Nail Club – Piros

6801361413_0e36664999_z_large

Nagy öröm számomra, hogy ez alkalommal én lehetek a Nail Club vendégbloggere, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy utazás alatt/közben készültem a feladatra. A téma a “Piros” ami azért szerencsés, mert mindössze négy lakkot hoztam magammal, egészen pontosan Flormar Passionate Dots, Lovely Snow Dust, IsaDora Wine Crush és az NYC fedőlakkot. Itt kezdődött a fejtörés, nézegettem őket, de eltartott egy darabig mire össze is állt a kép. Korábban rájöttem, hogy a Flormar lakkal az a bajom, hogy túl matt és csillámmentes az én ízlésemnek, majd beugrott a szalagavatós ruhám, ami egy ombre-szerű csillámos piros volt (nehéz elmagyarázni, de értitek). Oh azok a régi szép idők… Na de a lényeg, hogy a Wine Crush összeegyeztethetetlen a pirossal, ezért kizárásos alapon a Lovely nyert. 

Jan

piros5

piros3

Elővettem egy alapozó szivacsot (amit egyébként csak körmökhöz használok), arra pöttyintettem egy keveset a Snow Dust-ból és finoman rányomkodtam, majd még egy réteg került az alsó részre, így lett igazán szép a végeredmény. Furcsa most más körülmények között fotózni, de a szikrázó napsütésben jól látszik aminek látszania kell és még a színek is élethűbbek, szóval nem bánom. Az alapvetően inkább matt és kicsit semmilyen lakkot nagyon feldobta ez a fényes átmenet avagy így lehet két különböző homok hatású lakkot jól keverni. Természetesen tartós és szinte világít a sötétben, nekem nagyon tetszik!

 

Nézzétek meg a többiek munkáit is!


 

 

  • Azrail

    Gyönyörű *-*

    • Odil

      Köszönöm! :)

  • Ingrid

    Ú, a karácsonyi kihívásban csináltam ilyet én is, gyönyörűen sikerült! :)))

    • Odil

      Köszönöm, kihoztam amit lehetett :)

  • Dyna

    ma akartam lőni ilyen pirit, erre már nem volt a flormar pultnál. :( karácsonyos ez a manikűr nekem. :)

    • Odil

      Na majd ha találkozunk akkor elviszem! Persze, a tipikus színek, de nem volt szándékos :D

  • Audrey80

    Csinos nagyon :) A homoklakkokkal én csínján bánok, mert irtó gyorsan fogynak, de lehet, teszek egy próbát a szivacsos manikűrrel.

    • Odil

      Nem kellett sokat használnom és nagyon jó lett így, szóval egy próbát megér! :)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..