Maybelline Color Show Polka Dots

1010-image-305

 

A Polka Dots kollekciót idáig csak hírből ismertem, de már az is említésre méltó, hogy ismertem. Tény, nem sok Maybelline lakkra figyelek oda. Elvileg öt variáció létezik, gyakorlatilag a hat sem kizárt, kutatásaim során kicsit összezavarodtam. ITT jól láthatjátok miről is beszélünk. 

IMG_0228

Blue Marks the Spot – Világoskék alap tele különböző méretű fekete-fehér matt glitterekkel 

IMG_0226

Egyrészt nem volt annyi eszem, hogy beszerezzek egy alapnak való lakkot is, másrészt kíváncsi voltam mit tud önmagában. Nos, azt kell mondjam ez jó!! Nincs a szokásos glitter csalogatás, sőt egyszerre sokat is vesz fel az ecset, éppen ezért nehéz egyenletesen lakkozni, fedőlakknak jobban el tudom képzelni. A képen három rétegben látjátok, különben a kék alap nem jönne ki igazán. 

IMG_0231

A három réteg ellenére gyorsan száradt és bár nem lógtak ki a darabkák, lekentem még egy réteg Turbo Dry fedőlakkal is. 

Még mindig Szarajevóban vagyok, a kezem száraz és megviselt, a körmeimet levágtam, de nem bírtam ki és kipróbáltam. A lényeg, hogy ha már így ennyire tetszik, akkor alig várom, hogy kipróbálhassam a megszokott paraméterek mellett is. Jelenleg további árnyalatok után kutatok, a zöld még esélyes de persze mindent gyorsan elkapkodtak. 

 

Nektek hogy tetszik?

 

  • Júlia

    Hűűűű, ez fantasztikus! Itthon vajon kaphatóak lesznek? Nagyon fájna a fogam egy ilyen lakkra, de még olyan oldalt se találtam, ahonnan Magyarországra lehetne rendelni :(

    • Odil

      Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sajnos. :( Alább Anett azt mondja a Boots is szállít Magyarországra, szétnézek az ügyben.

  • Anett

    Ómamám, nagyon szép, ahogy megjön a fizum, tuti megrendelem! Egyébként nagy hír (legalábbis számomra az): mostantól a Boots is postáz Magyarországra! Ez tökéletesen feldobta a mai napomat, pedig azt hittem lehetetlen. :)

    • Júlia

      Honnan rendelsz? Nekem is nagyon tetszik, de sehol nem találtam (általam ismert oldalon legalábbis..)

    • Odil

      Nekem is nagy hír, köszi Anett!!! Akkor meg is nézem a többit, mert itt is hiánycikk sajna..

  • Anett

    Júlia: Amerikából rendelem, bárhonnan (jelenleg a drugstore.com az esélyes) Viaboxon keresztül, ha gondolod, akkor neked is bedobhatok a kosárba. :)

    • Júlia

      Hűűű, mennyi az annyi? Én ebayen néztem, de ott elég húzós a postaköltség, drugstore-ról még nem rendeltem. Érdekelne a dolog :)

      • Anett

        Hát, pontos szállítási költségekkel nem tudok dobálózni, mert ez a Viaboxtól függ. Regisztrálni kell egy oldalon, ahol ezután kapni fogunk egy amerikai címet (postafiókot valójában), ahova meg tudjuk rendelni a dolgokat. Én ilyenkor 2-3, vagy akár több helyről is szoktam rendelni, mert 3 hónapig lehet ott tárolni a rendelt cuccokat, illetve tök jól összeszokták rakni a dolgokat egy csomagba, így lehet spórolni a postaköltséggel. Egyébként drugstore-on 3,2 USD a lakk, és elvileg 35 dollár felett ingyenes postaköltség van.

        • Odil

          Miket tudsz Anett! Nagyon jó, hogy így össze lehet rakni a csomagot. Azért féltem az utóbbi időben bárhonnan is rendelni, mert amióta a Posta magán kézbe adta a kézbesítést, szinte semmit nem kaptam meg zökkenőmentesen, hiába a nyomkövető szám. :(

          • Anett

            Hát, ez van, ha egy lány túl sok elérhetetlen dologra vágyik, ami mindenképpen kéne neki! Kénytelen voltam valami megoldást találni a problémára. :D Hát, nekem szerencsére csak egy csomagom tűnt el eddig, de az kétszer is, mert az is szőrén-szálán felszívódott, amit másodjára postáztak a levelem után. A track szerint Magyarországon van, de a postánál érdekes módon nem tudnak semmit a csomagomról... Eléggé pofátlanul elkezdtek lopkodni az utóbbi időben. Egyik ismerősömnek nagyon sok csomagja eltűnt, olyan értékben, hogy már a rendőrségre mehetett volna vele (track szerint az összes Magyarországon van/volt) - ezt egy levélben meg is írta a postának, és érdekes módon hirtelen több olyan csomagja is megérkezett hozzá pár napon belül, amik már hónapok óta ki tudja, hol kallódtak.

          • Odil

            Na igen, ez van sajnos. Egy ideig azt hittem a címem bonyolult, de már másikra sem szívesen rendelek, túl sok rossz tapasztalatom volt mostanában. Persze tettem panaszt de nem sokra megyek vele, a Posta tudja, megkapták már több oldalról is hogy nem jó a rendszer, de ez van. Huh pedig a Neutrogena alapozót annyira kipróbálnám, az is csak amerikai rendelés de ha már itt tartunk a Clinique nude paletta is kell! :D

          • Anett

            Big news, hogy a cosmeticsfairyn 1 fontba kerül a sötétkék, a zöld és a rózsaszín árnyalat is. Én nagyon gondolkozom mindhármon, de kicsit sokallom a 3 fontnyi cuccért a fix 7,5 fontos postaköltséget. Esetleg valaki/valakik nem társulna/társulnának? :D

          • Odil

            Én miért nem látom? :(

          • Anett

            Mert szemfülesnek kell lenni, nincs a címében benne a Polka Dots: rózsaszín: http://www.cosmeticsfairy.co.uk/maybelline/maybelline-color-show-nail-polish-speckled-pink-201.html sötétkék: http://www.cosmeticsfairy.co.uk/maybelline/maybelline-color-show-nail-polish-shooting-stars-198.html zöld: http://www.cosmeticsfairy.co.uk/maybelline/maybelline-color-show-nail-polish-rain-forest-canopy-200.html

          • Odil

            Áhá! Aki tud az tud :) Akkor nekem be is dobhatod mind a hármat!

          • Anett

            Szerintem már kemény kiképzést kaptam a rengeteg keresgélésben, semmi ilyen nem kerülheti el a figyelmem! :DDD Na, ha minden igaz, akkor így hárman rendelünk végül, és akkor a posta is így fejenként 2,5 font lenne, ami elég baráti, szóval szupi. :) Valószínűleg jövőhét elején meg is rendelem akkor így. Aztán később egyeztetünk még, hogy legyen az átadás. :)

          • Odil

            Jó vagy, én nem is ismertem az oldalt :) Szuper, beszéljük majd meg hova utalom az árát, de ezt inkább e-mailben folytatjuk akkor :)

          • Anett

            Van még egy-két ehhez hasonló csodaolda. Például: www.allcosmeticswholesale.com www.fragrancedirect.co.uk Az emailemet látod, igaz? Illetve paypalod van? Júliával is ott fogjuk rendezni a dolgot. :)

          • Odil

            Igen a Fragrance direct nagy kedvencem, már rendeltem is és minden rendben volt :) Naná hogy van, különben nem dobálhatnám ki ilyen könnyen a nem létező felesleges pénzemet :D A címed megvan, akkor holnap ha felkeltem leszervezzük!

          • Anett

            Na igen, szerintem ott romlott el minden, amikor felfedeztem a Paypalt. :D Előtte visszatudtam tartani magam az eszetlen kiadásoktól, mivel nem szívesen adtam ki a kártyaadataimat, de hát ugye a Paypallel ez a probléma megoldódott, tehát most már minden jön hozzám haza, amit kinézek magamnak. :DD Az emailt akkor majd várom. :)

        • Júlia

          Ha még nem rendeltél és esetleg megtennéd, hogy nekem is bedobnál egyet a kosárba, azt nagyon megköszönném :) juliapataki@gmail.com a címem, folytathatjuk ott? :)

  • Nati

    Először a L'Oréal dobott piacra ilyen "mákos" fedőlakkot, le is csaptam rá :) aztán megjelent ez, persze olcsóbb, kb ugyanolyan (van ebből is sima fekete-fehér verzió), csak sajnos pont nem volt, amikor vásárolni akartam :/ szóval majd legközelebb, nagyon szép!

    • Odil

      Igen, emlékszem a L'Oreal fedőlakkra, nekem ennek kicsit jobban tetszik a fekete-fehér verziója. Legközelebb én is beszerzek még párat!

  • Dyna

    ohhhhhh, ez szimpi! ^^

    • Odil

      Kár, hogy nem találtam többet, nekem is nagyon bejön!

  • Audrey80

    Hű, ez nagyon szép, a körömhosszúság is pont jó, nekem nem tetszenek a méteres karmok.

    • Odil

      Nekem is nagyon tetszik! :) Áh nekem nem szokott méteres lenni, de ennél azért hosszabb valamivel.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..