megmagyarázni miért van ellenérzésem a TAG bejegyzésekkel kapcsolatban. Talán nem szeretek személyeskedni, vagy nem látom értelmét, vagy az is lehet, hogy kevés testhezállót láttam eddig. Most kivételesen volt egy, amin tényleg elgondolkoztam és jól esett elgondolkozni, ezért megosztom veletek is.

Komolyan nem tudom megmagyarázni miért van ellenérzésem a TAG bejegyzésekkel kapcsolatban. Talán nem szeretek személyeskedni, vagy nem látom értelmét, vagy az is lehet, hogy kevés testhezállót láttam eddig. Most kivételesen volt egy, amin tényleg elgondolkoztam és jól esett elgondolkozni, ezért megosztom veletek is.

1: Melyik az a dal/zene ami a gyerekkorodra emlékeztet?

Valamikor réges régen, megboldogult balerina koromban súlyos Hattyúk Tava függőségben szenvedtem. Ez volt az első darab amiben kislányként színpadon táncolhattam, ami óriási élmény volt, de ezzel nincs vége, a sztori bonyolódik. Létezik egy 1981-es Hattyúk Tava anime is, mondanom sem kell, legalább ezerszer láttam, még most is másodpercre pontosan ismerek minden képkockát. Ebben a részben van a linkelt dal (tekerjetek a vége felé), ahol egyébként éppen a gyönyörű Odil táncol a herceggel fekete ruhában. Nos igen, innen a művésznevem is, imádtam a karakterét és úgy egyáltalán, bírtam a “fekete hattyút”.

2. Melyik az a dal/zene ami az exedre emlékeztet?

Tudom, rettenetesen sablonos, de ez van. Szívszaggató se vele se nélküle kapcsolat volt, amibe minden nap belehalsz kicsit és többé nem leszel ugyanaz. Ez a dal az A dal, ami szóról szóra visszaad mindent. Csodásnak tartom egyébként.

3. Melyik az a dal/zene amiről a szüleid jutnak az eszedbe?

Nehéz kérdés, érzékeny téma. Kamionos találkozókon nőttem fel, már kiskoromban imádtam gyorsulásira járni apával és hasonló nem kislányos dolgok. Ez a dal úgymond a kamionos himnusz és biztosra veszem hogy nagyon kevesen ismerik/értik miért is meghatározó, ezért nem is ecsetelném. Máig nem szívesen hallgatom.

4. Mutass egy dal/zenét ami megnyugtat.

Ez így most elég furcsán hangzik mert nem valami nyugtató a dal, nekem mégis az. Valahányszor ideges vagyok (pl vizsga előtt) vagy csak simán pocsék napom van, szeretem elővenni az albumot. Egyszerre nyugszom meg és vezetem le a feszültséget, közben írok vagy fényképezek vagy amit éppen.

5. Melyik az a dal, ami a fejedben ragad, akárhányszor hallod?

Olyan kimondhatatlanul utáltam ezt a dalt, hogy elmondani sem tudom. A tavalyi Toszkána alatt maradt a fejemben, aztán valahogy átalakult a dolog és elkezdtem szeretni. Az agyam összekapcsolta az őrült évekkel, átbulizott éjszakákkal, barátokkal és olyan élményekkel, amikért míg élek hálás leszek, talán a szabad fiatalságomat juttatja eszembe.

6. Melyik az dal/zene ami egy jó barátodra emlékeztet? 

Szeged, nyár, naplemente, az egyik legjobb barátom és én megváltjuk a világot egy pohár bor mellett a 8. emeleti panel teraszon. Csak azért tudom, hogy létezik ez a dal, mert ő szereti és számtalanszor kellett meghallgatnom, végül ez is egy olyan lett, amit jó érzés meghallgatni.

7. Mutass egy dalt ami az előző nyárra emlékeztet!

A tavalyi nyaram szinte nyomtalanul eltűnt, nem is emlékszem rá. Éppen annyi dolgom volt, hogy felfogjam anya lettem és próbáljak életben maradni, ezért bár voltak kisebb nagyobb kirándulások, még a hagyományos SZIN is kimaradt. Bezzeg az azelőtti nyár! Horvátország. Buszból kihajolva fújja az arcom a szél, érzem a tenger illatát, a zene pedig nagyon odavaló volt.

8. Egy dal ami az első szerelmedre emlékeztet

Egyértelműen Kosheen Hide U, annak is a drum and bass verziója. Igen, elég széles palettán mozog a zenei ízlésem ha eddig nem tűnt fel. Fiatal voltam, volt ez a félig plátói tiniszerelem, amit egyébként imádtam. Akkoriban már rádióztam, ezzel együtt járt a rengeteg buli is ahol persze véletlenül mindig összefutottunk. Most pedig mosolygok és jó visszaemlékezni, remek évek voltak.

9. Egy dal, ami reményt ad

Nem egy dal ad reményt, a válasz a kérdésre benned van, nem körülötted. Nyilván velem is előfordul, hogy le kell ülnöm egy kis időre elmélyedni a gondolataimban ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem. Ilyenkor Portishead és főleg ez a dal, mert a szöveg, a hang és úgy egyáltalán a zenekar. Annyira az enyém.

10. A kedvenc bandád egyik száma?

Kedvenc banda? 😀 Ezek után azt hiszem nyilvánvaló, hogy nekem nincsen olyan. Nagyon kevés előadó van akinek tényleg követem a pályáját és tartósan tudom szeretni. Az egyik ilyen Róisín Murphy (Moloko), őt tudom hallgatni egész nap, most éppen ez szól.

11. Egy zene a kedvenc filmedből?

A kedvenc film is olyan, mint a kedvenc zenekar, lehetetlen küldetés. Óriási film rajongó vagyok, olyannyira, hogy egy egész könyvet tudnék írni életem meghatározó filmművészeti alkotásaiból és persze a színészekről (jómagam is annak készültem volna, ha mindenki más nem tartotta volna hülyeségnek). Igyekszem nem most elkezdeni filozofálgatni, lényegében egészen fiatalon láttam a Philadelphia című remeket (’93), amit biztosan nem kell bemutatnom. Ha össze kellene írnom egy top 10-es listát, ez biztosan köztük lenne, a dal pedig tökéletes hozzá.

A másik nagyon meghatározó film és zene amit nem hagyhatok ki, Requiem for a dream és a betétdal, ami csontig hatol, főleg ha képes vagy átérezni a filmet és persze azonosulni a karakterekkel, ami egyébként egyáltalán nem nehéz. Súlyos alkotás minden szempontból, felejthetetlen és ha lehet a zene csak rátesz még egy lapáttal.

12. Melyik az a dal amit legutóbb hallgattál:

Éppen ezt, mert eszembe jut róla a csángóföldi fotótúránk. Ez itt nem a reklám helye, de ha érdekel ITT megnézhetitek a videót, képeket pedig már mutattam EBBEN a bejegyzésben. Egyszerre volt felemelő és nagyon fájdalmas, ráadásul a baba már bent volt, ezért nagyjából egy lehulló falevél is megríkatott. A lényeg, hogy szeretek visszaemlékezni rá, minden alkalommal kiráz a hideg ha meghallom ezt a dalt.

13. Egy dal, ami egy olyan barátra emlékeztet, akivel már nem vagytok jóban.

Három barátnőmmel rituálé szerűen minden péntek estét együtt töltöttünk, történjen bármi. Végül mindig Queen és asztalon táncolás lett a vége, nem tudtuk megunni. Időközben változtunk, csak nem együtt.

14. Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet

Nagyjából minden Everlast dal, ami egyben azt az időszakot is eszembe juttatja, amikor még csak ketten voltunk. Azt is szerettem.

15. Egy dal, amit szívesen énekelsz?

Szintén a legjobb élményeim között van minden Kispál vagy Kiscsillag koncert, a barátaimmal pedig kifejezetten szeretek énekelve készülődni, mert ezek a legjobb pillanatok közös éveink során és ez komoly. Mindig otthon, buli előtt vagy után, fogmosás közben.

16. Egy dal, ami megríkatott

Annyira gáz, de soha nem bírom ki sírás nélkül, éppen ezért amint meghallom valahol, azonnal elmenekülök. Amióta az eszemet tudom, a nagypapám ezt tette be a születésnapomon, amit akkor persze ki nem állhattam, most már nagyon örülnék neki. Amikor a baba első születésnapján meghallottam, legalább egy órán keresztül nem tudtam abbahagyni a bőgést. Hiányoznak, ez van.

17. Melyik az a dal, amitől táncolni támad kedved?

Tudom, megint egy film, de közben Tito & Tarantula is hatalmas kedvencem lett. Ez az egyik örök kedvencem amitől mindig, de tényleg mindig beindulok.

18. Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallgatod

Hatalmas szerelmem Johnny Cash, van hogy egész álló nap tudom hallgatni, máskor pedig hetekig nem. Olykor előveszem az életrajzi könyvet vagy megnézem a filmet, táncolunk és énekelünk a fiammal, utána megint félreteszem egy időre, de a lényeg nem változik.

19.-20. Az első és utolsó dal a zenelejátszód listájában (telefon, Ipod, mp3)? 

Így indulok el.

Így érek haza.

A lejátszási listán csak kiskutya nincsen, ezért nagyjából három percenként változnak a műfajok. Ilyen vagyok.

21. Melyik most a kedvenc dalod?

Nina Simone ugyancsak meghatározó karakternek számít több szempontból is, ha még nem találkoztatok vele akkor érdemes utánanézni (rövid életrajz ITT). Ahogyan a személyisége, a hangja sem mindennapi, időről időre előkerül valamelyik dala amit utána nem tudok letenni. Most éppen ez, de persze a Feeling good is örök.

22. Egy dal, amit valaki énekelt neked. 

Ami azért nagyon vicces, mert egyrészt nem vagyok Csík fan, másrészt ez egy Quimby szám és még csak nem is arról szól amiről sokan gondolják és úgy egyáltalán nem szeretem, de amikor a legjobb barátom fesztiválozás közben olthatatlan vágyat érez arra, hogy ne csak énekleje mutogassa is, na az mindent visz. Évek óta ezen röhögök.

23. Egy dal amit ki nem állhatsz.

Értem én hogy sokan szeretik, de nem. Nem megy. Nem és nem.

24. Egy dal, amire egy barátoddal táncoltatok

Mivel ha együtt megyünk valahova mindig táncolunk és ez így van már 15 éve, ezernyi dalt is fel tudnék sorolni. Az egyik legemlékezetesebb talán az a rádiós buli volt amikor a színpadon éreztük jól magunkat, kellően belemelegedtünk amikor drága barátomnak hirtelen nyoma veszett. Olyan gyorsan esett le mellőlem, hogy fel sem tűnt. Nem, nem röhögtem nagyon.

25. Egy dal, amit egész nap tudnál hallgatni és nem unnád meg.

Nem hiszen hogy van olyan dal amit egész álló nap tudnék hallgatni, akkor inkább egy mix, az egyik egy ezer éves John Digweed Kiss lenne, a másik ez mert ezernyi emlékem kapcsolódik hozzá és még mindig nagyon szeretem az egészet úgy, ahogy van.

 

A végtelenségig tudnék sztorizni, de azt hiszem ennyi éppen elég volt. Legközelebb talán csinálok egy hasonlót filmekkel, mert kifejezetten jól éreztem magam írás közben. Remélem nem bántátok ezt a kis kitérőt! 😉

View Comments (26) View Comments (26)
  1. ó, system, én csak pár éve fedeztem fel, de imádom, ha bármi gondom van, beteszem a lejátszóba, és dübörög full hangerőn. vagy a nirvana. vagy björk. mostanában főleg björk, de őt nem tudom bőgés nélkül hallgatni, úgyhogy buszon felejtős.
    és dés meg quimby meg balázs elemér group? meg persze lgt és led zeppelin? (én lgt-n és zeppelinen nőttem fel, mire nem jó egy nyolc évvel idősebb báty, ugye)
    ó, annyi jó zene eszembe jutott most, de jó volt, hogy megírtad, köszi 🙂

    1. Én is! Szerencsére egyszer láthattam Serj Tankian élő koncertjét és hát kb 2 órán keresztül álltam tátott szájjal, ez a pasi hihetetlen. Erre tuti hogy születni kell, jajj de szeretem 🙂 Björk tényleg, régen hallgattam de nekem is sírós. A quimby is olyan hogy néha nagyon jó, máskor nem tudom elővenni, akkor inkább Lovasi, őt soha nem tudom megunni. Jó hát egy csomó mindenhez “kicsi” vagyok, de pl a rozsdás szög is alap, apával sokat nyomattuk a kocsiban 😀

  2. Direkt maradt le az utolsó? 🙂

    A boldog születésnapot nekem énekelni szokták a szüleim a szülinapom reggelén, úgyhogy nálam is sírós 😉 Én is megcsináltam ezt a taget még régebben, most visszanéztem a válaszaimat, érdekes volt 🙂

    1. Véletlenül a piszkozatban maradt, de pótoltam 🙂 Az még a jobbik fajta sírós, bár nekem is énekelnék.

  3. Szörnyű, hogy az ilyen emlékeztet-valamire-típusú számok mennyire elő tudják hozni belőlem az érző embert, már ezért se nagyon hallgatok zenét, de néha azért rám jön. Pedig régen… na mindegy :D
    Vicces különben, hogy egy darab számot találtam a listádon, amit szeretek, és az a Wonderwall :)

    Ez a tag különben tetszik, igaz, én szeretek másféle tageket is nézegetni, bár tény, hogy rengeteg értelmetlen baromság kering már a neten.

    1. Velem pont fordítva van, üres lenne az életem ezek nélkül az emlékeztetős dalok nélkül. Most is nagyon élveztem a válogatást és úgy egyáltalán jó volt gondolkozni és meghallgatni őket. A Wonderwall nem lenne rossz, de a falnak megyek a refréntől, túl sokáig tartja ki a fickó 😀 Persze mások vagyunk és ez így van rendjén 🙂

      1. Néha különben én is szívesen elmerülök ezekben az emlékeztetős dalokban, annyi van… és jó is, hogy visszahozzák az emlékeket, csak időközben rájöttem, hogy nekem ezt csak mértékkel szabad, mert különben nagyon elvesznék.
        Közben eszembe jutott, hogy Roisin Murphyt is imádom meg a Molokót, szóval azért van egyezés :)

        1. Igen, tényleg csak mértékkel szabad! 🙂 Akkor jó, ő az egyik legnagyobb kedvencem, baj már nem lehet 🙂

  4. A SOAD -nal és a Kosheennal megleptél, őket én is kedvelem bár az utóbbit jobban: ) Nekem nem minden zene fért ki, szóval lehetett volna több kérdés: D részvétem a Papád miatt, nekem ilyen terén más tapasztalatom van, pl keresztapukám (kettő is volt,de már egyik se él )-hoz a Predator filmet kötöm…nála láttameés még kicsi voltam és most is minden részletre emlékszem ahogy feküdtem és féltem: D na mindegy, talán emiatt is Predator fan vagyok, mert a jó és a rossz is ke veredik bennem, és neki is tetszett a film:)

    1. Az összes Kosheen albumot rommá hallgattam és a legjobb koncertjeim között is ők vannak. Mind a kettő régi régi kedvenc 🙂 Köszönöm! Nekem a Predator anyu, a könyv az elsők között volt amit élvezettel olvastam és persze a filmet is együtt néztük, szerettem vele rettegni, csak mindig elalszik a film közepén és izgulhatok egyedül 😀

  5. Megértem a TAG-ek iránti ellenszenved, én sem szeretem őket, nekem töltelékposzt mind, mint a haul és inspirációs bejegyzések, de ez tényleg aranyos és hasznos volt. Találtam 1-2 jó zenét amit nem ismertem és tetszik :)

    1. Köszönöm hogy kimondtad, nekem is tölteléknek tűnnek, az ilyen inspirációs izéktől meg falnak megyek, én is be tudom ütni hogy pinterest.com 😀 Érdekes hogy nagyon sokan mégis szeretik az olyan jellegű posztokat, engem nem visz rá a lélek. Ez a tag most kivételes alkalom, szeretek nosztalgiázni és nagyon jól szórakoztam közben 🙂

      1. Uhh, nekem hogy maradhatott ki az életemből a Rekviem egy álomért című film? Basszus, ez nagyon jónak tűnik, már csak a zene alapján is. Talán perverziónak tűnhet, de imádom a “drogos” filmeket, annyira lecsupaszítja az embert hogy az hihetetlen, nem tudom érted-e mire gondolok. És ha már filmek, igazán írhatnál egy posztot a filmélményeidről is, úgy érzem találnék még gyöngyszemeket 🙂

        1. Be kell pótolnod, fantasztikus film! Ahogy Viki is mondja, tökéletes alkotás és a zenét sem felejted el amíg élsz 🙂 Értem én hogy érted, beszéljünk róla ha megnézted, mert sokkal összetettebb a mondanivalója is és bőven messzebbre megy az “átlag” drogos filmeknél. Egyébként azóta is filmeken gondolkozom, előbb vagy utóbb megszületik 😀

    1. Furán hangzik, de mindig úgy éreztem, hogy jó lenne egyszer inni egyet, azt hiszem lenne közös témánk 🙂

  6. Ohh, a SOAD. És pont az ATWA volt tőlük az első, amit hallottam és levetett a lábamról 😀 Imádom őket a mai napig, a Chop Suey, a Mezmerize, a Sugar *.* 🙂 Bár ma már nem ilyen zenéket hallgatok, de ha előkerül a YouTube lejátszási listámon, akkor full hangerőn szól, néha többször is egymás után 😀

    Én csak akkor tartom töltelék bejegyzéseknek az inspirációs válogatásokat, ha az írónak tényleg nincs miről írnia és akkor betesz egy ilyen posztot. Nálam is van, én imádok válogatni a képek közt és miért ne osztanám ezt meg mással is? 🙂 Akinek nem tetszik, az úgysem olvassa, de általában kiderül, hogy mindig van olyan, akivel egyezik az ízlésünk 🙂

    Egyszer lehet én is megcsinálom ezt a TAG-et, bár némelyiknél nagyon el kell majd gondolkodnom 😀

    1. Az ATWA életem egyik legnagyobb zenéje, én is imádom őket 🙂

      Tudom, sokan szeretik és biztosan jó élmény válogatni, belőlem ez hiányzik és a profilba sem illik bele 🙂

      Csináld meg és küldd el a linket!

  7. Még sosem töltöttem Tag-et, de erre nagyon rákívántam.
    A requiem egy álomért számomra annyira tökéletes alkotás, hogy órákig bírnám az egekbe magasztalni…
    Nina Simon Sinnerman-je Felix da Housecat remixben top tizes kedvenc nálam, de volt még sok kedvemrevaló dal a válogatásodban. Én is hasonlóan mindenevő vagyok zene terén.

    1. Ugye? Velem is így volt. Igen, nekem is az, nagyon meghatározó élmény volt. A mixre pedig mindjárt rákeresek!

  8. Azt kell mondjam, hogy VÉGRE egy blogger, aki vágja mi az a drum and bass!

    “fiatalságom” nagy részében Tilos partykra jártam, és a férjem is ebből a közegből van, és a mai napig nem kerültünk ki belőle, hiszen büszkén mondhatom, hogy Magyarország Nr. 1 dnb dj-e :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Previous Post

Flormar Beauty Toys

Next Post

Flormar Color Madness - Twist up Lipstick