NOTD – Green Tea

 

Mostanában nem sok körmös bejegyzés kerül ki, amit nagyon sajnálok ugyan, de jobb ha nem látjátok a körmeimet jelen állapotukban. Amikor még nagy meleg tombolt, készítettem egy neon manikűrt, amit szerencsére nem felejtettem el megörökíteni Nektek.

Talán mosószerért indultam, ez lett belőle:

 
Rossz ezt mondani, de nem szívesen veszek olcsó lakkokat. Ha jól emlékszem egyetlen egy Rose Nail lakkom volt szintén háztartási boltból, de annyira utáltam, hogy jóformán azonnal a szemetesben landolt, ezért nem is értem hogy került 4 árnyalat is a kosárba. Nyilván a csomagolás bolondíthatott meg, gondoltam javítottak a minőségen is, de nem.
 
 
Ez a darab név szerint a Green Tea árnyalat, ami ránézésre jónak tűnik ugyan, de megszenvedtem vele. Az állaga túl híg, három réteg után is csíkosnak hatott, emellett nagyon nem akart megszáradni. Én bolond rákentem a már említett Essence gyorsan száradó fedőlakkját, ami csak rontott a helyzeten. A felület egységes lett ugyan, de egy óra múlva még mindig bele tudtam nyúlni.

Az ebay-ről rendelt gyümölcs egyvelegből két kiwi került a gyűrűsujjamra, ami ebből a szögből olyan, mintha lelógna, de higgyétek el, csak optikai csalódás. Ezt az állapotot pár óráig bírta, a díszek pedig két napig maradtak fent.

Összességében nagyon tetszett volna, de a sok sok réteg és a lassú száradás miatt nem kísérleteznék vele még egyszer.

 
Pedig jó színe van nem?

 

  • Audrey80

    Nagyon szép, de biztos van más márkából is ez a szín, amivel kevesebbet kell szenvedni :)

  • Nikkii

    mesés színe van *-* kár, hogy ilyen sok réteg kell belőle :/

  • Azrail

    Nekem nagyon tetszik a színe *-* Pedig vannak jó RN lakkok, csak úgy kell őket kifogni :D Legalábbis tapasztalat alapján és a más bloggerek véleménye alapján tényleg így van, szerintem a sötétebb színek sokkal gyorsabban száradnak.
    Viszont nagyon szépen lakkozol, úgyhogy várom a következő manid :)

  • dyna

    óóóóóóóóóóóóóóóóóó! ez aztán durván odavonzza a tekintetet! :D kár, h ilyen kis béna (én már átestem kb. féltucat olcsó körömlakkos csalódáson, nem vagyok többé hajlandó márkátlant venni)

  • Odil

    Biztosan, őszintén szólva nem is kerestem, abszolút impulzus vásárlás volt :)

  • Odil

    Nekem is nagyon tetszik a színe! Díszítő lakknak jó lesz :)

  • Odil

    Háááááát, amit nagyon utáltam az egy vörös lakk volt. Emlékszem, gyorsan kellett valami a körmömre, de a cuccaim már dobozban voltak (költözés), ezért a legközelebbi helyen vettem meg a Rose Nail lakkot. Lassan száradt és az estét sem bírtam ki, másnap kidobtam :/ Van még az a 3 árnyalat a margarétán amit nem próbáltam, meglátjuk.

  • Odil

    Ugye? Nagyon bejött pedig :D Áh én sem, évek óta nem. Minden ilyen hirtelen felindulást megbánok. Az biztos, hogy megint tanultam belőle.

  • tök jó. egyszerű de nagyszerű. :)

  • Odil

    Igen, csak ilyenekre van időm, ezért is bántam hogy lassan száradt :/

  • Használd fölé a NYC 1perc alatt száradó fedőlakkját, és máris tökéletes lesz! Nekem minden lakkomat ez menti meg :) amúgy gyönyörű ez a szín!

  • Odil

    Azt szoktam! :) Miután elfogyott és a polcokon is hűlt helye volt, megvettem ezt a szerencsétlent. Legközelebb inkább megnézem az NYC-t máshol is! Nekem is nagyon tetszik :)

  • Thimmyke

    Én is a múltkor vettem egy ilyen lakkot és ugyanilyen rosszul száradt... :S Nem is használtam azóta.. Pedig jó kis szín. :)

  • Odil

    Nagyon tetszik nekem is! Az NYC turbo dry szerintem segít rajta, ki fogom próbálni!

  • Réka

    Nagyon jól áll a kezeden ez a lakk! :)

  • Odil

    Köszönöm :)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..