Ideje kidobni a szemetet #9

Szalad velem az idő, egyre kevesebbet foglalkoztam az arcápolással, mert ugye már minden megvan ami jól bevált, aztán egyik pillanatról a másikra jön a bumm, elfogytak. Rettenetes egyébként szérumot próbálgatni még a megjelenés előtt, mert egyrészt az elmúlt 2-3 hónapban abszolút csodát tett a bőrömmel de nem beszélhetek róla, másrészt a pótlásával meg kell várnom a piacra kerülését, de addig is nézzük a többieket!

Tudjuk, hogy nagy arc- és sminklemosó rajongó vagyok, általában legalább 5 flakon van itthon, hogy kedvemre (a bőrömére) váltogathassam őket. Ami a micellás vizeket illeti, utóbbi időben kicsit háttérbe szorultak minden téren, de az olasz szerzeményeim valószínűleg változtatnak ezen. 

Phi Meggy Micella: Nagyon szerettem! Kétfázisú, de nem ragacsos vagy olajos, gyengéd cukortenzides tehát inkább hidratál minthogy szárítana és szépen eltávolítja a szennyeződést is. Azóta megújult, még szebb ruhában kapható, de természetesen a beltartalom ugyanaz. Újravenném-e? Ez csak természetes, második lépésnek tökéletesen bevált. 

Mixa Micellás vízAmit végül azért kezdtem használni, mert észrevettem hogy le fog járni a szavatossága és azt nem szoktam szeretni. Tulajdonképpen rendben volt, de ha drogériás viszonylatban keresgélnék, akkor nekem inkább a rózsaszín kupakos Garnier, ezt gyengébbnek és túl habosnak éreztem. 

Clinique Take the day off sminklemosó: Amiről szerintem már írtam korábban, még a Lancome kétfázisút is lekörözte, egyszerűen imádom! Minden vaskosabb szemsminket vagy tartós rúzst le tudok vele szedni, picit érezni az olajos maradékot, ezért egy micellással mindig átmegyek rajta. Egészen biztosan újra fogom venni.  

Yves Rocher Pur Bleuet Expressz sminklemosó szemre: Igazság szerint ezt is azért használtam el, mert éppen nem volt más. Olajos, utána jön a homályos látás, de többnyire mindent leszed. Megjegyzem ugyanezt tudja a nagy tégelyes sima kókuszolaj is, csak sokkal olcsóbban. Nem lett a kedvencem, egynek elment.

FOREO Day Cleanser ha jól látom, akkor csak 60ml-s kiszerelésben lehet venni, nekem a 100ml ajándék volt az arctisztító készülék mellé. Krémes, hidratáló és tényleg tökéletesen passzol a készülékhez, nagyon szerettem őket együtt használni, több mint valószínű, hogy beszerzem a kicsit. 

Ami az arcomat illeti, jó néhány üres üveg/flakon van, de igyekszem rövid lenni! Arctisztítás után első lépés volt a Phi Neroli és Rózsa tonik, amit bár szerettem, vissza fogok térni a Jázminoshoz, mert olyan jól megnyugtatta a bőrömet mint semmi más. Apropó, mindig elfelejtem hogy ha rendeléskor beírjátok a M9WG57HP kódot, akkor választhattok magatoknak egy ajakbalzsamot ajándékba! Én éppen Eperkét használom, de egy olvasóm írta, hogy Mézi nagyon jó az orrfújós napokra is, csökkenti a kipirosodást. Elfogyott a zöld kávés szemkörnyékápolóm, aminek szintén megújult a csomagolása, immár azt fogyasztom én is, és utólag nagyon sajnálom, hogy nem voltam hajlandó lecserélni a Hidratáliát, mert el kell ismerni, jogos a hype.

Az egyik kedvencemnek is annyi, a Hylamide SubQ peptides, hialuronsavas anti-aging szérumát imádta a bőröm, érezhetően rugalmasabb és kellően hidratált lett. Helyette a Pore Control van most soron, tekintve hogy az időjárás nincs jó hatással a szeborreámra, azt még tapasztalgatom de lesz eredményhirdetés! 

Bioderma Sébium Sensitive kifejezetten erre a problémára fejlesztett kréme nagy kedvencem volt (itt írtam róla), még az is lehet hogy újraveszem, de most hirtelen még nagyon sok krémet kell elhasználnom. 

The Ordinary szilikonos C-vitamin szuszpenzió, amiről szintén olvashattatok már, nem egy nyári darab, de ősszel/télen biztosan visszatérek hozzá, nagyon szerettem a száraz, fakó időszakban. 

Lassan az összes Myskin krémem elfogyott volna, ha Tündi nem lep meg egy kis utánpótlással. ITT az összes fontos információt elmondtam, azóta a gyerek minden este követeli a marcipános krémet, én pedig nem bírtam ki és tegnap este kipróbáltam az új, Rose anti-age arckrémet, aminek csodás INCI-je van és hurrá nem olyan rózsaillatú amit én nagyon nem szeretek! Reggel szuper sima és puha bőrrel ébredtem, szóval elég jól indult a dolog, az pedig külön sok piros pont, hogy mind a két krémből van már kis kiszerelés is, így az ember lánya sokkal bátrabban adhatja le a rendelést. 

Rengeteg maszkot elfogyasztottam az elmúlt 1-2 hónapban, főleg ázsiai vonalon, de az egyetlen amit most konkrétan meg is szeretnék említeni, az a Swiss Vita biocellulóz nyakmaszk, ami úri huncutságnak is tűnhetne, de nem az. Talán egy éve próbáltam már a szem alá való maszkot is, de így nyakon egészen más érzés a biocellulóz anyag. Tökéletesen tapad, kellően nagy, ugyanakkor lecsúszik, ezért ezzel is le kell feküdni pihenni arra a 20-30 percre. Utána alig hittem a szememnek, nagyon szép lett az eredmény, éppen ezért rá is jöttem, hogy egyébként mennyire elhanyagolom a nyak vékony bőrét. Tudom, nem olcsó de néha mind megérdemlünk egy kis extrát. 

Amit még nagyon szerettem, az a Bioderma Atoderm SOS Spray volt, minden utazáskor ezt vittem magammal a nagy tégelyek vagy flakonok helyett. Fürdőzés után kifejezetten kellett nekem és a gyerek száraz bőrének is, tényleg azonnal visszaadta a komfortérzetet és egyáltalán nem éreztem ragacsosnak vagy kellemetlennek, nagyon hasznos kis termék. ITT megtaláltam nagyban és jó áron, ha valaki ekcémától vagy simán csak nagyon száraz, viszkető bőrtől szenved.   

Több mint egy éve dolgozom a mentes dezodorok poszton, ami számtalan termék tesztelését jelenti mindenféle időjárási viszonyok mellett. Komolyan veszem-e a dolgom? Az egyik kedvenc a sok közül a Sof&Gentle volt, ebből 2 verziót is elhasználtam, a Rexona alumínium csodáját pedig azért fényképeztem le, hogy el ne felejtsem melyiket utáltam eddig a legjobban. Rettenetes szaga van már önmagában is, nem akarjátok tudni belőlem mit vált ki egy melegebb nyári napon. Talán a vasöntödében éreztem utoljára ilyesmit, rémálmaimban sem venném újra. 

 

A smink is elmaradozott mostanában, pedig bőven meg tudnék írni egy kisebb igen-nem listát. Jöhet?

  • Amadea

    (Jöhet!:) A Phibe beleszerettem, a Showroomban megvettem a makadámdiós kézkrémet és egy használattól eljutottam a mennyországba. Amint pedig elfogy a Cosrx centellás tonere, a jázminos tonik kerül porondra.

  • anita

    Nana'! Ezer eve volt ilyesmi bejegyzes, ennek is nagyon orulok! Kozos kedvenc elfogyott nem sok van, mert nekem kimaradnak a magyar markak. Tavaly hozzajutottam egy Phi kaves szemkremhez, mire a vegere ertem, megszerettem. Nincs osszekottetesem Mo-val, hogy ilyen Phinomsagokat beszerezhessek, pedig annyi josagot latok naluk! Egyik szemem sir, a masik nevet mert a back-up szekrenyem is tele van, igy kapacitasom se lenne kiprobalni. Mixat itt is lehet kapni szuk kinalatban, de nem vonz. A te elhasznaltjaid kozul csak a Foreo arctisztito pasis valtozata varja a jovobeli hasznalatot. Kivancsi leszek vajon illatban is maszkulin a fekete csomagolason kivul. Amit jelenleg hasznalok a PC-tol, azt a neten sem lehet megtalalni. Szerencsesnek erzem magam, hogy hozzajutottam a Defense teljes csaladjahoz (nappali, ejszakai krem, bha hamlaszto es arclemoso), mert szuper minden tagja amit probaltam (az arclemoso varat magara). Ime egy norveg link rola, mert tudom hogy hihetetlenul hangzik. :) https://www.daisybeauty.com/veckans-recap-191-paulas-choice-defense-collection/

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..