Makeup Revolution termékek #2

A közepes kezdés után nézzük hogyan teljesít a többi Makeup Revolution termék. Egészen pontosan egy korrektor, matt primer és az elmaradhatatlan vörös rúzs van terítéken.

IMG_4568

“A Makeup Revolution folyékony korrektorával búcsút inthetsz a bőröd hibáidnak! A korrektor folyékony állagának köszönhetően könnyedén eloszlatható és a legnehezebben elérhető területekre is felvihető. Kiválóan használható a szem alatti sötét karikák, bőrpír és a pattanások elfedésére. Tartós és remekül fed!” – olvasható a Pink Panda honlapján. 

IMG_4581

A Fair árnyalat tökéletesen passzol a bőrömhöz, ha minden igaz létezik még egy ennél is világosabb, de szerencsére jól döntöttem. A csomagolásról nincs mit mondanom, egészen masszív, az applikátor pedig teljesen jól működik.

korrektok

Felkenéskor inkább hab állagúnak tűnik, de amikor elkezdem eldolgozni furcsán vizes lesz és gyakorlatilag használhatatlan. Hmm hogyan is magyarázzam. Kicsit olyan, mint amikor az anyagok elválnak egymástól (gyakran van ilyen krémeknél is), az eldolgozás pedig olyan sikeres, hogy maga a korrektor is nyomtalanul eltűnik, de hogy nem fed az biztos. Szem alá sem érdemes kísérletezni vele, abszolút felejthető darab. 690Ft

IMG_4626

A mattító szemhéjalap jelen esetben szerintem nem a legjobb kifejezés, egyszerűen arról van szó, hogy maga a krém nem tartalmaz csillámokat. 

primer

Meg kell mondjam az eddigiek után kellemes meglepetés volt, könnyen kenhető, csak annyira ragad amennyire kell és szépen élénkíti a színeket, amiket tart is a nap nagy részében, ez egy jó választás volt. 1290Ft 

IMG_4611

Végül jöjjön az Amazing Matt ajakrúzs Dare árnyalata, ami a maga 690Ft-os árával megnyerte a mezőnyt.

IMG_4618

A csomagolás mondhatni szörnyű, de nyilván ezen spórolnak. Nem dobnám a táskámba, mert kotyog, zörög, forog és egyáltalán. Pigmentáltságát tekintve erős közepesnek ítélném, néhányszor át kell szaladni vele az intenzív hatáshoz, de nagyon szépen fed. Nem hangsúlyozza ki a száraz részeket, ül bele a redőkbe és még csak nem is kopik csúnyán.

ruzs

A kialakítása is kényelmes, csak azért használtam ceruzát, mert a széleken egyszerűen nem volt eléggé hangsúlyos. Mindig bajban vagyok a tartósság meghatározásával, rajtam 3-4 órát kibírt, de persze evés-ivás után szükség van a frissítésre. Nem különösebben szárít de nem is hidratál, a textúrája inkább kemény, éppen ezért konkrétan odatapad az ajkakra. Tetszik, nagyon is tetszik, már utána is néztem a többi árnyalatnak. 

 

Összességében tehát vannak azért jó termékek is, ezek után nagyobb lelkesedéssel nézek utána a kínálatnak. A pirosító palettát például majdnem biztos, hogy meg fogom rendelni egy másik narancsos rúzs társaságában.

 

 

  • Váczi Ági

    Hú, köszi a tesztet. A korrektoron gondolkoztam, hogy kipróbálom, ha elfogy a Bourjois ecsetes korrektorom, mait szem alá használok, de inkább lemondok róla. Fölöslegesen 700 ft-ot sem szívesen dobok ki, akkor már inkább kipótolom és veszek olyat, ami tényleg szuper. A rúzs viszont kellemes meglepetés, nagyon jól mutat rajtad. :)

    • Odil

      Áh ez a korrektor tényleg rémes, talán a paletták jobbak lesznek. Köszönöm, ez a rúzs most nagyon tetszik :)

  • Petra

    Valahogy úgy viszonyulok ehhez a márkához, mint a MUA-hoz. Pirosítók/bronzosítók és szemhéjpúder-paletták jöhetnek, de a többi terméket kedvem sincs kipróbálni. Megvettem az Iconic 3-at, és kitűztem, hogy egész héten azt fogom tesztelni, de az az igazság, hogy most, szerdán már unom. Szép, az igaz, de egyáltalán nem értek egyet vele, mikor azt hangoztatják, mennyire univerzális, és minden alkalomra jók ezek a Naked és utánzat paletták. Talán az új termékekből még kipróbálok valamit. :)
    Ez a rúzs egyébként csodásan áll rajtad! :)

    • Odil

      Igen, ez abszolút MUA, de éppen azért kértem mást, mert jó pirosítót nem nehéz csinálni. Egy márka nálam ezeken áll vagy bukik. Bevallom, nekem egyik Naked paletta sem tetszik, igaz az első megvan de soha nem használom. Nem értem a hype-ot.

  • Eszti

    Na én pont ezt a fajta rúzst kaptam Nude árnyalatban és az kifejezetten rossz. Direkt előszedtem, h felidézze az emlékeket.. ez beleül a ráncokba, ami talán azért annyira nem feltűnő mivel a pigmentáltságával is akadnak gondok. De az állaga.. száraz és kb a számra kell dörzsölni, hogy látszódjon, az ecsetről meg lemorzsolódik. Nézz majd teszteket a többi árnyalathoz, nehogy ilyenbe fuss bele. :(

    • Odil

      Szerintem itt is az lehet mint a MUA vagy más alacsony kategóriánál, a sötétebbek/élénkebbek jobbak, nem is mernék világosat venni. Ez nem száraz csak kemény, oda kell nyomni de nem vészes. Egy narancsot még megnézek és meglátjuk.

  • Lexa

    Köszi a tesztet. Ezeken a matt rúzsokon gondolkodom én is egy ideje, de a teszt után már nincs min :) A pirosító paletta nekem is tetszik, de nem hiszem, hogy ki tudnám használni azt a sokat, de 1-2 pirosítót mindenképpen be szeretnék még szerezni a baked vonalból, mert szerintem nem rosszak.

    • Odil

      Igen igen, a baked pirosítót láttam is nálad, valószínűleg becsúszik az is :)

  • Mara

    Olyan szép babás arcod van ezen a képen, ez igazságtalan. >.<

    • Odil

      :D Nem mintha Neked nem az lenne :D

  • Luca

    Kár, hogy a korrektor nem vált be, de ez a rúzs nagyon jól mutat! :)

    • Odil

      Igen köszönöm, a rúzs tényleg megnyerte a mezőnyt :)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..