Libikóka #1

A napokban kértelek Benneteket, hogy nevezzétek el az új rovatot, minek kapcsán érkezett a Libikóka ötlet. Alapvetően a szépség vonalra is ráhúzhatnám, nekem mégis valami egészen más jut róla eszembe, ezért ez most inkább egy fent és lent sorozat lesz személyes módra.

Az elmúlt hetekben (talán hónapokban) kicsit elfordultam a világtól, aminek nyilván több oka is van, de hosszú idő óta először, talán most van is “kedvem” beszélni róla. Azt szokták mondani, hogy nem szégyen segítséget kérni, nos én nem kértem, csak úgy kaptam egyet. Sokat beszélgetünk munkáról, családról és persze minden másról is. Ha el kellene mondanom mennyi minden tesz hozzá az ingadozó hangulatomhoz, talán soha nem lenne vége, inkább leírok néhány gondolatot a libikóka jegyében.

1, A kisfiam lassan négy éves, mégis rémálmok gyötörnek, ha egyáltalán el tudok aludni anélkül a rettegés nélkül, hogy történik vele valami nagyon rossz. Réges-régen írtam, hogy a szülés és az, hogy majdnem elveszítettem, hatalmas trauma volt, sanszos hogy máig nem sikerült feldolgozni. Itt szuszog mellettem a világ legcukibb és szerencsére legegészségesebb hisztérikája, szóval minden a lehető legnagyobb rendben, de maradt bennem valami, amit szeretnék már elengedni.

2, Ehhez kapcsolódik, hogy szépen lassan úgy érzem megtanulok anya lenni, számomra ez különösen nehéz feladat. Amikor ki tudom zárni a világ zaját és csak őt hallom, egyszerűen lenyűgöz mennyire okos, kedves és gyönyörű gyermek, szinte hihetetlen. Beszélgetünk, mesél, én pedig igyekszem minden szavára odafigyelni. Az összes nehézséggel együtt, fantasztikus érzés szülőnek lenni!

3, Szülők. Elmúltam 30 éves, de még mindig nehéz megemésztenem, hogy nekem nincsenek. Igazából nem is a sajátjaim hiányoznak (pont elég volt ameddig tartott), inkább a “tartozom valakihez” érzés, vagy olyasmik mint az oltalmazó, önzetlen szeretet. Hülyeségek, én is tudom. Talán egyszer elmúlik ez is.

4, Önzetlen szeretet. Létezik olyan egyáltalán? Őszintén, engem az sem zavar ha nem. Amikor újra és újra rájövök, hogy túlértékelem az emberi kapcsolataimat, na az mondjuk rosszul tud esni. Hívnak ha kell valami, jó együtt eltölteni azt a kevés időt nagy ritkán, de azt sem értenék amit kérdezek. Nem azért mert bennük van a hiba, egyszerűen csak nem ismernek igazán és -ez most nagyon rosszul hangzik- nem vagyunk egy szinten. Más az életünk, az értékrendünk és a fontossági sorrend is. Nagyon összetett pont ez, sokat lehetne róla beszélni, de többet most nem szeretnék.

5, Barátság. Szinte pont egy éve találkoztam Natival először, mára már elképzelni sem tudnám az életemet nélküle. Számomra teljesen új, hogy nem félek attól, hogy elveszítem és ez a nyugalom valami egészen más alapot ad mindennek. Nem azért, mert könnyű a szó szoros értelmében vett barátság, hanem mert tudom, hogy ha nem is érti a mindent, ami én vagyok, van annyira okos és empatikus, hogy a dermesztő hidegben is ott álljon mellettem az utcasarkon, ha éppen az visz minket előre. Oké, ez hülye példa. Mondjuk, hogy megvan az a mélység és tartalom, amit egyébként hiányolok. Ott vagyunk a pillanatban. Legyen az az övé vagy az enyém, egyik sem fontosabb a másiknál, és ez bizony nagy dolog. Legyen szó egy új rúzsról, a vállalhatatanul sok határidős munkámról, ötletelésről, sorozatról vagy súlyosabb drámákról, meg tudjuk beszélni, nem is tudnánk nem. Az egyetlen ami most eszembe jut róla az az, hogy nagyon hálás vagyok amiért a barátja lehetek.

Hajnali 2, a jó öreg Tina Turner és a blog. Van ami nem változik, ugyanakkor van amin változtatni kell, ilyen ez a bicikli. Összességében jól esett most valami tartalmasabbat írni, remélem nem bánjátok ha rendszert csinálok belőle! Ha igen, akkor is fogok, mert nekem ez jó.

  • jikka

    (()) tudod amúgy az ötös ponttal megválaszoltad a négyest, mert látod, létezik :-)

    • Odil

      Igaz! :)🙂 A gyermekemen is látom, hogy létezik! Én is, tudod!

  • Sarkadi Ágnes

    Hasonló cipőben vagyok, maximálisan megértelek, mondjuk nekem is sokszor nehéz szeretni. A feltétel nélküli szeretetben nem nagyon hiszek felnőttek között. És szerintem a szülők sem szeretnek feltétlenül mindig, persze az is lehet h csak elkopik a dolog. Nagyon ritka még az olyan is, aki barátként úgy elfogad ahogy vagy. A feltétlen szeretetet a 8 évesemen látom csak. Szeret, ha épp kiállhatatlan vagyok, meg akkor is ha kedves, egyszerűen nem tudom magam nem megadni neki, ha rám önti a szeretetét. Még abban lehet reménykedni,m hogy ez megmarad ha nagyobb lesz, akkor is, még ha csak nyomokban is :-D

    • Odil

      A kisfiamnál látom én is, remélem megmarad mert nagyon szeretem amikor önti a szeretetét! :)

  • Bencsik Róbert

    Nati egy kincs! Ezt többen is tudjuk :) Egyébként szerintem a szeretet magunkból indul ki, ha az megy akkor tudunk másokat is -> könnyebb úgy ha a jót keresed mindenkiben és azt erősíted meg (magadban is,másokban is) hiszen a rosszat észre venni és azt szemre hányni nem egy nagy művészet, sőt..! Ami még eszembe jutott, hogy nagyon fontos milyen a közeg amiben mozogsz és velük miről beszélsz illetve mennyire tölt fel vagy szív le. Ha az utóbbi, őket lehet h hanyagolni kell. Még egy dolog régen hallottam Popper Péter egyik előadását amiben azt mondta nem baj ha a szülő nem szereti a gyereket-hiszen ez vagy kialakul vagy nem..és még sok érdekes dolgot mond ezzel kapcsolatban. További sok ihletet a következő íráshoz :)

    • Odil

      Amire az én gondolataim irányultak az inkább az, hogy a saját lelki békém érdekében felértékelem az emberi kapcsolataimat, abban az illúzióban tartom magam, hogy szorosan kapcsolódunk egymáshoz (10-20 év ismerettségekről beszélünk) még akkor is, ha tudom, hogy nem így van. Ahogyan mondod, ha inkább leszív a kapcsolat, akkor hanyagolni kell, éppen ezt teszem és nem könnyű, főleg ilyen hosszú idő után. Nem tudom, gyerekként valószínűleg nem értettem volna meg, hogy nem baj ha nem szeretnek a szüleim, mert nem alakult ki. Érdekes, mert ettől függetlenül (vagy ezzel együtt), én megtanultam szeretni önmagam és másokat is, az erről szóló gondolataidat majd továbbítom az illetékeseknek! :)

  • Dii

    Nagyon szeretnék most valami értelmes kommentet hagyni, de képtelen vagyok és talán nincs is szükség rá - elég, hogy kiírod ezeket magadból :) A négyes pont egyébként nagyon elgondolkodtatott és azt hiszem, értem mire gondolsz.

    • Odil

      Ennyi elég is, köszönöm Dii! Minden oké, csak néha ki kell írni az ilyen gondolataimat is. :)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..