Haul Hétfő

A meleg és a rossz kedv ellen bevásárlóközpontba menekültem, amit egyébként nem szeretek, de most kivételesen jól esett.

Célirányosan mentem, az Yves Rocher ugyanis nagyon csábító nyári ajánlatokkal rukkolt elő. 
 
 
A nyári kuponfüzetnek hála rengeteg kedvezmény közül válogathatunk és még egy hűtőtáskával is megajándékoznak. 
 
1, A Hydra Vegetal család két tagját gondolkodás nélkül hoztam, az egyik a micelláris folyadék (ajándékba egy kis kiszerelést is kaptam), a másik pedig egy nappali hidratáló krém 25-ös fényvédő faktorral. Korábban a zselés krémet próbáltam és nagyon tetszett, remélem ebben sem csalódom majd. 
 
2, 6in1 BB krém, gyűjtöm az anyagot a következő nagy BB teszthez.
 
3, Levendulás lábradír, vele is szemeztem már egy ideje. Újabban lábfürdővel kapcsolódom ki,.
 
4, Retropical Limitált kiadás Sampon és tusfürdő – nagyon tetszik az illata, a mérete pedig utazáshoz ideális.
 
5, Vízálló krémes szemhéjfesték – Nem kiabálom el, de úgy tűnik megvan az “új Color Tattoo”. 
 
6, Sexy Pulp szempillaspirál – szintén ajándékba kaptam, szeretlek Yves Rocher 🙂
 
 
Ezek után a Müller nem kavart fel annyira, de kíváncsi voltam a Glamazona trendkiadásra. A pirosítón és ezen a gyönyörű szemhéjpúderen kívül másra nem éreztem késztetést. Mellé bekerült még egy Body&Soul testpermet is Grapefruit & Bergamott illattal.
 
Annál nagyobb izgalommal töltött el a tudat, hogy két új színnel gazdagodott a Color Tattoo paletta. Szerencsére a DM polcain akadt belőlük. Az egyik egy halovány rózsaszín, míg ez a szépség egy nagyon sokrétű darabnak tűnik, tele apró színes csillámmal.  A teszter alapján hasonlóan az On And On Bronze-hoz, ez is megállja majd a helyét ebben a melegben is. 
 
 
Nem tudom mi van velem, de kifejezetten izgatott vagyok, indulhat a tesztelés!
 
 
Mivel kezdjem?
 
 
  • Anonymous

    A Color Tattoo-val és az "új Color Tattoo"-val! :)

  • Carmenesque

    Én a Catrice pirosítóra lennék leginkább kíváncsi, bár nem tudom, hogy még le tudnék-e csapni rá, az ilyesmit mindig olyan hamar elkapkodják. :/

  • Odil

    Már fotózom őket :)

  • Odil

    Ha esetleg arra jársz, a Corvinban voltam, még teljesen fel van töltve a pult, nincs az az összetapicskolt állapot. Holnap kipróbálom és meglátjuk megéri-e.

  • dyna

    a hydra vegetal család habzó arclemosója az egyik alternatívám, lassan 1 éve használom (3-4 félével párhuzamosan), de még mindig nem tudtam eldönteni, h újra vegyem-e. igazából eddig szinte egyik yr termékkel se voltam maradéktalanul elégedett.
    én is kíváncsi vagyok a pirire! ;)

  • Odil

    A gél állagú krém nekem tetszett, a micellás folyadékot pedig Bioderma alternatívának szánom, ha beválik akkor azt használom gyakrabban. Meglátjuk :)

    Jövök vele, éppen nyúzom!

  • Lakk Matt

    Szívmelengető ilyen szép hault látni :)) Én annyira nem ismerem az Yves Rocher termékeket, milyen illatú pontosan az a tusfürdő? Ígéretesnek tűnik. Én ezen kívül a BB krémre lennék nagyon kiváncsi, úgyhogy várom a nagy BB tesztet!

  • jikka

    nekem most fogyott el pont az előző micellárisom, amit egyébként szintén akciósan vettem anno (imádom, hogy így ki tudják számolni), nekem nagyon bevált.

  • Odil

    Próbálgatom, próbálgatom és meglátjuk de kecsegtetően hangzik :)

  • Odil

    Én is csak mostanában kezdtem jobban beleásni magam, eddig csak néhány terméket vettem, azokat is jó régen.

    A tusfürdő:

    "Legyen élmény a zuhanyzás: hagyja, hogy a Retrotopical frissítő, gyümölcsös és virágos illatjegyei elrepítsék Önt a trópusokra! A bio búzavirágvíz hozzáadásával készült, lágyan habzó Sampon-tusfürdő diszkrét parfümillattal öleli körül testét és haját. Előnye: 2 az 1-ben formula - bőrsemleges pH-értékű sampon és tusfürdő. Állati eredetű összetevőket nem tartalmaz. Parabénmentes."

    Megerősíthetem, hogy valóban parfüm jellegű, virágos inkább, mint gyümölcsös. Nagyon finoman habzik, a hajam pedig friss és puha lesz utána, vagyis tényleg jó samponnak is. Gyanús, hogy veszek még egyet. 590Ft-ot nagyon megért :)

  • Szabina Tóth

    A Retropical tényleg szuperül működik samponként is, és eddig nem akadt olyan ismerősöm akinek ne tetszett volna az illata :)

  • Odil

    Nekem is tetszik, pedig általában jobban szeretem a friss vagy gyümölcsös illatokat.

    A toniknál valamiért nem jelenik meg a hozzászólás, ezért itt írom, hogy azt hiszem végül maradok majd a Himalaya Herbals toniknál, alkoholmentes, nagyon jól tisztít és friss érzést hagy maga után. Az is működik ilyen jól és ha választanom kell, akkor annál maradok :)

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..