Szeptember legjei

 Több okból is nagyon szeretem az őszt. Élvezem ahogy szépen lassan minden megváltozik. A csípős tiszta levegő, színpompás tájak, meleg sálak, forró italok és a megújulás évszaka ez.

Bármennyire is tartok tőle, a változás nem mindig rossz. Egyre inkább érzem, hogy valami kell, ami felráz, valami ami kiszakít a megszokottból. Apró lépésekben haladok, változom, változtatok.

Az elmúlt hónap kedvencei között nem is egy olyan termék van, amit korábban eszembe sem jutott volna kipróbálni.

 
Hajápolás
 
Amíg rövid (értsd: pár centis) hajam volt, számtalan hajhabot, waxot, zselét próbáltam ki, mert ugye az extrém frizura akkor mutat jól, ha be van lőve. A habokról már nagyon régen letettem, szinte kivétel nélkül összeragasztották a hajam és már másnap indokolt volt a hajmosás. Ezután amikor először kipróbáltam a Syoss Volume Lift habot, nagyon megörültem. Valóban megemeli az én kis tartás nélküli hajamat is, nagyjából 3 napig tartja a szárításkor belőtt formát még akkor is, ha hajpántot hordok a nap nagy részében. Nem ragadok tőle, könnyű kifésülni és úgy egyáltalán nagyon bejött. 
 
Ugyanez a helyzet a Syoss Volume Lift száraz samponnal is, szintén dúsít és nem egy, hanem 3 nap pluszt kapok a következő mosásig. A száraz sampont teljesen feleslegesnek tartottam, de (most megint rá kell fogjam) gyerek mellett őszülni könnyebb, mint hajat mosni. A húgom aki szintén állandó időhiányban szenved, nyomatékosan elmondta, hogy vegyek már száraz sampont, mert higgyem el, nagyon hasznos dolog. Igaza volt.  
 
Arcápolás
 
 Lassan kifogyóban a nagy kedvencem Dr Organic rózsás éjszakai kréme, de a helyzet az, hogy manapság már nem érzem elégnek, ezért előkerült a Himalaya Herbals bőrápoló krém. A leírás szerint multifunkcionális, arc/test/kézápoló, nekem éjszakára vált be igazán, mert elég testes krémről van szó. Így viszont szuper jó.
 
A Box-of-Beauty egyik darabja a Clinique agyon reklámozott DDML+ hidratáló kréme, amit nem tudok megszeretni. Nem tetszik sem az állaga, sem az érzés ami utána marad. Hiába a jó reklám és a 20% kedvezmény, ezt bizony kihagyom.
 
Írtam a Dr Renaud sajtótájékoztatóról és arról, hogy miután átfogóbb véleményt tudok alkotni, beszámolok a termékekről is. Így is lesz, egyelőre annyit, hogy a szemkörnyékápoló telitalálat!
Smink
 
Ezen a fronton nem lövök le minden poént, a termékek jönnek majd szépen sorban. Az biztos, hogy kivétel nélkül megérnek egy önálló bejegyzést.
 
Revlon Colorstay 24hrs alapozó, minden szempontból a legjobb amit az utóbbi időben próbáltam.
Catrice Pure Shine Colour Lip Balm – My Cherry Berry amivel nem vagyok maradéktalanul elégedett, mégis nagyon sokszor került a táskámba. A színe nagyon hasonlít a szám természetes színéhez, nem a legtartósabb és lehetne puhább/krémesebb, de valamiért velem utazik.
 
Calvin Klein Retro Bronze krémes szemfestéke az, amit kíváncsiságból rendeltem és milyen jól tettem! A Fragrance Direct  nagyon csábító volt, kíváncsi voltam rendben kiszállítanak-e, azt kapom-e amit megrendeltem és igen.
IsaDora matt rúzsai bizony tarolnak, köztük is a Femme Fatale az aktuális kedvencem. Imádom a formulát, az intenzív színeket és tulajdonképpen mindent.
 
 
A hónap vétele egyértelműen az Elizabeth Arden krémpirosító, mégpedig Honey árnyalatban. Tökéletes.
Rimmel Wake Me Up korrektora, amit már emlegetek egy ideje. Minden nap használom.
Flormar vízálló ajakceruza – sűrűn kérek elnézést amiért még nem írtam róluk (több is van), pedig megérdemlik!
 
 Restellem hogy egy termék mintát is be kell szorítanom, de mielőtt megírtam a BB krém lehúzó posztot, kipróbáltam a Skin79 VIP Gold Super+ BB krémet, amitől másnapra tele lettem pattanásokkal, de úgy tinisen, mindenhol. Megnéztem mi a fene van benne és akkor döntöttem a poszt mellett. A hideg is kiráz tőle.
 
Körömlakk
 
 
Most kicsit csalok, mert nem olyan régen fedeztem fel újra ezt a Rimmel lakkot, név szerint a Desire, ami ezer éve megvan, de eddig unalmasnak tartottam, pedig! Kifejezetten őszi színe van, padlizsános leginkább. Gyorsan szárad, az ecset hibátlan, természetes fényben szépen játszik.
 
 
Egyúttal a másik felfedezésem is bekerült, ez pedig nem más mint az új Lovely fedőlakk. Szintén jó választás őszre, tele van apró rózsaszín no meg talán óarany glitterrel és csillámmal. Az állaga is jónak tűnik egyelőre.
 
Oh és örömmel konstatáltam, hogy a hajam nő, összefogni még nem, de csatolni már tudom, vettem is néhányat burgundi/padlizsán színben. 🙂
 
 
Összességében szerencsésebb hónap volt, kevés rossz tapasztalattal.
 
Hogy alakult a Tiétek?
 
 
  • Dii

    Istenem ez a Rimmel lakk, annyira gyönyörű! Ezt a Lovely lakkot már nézegettem, de valaki azt írta, borzalmas a száradási ideje. Neked mennyire vált be ilyen téren? Mert nagyon tetszik és tényleg olyan őszies :) ezzel az alaplakkal pedig egy álom *-*

  • Bikira

    a himalaya krém nekem is nagy kedvencem, végre valahára boltban is láttam és meg tudtam venni :)
    (roni)

  • Odil

    Ugye? Nem tudom van-e még a polcokon, mert tényleg régi, de csodás színe van! Jaaaa hát szerintem a száradási ideje nem lett sokkal jobb, mint a többié, de rákentem egy réteg NYC turbo dry fedőt és úgy pikk pakk megszáradt. Annyira tetszik, hogy ez most nem tántorított el :D

  • Odil

    Igen, láttam! Akartam is írni, hogy nekem nagyon tetszik, csak már nem volt rá időm. A tonikkal együtt csodát tett az arcommal! :)

  • Dii

    Hmm, a NYC turbo dry fedőlakkja ennyire jó lenne? (:

  • Azrail

    Uh, nekem is jó sok termék lett a kedvencem, örömmel nyugtáztam, hogy nálad se kevés a termékek száma :D
    A lakkozás nagyon szép O.O Én nem mertem venni Lovely fedőt mert van egy lila azt meg annyira nem csípem úgyhogy a többiről lemondtam, de most így nézve a körmödön, tuti előbb-utóbb elcsábulok erre a darabra :D

  • Odil

    Az üveg feléig tökéletes, utána kezd el sűrűsödni. Most nyitottam ki egyet, szóval most nagyon jó igen! :)

  • Odil

    Ebben a hónapban megszaladt igen, azt hiszem a hűvösebb idő teszi. :D Nekem a rózsaszín fedőlakk volt, de konkrétan technokol állagú és utálom, pedig nagyon szép lenne. Ez egyelőre jó és fedőlakkal gyorsan szárad, nagyon tetszik :)

  • Dii

    Még egy utolsó kérdésem lenne :$ A Lovely fedőlakkon van valami szám? :3

  • A Catrice rúzsceruza nálam is nagy kedvenc :)! A Rimmel korrektorba pedig mindig belebotlok itt a blogodon, annyi jót írtál már róla, alig várom már, hogy végre hozzám is megérkezzen :)!!!

  • jikka

    de a rövid (érted: pár centis) hajat simán lehet minden nap mosni :-) nekem többek közt azért is megy nehezen a hajnövesztés, mert annyira kényelmes a rövid, max. félóra alatt megszárad, öt perc felkenni a hajfestéket, reggel elég csak összeborzolni kicsit, és már kész is (hozzáteszem, hogy én nem fésülködtem akkor sem, mikor hosszú volt, csak hajmosás után, mert a csigás göndör hajat nem lehet szárazon fésülni, valamint sosem szárítottam hajszárítóval, így volt három óra is a száradási idő, amikor a leghosszabb volt), de most nagy az elhatározás nekem is.

  • Odil

    Nem találtam rajta semmit :/ Mintha lenne egy nr8 a vonalkód mellett, de nem hiszem, hogy ez mérvadó.

  • Odil

    Semmi nagyon extra de mégis remek kis darab, csak szem alá használom, oda tökéletes. Minden másra ott a Catrice Camouflage :D Kíváncsi vagyok tetszik-e majd!

  • Odil

    Tudom én :) Anno az volt a bajom, hogy muszáj volt rátenni valamit, hogy úgy nézzen ki ahogy kell, de akkor a napi mosás nem tett túl jót és utáltam is beszárítani minden áldott nap. Kényelmes vagyok :) De tény, hogy sok előnye is volt, nagyon szerettem.

    Oh az enyém szögegyenes és persze vékony szálú, erre mondta a kedves fodrász, hogy "nem látszik mennyi van". Tartás nuku, nekem nem volt nehéz kezelni :D

    Ez a leghosszabb időszak eddig amit kibírtam vágás nélkül. Máig álmodom a hajnyírómról, de egyelőre tartom magam. Meglátjuk meddig. :)

  • jikka

    hehe, tőlem is azt kérdezte a fodrászom pénteken, mikor igazított rajta, hogy és most meddig növeszted? :-))

  • Istenem, gyönyörű ez a köröm!! Mindkettő lakk csodás, imádom őket együtt. A lovely termékekben mindig pozitívan csalódom, annyira olcsóak, de komolyan némely termékük versenyképes a 3-4x drágább márkákkal. :D

  • PAncsi

    Ez a két lakk gyönyörű, fel is kerül a kívánságlistámra! :-)
    Amikor nekem rövid volt a hajam, minden nap mostam, úgy élveztem a frissen mosott hajat! Persze most, hogy hosszú, már én sem mosok olyan gyakran hajat (max heti kétszer), és bizony előkerült a száraz sampon...
    Éjszakai arcápolásra nálam most a csipkebogyóolaj az új kedvenc! Néhány csepp hihetetlenül jól ápolja a bőrt

  • Odil

    Igen, ez ilyen :) Nekem most annyi "szerencsém" van, hogy nincsen fodrászom ugye.

  • Odil

    Igen! Ilyen a tus vagy a spirál is és vannak nagyon jó kis lakkok. Ezt a párost most imádom! :)

  • Odil

    Nekem csak az állandó formázással, beszárítással volt bajom, de igazából nagyon szerettem. Jól hangzik a csipkebogyó, valószínűleg kelleni fog a hideg napokon. Utánanézek :)

  • dyna

    nagyon szép ez a körömlakk és a fedő lovely is, ha picit megnőtt végre a körmöm akkor tuti, h végre bordó lesz, hetek óta vágyom rá (te pedig netti után adod alám a lovat...) :D

  • Odil

    Mert jóóóó! Ez ennyi ;)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..