Szépség blog és/vagy anyaság

A közelmúltban volt a blog első születésnapja, ami önmagában is nagy öröm nekem, de amikor megkaptam eddigi pályafutásom egyik legszebb hozzászólását (innen is köszönöm Nati) tudtam, hogy le kell írnom mindazt, amit már régóta el szeretnék mondani Nektek.

Leszűkítve a kört nagyjából két féle anyuka létezik. Az egyik egész életében, de legalábbis jó ideje az anyaságra készül, mindenre fel van készülve, tudja mi a különbség a textil és a nadrágpelenka között, míg a másik típussal csak úgy megtörténnek a dolog, ebből következik, hogy sokszor váratlanul érik az egyébként evidensnek gondolt lépcsőfokok.

pocak

Nem nehéz kitalálni, én az utóbbihoz tartozom, ami azt jelenti, hogy nagyon sok mindenre nem voltam felkészülve. Amikor már látható jele volt a terhességemnek, hirtelen minden és mindenki megváltozott, kivéve szerencsére gyermekem apját, akiért minden nap hálás vagyok. Idegenek kezdtek személyeskedni, kérdezgettek, gügyögtek de ami ennél is rosszabb, a közvetlen környezetem sem beszélt többé egyes számban. Viszonylag hamar elfogott a pánik, ha már most megszűntem létezni, mi lesz később? Minden “mennyi idősek vagytok” kérdésre faarccal válaszoltam, én 28 vagyok, a baba néhány hónap múlva születik. Sokáig elhittem, hogy velem van a baj amiért nem ecsetelem mennyit nőttünk, ettünk, aludtunk és így tovább, de hiszem, hogy egy várandós nővel is lehet beszélgetni az élet nagy dolgairól, filmekről vagy bármi másról, ami nem a gyerekhez kapcsolódik.

Megmondom őszintén, akkoriban rettegtem attól, hogy úgymond vége az életemnek és elveszik minden ami én vagyok. Valamikor a hatodik hónap környékén jutott eszembe, hogy blogot fogok írni, egyrészt mert sok jó és inspiráló oldalt követtem már akkor is, másrészt mert szerettem volna valamit, ami -talán önző dolog- csak rólam szól.

Collage

Miután megszületett a baba volt egy kis szünet, értelemszerűen azt a 4 órát amit alvással tölthettem, maximálisan kihasználtam. Tény, hogy hiába van unokaöcséd/húgod, fiatalabb testvéred, halvány fogalmad sincs mi vár rád. Az első néhány hónap tényleg észbontó, a szó nem feltétlenül jó értelmében. Van, hogy napokig nem jutsz el hajat mosni sem, marad a fáradt zokogás a zuhany alatt, de idővel persze minden kialakul.

Nem egyszer mondtam, hogy feladom, mert egyszerűen nincs elég időm és energiám foglalkozni vele, de nem tettem. Miért? Kétségtelen, fényképezni nagyon szeretek, sminkelni nem kevésbé, és emellett persze fontos, hogy kellő körültekintéssel csináljam amit csinálok. Ha az ember lánya ilyen témában kíván írni, akkor az igenis felelősséggel jár. Szerintem és/vagy nekem nem elég információ az, hogy mennyire cuki a csomagolás vagy milyen jó illata van a terméknek, hisz valamelyest befolyással vagyok/vagyunk más nőkre, akik talán a tudatosabb vásárlás miatt nézik meg ki mit ír egy adott termékről. Ezért igyekszem a lehető legjobb képeket csinálni, figyelem az összetevőket, kihámozom a marketing blabla lényegét és megpróbálok mellette vagy ellene érvelni, figyelembe véve bőrtípust és persze a veszélyességi faktorokat. Mindezt hatalmas lelkesedéssel teszem nap, mint nap még akkor is, ha éjjel tudok csak írni róla vagy alvás helyett fényképezek.

Egyszerűen azért, mert feltölt és kikapcsol, de ami talán ennél is fontosabb, hogy a blog írása segített megtalálni az egyensúlyt anyaság és ÉN szerep között. Harmónia csak akkor lesz, ha én rendben vagyok és ha ehhez az kell, hogy körömlakkokat fényképezzek amíg a gyerek alszik, akkor azt fogom tenni. Egészen komolyan úgy gondolom, ahogyan Nati is mondta: “nem kell elhanyagolni magunkat, és a hobbinkat, csak azért, mert gyermekünk született!”. Nem mondom, hogy egyszerű de már tudom, hogy nem lehetetlen!

 

Nektek köszönöm a rengeteg támogatást és a kedves szavakat, talán nem tudjátok, de Ti vittetek tovább!

  • Azrail

    Ez nagyon megható és érdekes bejegyzés volt. Köszönöm, én ugyan nem várok még gyereket, de sok félelmem van, így örülök ennek a személyes bejegyzésnek, kaptam pár belső kérdésre választ: ) Remélem sokáig olvashatlak, és talán egyszer személyesen is tudunk beszélgetni. Minden jót kívánok Nektek!

    • Odil

      Kedves Azrail, bármikor szívesen válaszolok, ha lesz kérdésed vagy félelmed a témában. Nekem is rengeteg volt és persze van is, ezért bátran merni kell beszélni róluk! Én is remélem és köszönöm szépen!

  • debcsillu

    <3 <3 <3

    • Odil

      <3 Köszönöm!

      • debcsillu

        Magadnak köszönd ;) Nem könnyű kiemelkedőt, maradandót és értéket alkotni a mostanra már többszázasra duzzadt szépségblogok között, de neked sikerült, amiért sokan hálásak lehetnek, köztük én is! :) Csak így tovább! ;)

        • Odil

          Elég, mert elérzékenyülök! ;) Nem érzem, hogy bármi extrát csináltam volna, de annak nagyon örülök, hogy szeretitek olvasni és értékelitek a munkám!

  • Nagyon kedves és megható bejegyzés! "igyekszem a lehető legjobb képeket csinálni, figyelem az összetevőket, kihámozom a marketing blabla lényegét és megpróbálok mellette vagy ellene érvelni, figyelembe véve bőrtípust és persze a veszélyességi faktorokat" Ez tényleg így van, ezért is szeretem a blogodat. Rengeteg beauty bloggerből hiányzik a tudatossság, és azt nézik, hogy jaj de cuki a csomagolás, meg fincsi az illata, és társai. Szerintem is felelősség bloggernak lenni, mert sokan olvasnak, sokan kérik a tanácsodat, és rendkívül fontos, hogy tudatos legyél, ennek ellenére ritka, hogy valaki ennyire az, mint Te. A babával kapcsolatban nagyon együttérzek Veled, én sem érzem magamat felkészültnek a babázásra, pedig 28 évesen illene annak lennem. Félek én is, hogy hogyan viselném a terhességet, a szülést, és aztán meg azt, hogy sosem alszom. Félek, hogy nem lennék szupermami egyáltalán. Őszintén, az is jól esik, hogy más is van ezzel így, mert néha úgy néz ki, mint ha minden kismama olyan fenemód tökéletes, és így még jobban félek attól, hogy egyszer majd nem leszek az... Sőt, én sem gondolom, hogy fel kéne adni a hobbid, a karriered, vagy amit szeretsz csinálni, azért, mert születik gyereked. Ebből lesz a sok mártír nő, aki aztán mondja a gyerekének később, hogy "én mindent feladtam érted, és Te mégis...!!!" Attól külön megőrülök, mikor a terhes nőknél többesszámban beszélnek, meg azt kérdezik a nőtől, hogy hogy van apuci??? Az én apucim az apukám, a férjem/párom meg a férjem. Őszintén, ki akar az apucival szexelni? A párommal akarok, aki egy férfi, az én férfim, de véletlen sem az apucim. Ezektől kivagyok teljesen... :S Bocs a litániáért, minden sorod úgy megérintett most, köszönöm! :) Megnyugodtam, hogy az sem baj, hogy nem állok készen a gyerekvállalásra, ha mégis jönne, akkor is lesz valahogy. :)

    • Odil

      Tudom, hogy sokakból hiányzik, lényegében ezért is kezdtem el a sajátomat írni. Olyasmit álmodtam meg, amit én is szívesen olvasnék :) Mondtam már, hogy hasonlítunk. 28 évesen nem kell felkészültnek lenni, én közel sem voltam az. Ha nem lenne mellettem egy olyan fantasztikus pasi aki képes a legnagyobb pánik közepette is megnyugtatni, biztosan nem vállaltam volna. Pont azért, mert van ez a nyomás, elvileg mindenki szuper anyuka és minden olyan jól megy, de ez a világ legnagyobb marhasága. Az anyukák egymást stresszelik, rivalizálnak és csak nagyon kevesen merik beismerni, hogy fáradtak és nem minden rózsaszín. Azt mondják a terhesség és a szülés életed legszebb időszaka és persze van is aki annak éli meg, én nagyon nehezen viseltem. A környezetemet is, a gügyögést és úgy egyáltalán a rengeteg változást és nem félek beismerni ahogyan azt sem, hogy nem csak anya akarok lenni, nő vagyok és sok minden más is van bennem, amit nem szeretnék elveszíteni. Jaaaj az a másik. Anyuci és apuci. Így vesztik el a szülők önmagukat és lesznek csak szülők. Addig amíg együtt tudjátok ezt kezelni, nagy baj nem lehet, max ketten úsztok árral szemben :) Nagyon sokat tudnék erről beszélni én is, de a lényeg, hogy nem, egyáltalán nem baj ha nem vagy felkészülve és az elmúlt egy-másfél év alatt újra megtanultam, hogy vállalni kell a véleményem és a személyiségem, mert magamnak ártok azzal, ha nem teszem.

      • debcsillu

        Jé, itt gyűlnek a 28 éves anyák és leendő anyák, akik szeretnek ápoltak és Nők lenni? Mert akkor én is jövök! :D

  • Carmenesque

    Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek, mert teljesen egyetértek azzal a nézeteddel, hogy egy nő akkor is maradjon az, aki volt, ha gyereke lesz. Nem tartom fairnek, hogy onnantól mindennek a gyerekről kell szólnia, és örülök, hogy ezzel más is így van - legalább most már nem érzem magam ufonak. Az meg tökre igaz, hogy példaértékű vagy. :-)

    • Odil

      Hozzá kell tenni, hogy nem egyszerű feladat, hiszen elkerülhetetlenül is a gyerek teszi ki a napod 90%-át. Nem tudom milyen lehet nagy és segítőkész családdal, nekünk sajnos nincs ilyen vagy bébiszitter a környéken, ezért erről nem tudok nyilatkozni. Valószínűleg úgy könnyebb elmenni mozogni, hobbit folytatni vagy bármi mást, mert van aki vigyáz a babára.

  • phoenix

    "faarccal válaszoltam, én 28 vagyok, a baba néhány hónap múlva születik" Ezen hatalmasat vigyorogtam :D Bár én még messze vagyok az anyaságtól, egyszer majd szeretnék gyerek(ek)et, ugyanakkor a félelmeim egy részét az teszi ki, amiről te is írtál a bejegyzésben. Rád viszont mindenképpen mint pozitív példaképre tekinthetek majd :)

    • Odil

      Nekem elhiheted, hogy az esetek 99%-ban nem vigyorogtak :D Oh ugyan, nekem is vannak rossz napjaim, csak szorgalmazom, hogy anyaként is igyekezzünk teljesebb életet élni és megtalálni az egyensúlyt. Ha ehhez párnát kell hímezni vagy köcsögöket festeni, akkor hajrá, mert mindenkinek jobb lesz ha nem érzed a hiányt.

  • Váczi Ági

    Nagyon köszönöm, hogy ezt megírtad. :) Bár nekem még nagyon nem aktuális a gyerek kérdés, de teljes mértékben egyet értek veled, hogy attól, hogy valakinek lesz gyereke, attól még ugyanaz az ember marad, csak jön egy új szerep a többi mellé és nem helyettük. Remélem, hogy még sokáig okoz örömöt a blogolás, így sokáig olvashatlak. :)

    • Odil

      Nagyon jól megfogalmaztad, jön egy új szerep a többi mellé, amiben helyt kell állni a magunk módján. Eszem ágában sincs abbahagyni ;)

  • Detti

    Én is 28 vagyok, most a második babát várom. És én is a második típusú anya vagyok, azt válaszoltam az első terhesség alatt is arra a kérdésre, hogy "Tudjuk-e már mik leszünk?" hogy "nem tudom, maga mi lesz, a gyerek a hasamban lány..." Utáltam, ha leszóltak a kismamák a játszótéren, hogy nekem volt időm hajat mosni meg körmöt lakkozni? Hogy a drogériába nem csak pelenkáért megyek, hanem kipróbálom az új pirosítót is? Hogy a két és féléves lányom (többek közt) gyerek ajakápolót (is) kapott karácsonyra, mert látja, hogy anya is keni a száját reggelente? Miért lenne baj? És miért kéne beleolvadnom az anyaságba, amikor van egy saját életem, egy eléggé kialakult személyiséggel? Persze ötvöződik, de nem asszimilálódik. Köszi a blogodat, köszi az őszinteséged. Itt is egy sorstárs:)

    • Odil

      Jön a második és én nagyon becsüllek érte, egyelőre félek belegondolni is, de gondolom ehhez is idő kell :) Hurrá és hurrá, annyira értem minden szavad, velem is pontosan ezek történtek! Együtt kellene játszótérre járnunk! :D Ahogy mondod, ötvöződik és ez így van rendjén. Valószínűleg valahányszor leszólnak savanyú a szőlő, másra nem tudok gondolni. Nem értem ezeket. Én köszönöm, hogy hozzátettél sorstárs! ;)

  • Mesy

    Nagyon érdekes és hasznos poszt volt. Teljesen egyet értek veled, főleg abban, hogy igenis nem szűnik meg az Én, ha már jön a baba. Személy szerint én már nagyon szeretnék gyereket, tudom, hogy mit mikor miért kell csinálni (tanulmányok alapján), de egyáltalán nem érzem magam felkészültnek, sőt! Az előttem szólókhoz hasonlóan énln is remélem, hogy sokáig olvashatlak még :)

    • Odil

      Az igazság az, hogy semmilyen tanulmányt, könyvet de leginkább fórumokat nem olvastam (utóbbit nem is szabad), mert az ember az ösztöneit felülbírálva hajlamos belemagyarázni a "megfejtést" adott helyzetbe, mert ugye azt mondták/írták és a többi. Magyarul nem csak az lehet a baja szerencsétlennek, hogy front van vagy jön a foga. Mindig mindenre ez a válasz, pedig csak melege volt. Az ösztöneidre figyelj és minden rendben lesz, még akkor is ha most nem úgy érzed! Szerintem az anyaságra -bárki bármit mond- nem lehet felkészülni, jön az magától! ;) Köszönöm, hogy itt vagy! :)

  • jikka

    erről a témáról nekem is van gondolatom számtalan, de teljesen jól összefoglaltad a lényeget. még annyi, hogy kitartás, mert idővel jönnek a játszótéri hiénák az éngyerekembezzeggel, hozzájuk jobb, ha nem is közelítesz, mert hihetetlen, mennyire önbizalom rombolók tudnak lenni, valamint, a magadra fordított idő soha nem önzés, ezt mindig tartsd szem előtt, mert egyrészt a gyereknek is jobb egy kiegyensúlyozott anya, mint egy hajszolt idegroncs, másrészt a pasid sem akar egy hajszolt idegroncsot, valamint de sem akarsz az lenni nyilván :-), azonkívül pedig annyi sok más dolog miatt lesz még lelkiismeret furdalásod, emiatt ne legyen egy percig se. :-)

    • Odil

      Oh nekem is nagyon sok van még, egész héten tudnék róla beszélni. Ki gondolta volna :D Addig húzom ezt a játszótér dolgot, mert már most rosszul vagyok ettől. Már mondják (szintén ismeretlenek), hogy jaaj ennyi idősen már 8 foga van? Nekünk csak 11 hónaposan jött ki az első blablabla. Igen, én is így hiszem és érzem is, hogy jobb neki egy kiegyensúlyozott anya. Utóbbi időben olyan simán működik minden, sokkal kevesebbet is görcsölök. Oké majd igyekszem, ha elbizonytalanodnék, akkor mondj még ilyeneket! :D

      • jikka

        mondok még szívesen. én annyi minden miatt éreztem úgy folyamatosan, hogy szaranya vagyok - az évek, a kölkök és a visszajelzések persze nem ezt igazolják, de pláne első gyereknél az ember lánya hihetetlenül bizonytalan (a harmadiknál már egyáltalán nem, sőt) -, nagyon szívesen segítek, hogy más ne érezze ezt :-)

        • Odil

          Velem az elején volt ez, de látom, hogy nagyon vidám és kiegyensúlyozott, láthatóan boldog, így tudom, hogy nagy baj nem lehet. A titok csak annyi, hogy nem "barátkozom" anyukákkal, de legalábbis azzal a fajtával nem :D Nem hagyom, hogy lyukat beszéljenek a hasamba, valahogy ösztönösen elkerülöm őket. Később, amikor kénytelen leszek olyan közegbe menni ahol nem tudnak másról beszélni, biztosra mondom, hogy kelleni fogsz!! <3

  • Nati

    Tessék, most végigbömböltem az egész bejegyzést! (és csak reménykedem, h nem sírtam le az új Sleek palettámat, ami ma érkezett, mert akkor rázendítek újra! :)) Nagyon megható ez az őszinteség. Mit is mondhatnék, pontosan így gondolom én is, nincs ebben semmi meglepő :) Nagyon kevesen vannak, akik be merik vállalni, h ezt így leírják nagy plénum előtt, félnek, h megsértik az Anyaság Szent Intézményét. Én nem vagyok anya, halálosan rettegek tőle (pszichológiai eset vagyok, bevállalom), de ha netán egyszer az leszek, akkor hasonló szeretnék lenni, mint Te: az egyensúly megtalálásával. Én is abban hiszek, h nem kell teljesen feláldoznom a saját vágyaimat, szükségleteimet, csak max. egy időre felfüggeszteni, aztán ahogy megtaláljuk majd a saját ritmusunkat a babával, úgy kialakul majd mindenkinek, mi a legjobb. NEM gondolom, h valaki rossz anya lenne attól, h néha (vagy rendszeresen) kilakkozza a körmét, netán full sminkben pelenkázik, mert azt csinál amit akar, senkinek semmi köze hozzá, de a legfontosabb, h a gyereknek ezzel nem árt! A babának édesmindegy, h anya sima puszit, vagy rúzsos puszit ad, érzi, ha szeretik, és szeretni rúzsosan is lehet. A kakis pelenkát meg lakozott körmökkel is pontosan ugyanúgy kell kicserélni. Arról nem is szólva, h a gyerek milyen hálás lesz majd később azért, h az anyukája nem egy leharcolt matróna! De persze könnyen pofázok itt arról, h "ez így jó, ez úgy jó", amikor halvány lila lövetem sincs az anyaságról, gyermekvárásról, és úgy általában az egészről (anyukám sírva röhögne az okoskodásomon), csak reménykedem benne, h sikerül majd az, ami Neked, és minden rendben lesz :) De hogy terhesen a hasamat nem fogja tapogatni senki, azt már most, jó előre garantálom :D

    • Odil

      Hoho melyik paletta? :D Nati drága, talán meg sem írtam volna, ha nem írod azt amit. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a tűzzel játszom, de a véleményem én vagyok és merem vállalni. :) Ha hiszed, ha nem én is rettegtem a gondolattól is, legalább fél év volt mire feldolgoztam, hogy van odabent valaki. Elég lassan kapcsolok :) Látod, egy év kellett, hogy beleszokjak a jelenlegi életembe és még így is vannak kevésbé jó napjaim. A napi rutin és a ritmus ahogy mondod lassan, de kialakul és minden sokkal könnyebb lesz. Ehhez persze sok idő kell, mert oké baba, cuki de nem ismeritek egymást az első pillanattól kezdve. Időbe telik felismerni és elfogadni egymás szokásait. Én speciel full sminkben mentem a műtőasztalra, éppen születésnapom volt és (nem terveztem szülni aznap) így alakult, de gyakran előfordulnak a megvető pillantások amiért ki van festve a körmöm vagy éppen rúzs van rajtam. Ez ilyen sajnos. Ha esetleg idővel úgy alakul, akkor beszélgetünk róla és hidd el, hogy minden rendben lesz! ;)

      • Nati

        Képzeld, mióta Krémmánián lehet adni-venni, azóta teljesen rákattantam! Sajnos inkább csak a vásárlás-részére :D egy kedves eladótól vettem meg az Au Naturel-t nagyon olcsón, alig használtan, szóval öröm-boldogság! Amúgy egyik kedvenc könyvem volt sokáig Brooke Shields És hullott az eső c. könyve, ami a szülés utáni depressziójáról szól. Nagyon bátor nő. De Allison Pearson Csak tudnám hogy csinálja c. könyvét is többször újraolvastam már, annyira szimpatikusan ír az anyaságról, és az örök megfelelni akarásról. Nagyon örülök, h itt mindig lesznek sorstársak/leendő anyatársak, akikhez fordulhatok majd szükség esetén, csak így, lazán, kikapcsolódásképp ;)

        • Odil

          :D Ez ilyen, ezért nem is mertem még körülnézni! Az Au Naturel nekem kimaradt, Neked hogy tetszik? Igen Brooke Shields történetét én is olvastam anno, elég súlyos. Allison Pearson könyvét viszont nem, úgyhogy utánanézek és ha lesz időm olvasni, úgy 1-2 év múlva akkor belekezdek :D Ide bármikor jöhetsz! ;)

          • Nati

            Nagyon tetszik az Au Naturel, olyasmi lehet, mint a Naked Basics: ránézésre nem túl izgalmas, de amikor kifested magad vele, akkor rájössz, h milyen nagy csodát tudnak tenni ezek a barnás színek! Ámulat ;)

          • Odil

            Annyi jót hallottam már róla, be fogom pótolni a lemaradást! :)

  • AvianaRahl

    Na, erről van szó! Nagyon tetszik ez a hozzáállás, és sok erőt és kitartást kívánok, hogy ezt a dolgot végig vidd az életedben!

    • Odil

      Köszönöm Aviana, ahogyan mondtam is Neked, a türelmetlenségemet kell leküzdenem és máris minden javuló tendenciát mutat. Igyekszem :)

  • Dyna

    úgy szeretlek téged, Szandra! ^^ (sajnos több nem futotta most, a pasi ezerrel bankot rabol épp a netes haverjaival és közben ezerrel kommentálják is eme csodálatos játék történéseit, esélyem sincs egyetlen önálló gondolatra)

    • Odil

      Ennél több nem kell! Én is nagyon szeretlek Edina ;)

  • Katie

    Az egyik legjobb poszt amit valaha írtál! Reális, szókimondó és olyan a témája, ami minden nőt érint, akinek gyereke van vagy lesz. Örülök, hogy megírtad és szívesen olvasnék legközelebb is Tőled ilyen jellegű posztokat pl. a gyereknevelés nehézségeiről vagy azokról a pillanatokról, amiért megéri gyereket vállalni, a terhességedről vagy bármiről, ami úgy érzed hasznos lehet számunkra és Ránk tartozik. :)

    • Odil

      De jó, hogy ezt mondod, köszönöm Kata! Igazából nagyon sokat lehetne,tudnék beszélni a témáról, nyilván nagy helyet foglal el az életemben és ha hasznosnak érzed/érzitek, akkor szívesen írok is róla! :)

  • Audrey80

    :) Van az a fajta anya is, akit teljesen hidegen hagynak a gyerekek, de amikor rájön 30 fele, hogy itt az idő szülni, bekattan és elmélyed a szakirodalomban. Így engem gyakorlatilag nem ért váratlanul semmi, sőt rosszabbra számítottam, mert nem lett vége az életemnek és a gyerek is aludt éjjel. Magánidő viszont kell. Örülök a blognak, kampányszerűen visszaolvasok szabadidőmben, nagyon igényesek az írások és a fotók is.

    • Odil

      Engem más gyereke még mindig hidegen hagy, nem is azért vállaltam mert úgy éreztem ideje. Igazából engem nem is a folyamat, hanem a körítés lepett meg. Én nem csináltam belőle nagy ügyet, mindenki más igen. Szakirodalmat nem olvastam mégis minden megy a maga útján, bár a gyerek hol alszik, hol nem, akárcsak én :D Köszönöm, örülök, hogy tetszik!

  • Audrey80

    Jaa, smink a játszón, hát amíg a kicsi is 3 év alatti volt, és homokozás után az volt az első, hogy felvetette magát, addig én sem full sminkben mentem meg szép ruhában, de idővel ez javul :) Amíg kicsi a gyerek, úgyis vele játszol, nem kell az anyákkal nagyon társalogni, hacsak nem ülnek melléd a homokba. Nálunk örültem, ha volt más anyuka is, mert errefelé a kihalt játszó a jellemző. Hajmosás-fürdés akkor volt, amikor az apjuk is otthon volt, a zuhanykabin hangszigetelt, szóval lehet, volt ordítás, de ennyi nekem is jár, hogy heti 2* hajat mossak, nem? Végülis ketten csináltuk a gyereket, egy órát kibírnak együtt.

    • Odil

      Én még nem járok ilyen helyekre és őszintén szólva kiráz a hideg az anyukáktól. Ismerősök már jönnek, jaaaj de megnőtt, hány foga van blabla... Tudom, én sem fogom megúszni én sem, de amíg nem muszáj.. Persze, nálunk is így van, mindent ketten csinálunk felváltva, máshogy nem működik.

  • Mimozagirl

    Szia! Véletlenül keveredtem az oldaladra, de nagyon megtetszett és foglak máskor is olvasni :) Annyira jól esett olvasni ezt a bejegyzést, tetszik a hozzáállásod. Én is rettegek attól, hogy ha majd lesz, akkor "véget ér az életem" és nem jut majd időm semmire a gyereken kívül. Jó tudni, hogy vannak nők, akik hasonlóan éreznek ezzel kapcsolatban és hogy azért van élet a baba után is.

    • Odil

      Szia! Örülök, hogy idetaláltál! Tény, hogy nem sok idő jut magadra, de ami igen, azt ki kell használni, mert könnyű bekattanni :) Idővel kialakul!

  • Suzie

    Nem véletlenül vártam egy évet azzal, hogy erre a posztra kommenteljek, mert tudtam, hogy nagyon sokat fog változni a gondolkodásom az anyaságról. És változott is.
    Amikor legelőször olvastam a blogodat, volt még bennem egy jó adag irigység, hogy “bezzeg ő milyen könnyedén megtalálta az Anya/ÉN közötti egyensúlyt, nekem meg jutott a nemevő, nemalvó,folyton hasfájós gyerek”. Pedig ekkor már (sajnos) visszamentem dolgozni, de még javában szoptattam a másfél éves lányomat, és úgy éreztem magam, hogy egy folyton csavarás alat tálló savanyú citrom vagyok.
    A szülés utáni depresszió pedig egy életre megváltoztatott, rettegek attól, hogy megint ennyire mélyen legyeka gödörben.
    De most már a gyerek 2.5 és azt tudom mondani, hogy sikeresen én is megtaláltam az egyensúlyt, és ebben akár hiszed, akár nem, baromi sokat segítettek azok a privát beszélgetések, amiket folytattam Veled, és egy másik, egyébként szintén szegedi és szintén blogger anyuka barátnőmmel.

    Szóval köszönök szépen mindent, és sok sikert a bloghoz, nagyon szeretem olvasni (kommentelni legtöbbször lusta vagyok), és azért, hogy a minőséghez ragaszkodsz, hatalmas gratula, mert igazán látszik, hogy nem a “bloggerlájf” miatt csinálod az egészet (még ha használod is a hashtaget ;) ).

  • Visszajelzés: Nosztalgia

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.