Címke: Bourjois

Ideje kidobni a szemetet #3

Elhiszitek, hogy vannak üres flakonjaim? Én is csak alig, de tényleg igyekszem tudatosan elhasználni amit tudok. Túl sok tusfürdőt és mondjuk fogrémet nem fényképezgetné…

Július legjei

Valamikor június közepén annyi minden volt a fejemben, de mára valahogy a felére sem emlékszem. Maradtak a szokásos kedvencek, de bekerült néhány újdonság és persze biztosa…

Bourjois Pódium

Nikivel néhány héttel ezelőtt, egy vásárlás alkalmával találkoztam először, ő segített kiválasztani a CC krémhez színben megfelelő korrektort. A termékek válogat…

Színes tusvonal

Az úgy volt, hogy a Guerlain sajtóreggelijén a Le Petite Robe Noir mellett megismerkedtünk a Terracotta Joli Teint alapozóval is, aminek érdekessége, hogy kifejezetten napbarní…

Március legjei

Részemről ennek a hónapnak vége, ezért ideje összesíteni a pozitív és negatív tapasztalatokat, de mondhatnám azt is, hogy előzetes következik néhány mindenképpen eml…

Bourjois

Talán nem annyira köztudott, hogy Bourjois az egyik legrégebbi kozmetikai termékeket gyártó francia vállalat.

1863_Theatre sticks

Minden 1863-ban kezdődött Franciaország nyüzsgő főváros…

Februári kedvencek

Mivel egy ideje elmaradtak az ilyen típusú bejegyzések, mondhatnám úgy is, hogy az idei kedvencek következnek. Igaz, van néhány olyan termék amit szünet nélkül használok, d…